A semmi lány felnőtt… A Frogmorton farmon a megszokott módon zajlik az élet – ami azt jelenti, hogy az események rég túllépték a „különc” szintet, és most nyílegyenesen vágtáznak a „teljesen bizarr” felé. Olvass bele a Frogmorton farm 2. részébe!
A gyerekkor fontosságáról indított podcastot és egyben videósorozatot az Unicef Magyarország, Így lettem címmel. A hetente új adással jelentkező produkcióban sztárok, tudósok, elismert szakemberek és közéleti személyiségek mesélnek arról, hogy milyen korai élmények, körülmények, kapcsolatok vagy akár traumák formálták a személyiségüket.
Krausz Gábor soha nem titkolta zsidó származását. A Borsnak elárulta, nagyon fontos számára, hogy kétéves kislánya, Hannaróza is megismerje a zsidó hagyományokat.
Japán és Dél-Korea megszigorította a határellenőrzést a világ összes külföldi látogatója számára, miután a november 27-én korlátozások léptek életbe – a Dél-Afrikából és nyolc másik országból érkezőkre, akiknek tíz napot kell karanténban tölteniük a kormány által kijelölt létesítményekben – az Omicron-variáns miatt.
Összesen több mint 1,5 milliárd forintot fordított a Spar Magyarország két vidéki egysége felújítására és egy új budapesti üzlet átadására - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
Az egyik leghíresebb itáliai festő, Sandro Botticelli egyik festménye várhatóan több mint 40 millió dollárt (12,7 milliárd forint) ér majd el, amikor 2022. januárjában árverésre kerül.
Hivatalosan elbúcsúztatták a magyar légierő új helikopterflottájának utolsó, huszadik Airbus H145M típusú gépét csütörtökön a gyártó bajorországi üzemében.
Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak. A C-vitamin szerepéről, előnyeiről, és mértéktelen fogyasztásának veszélyeiről.
A táncdalénekes lapunk munkatársától értesült arról, hogy váratlanul elhunyt a pályatársa, Ambrus Kyri énekesnő. Gyuri bácsit sokkolta a hír, a szívéhez kapott és percekig levegőért kapkodott.
Az öregségi nyugdíjak kiszámításának menete, módszertana sokak számára teljesen ismeretlen terep, pedig érdemes tisztában lenni a törvényi szabályozással. Hiszen mindenkinek az életében egy fontos állomás az, mikor az aktív munkavégzés után nyugdíjba vonul és idős korában már a nyugdíjából kell fenntartani magát. Mitől függ a nyugdíjunk nagysága? M
Bizonyos pótütések vagy az alkalmanként jelentkező erős szívdobogás érzése előre vetítheti a pitvarfibrilláció kialakulását. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a szívritmuszavarok korai jeleire és a kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
A Póta Georgina, Madarász Dóra páros a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett és kiesett a houstoni asztalitenisz-világbajnokságon, ám így is a magyar csapatból a legjobb eredményt érte el. A magyar kettős ágán nyert bronzérmet az 58 éves Ni Xialian és a 29 esztendős Sarah de Nutte összetételű luxemburgi duó a kínai fölénnyel zárult vb-n. Emellett sp
Hódi Pamela és Berki Krisztián jó ideje a bíróságon háborúznak közös gyermekük felügyeleti jogáért és bár úgy tűnt, csak a tárgyalóteremben folytatnak ölre menő vitákat egymással, az édesanya kiteregette a szennyest Hajdú Péter Frizbi című műsorában.
A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat által kézbesített csomagok magas száma is alátámaszt. A működését nemrég az egész országra kiterje
Vasárnap Sir Frank Williams halálával egy legendás csapatvezetővel lett szegényebb a Forma˗1. A brit üzletember 79 éves korában hunyt el, több mint 50 éven át volt a róla elnevezett csapat főnöke, 16 világbajnoki cím fűződik a nevéhez.
A Gebrüder Weiss nemzetközi szállítási és logisztikai szolgáltatót az idei évben a HERMES.Verkehrs.Logistik.Preis díjjal jutalmazta meg az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara október 21-én Bécsben. A „Supply Chain” kategóriában a kamara a myGW ügyfélportál eredményeit emelte ki. Az évente odaítélt díjat az osztrák székhelyű közlekedési és logisztik
Snookerben, kézilabdában és hóban gazdag csütörtökünk volt. Svédország jó volt biatlonban, de kevésbé a teniszpályán. Mindkét magyar kézilabda csapat győzött, nyolc között vannak már a UK Championship versenyzői. Csütörtöki összefoglalónk.
Nemrég egy férfi kollégám írt arról férfivéleményt, hogy a horoszkóp mekkora baromság, amire őszintén szólva felkaptam a fejemet. Én ugyanis minden ismerkedés elején rákérdezek a randi partnereim csillagjegyére, ez ugyanis számomra mindig sokat elárul a másikról.
Sárközi Ákos összeállította a duókat, akik közös erővel vágtak neki az elődöntő páros feladatainak. A kék csapat mentora Gyenesei Leila mellé Szandit, Varga Iza mellé Görög Zitát, Tornóczky Anita mellé Szorcsik Vikit és végül, de nem utolsó sorban Csonka Bandi mellé Németh Kristófot állította. Az első feladat ismertetésénél az alapanyag és még a