2021. február 17. szerda

febr. 17
19:24
Fordulat a Klubrádió ügyében (Infostart)
Elfogadta a Klubrádió hiánypótlását a Médiatanács, nyilvántartásba vették a korábbi frekvenciájának pályázatán.
febr. 17
19:24
Beszántják a Dodge sportrészlegét, az SRT-t! (Autónavigátor)
Az a sportrészleg, mely a legerősebb sorozatgyártású izomautót adta a világnak, hamarosan megszűnik. Az FCA és a PSA csoport egyesüléséből
febr. 17
19:24
Kevesen választanák az orosz és a kínai oltóanyagokat Magyarországon (SzMo)
Van olyan hely az országban, ahol 20 százalékos az elutasítottság. A kormány és az ellenzék egymásra mutogat a keleti vakcinák népszerűtlensége miatt.
febr. 17
19:30
Az önkormányzatok szerint a "semmiről" tárgyaltak Gulyás Gergellyel (ATV)
A szerdai nap során a Miniszterelnökséget vezető miniszter meghallgatta az önkormányzati szövetség vezetőit, de nem ígért semmit, mert minden „kormánydöntés” függvénye. A nagyobb önkormányzatokkal a kormány egyesével fog tárgyalni az elvont bevételek kompenzálásáról március végéig, miközben már most el kellene fogadniuk az idei költségvetéseiket- s
febr. 17
19:36
Orbán Viktor: meghajoltunk a történelmi tények és az igazság előtt (Infostart)
A lengyel-magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez, miután kiderült, hogy nem II. Lajos magyar királyé volt.
febr. 17
19:36
A rossz hangulat lehúzta a BUX-ot is (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 525,50 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 44 416,15 ponton zárt szerdán.
febr. 17
19:36
Ezek a gumiabroncsok a válság nagy nyertesei: kinek éri meg ilyet használni? (Pénzcentrum)
2020-ban alig néhány hét alatt felborult a mindennapok korábbi rendje. Azt ugyan lehetetlen megjósolni, hogy mennyire lesznek tartósak ezek a változások, de az egyértelmű, hogy a járványhelyzet hatására tartósan felértékelődött a saját
febr. 17
19:36
Kitört a havas Etna, látványos képek (Síelők)
Nagy robajjal és régóta nem látott lávafolyammal tört ki tegnap az Etna szicíliai vulkán. Érdekesség, hogy a hegyen síterep is található, amelyet idén a korlátozások miatt még nem lehetett megnyitni.
febr. 17
19:36
Király Viktornak autóbalesete volt: "Lepergett előttem az életem" (Femcafe)
Az énekes új, Szabadesés című dalának videóklipjében egy tragikus baleset jelenik meg, de kiderült, hogy korábban már átélt hasonlót a valóságban is a népszerű énekes.
febr. 17
19:36
Keddtől elérhető a Magyar Nemzeti Múzeum online tárlata (Hamu és Gyémánt)
A keddtől elérhető, Maskarában címet viselő online tárlat elsősorban a 19. század végi magyar közéleti személyiségek jelmezben készült portréiból a 19. század végi magyar közéleti személyiségek jelmezben készült portréiból válogat. A MNM Történeti Fényképtárának portrégyűjteménye számos, a politikai, gazdasági és kulturális élet szereplőit
febr. 17
19:36
Visszakerül a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost gyermekpáncélja (Demokrata)
Őket illeti meg ez a becses tárgy, bár „nekünk is a szívünkhez nőtt”– mondta Orbán Viktor.
febr. 17
19:42
Szél Bernadett nagyon kiakadt a fideszes képviselőkre: „nincs erre jobb szövege Kósa Lajosnak?” (ATV)
A független országgyűlési képviselő arra kéri a magyar kormányt, hogy legyenek bátrak és vállalják fel a felelősséget a saját hibáikért.
febr. 17
19:42
Villamosokkal és trolikkal törik a jeget éjszaka Debrecenben (Háziállat)
Debrecen - Az ónos eső miatt, mely az időjárás előrejelzés szerint akár egész éjszaka tarthat az 1-es és 2-es villamos vonalon, valamint valamennyi trolibusz vonalon úgynevezett törető járatokat közlekedtetünk - közölte a DKV.
febr. 17
19:42
Monster Hunter-kritika: ilyen egy jó videojáték adaptáció? (Promotions)
Milla Jovovich még mindig brutál szexi és jól áll neki a szörnygyilkolászás, de van más pozitívuma is a Monster Hunter-nek? Kritika.
febr. 17
19:48
Láng Zsolt magyarázatot vár Karácsony Gergelytől (Infostart)
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője újabb szabálytalan tenderkiírásról kért tájékoztatást Karácsony Gergely főpolgármestertől, akitől választ várnak a kiírás létrejöttével kapcsolatban.
febr. 17
19:54
A V4-csoport kormányfői megállapodtak a visegrádi alap emeléséről (Infostart)
A 30. évfordulót ünneplő együttműködést értékelve Mateusz Morawiecki közölte: a V4 az utóbbi öt évben sokkal erősebb, mint korábban.
febr. 17
19:54
Már a világ legnagyobb alapkezelője is számol a bitcoinnal (Portfolio)
Már a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock is foglalkozik a bitcoinnal – árulta el az amerikai cég kötvénypiacokért felelős vezetője a CNBC-nek. Egyelőre nem céloznak meg konkrét arányt a portfólión belül a kriptodevizából, a többi eszköz teljesítményéhez igazítják majd.
febr. 17
19:54
Megnöveli az uniós tagállamoknak szánt vakcinamennyiséget a BioNTech (ATV)
Tovább növeli az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) ellen az amerikai Pfizer gyógyszergyártó társasággal kifejlesztett vakcinájából az Európai Unió tagállamainak szánt mennyiséget a BioNTech, a német biotechnológiai vállalkozás szerdai közleménye szerint a tervezettnél 200 millióval több adagot szállítanak a huszonheteknek.
febr. 17
19:54
Elfogadta a Klubrádió hiánypótlását a Médiatanács - Friss hírek 2021. február 17. 19:50 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/17/3380/
febr. 17
20:06
Csavart egyet az „idegen ügynök törvényen” az orosz törvényhozás (Infostart)
Oroszországban büntetni fogják, ha a médiában vagy máshol nem tüntetik fel, ha egy szervezet vagy személy „idegen ügynök” minősítést kapott. Az érvényes jogszabályok szerint „ügynöknek” számítanak a külföldi finanszírozáshoz jutott civilszervezetek és aktivisták is.
febr. 17
20:06
Az adósok többsége megállapodna, de nem ismerik a lehetőségeiket (Portfolio)
Az adósok többsége szívesen megállapodna tartozásának átütemezéséről a követeléskezelőkkel, sokan azonban nincsenek tisztában a lehetőségekkel - derült ki a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) felméréséből, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez.
febr. 17
20:12
Saját gyerekeiket is felhasználták a lopáshoz a tolvajbanda tagjai (ATV)
Főként Nyíregyházán és Debrecenben tevékenykedett az a tízfős társaság, amelynek tagjai drogériákból, ruházati boltokból loptak. Egyszerre 5-6-an mentek be a különböző üzletekbe, ahol elterelve az őrző-védők és az eladók figyelmét, összepakolták a kiszemelt árut. Időnként babakocsis gyerekeket is használtak az akciókban. Az ATV Híradó riportja.
febr. 17
20:12
Bomba rombant a magyar lakáshiteleknél 2021 elején: meddig tart ki ez az olcsóság? (Pénzcentrum)
Hihetetlenül olcsó a lakáshitel 2021 elején. Jól mutatja ezt, hogy a legnépszerűbb, 10 éves kamatperiódusú kölcsön kamata közel 1 százalékponttal csökkent az elmúlt két évben, így egy 15 millió forintos hitelért 1,8 millió forinttal
febr. 17
20:18
Ezreknél szünetelhet a fűtés a csütörtöki napon a fővárosban (Infostart)
Napon belüli hibaelhárításra számíthatnak Budapesten egy XIII. kerületi távhővezeték javítása kapcsán az érintett körzet fogyasztói.
