Már 57 országban mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron nevű változatát - közölte szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.
A modell őszintén vallott arról, hogy milyen volt az élet nyolc éven keresztül a Playboy-mogul mellett, és elmondhatjuk, nem olyan csillogó, mint azt hisszük.
A támogatásokra vonatkozó általános csoportmentességi rendelet változása megszünteti az elektromos töltőállomások adókedvezményét. A szabályozásból nem derül ki egyértelműen, mikortól szűnik meg; a Niveus Consulting Group véleménye szerint már 2021-ben sem élhetünk a kedvezménnyel, de ami biztos: jövő februártól már nem.
Az ENSZ nemrégiben megrendezett glasgow-i klíma-csúcstalálkozóját előzetesen úgy harangozták be, mint amely az „utolsó esély” a „klímakatasztrófa” leküzdésére és az „emberiség megmentésére”. Sokakhoz hasonlóan John Kerry amerikai klímanagykövet pedig arra figyelmeztetett, hogy már csak kilenc évünk maradt arra, hogy elkerüljük a „katasztrofális” gl
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatója szerint 2021. 2021. november 29. és december 5. között az országban 13 100 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az influenza figyelőszolgálat legfrissebb adataiból kiderült, hogy a betegek 18,0%-a 0-14 éves gyermek, 39,7%-a 15-34 éves fiata
A Tesla mindig híres volt arról, hogy mennyire megosztja a tőzsdei elemzőket - bár ezidáig nagyon úgy tűnik, hogy az optimistáknak volt igaza. Annyi biztos, hogy nagyon durva forgatókönyv van árazva a részvénybe, miután sokan a mobiltelefonok átalakulásához hasonlítják az autóiparban az elektromos járművek felé való eltolódást. A Tesla mostani áraz
A helyszín ismerős, mégis más – alaposan átalakították az F1-es szezonzárónak otthont adó abu-dzabi versenypályát. Több mint 10 másodperces gyorsulás várható.
Máig 180 élő 5G hálózatot állítottak üzembe a mobilszolgáltatók, az előfizetők száma pedig 2021 végére eléri a 660 milliót – derül ki az Ericsson legújabb mobilitási jelentéséből. Egy évtized alatt 260-szorosára nőtt a mobil adatforgalom, és az 5G-forradalom csak most következik. Az Ericsson 10 éve, 2011 novemberében hozta nyilvánosságra az első Mo
Az eredetileg taxiszolgáltatásként indult tallini cég ugyan nemrég vágott bele az élelmiszer-kiszállításba, de jövőre már Svédországot, Lengyelországot és a Cseh Köztársaságot is meghódítaná.
A Nébih egész évben vizsgálja a halgazdálkodási tevékenységet, beleértve a horgásztatást és a haltelepítést is. Utóbbiak kizárólag nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, a halgazdálkodási hatóság által jóváhagyott halgazdálkodási terv alapján, a halgazdálkodásra jogosult által folytathatók.
A holland De Nederlansche Bank (DNB) bank engedélyt adott Európa vélhetően legnagyobb értékű első körös forrásbevonására, aminek során a Pollen Street Capital, brit magántőke alap 193 millió euró tőkét fektetett a bunq nevű kihívó bankba.
Nincs könnyű helyzetben az MNB, hiszen az infláció szokatlanul erős ütemben nő, ám ebben a nemzetközi trendek erős szerepet játszanak. Valahogy mégis fékezni kellene a fogyasztói árakat, amire az ortodox eszköz a kamatemelés, ezt tette csütörtökön a magyar jegybank is, rövid időn belül immár sokadszor. Igaz nem a jegybanki alapkamat nőtt, hanem a k
Hamarosan gazdaságilag is megtérülő lehet az akkumulátoros elektromos vonatok széleskörű használata, hála a megújuló áram árcsökkenésének és az akkumulátortechnológia fejlődésének.
A terhesség alatti hasfájás sokszor megrémíti a kismamákat, de gyakran csak a terhesség kísérő tüneteként jelentkező kezelést nem igénylő jelenségről van szó, ám ritkán előfordulhat olyan eset is, amikor a terhességgel összefüggésben vagy attól függetlenül jelentkező panasz orvosi ellátást tesz szükségessé.
Az omikron variáns a korai fázisában négyszer olyan gyorsan terjed, mint a jelenleg még több helyen domináns delta variáns - mutatta be egy japán kutatócsoport tanulmánya.
Mély és bevállalos album állt össze, elkészült a Wellhello újdonsága, a 'Ssss!' A formáció már hét dalt bemutatott a lemezről, amik egytől egyig megjárták a slágerlistákat és a rádiókat. Ezek mellé pedig még nyolc olyan szerzemény került a korongra, amikben Fluor és Diaz az elmúlt időszakot foglalja össze. "Szédülünk, összeesünk, összeálmodunk" - f
Tragédia rázta meg az országot hétfőn: elhunyt Kóbor János. Az Omega frontembere a koronavírus fertőzés szövődményeibe halt bele. A legendás zenész nem vette fel az oltást, hiába könyörögtek neki barátai. Az oltásellenes és vírustagadó Facebook-csoportokban elképesztő elmélet terjed Kóbor halálával kapcsolatban.
Az előzetes vizsgálati eredmények alapján az Astrazeneca antitest készítményéből már egy adag hatékony védelmet biztosít azoknak, akiknek az oltás nem megoldás.
Intenzíven havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében; a Közép-Dunántúlon és az Észak-Dunántúlon, valamint Somogy megyében az esőt ónos eső váltotta fel.
A 2015-ben elindított Jedlik Ányos Terv az elektromos járművek használatához szükséges alapvető infrastruktúra kialakítását tűzte ki célul. A terv keretei
Egy mély, érzelmes dallal rukkolt elő az év legjobb magyar producere. A Desire amellett, hogy ismét egy komoly klub hit, tartalmában igazán érzékeny témákat feszeget.