2021. december 9. csütörtök

dec. 9
13:24
Percek alatt elkapkodták a Tesla karácsonyi Cyberquadját (Autószektor)
Megérkezett, de pillanatok alatt el is fogyott a Tesla Cyberquadja, melyet a cég kifejezetten gyermekek számára talált ki és egyártott. Az alapötletet a korábban bemutatott Cybertruck projekt inspirálta, ami ezúttal formát öltött, de nem úgy, ahogy azt a rajongók elképzelték. A Mini Tesla Cyberquad 36 V-os akkumulátorral van felszerelve, amely 16 k
dec. 9
13:24
Külföldön olcsó, itthon a gatyánk is rámehet az otthoni tesztelésre – miért? (Forbes)
Az árakat rövid távon letörő ügyeskedők valójában nem segítik, hogy tartósan csökkenjenek az árak, miközben a disztribútorokon akkora a kockázat, amit kénytelenek beárazni. A patikák közben a saját, meglehetősen magas, akár 2000 forint feletti árrésüket védik.
dec. 9
13:27
Ez lehet a magyar agrárium kitörési pontja (Privátbankár)
A jelenleginél legalább 25-30 százalékponttal nagyobb arányban kell feldolgozni a magyar agrártermékeket ahhoz, hogy az élelmiszer-gazdaság nemzetgazdasági súlya és nemzetközi versenyképessége jelentős mértékben erősödjön, és csökkenjenek az árak kilengéséből adódó termelői kockázatok.
dec. 9
13:27
Itt egyelőre biztosan nem lesz kötelező az oltás – megbukott a javaslat Amerikában (Piac és Profit)
Az amerikai szenátus leszavazta Joe Biden amerikai elnök korábbi rendeletét, amely kötelezővé tette volna a 100 főnél nagyobb vállalatok alkalmazottainak a koronavírus elleni védőoltás felvételét vagy a folyamatos, heti tesztelést - jelentette a The Washington Times csütörtökön.
dec. 9
13:27
Koronavírus: a világjárvány az elmúlt 75 év legnagyobb globális válsága a gyermekek számára (Blikk)
Az UNICEF második világháborút követő megalakulása óta nem volt példa olyan, gyermekeket veszélyeztető, globális problémára, mint a koronavírus-világjárvány - írta fennállásának 75. évfordulója alkalmából kiadott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön.
dec. 9
13:27
Videó – Rengeteg hó esett Ausztriában, sok kisebb baleset történt (Infostart)
Csütörtökre virradóra a nyugat-ausztriai, svájci határ menti Bregenztől Bécsig beborította a hó Ausztriát, a tiroli Landeckben például 26 centiméter hullott – írta az APA osztrák hírügynökség.
dec. 9
13:27
Gólyahír! Megszületett Boris Johnson hetedik vagy nyolcadik gyermeke (Metropol)
Egészséges leánygyermeknek adott életet Carrie Symonds, Boris Johnson brit miniszterelnök felesége.
dec. 9
13:27
Szijjártó szerint az befolyásolási kísérlet, ha egy nagykövetség kormánykritikus posztot oszt meg a Facebook-oldalán (444.hu)
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt referált a külügyminiszter.
dec. 9
13:27
Napról napra dől meg a magyar áramfogyasztási rekord (vg.hu)
Kedd után szerdán is csúcsot mért a Mavir.
dec. 9
13:29
Jó befektetés lehet a negyedik ipari forradalom (vg.hu)
Az ipar az egyik legrégebbi ágazata a gazdaságnak.
dec. 9
13:30
Több száz embert bocsátanak el a fővárosi cégektől (Magyar Nemzet)
A Metropol cikke szerint már több mint egy éve tartanak a kirúgások azoknál a fővárosi cégeknél, amelyeket érintett a nagy összeolvadás.
dec. 9
13:32
A tojás (Magyar Nemzet)
Egy nagy bögrébe kanalazta a három-négy tojást, tört bele kenyeret, sózta, megkeverte, Rezeda Kázmér pedig úgy falta, hogy fülig összekente vele magát.