febr. 17
20:18
Az USA kifizeti a számláját a WHO-nak (Portfolio)
Az Egyesült Államok a hónap végéig kifizeti több mint 200 millió dolláros (59,5 milliárd forint) elmaradt tartozását az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) - jelentette be szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
febr. 17
20:18
Globális oltási kampányt sürget az ENSZ-főtitkár (ATV)
Globális oltási kampány megvalósítására szólította fel a fejlett országokat António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán New Yorkban.
febr. 17
20:18
Kendall Jenner Photoshop-bakiján nevet a világ, ízekre szedték a modellt a neten (Femcafe)
A 25 éves fotómodell egy friss bikinis fotójával verte ki a biztosítékot. Valóságos hisztériát generált az Instagramon, s a szenvedélyes vita hevében sokan igencsak kemény szavakkal illették.
febr. 17
20:18
Vasutasokra támadt egy jegy nélküli utas egy nyíregyházi személyvonaton (Demokrata)
A férfi kedden rátámadt a jegyvizsgálóra és a mozdonyvezetőre, majd egy utast is megütött.
febr. 17
20:24
VV10: VV Bálint előbb élvezne rá egy lóra, mint VV Vivire – 18+ (Promotions)
Ha nincs más lehetőség, akkor VV Bálint kemény taplósággal próbálja magáról lekoptatni VV Vivit.
febr. 17
20:30
Heves oltási reakciók miatt felfüggesztették az AstraZeneca-vakcina használatát egy német kórházban (ATV)
88 egészségügyi dolgozóból 37 átmenetileg nem tudta felvenni a munkát az oltás után.
febr. 17
20:30
Térdműtétre szorul az angol tanár, aki a járvány eleje óta szállít házhoz ételt a karanténozó diákoknak (SzMo)
Összesen több mint 1200 kilométert gyalogolt már a csomagokkal.
febr. 17
20:30
10 millió vakcinával van elmaradva a Pfizer az EU felé (SzMo)
Lassan érkezik az oltóanyag, ráadásul az AstraZeneca és a Moderna szállítmányai is késnek.
febr. 17
20:36
Törökország fokozatosan lazít a korlátozásokon (ProfitLine)
Törökország március 1-től fokozatosan, az egyes tartományok mutatóit szem előtt tartva lazít a koronavírus terjedése miatt hozott korlátozásokon - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerda este Ankarában a kormányzat ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
febr. 17
20:36
A Földünk egy ideig unalmas volt és lapos (Hamu és Gyémánt)
Mármint tudományos értelemben, mivel nem nagyon történt evolúció, meg nem igazán voltak hegyek sem. Egy új tanulmány szerint bolygónknak volt egy nagyon unalmas, lapos milliárd éve, amikor gyakorlatilag semmi sem történt. El is nevezték ezt az időszakot az unalmas évmilliárdnak. Erre az eredményre úgy jutottak, hogy megvizsgálták a szerte a
febr. 17
20:42
Szándékosan fertőznek meg koronavírussal fiatalokat - ezért (Infostart)
Arra is kíváncsiak, melyik a leghatékonyabb vakcina.
febr. 17
20:42
Fed: messze még a gazdaság onnan, ahol szeretnénk látni (Portfolio)
Az amerikai gazdaság jelenleg messze van a Fed céljaitól – olvasható a jegybank szerdán megjelent jegyzőkönyvében. Azt is elárulták, hogy a cél a munkaerőpiac széles magára találása és a legalább 2%-os infláció elérése.
febr. 17
20:42
Meglepőt lépett Orbán Viktor, ezt ajándékozta a lengyeleknek (ATV)
A lengyel-magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Krakkóban.
