2021. április 12. hétfő

ápr. 12
11:45
A belföldi turizmus legerősebb időszaka jöhet Magyarországon (Márkamonitor)
A válaszadók 71,7 %-a tervez utazni 2021-ben a TÁRKI és az Everguest felmérése szerint. Háromból két ember belföldön szeretne kikapcsolódni idén: sosem látott népszerűségnek örvend a Balaton és hatalmas lehetőséget kaphat Budapest. Belán Miklós, az Everguest turisztikai tanácsadó cég ügyvezető igazgatójának számításai szerint akár 1 millió magyar u
ápr. 12
11:45
A brit mutáns új variációja ellen is hatékonyak a védőoltások (Demokrata)
A virológus szerint a brit variánsnak többfajta mutációja jelen van Magyarországon is.
ápr. 12
11:51
Varga Mihály bejelentette: rengeteg pénzt tartanak így a magyar családok (Piac és Profit)
Átlépte az 5500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszba (MÁP+) befektetett megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter.
ápr. 12
11:51
Merkely: bármelyik vakcinát adják, el kell fogadni (WebBeteg)
A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn.
ápr. 12
11:51
Holnap érkezik Magyarországra az első új, egydózisú vakcina (Portfolio)
Holnap megérkezik Magyarországra a Janssen egyadagos vakcinája - mondta Müller Cecília. Ez lesz az első Janssen-szállítmány, amit kapunk. Müller Cecília tisztifőorvos közölte, a járvány 3. hulláma tetőzött Magyarországon, de sajnos magas szinten tetőzik. A szövődményes esetek miatt poszt-Covid ambulancia-hálózatot hoztak létre.
ápr. 12
11:51
Extrém drága lehet idén nyáron a Balaton (ATV)
A TÁRKI végzett felmérést, hogy milyen utazást terveznek a magyarok a koronavírus árnyékában.
ápr. 12
11:51
Először harcban a bajnoki címért – mekkora hátrány Verstappennek? (m4sport.hu)
Lehet, hogy a gokartos időkig kell visszanyúlnia ahhoz, hogy emlékezzen, hogyan kell bajnokságot nyerni, Max Verstappen nem tart attól, hogy Lewis Hamilton ellen visszaüt az e téren meglévő rutintalansága. Sőt, szerinte most lesz csak igazán elemében!
ápr. 12
11:51
Láttál már repülő lovakat? Így utaznak helikopterrel az állatok (Life)
Lovak szálltak fel Svájban egy helikopterrel: ezért repültették az állatokat.
ápr. 12
11:53
Ennek örülni fognak a cégek – még többen igényelhetik a gyorskölcsönt (Piac és Profit)
Az MFB a beérkezett vállalkozói visszajelzések és igények alapján több feltétel esetében is módosította a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.
ápr. 12
11:55
Közel félmillió fiatalt érint – mennyivel járhatnak jobban az SZJA-mentességel? (Piac és Profit)
A könnyítés 2022-től lép életbe, a mentességével kapcsolatban nagyságrendileg 280 ezer fiatalról lehetett olvasni. A GKI kiszámolta, mekkora összeget is jelent mindez a gyakorlatban.
ápr. 12
11:57
Merkely Béla: nem mindenkinek kell két adagot kapnia az oltásokból (Infostart)
A két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek - vélekedik a Semmelweis Egyetem rektora.
ápr. 12
11:57
Minden megváltozhat: időutazó ígér óriási felfedezést 2021-ben erre a napra (Ripost)
A férfi azt állítja, ő egy időutazó, és pontosan tudja, mi fog történni a jövőben.
ápr. 12
11:57
Óriás könyvespolc lett a Bethesda Gyermekkórház betonkerítéséből (Könyves Magazin)
Ismert, klasszikus gyerekkönyveket festettek fel a Bethesda Gyermekkórház Hungária körútra néző betonkerítésére, amelyből így egy hatalmas könyvespolc lett.
