A magyar fogyasztók próbálhatják ki először azt az innovatív papírpalack prototípust, amit a Coca-Cola és a dán Paboco startup fejlesztett ki tavaly. Az év második negyedévében 2000 hazai vásárló találkozhat az újfajta csomagolási megoldással. Az első európai piaci teszt során a Coca-Cola növényi alapú itala, az AdeZ kerül az új papírpalackba, és M
A pályaválasztás során az egyik legelső kérdés, ami felmerül, hogy a szakmatanulás vagy a felsőoktatás irányába érdemes-e elindulni. Mi alapján érdemes választani? A pályaválasztás az ember életének egyik legfontosabb kérdése, így nem csoda, ha fiatalon még fogalma sincs az embernek arról, mi is szeretne lenni, milyen foglalkozást szeretne egy élet
A kedvezőtlen folyamatok visszafordítása érdekében felelős talajművelésre van szükség – mondta a Magyar Talajbaktérium-Gyártók és -Forgalmazók Szakmai Szövetségének ügyvezetője.
Ahogy arról korábban mi is többször beszámoltunk, a közel másfél milliárd lelket számláló India, legalábbis a kormányzata nincs túl jó viszonyban a kriptopénzekkel, többször felmerült a teljes tiltás, most ez valóra válhat. Mindeközben egy indiai CBDC is terítéken van, úgy…
Megkezdődött a koronavírus elleni oltások beadása Bosznia-Hercegovinában pénteken, a legelső vakcinákat az ország többségében szerbek lakta részének egészségügyi dolgozói kapják meg - közölte a Banja Luka-i Rtrs közszolgálati televízió.
Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (NAÜ) tervez létrehozni a kormány, amely az államigazgatásban keletkező hatalmas mennyiségű adat felett rendelkezhet majd – derül ki a parlamentnek nemrég benyújtott törvényjavaslatból, melyet a Népszava szúrt ki.
Nekünk föl kell készülni arra, hogy “hat hónap, hét hónap vagy nyolc hónap után esetleg újra be kell oltani azokat, akiket már beoltottunk” - mondta a reggeli interjújában Orbán Viktor. Ezt a védettséggel indokolta.
A fogyasztói árak januárban átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Ekkora volt a drágulás üteme novemberben és decemberben is, vagyis egyelőre a KSH hivatalos adatai szerint nem gyorsult az infláció. Az élelmiszerek ára decemberhez képest tovább nőtt.
A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár 220 millió dollár készpénzért és egymillió új saját részvény ellenében megvásárolja az amerikai Colt fegyvergyárat a cseh cég pénteki közleménye szerint.
Az amerikai mezőgazdasági árukereskedő vállalat, a Bunge a vártnál erősebb nyereséget ért el a 2020-as év negyedik negyedévében. Kijelentették, hogy az egész évre kiigazított nyereség a legmagasabb várakozást éri el az erős kereslet és a csökkenő árukészletek miatt.
Komoly veszteségeket okoz továbbra is a The Walt Disney Company-nek a koronavírus-járvány, a világ egyik vezető médiavállalatának árbevétele a január 2-án zárult első üzleti negyedévében ötödével volt kisebb, mint egy évvel korábban, a nyeresége pedig 99 százalékkal esett vissza. A streaming szolgáltatások viszont jól teljesítenek és már közelítene
Az Erüst Tarim, török vállalat Törökország és Európa piacaira egy nagyon érdekes termékkel, a melothria növény apró, sötétzöld-fekete csíkos gyümölcseivel törne be, amelyek küllemre szinte megtévesztésig hasonlítanak a görögdinnyére.
Dr. Aponyi Lajos, a Növényorvosi Kamara főtitkáraként évek óta foglalkozik növényvédelmi előrejelzéssel. Vele beszélgettem az időjárásról, a növényvédő szer kivonásokról és a 2020-ban előfordult növényvédelmi kihívásokról. Az első részben az évet növénytermesztési szempontból értékeltük és végigvettük a komolyabb házikerti kártevőket.
A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár 220 millió dollár készpénzért és egymillió új saját részvény ellenében megvásárolja az amerikai Colt fegyvergyárat a cseh cég pénteki közleménye szerint.
Nő az amerikai költségvetés hiánya a következő tíz évben, de a deficit kisebb lehet az eddig vártnál, mert a becsültnél jobban teljesít majd az amerikai gazdaság és ezzel nő a költségvetés bevétele. Az amerikai Kongresszus Költségvetési Hivatala, a pártsemleges CBO legújabb előrejelzése szerint a költségvetési hiány a hazai össztermék (GDP) 107 szá
Az Országgyűlés kétnapos üléssel kezdi meg idei munkáját. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, kedden pedig a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdhetik tárgyalni.