dec. 9
13:33
Még Karácsony Gergely fizetését is megemelné a kormány (Menedzsment Fórum)
Még a főpolgármester fizetését is megemelnék a fideszesek, csak éppen a polgármesteri illetményemelések fedezetét a nehéz helyzetben lévő önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk.
dec. 9
13:34
Világrekordot állított fel egy férfi 444 karácsonyfával a lakásában (Magyar Nemzet)
Egy bevallottan „karácsonyőrült" német férfi rokordmennyiségű műfenyőt állított fel a lakásában idén karácsonyra.
dec. 9
13:36
Megszületett Boris Johnson gyermeke (SzMo)
A brit miniszterelnök felesége egészséges kislánynak adott életet.
dec. 9
13:36
A digitalizációról szólnak a következő évek a hazai agráriumban (Magyar Nemzet)
Még idén elfogadhatja az Országgyűlés a gazdaságátadásról szóló törvényjavaslatot.
dec. 9
13:38
Nem elég sokszínű a Hófehérke (Magyar Nemzet)
Kutatók szerint ideje lenne lecserélni a „rasszista és szexista” klasszikus meséket.
dec. 9
13:39
Ha nyárig nincs egyezség, az EU teljes területén visszatérhet a roamingdíj (Infostart)
Kevesen tudják, hogy az a 2017 óta élvezett jog, hogy bármely EU-országban hazai tarifák szerint használhatja mindenki a mobiltelefonját, nem örök életre szól, hanem jövő nyáron megújításra szorul, ellenkező esetben visszatérhet a 2017 előtti roamingdíjak világa.
dec. 9
13:39
Hitte volna? Ennyit ér a házimunka forintban: kalkulátor mutatja, mennyi fizetés járna a háziasszonyoknak, akik „csak” főznek, mosnak, vasalnak, gyereket… (Blikk)
Akár több mint egy millió forintot is érhetnek havonta a ház körüli teendők, persze ha valaki fizetne is érte. Egy kalkulátor megmutatja, mennyi pénzt kaphatna azért, hogy elmosogat otthon, esetleg kimossa és kiteregeti a ruhákat, vagy elmegy bevásárolni.
dec. 9
13:39
Intenzíven havazik három megyében is, sok helyen ónos eső esik (Háziállat)
Intenzíven havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében; a Közép-Dunántúlon és az Észak-Dunántúlon, valamint Somogy megyében az esőt ónos eső váltotta fel - mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 9
13:39
Autonóm raklapszállítót fejleszt a MiR és partnere (autopro)
A raktári anyagmozgatás megreformálása a MiR és a Logitrans stratégiai együttműködésének célja.
dec. 9
13:39
„Élmény volt” – gyönyörű nőkkel fotózták le Kinizsi Ottót (Ripost)
Úgy tűnik, hiába lett vége a Dancing with the Stars műsorának, Kinizsi Ottó nem dobta el a tánccipőjét. Sőt, feleségét is magával vitte a táncterembe.
dec. 9
13:39
Technológiai újdonság jelent meg a Telenor kínálatában (vg.hu)
A fizikai SIM kártya funkcióit egy, a készülékbe integrált chip látja el
dec. 9
13:48
Rosszabb a levegőminőség a lakásokban, mint szabadtéren India fővárosában (SzMo)
A tehetősebb háztartások 13-szor nagyobb valószínűséggel rendelkeznek légtisztítóval, mint az alacsony jövedelműek.
dec. 9
13:48
Tragédia a Niagaránál: egy autót találtak a vízben, a sofőrje már nem élt (SzMo)
A Niagara-vízesés partiőrsége megtette, amit tudott, de már késő volt.
dec. 9
13:48
5 dolog, amit a leggyakrabban megbánnak az emberek a halálos ágyukon (Life)
Bronnie Ware ápolónő Életkönyv című kötetében arról ír, melyek azok a dolgok, amelyeket a leggyakrabban megbánnak az emberek a halálos ágyukon.
dec. 9
13:48
„Átvertek, tévedtél!” - Kifakadt a magyar orvos (Promotions)
A nyilvánosság előtt mondta ki a híres magyar orvos.
dec. 9
13:48
Kiderült, mennyit költünk karácsonyfára (MMonline)
A fenyőfák árának idei adventre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban: a vevők 54 százaléka továbbra is nordmann fenyő iránt érdeklődik - derül ki Agroinform.hu felméréséből. A válaszadók 26 százaléka 7-10 ezer, további 23 százaléka 10 ezer forintnál is magasabb összegből tervezi beszerezni a karácsonyfát.E
dec. 9
13:48
Szijjártó Péter: Az erős hírszerzés a cél (Demokrata)
A tárcavezetőt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgatta meg.
dec. 9
13:48
Újévi fogadalmakhoz: marokkói málna és mexikói szeder? (Mezőhír)
Decemberre a spanyolok is elveszítik versenyképességüket a déli országok málna- és szederfelhozatalával szemben.
dec. 9
13:48
Felhívás az önellenőrzés keretében végzett laboratóriumi vizsgálat fontosságára a ToBrfv fertőzés megelőzése érdekében (Magyar Mezőgazdaság)
A paradicsom barna termésráncosodást okozó ToBrfv károsító terjedése valós veszély Magyarországon is, idén 4 különböző helyen mutatták ki a jelentős gazdasági kárt okozó vírust. A fertőzés elleni védekezés csak hatékony prevenciós intézkedésekkel valósítható meg, ezért a Nébih felhívja a paradicsomtermesztő gazdák figyelmét az önellenőrzésen alapul
dec. 9
13:51
Hírlapi kacsa, hogy Orbán Viktor disznóvágásra megy (Blikk)
Havasi Bertalan cáfolta a híreket.
dec. 9
13:51
Bochkor Gábor: Még mindig az igazira vágyom (Metropol)
A sikeres műsorvezető szívét már sokan összetörték, vajon mi lehet az oka, hogy 57 évesen még mindig az igazit keresi?
dec. 9
13:51
Magyarországon még soha nem alkalmazott építészeti megoldással épült fel a nagykanizsai sportcsarnok (ProfitLine)
A város lakóinak minden igényét kielégítő, ötezer fős befogadóképességű multifunkcionális sportcsarnok létesült Nagykanizsán. A központ az akadálymentes kialakítás és a fenntarthatóság jegyében épült fel. Így megvalósult az első olyan épület Magyarországon, amely egy hatékony térlefedést biztosító acélszerkezeti megoldást alkalmaz, így két kereszti
dec. 9
13:51
Egyre durvább dolgok történnek a metaverzumban, most vettek egy virtuális ingatlant 1,4 milliárd forintért (Portfolio)
Miközben emberek milliárdjai viccelődnek a Facebook metaverzumról szóló terveivel, valódi emberek dollár milliókat (és hamarosan milliárdokat) költenek valódi pénzben képzeletbeli tárgyak megvásárlására. Ahogy Alkesh Shah, a BofA munkatársa írja, a metaverzumban a föld (és jacht) vásárlások felgyorsulnak, ahogy a blokklánc-alapú alkalmazások és az
dec. 9
13:51
Új, más BMW i3-ast kap Kína – Európában egyelőre marad az eredeti modell (Auto Pult)
A BMW i3 még 2013-ban mutatkozott be, ám a rendhagyó formák egyszerűen nem hajlandók megöregedni, ráadásul a bajorok folyamatos műszaki frissítéseinek köszönhetően még mindig az egyik legkedveltebb prémium elektromos autó a piacon. Mindezek ellenére úgy néz ki, nyáron véget ér a pályafutása. Ugyanakkor érkezik egy új i3, amely a márka nómenklatúráj
dec. 9
13:51
Bakancslistás hely: ismét mindenki előtt megnyitja kapuit a legendás budapesti étterem (Femcafe)
Megújult a leghíresebb magyar vendéglátóhely, másfél év után nyitott újra az ikonikus Gundel Étterem.