ápr. 12
12:03
357 alatt az euró, öveket becsatolni a részvénypiacokon? (Privátbankár)
Szomorkás a tőzsdei hangulat Európában és Pesten is, főleg az OTP húzza le a BUX-ot. A forint viszont remekel, gyors egymásutánban átszakította az euró a 358 és 357 forintos határt is. A chipszektor duplázott tavaly, de még szép jövő előtt állhat. Kriptodeviza-tőzsdék jönnek a tőzsdékre.
ápr. 12
12:03
Müller Cecília: kapnak még egy lehetőséget a pedagógusok (Pénzcentrum)
Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján ismertette az oltási adatokat. Ismertette: a lakosság 29%-a beoltottá vált, megkapta az első oltását. Holnap 28 800 darab Janssen vakcina érkezik. A tisztifőorvos szerint ez nem túl sok, de ennek is örülnek. Ez egy egyadagos, 26-os típusú adenovírus-vakcina, melyet a honvédségi oltóbuszokon h
ápr. 12
12:03
Börtönbe mehetnek Kambodzsában azok a fertőzöttek, akik nem fordulnak orvoshoz (ATV)
Akár öt év börtönt is kaphatnak ezentúl Kambodzsában azok az igazolt koronavírus-fertőzöttek, akik nem fordulnak orvoshoz - derül ki az ország igazságügyi minisztériuma egyik munkatársának a közösségi médiában hétfőn közzétett bejelentéséből.
ápr. 12
12:03
Két hétre lezárnak egy tallinni utcát, mert átvonulnak a békák (444.hu)
Valahogy le kell nyelniük ezt az észteknek.
ápr. 12
12:03
Solskjaer: Csoda kell a City befogásához (m4sport.hu)
A 74 ponttal tabellaelső Citynek hat, a 63 pontos Unitednek hét mérkőzése van hátra a Premier League küzdelmeiből.
ápr. 12
12:03
Hetek óta titkolták: Valami újba kezdtek Nánásiék (BorsOnline)
Eddig nem beszéltek róla, pedig már több hete zajlik a dolog, ráadásul szinte minden napjuk része.
ápr. 12
12:03
Hogyan találtam meg az első albérletemet? – Az önálló élet kezdetének viszontagságai (WMN)
Az első saját otthon megtalálása – még ha az csupán egy apró szoba is – életre szóló élmény!
ápr. 12
12:09
Napi cuki: ilyen egy igazi tekerő bocikutya (Metropol)
Szerintetek mi ül valójában a nyeregben?
ápr. 12
12:09
Müller Cecília: A harmadik hullám sajnos magasan tetőzik (hirado.hu)
A brit mutánsnak köszönhetően sokkal súlyosabban zajlik a betegség, és a terjedési sebesség is nagy.
ápr. 12
12:09
Jelentős havazás: akár 10-15cm hó is hullhat! (Háziállat)
Jelentős havazás: akár 10-15cm hó is hullhat! Kedden hidegfront és mediterrán ciklon is érkezik, így a hideg mellett csapadékban sem lesz hiány. Eleinte még kettősség valószínű: keleten melegebb, 15-20 fok, míg nyugaton fagypont körüli értékek. Ez a csapadék fajtájában is meglátszik majd, hiszen keleten záporok, zivatarok lesznek kedden, míg nyugat
ápr. 12
12:09
Fidelity – Bikapiaci hangulatban Kína (Márkamonitor)
A Fidelity elemzőinek beszámolója szerint a kínai vállalatvezetők kifejezetten bikapiaci hangulatban vágtak neki a 2021-es évnek, mely a kínai holdnaptár szerint a bivaly éve lesz; terveik között szerepel többek között a tőkeberuházások felfuttatása és a dolgozói létszám növelése is.   A Kínával foglalkozó Fidelity elemzőik több mint fele arról szá
ápr. 12
12:09
Csak egy melle nőtt a 23 éves nőnek: esze ágában sincs megműttetni (Life)
Szörnyű gúnyolodásoknak volt kitéve a 23 éves Becca Butcher, amiért az egyik melle jelentősen kisebb a másiknál, gyakorlatilag nincs is. A nő azonban mostanra elfogadta magát, és esze ágában sincs kés alá feküdni.
