2021. december 4. szombat

dec. 4
10:57
Ingyen mehetnek a Fradi utolsó El-meccsére a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelmisek és az egészségügyisek (Menedzsment Fórum)
És annyi kísérőt visznek, ahányat csak akarnak.
dec. 4
11:00
A hátsóját félti Aurelio - Így készül a börtönre: „Ez a hátsó az a hátsó marad, ami bemegy!” (Blikk)
Egyelőre még nem tudni, Aurelionak mikor kell börtönbe mennie, de nem retteg a postás érkezésétől, és a rácsok mögött is vannak haverjai, de ettől függetlenül is úgy érzi, fel van készülve a benti életre.
dec. 4
11:00
Vattay Gábor: Februárra megérkezhet az ötödik hullám (ATV)
A szakértő szerint még karácsonykor is háromezer körül lesz a napi covid-fertőzöttek száma, az omikron pedig tél végére válhat jelentős fenyegetéssé, eközben az orvosi kamara is nyilvánosságra hozott titkos járványügyi adatokat.
dec. 4
11:00
Ismert betegség is állhat a gyerekek elhúzódó száraz köhögése mögött (Magyar Nemzet)
A koronavírus-járvány miatt most fokozottan figyelnünk kell a gyerekeknél jelentkező légúti tünetekre.
dec. 4
11:02
„Nincs karácsony A diótörő nélkül” (Magyar Nemzet)
A jótékonysági árveréssel segítik a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyerekeket.
dec. 4
11:06
„Önbizalom-építés? Minek?” – Hamiltonék már úgy érzik, csak rajtuk múlik (m4sport.hu)
Mindkét hátralévő versenyt meg akarja nyerni Lewis Hamiltonnal a Mercedes. Miközben a versenyző nem írta le a Red Bullt, csapata úgy érzi, már a saját kezükben a sorsuk.
dec. 4
11:06
Vattay Gábor: Akár 12 ezer halottja is lehet a mostani hullámnak, februárra jöhet az omikron-járvány (SzMo)
A szakember szerint a járvány alakulását módosíthatja az oltási kampány sikeressége.
dec. 4
11:06
Orbán Viktor: Gödöllő előre megy! (Demokrata)
Videó! A sport magabiztos és erős embereket nevel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a gödöllői uszoda átadásán.
dec. 4
11:06
Saját megszólalását ajánlja olvasásra Cseh Katalin (Mandiner)
„Hatalmas győzelem ez az uniós értékek megvédésén dolgozóknak és hatalmas pofon a magyar és a lengyel kormánynak” – írja a Momentum EP-képviselője.
dec. 4
11:06
Megismerni a csillagok titkait (Magyar Nemzet)
Napjaink csillagászai hihetetlen érzékenységű eszközök elképesztő mennyiségű adataiból bányásszák ki a hasznos információkat.
dec. 4
11:12
Romlottak az amerikai gazdaság kilátásai (Portfolio)
A Goldman Sachs lefelé módosította előrejelzését az amerikai gazdaság idei és jövő évi kilátásaira vonatkozóan, döntően az omikron variáns miatt – írja a Bloomberg.
dec. 4
11:12
Mellimplantátumai mérgezték a nőt: olyan gyenge volt, hogy már felkelni is alig tudott (Life)
A 34 éves Emma Thompson végtelenül boldog volt, amikor megcsináltatta a melleit, ám néhány év múlva éppen a keblei okoztak számára rémálmokat.
dec. 4
11:12
A hekkerek nyontatókon kresztül szálltak be az osztályharcba (Bitport)
Jogaikért történő kiállásra buzdítják az alkalmazottakat a hibásan konfigurált, hálózatba kötött bizonylatnyomtatókon keresztül.
dec. 4
11:12
Épül a világ első úszó városa (Hamu és Gyémánt)
A dél-koreai Puszan városa, az Ensz településfejlesztéssel foglalkozó szervezete, az UN-Habitat és az Oceanix történelmi jelentőségű megállapodást írt alá: megépítik a világ első fenntartható úszó városának prototípusát.
dec. 4
11:12
Csodagyerektől az alpesi császárig – Sebastian Kurz öröksége (Mandiner)
Bébielefánt, csodagyerek, mindentudó, az Alpok Macronja, Kurz császár – csupán néhány az osztrák politikát az elmúlt 10 évben meghatározó, s most 35 évesen visszavonuló Sebastian Kurzra aggatott becenevek közül. Egyszerű körülmények közül indulva hódította meg, s tette izgalmassá a sokszor kissé egyhangú osztrák politikai életet. Tíz év alatt többe
dec. 4
11:14
Kiakadt a kaliforniai író: a baloldal drogtanyákat és sátortáborokat épít még a legszebb városokban is (Mandiner)
Michael Shellenberger szerint San Francisco progresszív liberális vezetése tehet a hajléktalanok számának növekedéséről, mivel áldozatszerepet ölt rájuk – fogalmazta meg az idén megjelent San Fransicko című könyvében az amerikai író.
