2021. február 1. hétfő

febr. 1
14:36
20 ezer család jutott új autóhoz: ezek voltak a legnépszerűbb márkák (Pénzcentrum)
Tavaly megháromszorozódott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kötött szerződések száma, így már 20 ezer család vett részt a programban - olvasható Varga Mihály bejegyzésében, amiből az is kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb
febr. 1
14:39
Pályázati felhívást tettek közzé agrárágazati civil szervezetek részére (Agroinform)
Negyven millió forintos keretösszeggel az agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium pályázatot hirdet.
febr. 1
14:39
Bojkottálta a Fidesz-Kdnp a koronavírus-járvány miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülést (444.hu)
Csak az ellenzéki képviselők jelentek meg Országgyűlésben.
febr. 1
14:39
A cégek gyakran környezettudatosabbnak tüntetik fel magukat a valóságosnál weboldalaikon (Tiszta Jövő)
Számos cég a weboldalán a valóságosnál környezettudatosabbnak és környezetkímélőbbnek tünteti fel magát, az esetek 42 százalékában az állítások túlzóak, hamisak vagy megtévesztőek - derült ki az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok által készített csütörtökön közzétett jelentésből.
febr. 1
14:42
Le kellett zárni az M6-ost (Infostart)
Átszakította egy kamion a szalagkorlátot az M6-os és az M60-as autópálya találkozásánál hétfőn kora délután.
febr. 1
14:45
Most Ön is szavazhat, hogy nézzen ki a legújabb 5 forintos (ATV)
A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 1-jén különleges 5 forintos érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani, amelyek megjelenéséről hétfőtől közönségszavazást indít a jegybank - tájékoztatta az MTI-t az MNB.
febr. 1
14:45
Hold: ha lehet furcsább a piac 2020-nál, akkor 2021 egyelőre szállítja (Portfolio)
.
febr. 1
14:45
Ronda meglepetéseket tartogat a február (Háziállat)
Extrém hullámokat vet az időjárás, ameddig ellátunk: néhány napig tavasz lesz 16 fokkal, utána tél mínuszokkal, majd megint tavasz és megint tél.
febr. 1
14:47
Most kiderül, melyik ország mennyire népszerű az ingatlanbefektetők körében (Portfolio)
Magyarországon a tavalyi év ingatlanbefektetési volumene 1 milliárd eurót tett ki, szemben az azt megelőző négy év átlagosan 1,5-1,7 milliárd eurójával. A következő években azonban több szempontból is optimisták lehetünk. Hogy mi várható az előttünk álló években, melyek lehetnek a legkeresettebb termékek, és hol tartunk most a régiós országokhoz ké
febr. 1
14:51
Egyedülálló megoldással rukkolt elő a K (MMonline)
Azonnal lekérdezhető az elfelejtett PIN-kód a K&H Banknál, így aki elfelejtené a bankkártyájához tartozó kódját, az pár lépésben lekérdezheti újra, digitálisan, legkényelmesebben a mobilbankon, vagy az e-bankban. A magyar piacon eddig egyedülálló megoldás megkönnyíti az ügyfelek mindennapjait, hiszen már nem kell napokat várni az elfelejtett PIN-kó
febr. 1
14:54
Lángokba borult egy autó az M3-ason (Infostart)
Az M3-as autópályán, a Vásárosnamény felé vezető oldalon Gyöngyös térségében a 70-es kilométernél.
febr. 1
14:54
A február az újjászületésről fog szólni - Itt van a nagy februári havi horoszkópod (Glamour)
Mi vár rád ebben a hónapban?
febr. 1
14:56
A Rák jegyében születettél? Vajon kibe érdemes beleszeretned? (Glamour)
Ez az elemzés sokat segíthet!
febr. 1
14:57
CIB: tökéletes együtállás a részvénypiacokon (Portfolio)
.
febr. 1
14:57
Lionel Messi elégtételt akar, bíróságra megy (Promotions)
A Barcelona focistája úgy döntött, beperli az El Mundót, a lapot, amely kiszivárogtatta a kontraktusban szereplő információkat.
febr. 1
15:03
Több ezer eltitkolt haláleset New Yorkban (HírTV)
Ezzel a témával foglalkozott amerikai partnertelevíziónk a Newsmax csatorna Stinchfield című műsorában.
febr. 1
15:03
Hogyan működik a fényterápia? (WebBeteg)
Pontosan hogyan működik a fényterápia? Milyen betegségeknél alkalmazható? Mit érdemes tudnunk erről a terápiás módszerről?
febr. 1
15:03
Aegon: túl optimisták voltak a korábbi koronavírus-prognózisok (Portfolio)
.
