A kínai légierő hétfőn eddig nem tapasztalt mértékben, egyszerre 25 katonai repülőgéppel sértette meg Tajvan légterét - közölte a sziget védelmi minisztériuma.
Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
A kórházi Covid-osztály nem az a hely, ahova bárki szeretne bekerülni, de vannak, akik nap mint nap oda járnak dolgozni. Néhány anyuka összefogott, hogy a kegyetlen napi pörgésben adjon pár perc örömet a Covid elleni küzdelem élharcosainak.
Egy nemzetközi program során 20 éven keresztül vizsgálták, hogy mennyi földön kívüli anyag jut el a bolygónkra. A válasz: sok. Naprendszerünk kifejezetten poros, ezek az űrben keringő részecskék különböző égitestekről – a legtöbb esetben üstökösökről – származnak. Földünk mozgása miatt kikerülhetetlen, hogy találkozzunk ezekkel az anyagokk
A leggyakrabban előforduló, hosszú távon fennmaradó tünetek a szaglás- és ízérzékelés elvesztése, valamint a kimerültség voltak - derül ki egy, a JAMA szaklapban közzétett vizsgálatból, amit a Danderyd Kórház és a Karolinska Intézet kutatói készítettek.
„Miről beszélünk? Ott van az Ön aláírása is azon a határozati javaslaton, ami a bevizsgált és biztonságosnak ítélt vakcinák ellen lázít!” – háborodott fel Orbán Balázs a parlamentben, és a kormányt támadó DK-s képviselőnek visszavágott: „hogy gondolja, hogy támogatja a védekezést, amíg oltásellenes?”
Ismét az RTL Klub sorozata bizonyult a hét legnézettebbjének a 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is. A TV2-n megint az Exatlon és a Tények érte el a legmagasabb nézőszámokat, de kifejezetten erősek a délutáni török sorozataik is. Múlt héten az RTL Klub főműsoridős közönségaránya 0,2 százalékpontos csökkenéssel 14,1 százalékot tett ki, azaz
Ahelyett, hogy a politikai pecsenyéjük sütögetése helyett önök is a védekezők mellé állnának! – mondta a jobbikos Szilágyi Györgynek adott válaszában a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.
Tóth Orsi, a Dancing with the Stars táncosa a próbákon ismerte meg Balázs Márkot. Már akkor érezték a szikrát mindketten, amikor bemutatták őket egymásnak.
A járványügyi intézkedések enyhítésével párhuzamosan a kiállítások és a különböző programok a szervezők reményei szerint, személyesen is megtekinthetővé válnak.
Vonattal ütközött egy személyautó Dabason - közölte a MÁV hétfőn a közösségimédia-oldalán, tudatva: a vonat utasainak elszállítására pótlóbuszok álltak forgalomba.
Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
Ne mondják el még egyszer, hogy csak az oltás! - a párbeszédes Tordai Bence követelte ezt a parlamentben Nagy Istvántól, illetve a kormánytól. A miniszter viszont azért „könyörgött” az ellenzéki politikusnak, hogy ne mondjon ilyen beszédet a parlamentben, mert ezzel az embereknek azt üzeni: „mégsem kell oltakozni”.
Duda Éva szerint figyelnünk kell testünk jelzéseire. A TEDX 2020 novemberében indított online programsorozatot Szabadság? Másképp címmel. A sorozatban olyan nők és férfiak kaptak megszólalási lehetőséget, akik hivatástudatukkal példaképként szolgálnak más emberek számára. Korábban már írtunk Szabó T. Anna előadásáról. Most Duda Éva tartott
A Canaccord Genuity elemzése szerint a Tesla egy újabb nagy reményekkel kecsegtető piacot hódíthat meg, ami nem más, mint az energiatárolás, amelynek mérete meghaladja az ezer milliárd dollárt is. Az elemzőház emiatt pedig alaposan megemelte az elektromosautó-gyártó célárát, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata. A hatmilliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre.