Szlovákia egyelőre nem vásárol Szputnyik V vakcinát, a kabinet nem hagyta jóvá a védőoltás beszerzéséről szóló javaslatot. A határozatot a négyes koalíció legkisebb pártja, a Za ľudí – magyarul: Az Emberekért – párt vétózta meg. A határozatjavaslat értelmében a Szputnyikot csak az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal pozitív elbírálása vagy az Európ
Ahogy mi is beszámoltunk róla, BPS Stúdió néven indít érettségit is adó 5 éves középiskolát a Budapest School a 2021/2022-es tanévben azzal a céllal, hogy a diákok versenyképes, napjaink szakmai igényeinek megfelelő tudásra és gyakorlatra tegyenek szert. A Stúdió a kreatív ipar területeit összefogva, a folyamatos, közös alkotás folyamatának megisme
Moszkvában levonulóban van a Covid-19 járvány, az orosz főváros egészségügyi rendszere kiállta a rendkívüli megterhelést - írta pénteken blogjában Szergej Szobjanyin polgármester.
Több elemzőház és befektető is felhívta már a figyelmet arra az elmúlt időszakban, hogy kezdetét vehette egy újabb nagy árupiaci szuperciklus, amelynek legfőbb jellemzője a nyersanyagok és más termékek árának markáns, több éves emelkedése. Az elmúlt évtizedben több szektor is szenvedett, köztük a bányaipar is az alacsony árak miatt, de az olajpiac
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint a kormány nagyon nem szereti bevallani, hogy előszeretettel használja az uniós forrásokat, pláne a válság alatt.
A világjárvány előtti előrejelzésekhez képest akár 25 százalékkal is többen lehetnek majd azok, akiknek munkát kell váltaniuk. A pandémia kedvezőtlen hatásai leginkább a kiskereskedelemben, szállodaiparban és vendéglátásban, valamint az irodai adminisztrációban alacsony béréért dolgozó embereket sújtják majd. A koronavírus-járvány az egész világon
Kiderült, hogy valójában nem 3 hónappal később, hanem 1 nappal hamarabb kötött vakcinaszállítási szerződést az Európai Bizottság a brit-svéd AstraZenecával, mint maga a brit kormány, ráadásul pontosan ugyanolyan feltételeket tartalmaz mindkét szerződés, azaz ilyen értelemben sem került hátrányba az EU. Az is kiderült, hogy a Pfizer eredeti „utolsó
Defi Money Market, röviden DMM volt a neve annak a decentralizált pénzügyi alkalmazásnak, ami két hete jelentette be, hogy beszünteti tevékenységét. A Twitterre csak annyit írtak ki, hogy a szabályozók felől érkező “érdeklődés” miatt kénytelenek leállni. A tegnapi napon viszont…
A magyar agrárágazati döntések egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hazai hús- és tejtermékek promóciójára, sorra érik egymást a hús- és tojásfogyasztást ösztönző kampányok. Annak ellenére is, hogy a világtrend változik: az új fogyasztói igényeknek megfelelően világszerte csökken az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása.
Alig két hét van hátra a közlekedési alapvizsga megnyitásáig, amelynek célja, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vizsgálata szerint a kínai Sinopharm-vakcina megfelel a gyártói leírásnak, magyarországi felhasználásának megkezdéséhez az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézet engedélye van hátra - mondta az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékozta
A magyar illetékesek kielégítőnek találták a kínai vakcina dokumentációját és átadták a szakvéleményt az OGYI-nek. Így már csak ezen múlik, hogy a hatóság mikor adja meg az oltási engedélyt – jelentette be Müller Cecília az operatív törzs mai tájékoztatóján.
A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen. A beruházás közvetetten 120, közvetve pedig 500 új munkahelyet teremt.
Szombaton századszor csap össze a Bundesligában a Bayern München és az Eintracht Frankfurt. Az Origo ennek apropóján elevenítette fel a két csapat talán legizgalmasabb párharcát.
A nehézfémek koncentrációja a Tisza bő vízhozamának köszönhetően Vásárosnaménynál már két és félszeresre oldódott. A védekezés további lépései az újabb laboratóriumi eredményektől függenek.
Majdnem egy éve nem rendezhetnek népesebb eseményeket, esküvőket, keresztelőket és más összejöveteleket az észak-macedón vendéglátósok, emiatt pedig jelentős veszteségeket könyveltek el, és a korlátozásokat megelégelve pénteken Szkopjéban utcára vonulnak - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
Tovább bővült a Tesco Doboz Webáruház, február 17-től az ország minden pontját lefedi. Az áruházlánc legutóbb tavaly novemberben fejlesztette szolgáltatását, amely azóta több ezer termékből álló választékot kínál a tartós élelmiszerektől a háztartásban hasznos termékekig. A Tesco Doboz Webáruházból eddig csak a Tesco Online Bevásárlás lefedettségi
Ma hajnalban tette közzé friss negyedik negyedéves számait a Mol, ahol a legtöbb adat tekintetében a piaci konszenzus alatt teljesített a társaság. Ellenben a fogyasztói szolgáltatások üzletág remekelt, és a menedzsment által kitűzött 2020-as célok is teljesültek, idén pedig még feljebb tették a lécet EBITDA terén. Emellett a ma délelőtti ezekkel k
Oroszország 300 millió dózis Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel az Afrikai Uniónak (AU) - jelentette be a szervezet oltóanyagbeszerzésért felelős irodája pénteken. A közlemény hozzáteszi, hogy Moszkva emellett finanszírozási csomagot is felajánlott azon tagországok számára, amelyek igényt tartanak a vakcinára. A bejelentés szerin
Varga Vencel egyfajta modern polihisztor, otthon van slam poetryben, irodalomban, politológiában, és erről szívesen is beszél rádióban, újságban, YouTube-on, TikTokon. Pedig még nem töltötte be a 21-et sem.
Hónapokon keresztül tartó tárgyalássorozat után január végén született meg a bérmegállapodás, így a 2021-es minimálbér és garantált bérminimum csak február 1-től hatályos. A mostanihoz hasonló helyzetben még sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal nem volt.
Mértékletes, visszafogott év lesz az idei, a kiadásokat és a bevételeket folyamatosan kontrolláló, megfontolt és fegyelmezett gazdálkodásra lesz szükség - tette közzé Szalay Ferenc Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a Facebook-oldalán, miután csütörtökön elfogadta a város 2021-es költségvetését.
Új, látványos árnyalatban jelenik meg a Samsung Galaxy Tab S7 és Tab S7+, tablet, így a Samsung prémium kreatív eszközökből álló portfóliója is tovább bővül. A Misztikus kék színben érkező tabletek One UI 3 szoftverrel és 120 Hz képernyőfrissítéssel biztosítanak kiemelkedő felhasználói élményt. A sokoldalú eszközök még hatékonyabban használhatók a
Bőven 90 százalék felett van az egészségügyi dolgozók átoltottsága a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, így a koronavírus miatt hiányzások száma drasztikusan csökkent, sőt szinte nulla bizonyos osztályokon - nyilatkozta Wikonkál Norbert Miklós, az intézmény főigazgatója pénteken a közmédiának.
Több mint 14 milliárd forintos beruházás keretében 120 új munkahelyet hoz létre és Európa egyik legmodernebb vasúti-közúti konténerterminálját építi fel Zalaegerszegen a német hátterű METRANS Csoport - jelentette be Kiss Péter, a vállalat elnök-vezérigazgatója.