Növelte előnyét a világ legnagyobb exportőreként tavaly Kína. Az ország jóval hamarabb lábalt ki a koronavírus- válságból, mint a nyugati iparosodott országok.
A kreatív gondolkodás bárki számára lehetséges – állítják a kötet szerzői, Jeff DeGraff, a Michigani Egyetem professzora, valamint Staney DeGraff, akivel a munkában és az életben is társak. A kreatív és dizájnalapú gondolkodás elsajátítását 30 év tapasztalatainak esszenciájaként és legújabb kutatásaik eredményeként adják közre a szerzők, akik olyan
Ma, február 12-én kezdődik a kínai újév, a világ népessége egynegyedének legnagyobb ünnepe, amelyet Kínán kívül Kelet-Ázsia más országaiban – Koreában, Japánban, Vietnámban – is jelentős eseménysorozat kísér. A Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ennek alkalmából jelenteti meg egyik legnagyobb sikerkönyvének, A kínai észjárásnak az e-book-változatát
Enyhén, de növekszik az új fertőzöttek száma Magyarországon az országos tiszti főorvos szerint, aki beszélt az oltási sorban állásról, a babát tervezők olthatóságáról és az idősotthoni átoltottsági számokról is.
A hideg idő egészségi hatásairól tett közzé tájékoztatót a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Facebookon. Bőrproblémákat, súlyosabb esetben szívtáji fájdalmat is okozhat a hideg időjárás - írták. Csütörtökre
A tavalyi év egyik legsikeresebb sorozata volt a The Queen’s Gambit, azaz A vezércsel, amely szerte a világon új lendületet adott a sakk iránti rajongásnak: nemcsak rengetegen nézték meg, de nagyon sokan vettek a hatására sakk-készletet és sakkal kapcsolatos könyveket is, az adaptáció főszereplője, Beth Harmon pedig igazi popkulturális ikon lett. D
Működési és üzemeltetési költségeik támogatására közel 220 millió forintnyi támogatást ítélt meg közösségi rádiók és televíziók számára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület döntése értelmében kilenc rádió és huszonkét televízió kap vissza nem térítendő támogatást. A Médiatanács összesen 218,87 millió
A tudósokat régóta foglalkoztatja az, hogy az álmok tartalma hogyan hat ki kapcsolatainkra. Álmaink lehetnek szorongást kiváltóak, haragot megidézők vagy épp vágyteljesítők. Emiatt, amikor álmunkban szerepet kapnak hozzánk közel álló emberek, az, amit álmunkban csinálnak, éreznek és mondanak, hatással lehetnek valós életünkre. Ha az álmai
Egy törökországi cégcsoporttal és egy görögországi ügynökséggel kötött elsőként franchise megállapodást a Post For Rent csoport a globális terjeszkedés részeként.
Számos európai városhoz hasonlóan Budapesten is megvalósítható egy zöldebb, élhetőbb, az autók mellett a gyalogosoknak, sétálni vagy biciklizni vágyóknak is biztonságos teret hagyó rakpart. A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti szakaszon kezdjük el, a mintegy 500 méter hosszú sz
Az európai írószervezetek azt akarják, hogy a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátása érdekében az uniós tagállamok kulturális miniszterei gyakoroljanak nyomást a Lukasenka-rezsimre.
A Rivian már nagy erőkkel keresi európai gyárának helyszínét, a Bloomberg iparági forrása szerint a beruházás az Egyesült Királyságban, Németországban vagy Magyarországon valósulhat meg. A Tesla riválisaként számon tartott vállalat mögött olyan tőkeerős befektetők állnak, mint az Amazon és a Ford.
Jogerősen 9 év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék egy férfit, aki késsel akart kirabolni egy élelmiszerboltot Debrecenben - közölte a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
A leköszönt elnök sokkal betegebb lehetett, mint azt hivatalosan elismerték. Véroxigénszintje extrém alacsony volt, és egy kísérleti stádiumban lévő gyógyszerrel kezelték.
Stratégiánk akkor volt sikeres, amikor nemzetben és keresztény alapokon gondolkodtunk – mondta a Demokratának Orbán Balázs miniszterhelyettes, stratégiai és parlamenti államtitkár.