Szépen lassan emelkedik a levegő hőmérséklete a továbbiakban, így a fagyhajlam is mérséklődni fog. Napközben még mindig az ilyenkor szokásosnál hűvösebb az idő.
Egy 430 oldalas tervezetben ismertette a kormány, hogy mire szánná azt az 5797 milliárd forintot, amit az Európai Unió válságkezelő programjából kap az ország.
A fertőzöttek számának csökkenésére utaló első jelek ellenére továbbra is súlyos a koronavírus-járványhelyzet Európában - figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A kajszitermés nem lesz jó az idén, az őszibaracknak még van esélye. A tavaszi kapások vetése késve indulhat. Az Agroinform.hu 2021. évi 15. heti növényvédelmi előrejelzése.
Az ingatlanpiac megtorpanásának és a koronavírus járvány kitörésének legnagyobb vesztese a főváros volt. Az év elején tapasztalható országos szintű fellendülés azonban Budapesten is éreztette hatását. Egy évvel a tavaly áprilisi forgalmi mélypont után az OTP Ingatlanpont szakértői áttekintik, hogy milyen változások tapasztalhatóak a fővárosban, hog
A Szex és New York a mai napig az egyik legsikeresebb sorozat, ami négy barátnő mindennapjait, és szerelmi szálait mutatja be némi cinizmussal és humorral fűszerezve.
Közel azonos méretek, szinte megegyező indulóár, hétszemélyes kivitel, összkerékhajtás, magas felépítés. Ilyen sok párhuzamot legtöbbször két konkurens márka modelljei között tudunk vonni, hiszen nem sok értelme lenne, hogy egy gyártó két ennyire hasonló típust kínáljon. Vannak azonban kivételek, és erre a Toyota adja az egyik legjobb példát a Land
Megindul ugyan a hagyományos jelenléti oktatás az óvodásban és az iskolák alsó tagozataiban, de a legújabb fejlemény szerint nem lesz kötelező beküldeni a gyereket. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár most váratlanul azt hangsúlyozta, hogy erre a jogszabályok lehetőséget adnak.
Még csak bő két hét telt el az idei áprilisból, azonban napokon belül is változik annyit az időjárás, hogy elmondhassuk, egyszerre van tavasz, tél és nyár egy átlagos kedden. Vajon az elmúlt 5 év áprilisa is hasonlóan szélsőségesen alakult?
Pozitív fordulat volt megfigyelhető az agrárpiacokon szerdán. Chicagóban a búza 2,8 százalékkal, a kukorica 2,4 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal drágult. Európában is pluszban zártak a piacok. Párizsban a malmi búza 1,5 százalékkal, a repce 0,4 százalékkal, a kukorica pedig 1,3 százalékkal került többe, mint el
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak közül az Aegon Alapkezelő hármat is elnyert, és két fődíj is náluk landolt. Szűcs Zoltán portfóliómenedzser, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere 2021 díj nyertese értékelte az elmúlt évet és az idei kilátásokat.
A fertőzöttek számának csökkenésére utaló első jelek ellenére továbbra is "súlyos" a koronavírus-járványhelyzet Európában – jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet.
A bécsi tárgyalásokon tett javaslatok jobbára arrogánsak, megalázók és figyelemre sem méltók – jelentette ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a múlt héten Bécsben megkezdődött, az iráni atomalku megmentését célzó többhatalmi egyeztetésekről.
2021 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 16,1%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 16,7, az egyéb építményeké 15,0%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 11,7%-kal kisebb volt a januárinál - közöl
Az épületek zéró karbonkibocsátása került fókuszba a Magyar Közgazdasági Társaság legutóbbi előadásán. A technológia már adott lenne ahhoz, hogy szinte kibocsátás nélkül működjenek az új épületek, már "csak" egy ösztönzőrendszer, egy jól kidolgozott támogatói környezet kell, hogy a fejlesztők ténylegesen fenntartható épületekkel borítsák be a város
Véletlenül átutalt a Charles Schwab nevű brókercég ,2 millió dollárt egy amerikai nőnek, aki gyorsan vásárolt a pénzből egy ingatlant és egy autót. A vállalat másnap visszakérte a pénzt, az érintett viszont nem volt hajlandó fizetni, így őrizetbe vette a rendőrség és eljárást indítottak ellene csalás és lopás miatt - írja a New York Times.