febr. 17
20:42
Ezek a legjobb szempillaspirálok a piacon - a műszempillát is leverik (Femcafe)
A szempillaspirál még a legalapabb sminkkészleteknek is egyik elsőszámú must have darabja. Nézd meg összeállításunkat, hogy megtudd, melyek a legjobbak itthon.
febr. 17
20:42
így rendeltünk ételt a covid korszakban (KKV Magazin)
Volt, aki napi kétszer rendelte házhoz kedvenc ételeit, de olyan netpincérező is akadt, aki a bevásárlását is szinte csak online intézte a tavalyi évben. Az alkoholrendelések alakulására nagy hatással voltak a járványügyi korlátozások és a reggeli kávét is előszeretettel rendeljük már házhoz. A tavalyi év az ízlésünkön is sokat változtatott: az örö
febr. 17
20:48
Koronavírus: már Belgiumban van a brazil mutáns (Portfolio)
Belgiumban is megjelent a koronavírus korábbinál fertőzőbb, brazíliai változata, amelyet eddig négy ember szervezetében mutattak ki az országban - írta a De Standaard című helyi napilap szerdán.
febr. 17
20:48
Mindent tudsz róla? Íme 5 érdekes tény a Balatonról, amiről még biztos nem hallottál (Femcafe)
A magyar tengert mindenki szereti, de nem sokan ismerik egészen jól.
febr. 17
21:00
Harminchárom éves fedett pályás rekordot döntött meg egy magyar atléta (Infostart)
A magyar atléta a világ élmezőnyével futhatott és érte el élete legjobb eredményét Torunban.
febr. 17
21:00
Tizenhat év után újra gorillabébi született a Berlini Állatkertben (HírTV)
Az egész gorillacsalád nagy érdeklődést mutat a gorillabébi iránt.
febr. 17
21:00
Sokkoló, ám zseniális elmélet: ez vezethetett valójában a dinoszauruszok pusztulásához (Femcafe)
A kutatók most egészen új nézőpontból vizsgálták a kérdést, mely hosszú-hosszú ideje lázban tartja az emberiséget.
febr. 17
21:06
Erling Haaland volt a nap hőse a BL-ben (Infostart)
Két meglepő eredménnyel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-sorozata: a Juventus 2-1-re kikapott Portóban, a Dortmund 3-2-re győzött Sevillában.
febr. 17
21:06
Vezetőváltás történt az Északdunántúli Vízmű Zrt.-nél (ProfitLine)
Az Északdunántúli Vízmű Zrt.-t (ÉDV Zrt.) Lőrinc Ákos megbízott vezérigazgató irányítja február 18-ától - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
febr. 17
21:06
Éjszaka is járnak a villamosok és a trolik Debrecenben, de nem vesznek fel senkit (Háziállat)
Törtető járatoknak nevezik.
febr. 17
21:12
Vasutasokra támadt, és egy utast is megütött a jegy nélküli utas egy nyíregyházi személyvonaton (ATV)
Letartóztatását indítványozza a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy ukrán férfinak, aki kedden egy Nyíregyháza és Rakamaz között közlekedő személyvonaton rátámadt a jegyvizsgálóra és a mozdonyvezetőre, majd egy utast is megütött.
febr. 17
21:12
Skandináv Lottó: 81 ember nagyon boldog lehet, ők sok pénzt nyertek (Promotions)
Ismét kihúzták a Skandináv Lottó nyerőszámait, mutatjuk, hogy kikre mosolygott rá a szerencse.
febr. 17
21:12
Megérkezett a Szörnyella előzetese (Hamu és Gyémánt)
Emma Stone főhőse fiatal, lázadó és divatos a Disney élőszereplős filmjében. A Disney úgy döntött, hogy saját filmet kap a 101 kiskutya főgonosza, Szörnyella, aki ha emlékszünk, meg akarta ölni a mesében és a belőle készült élőszereplős filmekben a címszereplő kiskedvenceket, hogy bundát készíthessen magának. A korábbi filmes verziókban Gle

Keresés