febr. 1
15:03
„A legrosszabb szívekbe ért a nyíl”– ezért hagyta ott a Balázs Béla-díjas rendező az SZFE-t (ATV)
„Úgy éreztem, hogy lehetetlen már ebben a helyzetben ott maradnom” - magyarázta távozását Szász János filmrendező a Spirit FM Viccen kívül című műsorában. „Amit még belsősként láttam, az hallatlan fájdalom, tanácstalanság, elkeseredés, főleg a diákok részéről” – tette hozzá az ismert szakember, aki azt mondta: ez volt számára az igazi „katapult”, a
febr. 1
15:03
Kiderült, mikor jelenik meg Quentin Tarantino könyve (Hamu és Gyémánt)
Nyáron már kezünkben tarthatjuk a rendező regényét. Még tavaly év végén látott napvilágot a hír, miszerint két könyvre szóló szerződést kötött Quentin Tarantino a Harper kiadóval. Elsőként a Volt egyszer egy... Hollywood című filmjéből ír regényt, majd egy filmekről szóló olvasmányt is kiad, ami a hetvenes évek mozivilágáról fog sz
febr. 1
15:03
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a bevételi nyilatkozatot (Demokrata)
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
febr. 1
15:06
Egyszerűen zseniális ez az "arcemelő" sminktrend, ami a Tiktokon hódít (Glamour)
Csak egy világosabb korrektor kell hozzá!
febr. 1
15:09
Még csak egy hónap telt el 2021-ből, de már simán megduplázhattad a pénzedet (Portfolio)
2020 sok szempontból rendhagyó év volt, de nagyon úgy néz ki, hogy 2021 még egy lapáttal rá tud tenni. Itt egy sámán a washingtoni Capitoliumon, ott egy tőkepiaci hadjárat a shortosok ellen - izgalmakból aztán tényleg nincs hiány. Bőven találhatunk jó sztorikat a tőkepiacokon, van olyan kriptodeviza, amelyiknek az értéke idén már megduplázódott, a
febr. 1
15:09
Csökken a bitcoinos bűncselekmények száma, kivéve, ahol durván növekszik (Bitport)
Tavaly a töredékére olvadt a törvénytelen tevékenységekhez köthető kriptopénzes tranzakciók aránya, a zsarolóprogramokkal összefüggésben viszont látványos felfutást tapasztaltak.
febr. 1
15:11
Évek óta nem látott túljelentkezést hozott az álláspiacon a koronavírus (Portfolio)
Miközben tavaly közel ötödével csökkent a Profession.hu-n elérhető álláshirdetések száma a koronavírus-járvány hatására, addig a portál látogatóinak száma történelmi csúcsot ért el 2020-ban, ami azt mutatja, hogy mennyire felpörgette a járvány a piacot – mondta a Portfolio-nak Martis István, a portál ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a koronavírus-já
febr. 1
15:12
Addig ostorozták, míg Izrael lépett elsőként (Infostart)
Izraelben elhárult a politikai akadály. Eddig nemzetközi oltóanyagsegélyeket sem kaptak.
febr. 1
15:12
Fontos bejelentés a Pfizer-BioNTech oltóanyagról: ennek örül egész Európa (Pénzcentrum)
Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül, a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer
febr. 1
15:13
Újra lecsapott a tőzsdei csorda, jó nagy pofára esés lett belőle (Portfolio)
Összehangolt vásárlást szervezett egy több százezer fős telegramos csoport mára, az eredmény nem egészen az lett, amire készültek.
febr. 1
15:15
Accorde: átmeneti vagy jelentősebb korrekció a mostani? (Portfolio)
.
febr. 1
15:15
Továbbra sem szabadulhat Romániában a terrorizmusért elítélt Szőcs Zoltán (Demokrata)
Szőcs Zoltán legközelebb ez év május 25-én kérvényezheti feltételes szabadon bocsátását.
febr. 1
15:17
A NEO Property felvásárlásáról és tőkeemelésről is döntött az Akko Invest (Portfolio)
Az Akko Invest igazgatótanácsa hétfői ülésén Magyarország egyik vezető ingatlanüzemeltető és szolgáltató cégének, a jelenleg a Wing Csoport tulajdonában álló NEO Property Services Zrt-nek 18,5 milliárd forintért történő felvásárlásáról határozott. A tavaly novemberben a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájába lépett társaság emellett döntött a
febr. 1
15:18
Merkel közbelépése nyomán dobott mentőövet Európának a Pfizer? (Infostart)
A BioNTech/Pfizer, amelynek helyreálltak európai gyártási kapacitásai, kész plusz adagok eladásával enyhíteni az európai uniós oltóanyag-mizérián.
febr. 1
15:18
Kripto Percek Február 1. (Kripto Akadémia)
Elkezdődött a február, új hónap, új hét, új lehetőségek, az egyetlen dolog, ami nem változott, hogy most, vagyis ma is jelentkezik a Kripto Percek, a Kripto Akadémia napi hírösszefoglalója, ha nincs időd olvasgatni, itt röviden-tömören megkaphatod a piac legfontosabb eseményeit!