dec. 4
11:15
50 Centnek nem tetszik Madonna mellbimbója (Metropol)
A két világsztár durván egymásnak esett, mert a rapper kicikizte a díva szexinek szánt képeit. Azóta megy a háború és az egymásra köpködés.
dec. 4
11:18
Nagy veszély keletkezett a home office-szal (Infostart)
Informatikai eszközeinkre, így közvetlenül munkavégzésünk biztonságára leselkedik.
dec. 4
11:18
Horner: Nem olyan motorigényes a dzsiddai pálya, ami biztató! (F1világ)
Egyáltalán nem olyan motorigényes a Szaúd-arábiai Nagydíjnak otthont adó dzsiddai versenypálya, mint azt a Red Bull előzetesen gondolta – erről beszélt Christian Horner csapatfőnök, aki szerint biztató az, amit pénteken láttak.
dec. 4
11:18
Az űrben is lehet antennát javítani (hirado.hu)
A NASA két asztronautája egy meghibásodott antennarendszert cserélt ki a Nemzetközi Űrállomáson.
dec. 4
11:18
Az év legszórakoztatóbb videója: Adele és NikkieTutorials együtt sminkelnek és őrültködnek (Glamour)
Adele és Nikkie egy videóban? Jól olvasod. Az év egyik legszórakoztatóbb videóját készítették el, amiben nem csak egy csodás sminket láthatunk, hanem kettejük beszélgetésével is feldobhatjuk a napunkat. A majdnem fél órás sminkes videó egy tökéletes esti program lehet a napi fáradalmak levezetésére.
dec. 4
11:18
Erdélyi Mónika: Aki szerint noszogatni kellett, az hazudik! (BorsOnline)
A Farm Vip következő kiesője Erdélyi Mónika.
dec. 4
11:18
Macron: Több európai ország közös képviseletet nyitna Afganisztánban (Magyar Nemzet)
A francia elnök hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy elismerik a tálib kormányt vagy politikai párbeszédet kezdenek vele.
dec. 4
11:18
A biztonságról beszélgetnek egymással a járművek (Autószektor)
A félvezető technológián alapuló V2X szolgáltatások széles tárházát felvonultató innovatív Autotalks vállalat bejelentette, hogy elindít egy platformot a kerékpáros és robogós balesetek megelőzésére. A V2X eszközök és az intelligens V2X közúti jelzések összekapcsolásán alapuló épülő ZooZ platform összehozza a mikromobilitási megoldásokat a közleked
dec. 4
11:20
Lelki feltöltődésre vágysz? Akkor ezt a podcast sorozatot neked találták ki! (Glamour)
Bánhegyi Hanna és Flóra a húszas éveik elején járó fiatal lányok, tele energiával és inspirációval.
dec. 4
11:20
A főpróba VAR-káoszt vetít előre a katari futball-vb-re (Magyar Nemzet)
A brazil játékvezető megemlegeti a napot, amikor eltérő információt kapott az őt segítő technológiáktól.
dec. 4
11:24
„Egy hónapja közölték: nem a fiam csontjai voltak” – 12 éve keresi kétségbeesetten Ackermann Dávidot a családja (Blikk)
Már a harmincadik életévét is betöltötte volna az a fiatalember, aki még 2009. szeptember 11-én tűnt el nyomtalanul Budapesten. Ackermann Dávidot utoljára a Margit-szigetnél látták, ahol a barátaival töltötte az időt, de ők később magára hagyták. A családja azóta teljesen összeomlott, a bizonytalanság pedig egyre jobban felemészti őket.
dec. 4
11:24
Igazi celeb volt a legfiatalabb amerikai first lady (Femcafe)
Tudtad, hogy a Fehér Házban hagyomány, hogy mindig a first lady fogadja a vendégeket, pedig erről senki sem szavazott? Nagy felelősség, sőt, kötelesség, akár akarod, akár nem. Valahogy így állt hozzá az Usa legfiatalabb first ladyje, Frances Folsom Cleveland is.
dec. 4
11:24
Hétfőig 9 millió forintot kéne összegyűjteni a családnak a 7 éves Regina kezeléséhez (SzMo)
A kislánynak súlyos agydaganata van. Itthon már lemondtak róla, most a kölni klinikán kapna kezelést, de a teljes árnak csak egy részét tudják önerőből előteremteni. Gyors segítségre lenne szükségük.
dec. 4
11:24
Az oltás miatt tényleg AIDS-esek leszünk? (Promotions)
Vizsgálat indult a brazil elnök ellen, aki azt mondta, hogy a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét.
dec. 4
11:24
Vilmos és Harry egyetlen nő kedvéért hajlandó csak elásni a csatabárdot (Magyar Nemzet)
Az utóbbi években a testvérek kapcsolata köztudottan nem volt felhőtlen.
dec. 4
11:27
Felháborító: Pornóval zsarolták társai a nyolcadikos Noémit (BorsOnline)
Egyre durvább iskolai bántalmazásokra derül fény.