dec. 9
13:51
Megnyitott az eplényi pálya, csütörtökön ingyen lehet síelni (vg.hu)
Egyelőre az 1048 méteres A1-es pálya üzemel.
dec. 9
13:51
Havazás – Torlódik a forgalom Ausztria felé (Infostart)
Az osztrák oldalon nem engedik át a 7,5 tonnásnál nehezebb járműveket, ez okozza a problémát.
dec. 9
13:51
Megtörte a csendet Kóbor János lánya: Még nem tudtam felfogni, hogy többé nem fog hazajönni és átölelni (BorsOnline)
Egy ország gyászolja a hétfőn elhunyt legendát, Kóbor Jánost. Mindenki szívhez szólóan beszél az Omega frontemberéről, a családja eddig mély hallgatásba burkolózott. Nehéz ilyenkor bármit is mondani, de lánya, a 14 éves Léna most elérkezettnek látta az időt, hogy imádott édesapjáról meséljen.
dec. 9
13:53
Karácsony Gergely egymillió forintos jutalmat ajánlott fel: azt is elmondta, ki kaphatja meg (Blikk)
Karácsony Gergely a korrupcióellenes világnap alkalmából egy videót osztott meg közösségi oldalán.
dec. 9
13:53
A pasik meg fogják neked köszönni, ha ezeket a szexis fehérneműket viseled az ünnepekkor (Femcafe)
Ha meg akarod vadítani a férfiakat, akkor ezeket a fehérneműket imádni fogod - szexisek, kihívóak és nagyon nőiesek a 2021-es év legszebb ünnepi fehérneműi, melyeket nemcsak mi nők, hanem a pasik is imádnak!
dec. 9
13:54
Két megyében másodfokúra emelték a havazás miatti veszélyjelzést (Demokrata)
Az ónos eső miatt már csak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten.
dec. 9
13:54
Mindent megtesznek a műtrágya-ellátás biztosítása érdekében (Demokrata)
Az agrárium érdekképviseleti szervei együttműködnek a kormánnyal.
dec. 9
13:54
Kaiser Ottó: A hazaszeretet nem ördögtől való (Mandiner)
Magyarország derűsebb oldala – kiosztották a Magyarország 365 című fotópályázat idei díjait a budapesti Eiffel Műhelyházban; egészen izgalmas hátterű emberek nyertek díjat, a neves szakmai grémium Kaiser Ottó mellett olyan további nagy neveket vonultatott fel, mint Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László MMA-tag fotóművész, érdemes művész
dec. 9
13:54
Az amerikai kormány arra kéri a legfelső bíróságot, hogy ne vizsgáljon egy beadványt (Magyar Nemzet)
Figyelembe veszik a Harvardra felvételiző hallgatók származását az egyetemi diákság bőrszín szerinti sokszínűségének megerősítése érdekében.
dec. 9
13:56
Lapozó: Gibraltárra érkezett nukleáris tengeralattjárót jelentettek fel spanyol ökológusok (Magyar Nemzet)
Marokkó 25 ezer példányban nyomtatja és osztja ki a Koránt spanyol fordításban.
dec. 9
13:57
Túl kemény székletük miatt tiltották ki az oroszokat a Nasa űrállomásainak vécéjéből (Blikk)
Megelégelték az amerikaiak, hogy az oroszok a túl kemény székletükkel állandóan tönkre teszik a NASA űrállomásán a vécéket, ezért drasztikus szabályokat hoztak, és kitiltották őket saját illemhelyükről.
dec. 9
13:57
Visszavonul a politikától Boldog István, a korrupcióval vádolt fideszes képviselő (444.hu)
A családja kérte, hogy ne induljon a jövő évi választáson. Hagyta magát meggyőzni.
dec. 9
13:57
Brutális gazdasági emelkedés történne, ha egy évvel tovább élnénk (vg.hu)
A pandémia miatt nem csak Magyarországon az unióban is 8,4 hónappal csökkent a lakosság születéskor várható élettartama.

Keresés