Április 14-e egy jelentős nap volt a kriptopénz iparnak, ugyanis ekkor kerültek fel a Coinbase részvényei a világ egyik legnagyobb tőzsdéjére, a Nadaq-ra. Ezzel a Coinbase lett az első, kifejezetten kriptopénzekkel foglalkozó vállalat, ami tőzsdére ment és belépett a nagyok…
Befejeződtek a munkálatok a Szigetszentmiklóson tavaly decemberben történt olajszennyezés helyszínén – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-t.
Befejeződtek a munkálatok a Szigetszentmiklóson tavaly decemberben történt olajszennyezés helyszínén – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-t.
Pontosan másfél hónapja, hogy a naptár szerint beléptünk a tavaszba, az időjárás azonban még mindig úgy gondolja, kicsit próbára teszi az embereket – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb jelentéséből.
Csaknem 6 ezer milliárd forint készpénzt tart otthon a magyar lakosság, a háztartások pénzügyi vagyona pedig tavaly mintegy 5500 milliárd forinttal gyarapodott. A tehetősek is megijedtek a járványtól 2020-ban az első hullámban, és gyorsan jelentős összegeket mobilizáltak. Mostanra azonban ismét csökkent a készpénz- és betétállományuk, a befektetési
,,Illiberális demokraták működésben” - tweettelte Tusk a magyar és a lengyel járványügyi negatív adatokról. Novák Katalin kommentelt, és a magyar átoltottsági rekordra hívta fel a figyelmét.
A koronavírus-járvány előtti hagyományokhoz visszatérve ünnepelték Izraelben az ország megalakulásának 73. évfordulóját - számolt be róla csütörtökön a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A vakcina használatát nemrég felfüggesztették az Egyesült Államokban, miután több embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel.
Jude Bellingham már a felnőtt válogatottnak a tagja, negyeddöntőben szerzett góljának köszönhetően pedig egy örökranglistára is felkerült. Érezhetően volt egy kvázi üresjárat a nagy Lampard-Gerrard fémjelezte angol generáció után, de az angol válogatott újra tele tehetséges fiatallal, mint Phil Foden, Jadon Sancho, vagy éppen a legújabb ang
Egyáltalán nem tartja indokolhatónak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a jövő héten újranyissanak az óvodák és az iskolák az alsó tagozaton, hiszen a jelenlegi járványmutatók alapján folytatni kellene a digitális oktatást. Már most is van olyan intézmény, amelynek a megnyitását koronavírus-fertőzés akadályozza. A PSZ szerint gyerekmegőrzés l
Balogh Zoltán fotóriporter Koncert a járvány alatt című felvétele első díjat nyert a művészet kategóriában a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton. A Covid-19 osztályok Magyarországon című sorozatával pedig a harmadik helyezést érte el képriport kategóriában.
Estétől csökkenni kezd a felhőzet, hajnalra nagy területen kiderül az ég, de az északi, északkeleti határszélen maradhatnak felhősebb területek, ott még jelentéktelen eső is lehet. Pénteken délelőtt még hosszabb időre kisüt a nap, ám erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.
Magyarországon több mint 2700 vérzékeny, hemofíliás beteg él. Ez egy ritka betegség, amely a nem megfelelő véralvadás miatt hosszabb ideig tartó vérzést okoz. Ha nem diagnosztizálják és kezelik időben, maradandó egészségügyi problémákat okozhat. A hemofíliás gyógyszerek önkéntes donorok vérplazmájából készülnek. Magyarországon a vérzékeny betegek é
A fertőzöttek számának csökkenésére utaló első jelek ellenére továbbra is "súlyos" a koronavírus-járványhelyzet Európában - figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A WHO egyúttal ismét állást foglalt az AstraZeneca vakcinája mellett, amelynek használatát több országban felfüggesztették tromboembóliás esetek miatt.
A jelenléti oktatás azért az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán kezdődik, mert a nyitási folyamattal egyre több szülő tér vissza a munkahelyre, amellyel a jelenleg gyermekfelügyeletet ellátó intézményekben is nő a gyermekek száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Az óvodások jelenleg v
Az elmúlt hetekben csúcssebességre kapcsolt oltási program nem csak reményt, hanem újabb kihívásokat is hozott a magyar családok számára. Az egyik kínzó kérdés, hogy mit tegyünk, ha mi már védettséget szereztünk a Covid ellen, de gyermekünknek még hosszú időt kell várnia az oltásokra. Látogathajuk-e családosan a nagyit? Találkozhatunk-e az osztályt
A videójáték-közvetítő platformon elszaporodtak a kamu profilok. A mesterséges intelligenciával támogatott irtóhadjárat keretében 7,5 millió hamis fiókot töröltek.
A regisztrált aktív korúaknak, vagyis a 18-59 éveseknek már csaknem a felét beoltották - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók a gyorsjelentési szezon erős kezdésének és a gazdaság fellendüléséről tanúskodó friss makroadatoknak köszönhetően.
A regisztrált aktív korúaknak, vagyis a 18-59 éveseknek már csaknem a felét beoltották - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Galgóczi Ágnes hozzátette, az időseknek már több mint 90 százalékát immunizáltá
Az AutoWallis tavalyi évre vonatkozó gyorsjelentését, illetve a mai sales reportot követően friss elemzést készített a Concorde a cégről, az elemzőház ajánlása továbbra is vétel, a célárát pedig felemelte 142 forintra, ami közel 37 százalékkal magasabb, mint a mostani árfolyam.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöksége nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben az kérik, az óvodák és az alsó tagozatos iskolák esetében is halasszák el a nyitást.
„Van nála jóképűbb színész? Van. Van nála viccesebb? Igen. De önazonosabb, bevállalósabb, természetesebb, lazább na, olyat nehezebb lenne találni. És manapság igencsak ki vagyunk éhezve az igaz arcokra, az igaz hangokra, akik nem mórikálják magukat, nem pózolnak. Seth Rogen önmagából táplálkozik, sallangok nélkül.”