ápr. 12
12:09
Mi a közös Bill Gatesben, Jeff Bezosban és Elon Muskban? (Hamu és Gyémánt)
Bill Gates, Jeff Bezos és Elon Musk is komoly földvásárlásokba kezdtek. Vajon miért? A népességnövekedés és klímaváltozás miatt növekvő szükség van az élelmiszerekre és egyéb mezőgazdasági termékekre. Ahogyan nőnek az igények, úgy nő a mezőgazdaság technológiai fellendülése is. Megnő a modernizáció, az automatizálás és a gépesítés. Bill Gat
ápr. 12
12:09
Szijjártó Péter: bevált a válságra adott magyar válasz (Demokrata)
Videó! A kormány nem a tankönyvi utat választotta a válság kezelésében – mondta a miniszter egy új raktárkomplexum átadásán.
ápr. 12
12:15
iForex: Az iparág vezetője (ProfitLine)
A mai online kereskedés korában, az egyik legnehezebb döntés, amivel szembesülni kell - főleg azok számára, akik még újak ezen a területen-, az nem más, mint az, hogy melyik befektetési szolgáltatóval érdemes megkezdeni a kereskedést.
ápr. 12
12:15
Egyszerűen képtelen megállni a forint, sorra töri át a falakat (Portfolio)
A múlt héten 360 alá erősödött a forint, ezzel folytatódott a magyar deviza jó teljesítménye. Így ma már nem a történelmi mélypont, hanem a többhónapos csúcs a téma a magyar devizával kapcsolatban. A kérdés továbbra is az, meddig tart ki a támogató külső környezet, ezen múlhat, hogy a mostani szintről marad-e még szufla a forintban.
ápr. 12
12:15
Viroglógus: a brit mutáns tovább mutálódott, még fertőzőbb lett (Pénzcentrum)
Az eddigi vizsgálatok szerint a brit mutáns Romániában már kimutatott új variációja sem ellenállóbb a védőoltásokkal szemben - mondta Rusvai Miklós virológus hétfőn az M1-en.
ápr. 12
12:15
Tragédia: vészfékezéssel sem tudta elkerülni az ütközést a motoros (Agroinform)
A jó idővel a motorosok is elindultak. Az utakon azonban rengeteg a vad, most éppen szarvas okozott balesetet.
ápr. 12
12:15
Egy éber fideszes önkormányzati képviselő leleplezte, hogy a II. kerületi önkormányzat szemetet gyűjtött (444.hu)
Az önkormányzat intézkedését kérte az önkormányzati szemétgyűjtés ügyében!
ápr. 12
12:15
Szívmelengető kép az orosz-ukrán határ térségéből (ATV)
A Reuters közölt egy kutyakölykös képet egy ukrán katonáról, aki az oroszbarát szeparisták ellen harcol a Donyec-régióban.
ápr. 12
12:15
Pásztor Erzsi elmondta, mi hiányzott neki legjobban az utóbbi hetekben (Ripost)
Pásztor Erzsi szigorúan betartotta a járványügyi szabályokat, van viszont valami, amire nagyon kényes, de most már ez a problémája is megoldódott.
ápr. 12
12:15
Kiderült: ekkor érkezik az első egydózisú vakcina Magyarországra (Ripost)
Az operatív törzs megtartotta hétfőn is szokásos sajtótájékoztatóját. A friss információkat ismertették.
ápr. 12
12:15
A Bayerntől és a Portótól is bravúrra lesz szükség a Bajnokok Ligájában (m4sport.hu)
Mauricio Pochettino: Készen állunk a Bayernre!
ápr. 12
12:15
Több ezer embert menekítettek ki, mert kitört egy évtizedek óta szunnyadó vulkán (Femcafe)
Több mint negyven év után kelt újra életre a vulkán. Mindent beborított a hamu.