dec. 4
11:30
A Warriors véget vetett a Suns elképesztő sorozatának (m4sport.hu)
Sorozatban 18 nyert meccs után tört meg a tavalyi nagydöntős Suns szériája.
dec. 4
11:30
Macron: Több európai ország közös képviseletet nyitna Afganisztánban (Mandiner)
A francia elnök leszögezte: a lépés nem jelenti azt, hogy elismerik a tálib kormányt.
dec. 4
11:36
A szülők fegyvert vettek zavart gyereküknek, aki iskolai mészárlást rendezett (hirado.hu)
A 15 éves Ethan Crumbley szüleire Detroitban bukkantak rá egy lakóépületben, miután valaki azonosította a hozzájuk tartozó járművet.
dec. 4
11:36
Zokogva jelentette be családja: elhunyt a legendás magyar zenekar frontembere (Ripost)
Bokor Tibor, a Color zenekar énekese, basszusgitárosa a család közlése szerint december 2-án, tragikus hirtelenséggel hunyt el.
dec. 4
11:36
Leclerc sajnálja a balesetet, meghálálná a ferraris társaknak (m4sport.hu)
Bocsánatot kért a Ferraritól az autóját pénteken összetörő Charles Leclerc, de jelezte, próbálja meghálálni a társaknak a pluszmunkát.
dec. 4
11:42
Vizsgálat indult a brazil elnök ellen, döbbenetes dolgot hazudott az oltottakról (Blikk)
Az ENSZ AIDS elleni világprogramja szerint a gyógyszerfelügyeletek által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák a legtöbb ember számára biztonságosak, köztük a HIV-fertőzötteknek is.
dec. 4
11:42
Nocsak, új üzletbe fogott Dzsudzsák Balázs: nem fogja kitalálni, mibe fektette pénzét (Blikk)
A focista tudatosan készül befektetéseivel az aktív pályafutása utáni életre.
dec. 4
11:42
Nagy baj lehet jövőre a nyugdíjakkal? (ATV)
A jegybank elnöke szerint magas, 5 százalék körüli inflációra lehet számítani jövőre, a kormány viszont 3 százalékkal tervezett, ehhez igazítják a járandóságokat és a nyugdíjemelést is.
dec. 4
11:42
Orbán Viktor Marine Le Pennel is egyeztetett Varsóban (hirado.hu)
A megbeszélésen Novák Katalin családokért felelős miniszter is részt vett.
dec. 4
11:42
Elfogták a michigani iskolai lövöldöző szüleit (ATV)
A detroiti rendőrség szombaton őrizetbe vette annak a michigani kamaszfiúnak a szüleit, aki két hete négy diáktársával végzett és többeket megsebesített a egyesült államokbeli Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található Oxfordban - írja az MTI.
dec. 4
11:42
Wunderlich József már nem játszhat a Vígszínházban? – most itt tart az ügy (Femcafe)
A szerda esti darabban Szántó Balázs játszotta a Szerelmek városa Lömetröjét annak ellenére, hogy a rendező, ifjabb Vidnyánszky Attila azt Wunderlich Józsefre osztotta eredetileg.
dec. 4
11:42
Őrizetbe vették az iskolában lövöldöző kamaszfiú szüleit (vg.hu)
A fiú négy diáktársát megölte, és hét embert megsebesített.
dec. 4
11:42
Szexi képet posztolt Rácz Jenő várandós felesége: kivillant a melltartó (Life)
Sugárzik legújabb fotóján Gyuricza Dóra, Rácz Jenő várandós felesége. Persze nem csak ez tűnt fel az embereknek a képen, hanem szétnyíló köntöse is.
dec. 4
11:42
Amikor egy meg egy több, mint kettő – Ünnepi ételek borpárosítással (WMN)
Ünnepi menüsor – akár hétköznapokra is, amikor szeretnéd magadat megjutalmazni. Hiszen megérdemled!
dec. 4
11:44
Kincsként őrzött naplórészletek láttak napvilágot: így vallott egymásnak szerelmet Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos (Femcafe)
Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos házassága mesébe illő volt: végtelenül szerették és tisztelték egymást, kapcsolatuk pedig a sok külön töltött idő ellenére sem romlott meg. Most olyan naplórészletek láttak napvilágot, amelyek mindezt bizonyítják.
dec. 4
11:48
Perez izgalmas időmérőre számít Dzsiddában (F1világ)
Csak a 9. helyen végzett a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki edzésnapján Sergio Perez, a mexikói viszont azt mondja, bőven van még az autóban, így a nyitónapon elért eredménye nem reprezentatív.
dec. 4
11:48
Marine Le Pennel folytatott megbeszélést Novák Katalin (Magyar Nemzet)
A politikusok az európai jobboldali pártok jövőbeli szorosabb együttműködéséről egyeztettek Varsóban.
dec. 4
11:48
Schiffer András: Hallgat az Alkotmánybíróság (Mandiner)
Negligálták a természetes  immunitással rendelkező foglalkoztatottak diszkriminációjára vonatkozó indítványrészt.

Keresés