A Költségvetési Tanács egyetért a 2021-es hiánycél emelésével, mivel a járvány harmadik hulláma szükségessé teszi a korábban tervezettnél nagyobb mértékű költségvetési támogatást az egészségügy és a gazdaság számára.
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) az MTI-v
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint az idén január-márciusban 8 százalékkal csökkent a tagvállalatok üzemanyag-értékesítése az előző év azonos időszakához képest, 2021. első három hónapjában 816 millió 640 ezer 459 liter üzemanyagot adtak el.
Már készülnek a teraszok nyitására a vendéglátóhelyek, ám a részleges újraindulás önmagában nem segíti a talpra állást. Sok vállalkozó áremeléssel kompenzálná az elmúlt hónapokban elmaradt bevételt, ám kérdéses, miként reagálnának a drágulásra a vendégek. Az ATV Híradójának riportja.
Szlovákia már május elején elkezdhetné az oltást a Szputnyik V orosz vakcinával, amennyiben a (magyarországi) laboratóriumi vizsgálatok megfelelőnek találják azt erre a célra - jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő csütörtökön Prágában.
Nemrég foglalkoztunk két írás keretein belül is az űrszektorral, egészen pontosan megnéztük a szektor jövőjével kapcsolatos kilátásokat és az aktuális, betervezett projekteket, illetve a teljesség igénye nélkül megnéztünk több magánkézben lévő vállalatot, melyek potenciálisan jó befutók lehetnek akkor, amikor igazán beindul az űripar. De természete
Márciusban 2 százalékkal, 137 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona, amely ezzel először lépte át a hétezer milliárd forintot, a hónap végén a Bamosz tagjai 7110 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
A vízügy szakemberei - társszervekkel és civilekkel együtt - hónapokon át dolgoztak a természeti környezet megmentésén és a lehetséges helyreállításon, mint írták, „most már az anyatermészeten a sor.”
Április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom
Annak ellenére, hogy Lengyelországban elég ritkák a leguánok, és az is különös, hogy két napja teljesen mozdulatlanul ül egy orgonabokron, az állatmentők a helyszínre mentek.
Partneri kapcsolatba léptek egy koncertstreamingelő szolgáltatással, hamarosan elvileg Magyarországon is megjelenik a funkció. A nug.netet még 1997-ben indult és az online fellelhető koncertfelvételeket gyűjtötte. Ez aztán az évek során átalakult, ma már a platform zenészek kedvenc felülete, hogy megosszák a koncertfelvételeiket rajta keres
A presszóasztalokon játszott kártyázás engedélyeztetése is szerepel az olaszországi tartományok közös "újranyitási tervezetében", amelyet a húsz régió csütörtökön nyújtott be a római kormánynak a gazdasági ágazatok újraindítása javaslataival.
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak közül a Legjobb Fejlett Piaci Részvényalap díját Az MKB-Pannónia Alapkezelő alapja nyerte el - a cég befektetési vezetője adott rövid helyzetértékelést.
Legkorábban persze a foci-Eb idejére eső kamion-Eb-s hétvégén, majd a Forma-1 Magyar Nagydíjon - erről beszélt az InfoRádióban Gyulay Zsolt, aHungaroring Sport Zrt elnök-vezérigazgatója.
Az Emirates mai, Dubajból Barcelonába tartó EK185-ös járatának utasai elsőként próbálhatták ki a digitális útlevelet, melynek segítségével már a repülőtérre érkezés előtt egyszerűen megoszthatták teszteredményüket közvetlenül a légitársasággal.
Hétfőtől április végéig ingyen utazhatnak az általános iskolák első négy évfolyamára járó, 7 és 11 év közötti diákok a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain Karácsony Gergely főpolgármester döntése alapján.
2020-ban 57 százalékkal esett a filmpremierek száma, míg 2019-ben 210 bemutatóra került sor a magyar mozikban, ez a szám a múlt évben 91-re apadt. 2019 legnézettebb filmje a Bosszúállók: Végjáték volt több mint 845 ezer megtekintéssel - ehhez képest 2020 legnépszerűbb filmjére mindössze közel 346 ezer jegyet adtak el. Ez kevesebb, mint ahányan a ké