ápr. 12
12:15
Biostatisztikus: ahhoz már biztosan elég az átoltottak száma, hogy érzékelhetően javítsa a járványügyi helyzetet (SzMo)
A biostatisztikus szerint az nem kérdés, hogy a kontaktusok száma nőni fog, az a kérdés, hogy ez mennyire lesz drasztikus.
ápr. 12
12:15
Exatlon Hungary: Dani felfedte a titkot, kivágták a műsorból (Promotions)
Jósa Dani jelenetét teljesen kivágták az Exatlon Hungary egyik adásából, pedig érdekes titkot árult el.
ápr. 12
12:21
Közel félmillió fiatalt érint – mennyivel járhatnak jobban az SZJA-mentességgel? (Piac és Profit)
A könnyítés 2022-től lép életbe, a mentességével kapcsolatban nagyságrendileg 280 ezer fiatalról lehetett olvasni. A GKI kiszámolta, mekkora összeget is jelent mindez a gyakorlatban.
ápr. 12
12:21
Már kinyithattak az éttermek, a kocsmák és a nem létfontosságú boltok is Angliában (SzMo)
Hétfőtől ismét fogadhatnak látogatókat az állatkertek, a szabadidőparkok, a fürdőhelyek, az autós mozik is, és kinyithattak a fodrászatok, szépségszalonok, edzőtermek és a könyvtárak is.
ápr. 12
12:21
Lenyűgöző: így néznének ki a mesehősök, ha igazi emberek lennének (Life)
Valódi emberekké változtatta a művész a rajzfilmfigurákat, és az eredmény lenyűgöző.
ápr. 12
12:23
Új kihívás előtt a cégek – ráadásul a NAV is erre utazik (Piac és Profit)
A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
ápr. 12
12:27
Kisorsolják, kik mehetnek be egy sporteseményre a jegytulajdonosok közül (Infostart)
Így határozzák meg a kosárlabdázóknál, hogy kik tekinthetik meg a helyszínen a 3x3-as válogatottak grazi olimpiai selejtező tornáját.
ápr. 12
12:27
„Megkaptam Szputnyik V vakcinát, az oltás után végigsírtam az utat„ – megrendítő őszinteséggel írt oltásnapló (Metropol)
A lap újságírója alig 20 éves fiatalember, mégis alig várta már, hogy ő is beállhasson a beoltottak táborába.
ápr. 12
12:27
Müller Cecília: Tetőzött a harmadik hullám (ATV)
Az országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján közölte: a fertőzöttek száma mérséklődött, de a kórházban kezelteké továbbra is magas, ezért mindenkit arra kér, hogy továbbra is tartsák be a szabályokat.
ápr. 12
12:33
Terjednek az online igényelhető hitelek Magyarországon, újabb bank lépett (Portfolio)
Mostantól teljesen online módon, videóchates azonosítással is igényelhetnek személyi kölcsönt az érdeklődők a Budapest Banknál - olvasható a bank közleményében. A folyamat hat fő lépésből áll, a befogadást követő második munkanapon pedig a folyósításra is sor kerül.
ápr. 12
12:33
Új raktárkomplexumot adtak át Százhalombattán (autopro)
Nyolcszázmillió forintos beruházást hajtott végre a Novochem Kft. Százhalombattán, melynek keretében új raktárkomplexumot hoztak létre.
ápr. 12
12:33
Hihetetlen - ő fedezte fel Liptai Claudiát (Femcafe)
Egy igazi legenda egyengette útját a Színművészeti Egyetem előtt.
ápr. 12
12:39
Operatív Törzs: holnap érkeznek az egydózisú Johnson vakcinák (Menedzsment Fórum)
A tájékoztatón elhangzott, hogy hivatalos közlés hiányában nem változtatnak a Sinopharm kínai vakcina oltási protokollján, a pedagógusok még egy esélyt kapnak az oltásra, és jön az egydózisú új vakcina. Kérdésünkre, hogy az idősek otthonából mikor jöhetnek ki a beoltottak, nem kaptunk választ

Keresés