Az egykori liverpooli, most éppen Ausztráliában játszó futballista, Daniel Sturridge Los Angeles-i házát még 2019-ben fosztották ki. Eltűnt a kutyája is, amiért nyomravezetői díjat ajánlott fel, de ezt aztán „elfelejtette”.
A koronavírus omikron variánsa okozza az új fertőzések többségét Portugáliában, ahol szombaton már a harmadik napja 10 ezer fölött volt az egy nap alatt diagnosztizált új esetek száma.
Magyarországon nagyon sok idős él nehéz anyagi körülmények között, azonban vannak olyanok is, akik kifejezetten magas (akár sok százezer forintos) állami nyugdíjat kapnak. A Bankmonitor megnézte, mi minden kell ahhoz, hogy valaki „luxusnyugdíjra” számíthasson 65 éves kora után.
Tavasszal elhunyt férjéről, Fülöp edinburghi hercegről emlékezett meg szombaton közvetített, a szokásosnál sokkal személyesebb hangvételű karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
A víz mindenki számára nélkülözhetetlen, szervezetünk egészséges működéséhez alapvető szükséglet. Az ileo- és urosztómaviselőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy mit és mennyit isznak.
Jó ideje nem hallottunk már Angliában élő nővér szerzőnkről, ám Molnár Lamos Krisztina most újra jelentkezett, méghozzá egy igazán szívszorító írással.
Jelentős versenyhátrányt okoz az energiaárak emelkedése az acélgyártóknak, ezért állami beavatkozást sürget a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (Mvae) - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
A kétszeres világbajnok versenyző azt mondta, most távolítják majd el az állkapcsából azokat a titán lemezeket, amelyeket februári kerékpáros-balesete után kellett beilleszteni. A beavatkozás miatt körülbelül kéthetes szünetet tart. Alonso akkor szenvedett állkapocscsont-törést, amikor svájci otthona közelében kerékpározott és elütötte egy autó. A
Kihúzták az Ötöslottó 2021/51. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Az 51. héten telitalálat nem született, így a jövő heti sorsoláson 3 milliárd forint keresi majd gazdáját az ötös lottón.
Az időkép szerint tartós ónos esőre számíthatunk vasárnap és hétfőn, a fél országban pedig havazás fehérítheti a tájat. Hajnal 5 óra körül már számítani lehet az ónos esőre, amely a kár egész délelőtt hullhat majd. Akár jelentős mennyiségű ónos esős hullhat a napokban a felszínen megrekedt fagyos és a magasabban helyet foglaló enyhébb légtömeg egym
Agymosásról, szemfényvesztésről és elhibázott gazdaságpolitikáról, valamint veszélyes válságkezelésről beszélt az Egyenes beszédben Surányi György. A volt jegybankelnök szerint a 7,5 százalékos inflációnak maximum csak a harmadáról tehetnek külső hatások, a többi ok a nem megfelelő gazdaságpolitikai lépésekben keresendő. A híradónk által megkérdeze
Az egyik áruházlánc segítségével karácsonyra vittek főleg tartós élelmiszerekből álló csomagokat a debreceni polgárőrök a város külső területein élő rászorulók számára. Sokan vannak, akik azért költöztek a város peremére, mert anyagi lehetőségeik miatt már nem tudták a lakásiakat fenntartani. Az ott élők azt mondják, hogy a polgárőrök a csomagokon
Évszázadokon át elégnek tűnt egy járműre négy kerék, akkor miért próbálkoztak hat- és nyolckerekű személyautókkal? Az újkori példák inkább show célokra készültek, az első darabokat viszont a rossz utak és kátyúk ihlették. Legalább ez volt megszállott kreátorok magyarázata. De ne ragadjunk le a sáros utaknál! Így gondolta ezt 1903-ban A. P. Broonell
Steven Gerrard, az Aston Villa vezetőedzője megferőződött a koronavírussal, ezért kihagyja csapata következő két mérkőzését az angol labdarúgó-élvonalban.
A DLM Solutions a projekt keretében létrehozta TruBridge néven a jelenlegi gyártótéri megoldási portfolióját bővítő új termékét, amely termelésirányítási (MES) és robot oldali interfészeken keresztül kommunikálva képes a gyártótéri eseményekre, incidensekre reagálva azonnali, genetikus algoritmusokon alapuló gyártástervezési döntéseket hozni a term
A kormányfő szerint az idei év sokkal jobb volt, mint a tavalyi, "úgyhogy ha örömmel nem is, hiszen nagyon sok honfitársunkat vesztettük el, de bizakodóbban várhatjuk" a következő esztendőt. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy míg sokan kételkednek, idővel azonban vissza fog térni a COVID előtti, normális élet.
Elijah Wood – aki a Gyűrűk Ura-mozikban Frodót alakította – a The New York Timesnak beszélt azokról a körülményekről, amelyek lehetővé tették a trilógia virágzását. Elijah Wood szerint A Gyűrűk Ura már nem lenne ugyanaz, ha most készülne – már ha egyáltalán elkészülhetne. A színész a filmipar két jelentős változását említi, amelyek megkülö
A szerb Blic Sport című napilap értesülése szerint a világelső Novak Djokovics mégsem lesz tagja hazája férfi teniszválogatottjának az egy hét múlva kezdődő ATP-kupán, Sydneyben.
A nehézlégzés egy olyan tünet, amelyet bárki megtapasztalhat az élete során, nem kell komolyabb betegség hozzá - gondoljunk csak a megterhelő fizikai munkákra, a sportolás utáni pillanatokra vagy a nagy lelki megrázkódtatáskor jelentkező fulladásérzetre. Ezek mellett azonban számtalan betegség állhat a hátterében, ezért fontos a körülmények és a ki
A Szallas.hu adatai szerint Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Pécs és Hévíz vonzza a legtöbb turistát az ünnepek alatt - hangzott el szombaton az M1 Ma délelőtt című műsorában.
Többszöri halasztás után felbocsátották szombaton a James Webb-űrteleszkópot az Európai Űrügynökségnek (ESA) a Francia Guyana-i Kourouban lévő indítóállomásáról egy Ariane-5 rakéta fedélzetén. A rakéta indítását a Le Monde francia napilap honlapján élőben közvetítette.
A növekvő infláció közepette általában mentsvárként tekintenek az ingatlanbefektetésre. De a keresletet az inflációs félelmek miatt vásárlóknál is erőteljesebben növelheti az állami lakástámogatások idei hulláma. Így jó eséllyel újra masszívan emelkedhetnek az árak.
Százezer fölé emelkedett Franciaországban szombaton az egy nap alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a járvány kirobbanása óta nem volt példa ilyen magas értékre az országban.
Világi Oszkár, az FC DAC 1904 tulajdonosa azt szeretné, ha Schäfer András, a szlovák élvonalban szereplő gárda magyar válogatott labdarúgója mindenképpen a klubnál maradna a szezon végéig.
Ahhoz, hogy hajunk mindig szép legyen, nem elegendő pusztán kívülről megfelelően ápolni. A dús és ragyogó haj főleg belső tényezőkön múlik, így többek közt azon, hogy milyen ételeket fogyasztunk.
Szombaton napközben helyenként hó, majd többfelé ónos eső lehet. Az utóbbi veszélye miatt szombatra első-, vasárnapra másodfokú figyelmeztetést is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat.