2021. december 5. vasárnap

dec. 5
0:24
Újabb beutazási szigorítást vezetnek be Nagy-Britanniában (Növekedés)
Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak - közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.
dec. 5
0:24
Guy Verhofstadt: Putyin hasznos idiótái összegyűltek Varsóban (Mandiner)
A belga liberális politikus szerint Orbánéknak az Európai Unió szuverenitása mit se számít.
dec. 5
0:27
Dwayne Johnson megjelent a Fortnite-ban, és szó szerint felforgatta a játékteret (GameStar)
Nagy fináléval ért véget a Fortnite Chapter 2, és kiderült, ki volt a titokzatos Foundation.
dec. 5
0:28
Verstappen: Nem lehetetlen a győzelem (F1világ)
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője szerint lehet esélyük a győzelemre a Szaúd-arábiai Nagydíjon annak ellenére, hogy az időmérő edzésen falhoz csapta a Red Bullt, és csak a Mercedesek mögül rajtolhat a vasárnapi versenyen.
dec. 5
0:28
Fontos bejelentést tett az Omega (Ripost)
Fontos bejelentést tett az Omega együttes, december 8-án végre megjelenik a várva várt Omega Testamentum hanglemez és a kiegészítő maxi CD.
dec. 5
0:28
A dánok és a spanyolok is 15 gólos győzelemmel léptek a középdöntőbe a női kézi-vb-n (m4sport.hu)
A dán, a brazil és a spanyol válogatott is könnyedén győzött a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton, így mindhárom együttes továbbjutott a középdöntőbe.
dec. 5
0:28
Így néz ki most a Dallas-sorozat egykori csúcsbombázója, a gyönyörű Lucy Ewing (Promotions)
A Dallas egykori Lucyje idén töltötte be a 63. életévét.
dec. 5
0:28
Rőfös Géza: Török Gábor újra csúcsformában elemez: egyrészt Márki-Zay nyerhet, másrészt ez nem biztos (Mandiner)
A Nagy Elemző karácsony előtt előkerült, és elképesztő dolgokat állapított meg.
dec. 5
0:30
Nem akármit jelentett be: több mint ötvenezren lájkolták néhány óra alatt Borbás Marcsi bejegyzését (Blikk)
Borbás Marcsi bejegyzését elképesztően sokat lájkolták, elárasztották a gratuláló kommentek.
dec. 5
0:32
Hamilton: Távolmaradtam a faltól, és elvégeztem a feladatot (m4sport.hu)
Váratlanul érte Lewis Hamiltont és a Mercedest a Red Bull szombati tempófölénye Dzsiddában, ám az első rajtsor így is az övék lett. A címvédő szerint a stabilitás dönthet.
dec. 5
0:32
Ezt a férfiak is tudni akarják: miért van zseb a női bugyin? (Promotions)
A belső oldalon érdemes keresgélni, és elég nagy gond, ha hiányzik ez a kiegészítő.
dec. 5
0:32
Apáti Bence: Gyurcsány kiosztotta a jutalomfalatokat (Mandiner)
Van aki a munkába ölelkez.. pardon temetkezik.
dec. 5
0:36
Lukács Viktória: Minden meccsen meg kell halnunk a pályán, a nézők most is ezt láthatták (m4sport.hu)
Lukács Viktória, Klujber Katrin és Vámos Petra is a magyar válogatott akaraterejét, küzdeni tudását és csapategységét emelte ki a Spanyolországban zajló női kézilabda-világbajnokság második csoportmeccse után.
dec. 5
0:36
Ötöslottó: brutális forintmennyiség, 2400 millió forint volt a tét ezen a héten - mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Íme a szombati nap legfontosabb 5 száma.
dec. 5
0:36
Jámbor András: Örültem, hogy ma Márki-Zay cáfolta azt a fideszes hazugságot, hogy megszüntetnénk a rezsicsökkentést (Mandiner)
Nem megszüntetni fogjuk a rezsicsökkentést, hanem jobbat, zöldebbet, és igazságosabbat csinálunk!
dec. 5
0:40
Félt a bukása helyszínétől Leclerc, végül ott nyerte a legtöbb időt (m4sport.hu)
Pénteken a falban, szombaton a második sorban kötött ki Charles Leclerc a Ferrarival. Utólag elismerte, az „ütés” azért benne maradt
dec. 5
0:40
Melyik a második legnagyobb magyar város? Meg fogsz lepődni a válaszon, nagyon sokan rosszul tudják a választ (Promotions)
Íme megmutatjuk, hogy területnagyságot és lakosságszámot tekintve melyik magyar városok versengenek a főváros, Budapest után a második legnagyobb címéért.
dec. 5
0:40
A Bayern nyerte a csillagok háborúját Németországban (Mandiner)
A szezon legjobb mérkőzését hozta a Bundesligában a német klasszikus, a Borussia Dortmund- Bayern München. A hét elején Párizsban, az Aranylabda díjátadóján övön aluli ütést kapó Robert Lewandowski felkelt a földről, és bizonyította, hogy rá mindig számíthat csapata. Két góllal járult hozzá egykori klubja legyőzéséhez.
dec. 5
0:42
Almás fürdőt kaptak a vízidisznók Japánban (Spabook)
A japán Nasu város állatkertjében a vízidisznók almával feltuningolt forró fürdőt élvezhettek, gondozóik igazán kitettek magukért. Japán híres a forró vizes fürdőiről és ezt az élményt nem tagadják meg az állatoktól…
dec. 5
0:42
Lavreysen sem verhetetlen, Bötticher nyerte a keirint a Bl-finálén (Eurosport)
Itt pálya-BL zárónapjának első meglepetése, a német Bötticher centikkel nyerte a keirint az összetettet vezető Lavreysen előtt.
dec. 5
0:44
Benzema megsérült, de a Real Madrid tovább növelte előnyét a La Ligában (m4sport.hu)
A Real Madrid 2–0-ra legyőzte a hazai pályán játszó Real Sociedadot a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.
dec. 5
0:44
Túl messzire ment? Madonna olyan miniszoknyát vett fel, hogy az eltakar szó elvesztette az értelmét (Promotions)
Madonna nagyon bevállalós képpel jelentkezett.
dec. 5
0:44
Gór Csaba: Várjuk Őrsi Gergely mielőbbi intézkedését! (Mandiner)
Jogellenesen nevezte ki Vámos Ágnest a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a baloldali többségű II. kerületi önkormányzat.
dec. 5
0:48
Nem ment az argentin támadótriónak, a 92. percben mentett pontot a Paris Saint-Germain (m4sport.hu)
A Paris Saint-Germain Georginio Wijnaldum 92. percben szerzett góljával mentette 1–1-es döntetlenre Lens elleni szombati bajnokiját a Ligue 1 17. fordulójában.
dec. 5
0:48
Videó: így fagyott Alonso arcára a mosoly Verstappen hibája láttán (m4sport.hu)
Előbb hüledeztek, aztán meglepődtek – így nézte végig Fernando Alonso és Daniel Ricciardo Max Verstappen varázslatosnak indult, de fájó véget érő időmérős körét.
dec. 5
0:48
Ma van Jeff Bridges születésnapja – ezeket a filmeket mindenképpen érdemes megnézni tőle (Promotions)
Az amerikai színész 1949. december 4-én született Los Angelesben.
dec. 5
0:48
Megvan a második magyar győzelem a női kézilabda vb-n (Mandiner)
A magyar női kézilabda-válogatott 32-29-re legyőzte Csehországot a csoportkör második fordulójában.
dec. 5
1:12
Idén második kiadványával jelentkezik a Budapest Design Map (ProfitLine)
Idén második kiadványával jelentkezik a Budapest Design Map, amelynek segítségével mintegy 200 budapesti helyszín és program érhető el térképen és digitális verzióban is.
dec. 5
1:30
Keddtől csak koronavírus-teszttel lehet Angliába utazni (vg.hu)
Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak - közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.
dec. 5
1:34
A NATO kémkedő gépe veszélyeztetett egy utasszállítót (vg.hu)
Magasságot kellett változtatnia a Fekete-tenger felett az Aeroflot orosz légitársaság Tel-Avivból Moszkvába tartó egyik járatának, hogy elkerülje az összeütközést a NATO egyik, CL-600 jelű felderítőgépével.
dec. 5
1:54
Lesz síszezon Koralpén, azonban csak húzóliftekkel (Síelők)
Hosszú hónapok kálváriája után eldőlt a síterep következő szezonja. Sokáig úgy tűnt, hogy az idén már nem lesz síelés a karintiai terepen, azonban októberben átmeneti megoldás született, amellyel ha csökkentett üzemmódban is, de nem marad el a síszezon.
dec. 5
2:00
X-Faktor: ByeAlexet a barátnője kísérte el, és megvannak a kiesők is (Blikk)
Elérkezett az X-Faktor harmadik élő adása is, ahol a versenyzőknek, ha minden jól alakul már két előadással kell előrukkolniuk. ByeAlex zöld hajjal, Csobot Adél pedig dalmata ruhában robbant be a stúdióba.
dec. 5
3:15
Álmában lőtte fejbe szeretőjét a 18 éves Rajmund (BorsOnline)
A titkolt meleg kapcsolatokban előforduló gyilkosságoknál általában a körülmények, az indítékok és az elkövetés módjai is igen hasonlatosak. Az 1996-os csapi vadászházban történt emberölés mégis különleges, hisz csak 21 évvel később ítélték el a tettest.
dec. 5
3:18
11 apa-fia sikersztori a világ legnépszerűbb sportágának világából (Igényesférfi.hu)
A futball világa is kiváló példa arra, hogy az alma nem esik messze a fájától!
dec. 5
3:24
4 csillagjegy, amelyik imád flörtölni - Még akkor is, ha kapcsolatban élnek (Joy)
Na, rájuk tippeltél volna?
dec. 5
3:42
Hivatalos: Ezt választották minden idők legrosszabb karácsonyi filmjének (Joy)
A lista egy-két pontja azért minket is meglepett!
dec. 5
3:42
Joe nagymester elemez – csendélet a rekorddöntés után (Eurosport)
Pénteken történelmi partit játszott egymással a sakk vb-döntőn Magnus Carlsen és Ian Nepomniachtchi, amely éjfél után, tehát már szombaton ért véget. Ezután jött, aminek ilyenkor jönnie kell.
dec. 5
3:48
Az óraipari történelem csúcsa Breguet módra & Vostok Europe csontvázasítva! I Őszintén: Órákról (Kronometer)
Először az első csontvázasított / áttört szerkezetű Vostok Europe-ot szemlézzük (feltéve a kérdést, hogy miért kellett erre ennyit várni?)… …Majd időutazunk két óracsodás állomás között: Abraham-Louis Breguet és az ő…
dec. 5
4:12
Hátborzongatóan lenyűgöző előzetest és premierdátumot kapott A farkas gyermekei 2. szezonja (Mafab)
Már tudjuk, mikor jön Ridley Scott sci-fi sorozatának második szezonja. Itt A farkas gyermekei folytatásának előzetese.
dec. 5
4:18
Csődbe mehet a SpaceX, Elon Musk hétvégi túlórára buzdítja munkatársait (Igényesférfi.hu)
Amerikában az elmúlt hétvégén ünnepelték a hálaadást, a SpaceX dolgozóinak azonban valószínűleg nem volt ünnepi hangulata, miután megkapták Elon Musk e-mailjét.
dec. 5
4:36
Megmutatjuk a legcukibb kézműves édességeket, melyek karácsonyi ajándéknak is tökéletesek (Joy)
A karácsony egyike azoknak az ünnepeknek, amit szinte mindenki izgatottan vár. Hiszen, ha nem is a nagy családi összejövetelekért és a szeretettel körülölelt hangulatért, akkor már csak a halmozott finomságokért is imádjuk.
dec. 5
4:36
Édes kisfiúnak nézték, csini kamaszlány lett belőle: Meghökkentő fotók Shiloh Jolie-Pitt átalakulásáról (Joy)
Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!
dec. 5
4:36
Egy csöndes tömeggyilkos: a londoni Nagy Köd (Képmás)
Hetven évvel ezelőtt volt már öt olyan nap, amikor emberek milliói mindenhová maszkban mentek, amikor megteltek a kórházak, megtorpant a gazdaság, és naponta ezren haltak meg teljesen váratlanul. Akkor nem egy világjárvány okozta mindezt, hanem a töméntelen elégetett szén és egy egyedi meteorológiai jelenség.
dec. 5
4:42
Melltartó nélkül mutatta meg hatalmas mellét a dögös OnlyFans modell -18+ (BorsOnline)
Erősen korhatáros felvételt osztott meg rajongóival a szépség. Nem először...
dec. 5
4:48
Nekem hiányzik a meghittség a mostani karácsonyokból (She)
Emlékszel még a gyermekkori karácsonyokra? Amikor a család apraja-nagyja egybegyűlt és mindenki együtt ünnepelt? Emlékszel még a karácsonyi sütik zamatára, amik lágyan szétomlottak a szádban?
dec. 5
4:48
Hó, eső és ónos eső egyaránt hullhat vasárnap (Agrofórum)
Fokozatosan mindenhol beborul az ég, és egyre többfelé kell csapadékra is számítani. A legtöbb helyen eső várható, de a hegyekben, valamint északkeleten síkvidéken is havazás lesz a jellemző.
dec. 5
4:48
Svébis az Njszt elnökségében (Mínuszos)
Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Elnökségi taggá választották Svébis Andrást, a MOL csoport munkatársát, aki 2016-tól a MOL Magyarország CIO-ja, 2019-től pedig az újonnan alakult MOL IT & Digital GBS szervezet vezetője. Elsősorban a társadalmi szerepvállalás, a digitális tudás növel
dec. 5
4:48
A digitális átállás a villamos hálózatokat is elérte (New Technology)
Világszerte 167 millió háztartás, 23 millió vállalkozás lehet képes 2050-ig arra, hogy saját maga is tiszta energiát termeljen. Emiatt a villamos hálózatokat úgy kell átalakítani, hogy alkalmasak legyenek a kétirányú energiaszállításra, ez a jövő a villamosenergia-iparban. A megújuló energiaforrásokkal és a digitális megoldásokkal együtt ez a leggy
dec. 5
5:00
10 meglepő érdekesség az Elemi ösztön című filmről (Mafab)
Lassan 30 éve már, hogy Sharon Stone és Michael Douglas felejthetetlen alakítást nyújtottak az Elemi ösztön című filmben. Noha a közönség imádta a filmet, amit leginkább a hatalmas bevétel (353 millió dollár!) igazolt, a kritikusok véleménye megosztó volt. Voltak, akik imádták a filmet, mások kifogásolták azt, elsősorban az új üdvöske, Sharon Stone
dec. 5
5:06
Vilmos és Harry újra közös projektben vett részt (ridikul.hu)
Az utóbbi években a testvérek kapcsolata köztudottan nem volt felhőtlen, mióta Harry feleségével és kisfiával a tengerentúlra költözött, és kivonta magát az királyi család kötelezettségei alól.

Keresés