A 13. havi nyugdíj visszahozatala semmissé teheti a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében eddig tett, sok szenvedést okozó, mégis elkerülhetetlenül szükséges erőfeszítések eredményeit.
A káromkodás segíthet abban, hogy sikeresebben megbirkózzunk az érzelmeinkkel. Minden ember tudja, hogy a káromkodás illetlenség, mégis számtalanszor használjuk a mindennapokban. A szitkozódás különösen olyan szituációkban fordulhat elő, amelyek felett alig vagy szinte egyáltalán nincs kontrollunk, vagy amelyek csalódást okoznak nekünk, sőt
Megkezdődtek a 2021-es bértárgyalások a BKV-nál, a társaság vezetése egyelőre nem látja a bérfejlesztéshez szükséges forrásokat - tudatta a cég pénteken az MTI-vel.
Akár több tízmillió forintot is megspórolhatnak a családok a januárban indított otthonteremtési programnak köszönhetően - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Facebook-oldalán.
Debrecenben nyitja meg első regionális irodáját az EY, amit hamarosan egy újabb kirendeltség is követ. A bővülésnek köszönhetően a BIG4 cégek közül egyedüliként az EY lesz jelen három irodával hazánkban. Regionális központokat épít ki az EY Magyarországon, amelynek első lépéseként február 1-jén, Debrecenben nyitott irodát a cég – Rencz Botond, a
Románia ismét karanténkötelezettséget vezetett be a Magyarországról és másik 66 - járványügyi szempontból magas kockázatúnak minősített - országból érkező utasok számára, kivételt képeznek azok, akik az utóbbi három hónapban átestek a fertőzésen, vagy már megkapták a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
6,1 százalékkal lett rosszabb a tavalyi ipari termelés a 2019-esnél. Az exportot húzza az autóipar, de az elektronikai és optikai termékek terén nagy a beesés.
Orbán Viktor ma reggel közölte a Kossuth Rádióban a magyar koronavírus-fertőzésszámokat: 1860 fertőzöttet azonosítottak tegnapról mára és 99 honfitársunkat vesztettük el.
2020 megváltoztatta a pénzhez való viszonyulásunkat: az emberek ma már jobban bíznak a technológiában, mint saját magukban, ha a pénzügyeik kezeléséről van szó – derül ki az Oracle új tanulmányából. A 14 ország több mint 9000 fogyasztójának és üzleti vezetőjének megkérdezésével készült felmérés kimutatta, hogy a koronavírus-járvány világszerte növe
A csütörtökön kezdődött markáns lehűlés miatt megdőlt Magyarország mindenkori áramfogyasztási rekordja - tájékoztatta a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. pénteken az MTI-t.
Tavaly decemberben két munkanappal több volt, mint 2019 utolsó hónapjában – rögtön kavarodást okozott az ipari termelés adataiban – derül ki a KSH jelentéséből.
Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Már 4 százalék fölött az éves maginfláció.
A kelet-közép-európai ingatlanpiacon összesen 7 új irodaház átadása, 4 épület értékesítése és több mint 135 000 négyzetméter irodaterület bérbeadása köthető a Skanska ingatlanfejelsztőhöz. A cég közreadta a 2020-as üzleti eredményeit és a 2045-re kitűzött céljának első lépéseit.
A fideszes EP-képviselőt az dühítette fel, hogy a Demokratikus Koalíció politikusa levezető elnökként azt mondta: “Most megadom a szót Hajšel úrnak, aki Bratislavából jelentkezik.”
A Gmail milliárdnyi adathalász levél elemzésével próbálja felrajzolni azokat a mintákat, amelyek alapján automatikusan felállíthatja majd az egyes felhasználókra jellemző kockázati profilokat.
Egyre nagyobb teljesítményű napelemes rendszereket építenek be a magyar háztartások, az elmúlt években duplájára nőtt a telepített rendszerek mérete - derül ki a Huawei Technologies Hungary napelemes üzletágának adataiból.
Ha a lehetőségeinkhez mérten kertészkedni szeretnénk, és amit csak lehet, megtermelnénk a családunk számára, ne szegje a kedvünket, ha csupán egy kis erkély vagy ablakpárkány áll a rendelkezésünkre! De hogyan oldjuk meg zöldségnövényeink és kedvenc fűszernövényeink nevelését cserépben, virágládában, függőkosárban vagy termesztőzsákokban?
Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A MetaHuman nevű cég közzétett egy előzetest élethű CGI-emberekről, akiket kedvünk szerint alakíthatunk majd. Az Epic Unreal Engine megkönnyíti a játékfejlesztők számára a valósághű, emberhez hasonló karakterek létrehozását és testreszabását az új MetaHuman Creator segítségével, amely lehetővé teszi az arcvonások, bőrszín, testtípus, haj,
Azt hiszed, sportolni, edzeni csak kinyúlt, régi ruhákban lehet? Ma már a designer márkák is több alternatívát kínálnak, hogy stílusos lehess a mozgás közben is, nézd meg nálunk a legújabb trendeket.
Olyan budapesti épületek állnak egy új, különleges technológiával készült animációs film középpontjában, melyek a II. világháború során megsérültek. A filmben a Ritz Szálló, az Elevátor-ház, a Tüköry-palota vagy épp a városligeti Regnum Marianum templom nem csak, hogy életre kelnek, de életképekkel is kiegészülnek. Kondacs András rendező és az Anim
Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,9 százalékkal nőttek – közölte a KSH.
Drasztikus mértékben esett a magyar utazási irodák bevétele tavaly 2019-hez képest, most viszont sosem látott módosítási és foglalási lehetősége jönnek, nagy lesz a verseny, ahogy "nyílik a kapu".
Többfelé mínusz 10, de néhol akár mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet ma. Délelőtt 10 órakor életbe lép a vörös kód, a hajléktalan embereket adott esetben fogadniuk kell a nem számukra fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek
Románia ismét karanténkötelezettséget vezetett be a Magyarországról és másik 66 - járványügyi szempontból magas kockázatúnak minősített - országból érkező utasok számára, kivételt képeznek azok, akik az utóbbi három hónapban átestek a fertőzésen, vagy már megkapták a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
Korábban soha nem mért éves mértékben, átlagosan 9,9 százalékkal zuhant tavaly a brit hazai össztermék - közölte pénteken ismertetett első becslésében a brit statisztikai hivatal (ONS).
Felzárkózó gazdaságokban az elkölthető jövedelmek összege jellemzően elmarad a megtermelt jövedelmek értékétől, ami az EU keleti tagállamaiban, így hazánkban is leginkább a külföldi vállalatok itt megtermelt nyereségéhez köthető. A profitegyenleg hiánya 2019-ben a GDP 4,4 százalékára mérséklődött, amihez a hazánkban működő külföldi tulajdonú vállal