febr. 1
15:21
Fontos határidőre figyelmeztetett a NAV (Piac és Profit)
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés - hívta fel a figyelmet az adóhivatal az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
febr. 1
15:21
Olasz kormányválság: Renzi a miniszterelnök után eltakarítaná a gazdasági minisztert is, de ez nem lesz olyan egyszerű (Portfolio)
A kormányzó olasz Demokrata Párt mindenképp ragaszkodik hozzá, hogy Roberti Gualtieri gazdasági miniszter a kabinet tagja maradjon a következő kormányban is - árulta el egy kormányzati forrás a Reutersnek.
febr. 1
15:21
„A gazdaságvédelemre szánt pénzek 76 százalékát ellopta a kormány” (444.hu)
2500 milliárd forint vándorolt Orbánékhoz, Mészároshoz, Tiborczhoz az ellenzéki képviselők szerint, akik az üres kormánypárti padsorokat kérték számon a Parlamentben.
febr. 1
15:21
Emiatt nem kötik be a biztonsági övet a királyi család tagjai (Joy)
Azt tudjuk, hogy Ii. Erzsébet királynőre és családjára sokszor nem vonatkoznak azok a szabályok, amik az átlagemberekre igen.
febr. 1
15:21
Az ellenzék hatpárti bizottságot állít a kormány teljesítményének vizsgálatára (Demokrata)
Azt vizsgálják, milyen teljesítményt nyújtott a kormány a koronavírus-járvány alatt.
febr. 1
15:23
Equilor: a lassú oltási folyamatok távolabb tolták a gazdasági visszanyitást, a tőzsdeindexek kivárnak (Portfolio)
.
febr. 1
15:24
Gyere velünk táncolni! Jurák Bettina táncművész online órákat indít februártól (Glamour)
Jurák Bettina táncművész online táncórákat indít, melyeknek a célja, hogy mindenki könnyedén, akár a saját otthonából sajátíthassa el a kortárs/moderntánc alapjait
febr. 1
15:25
NAV: a katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a bevételi nyilatkozatot (Portfolio)
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés - hívta fel a figyelmet az adóhivatal az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
febr. 1
15:27
Fontos határidőre figyelmeztet az adóhivatal (Infostart)
Az ügyintézés az ONYA-ban gyorsabb és egyszerűbb.
febr. 1
15:27
Diófa: Javuló konjunktúrakilátások, mérsékelt kockázatok (Portfolio)
.
febr. 1
15:27
A Hungexpo tavalyi árbevétele negyedére esett vissza (Portfolio)
A koronavírus járványhelyzet miatt a Hungexpo Zrt. árbevétele 2020-ban a negyedére esett vissza az előző évihez képest, és ez meglátszik a cég jövedelmezőségén is - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató hétfőn online sajtótájékoztatón.
febr. 1
15:27
Kínai és orosz háttérrel nő Záhony (autopro)
A MÁV-REC Kft. célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre az orosz állami vasúttal a záhonyi logisztikai képességek kiaknázása érdekében.
febr. 1
15:27
A HétköznaPI CSAlódások újraforgatta a megvágott raktárkoncertjét (SzMo)
A cenzúrázatlan változat a bohóccal együtt most kikerült a zenekar YouTube-csatornájára is.
febr. 1
15:33
18,5 milliárd forintos felvásárlásra készül az Akko Invest (ProfitLine)
Az Akko Invest Nyrt. megvásárolhatja 18,5 milliárd forintért Magyarország egyik vezető ingatlanüzemeltető és szolgáltató cégét, a Neo Property Services Zrt.-t a Wing csoporttól - tájékoztatta a hétfői igazgatótanácsi döntésről az MTI-t a felvásárló.
febr. 1
15:33
Koronavírus: nincs hol elkölteni a pénzt, rekordszintre ugrott a lakosság megtakarítása (Portfolio)
A költekezési lehetőségek hiánya miatt nőtt rekordszintre az európai háztartások megtakarítása, nem a jövedelmi kilátások elbizonytalanodása miatt a német IWH gazdasági kutatóintézet hétfőn publikált tanulmánya alapján.
febr. 1
15:33
Hatpárti bizottságot állít az ellenzék a kormány járvány alatt nyújtott teljesítményének vizsgálatára (ATV)
Az ellenzék hatpárti bizottságot alakít annak vizsgálatára, hogy a kormány milyen teljesítményt nyújtott a koronavírus-járvány alatt.
febr. 1
15:33
Kövér László még mindig ugyanúgy van, ahogy lenni szokott (444.hu)
Nemzetközi óriáscégek gendert terjesztenek, kiirtják az identitást, ilyenek.

Keresés