Minden eddiginél magasabbra, 59,1%-ra emelkedett azon felnőtt magyarok aránya, akik be akarják magukat oltatni a koronavírus elleni vakcinák valamelyikével, vagy már meg is tették ezt és az oltásra talán hajlandók tábora is újra nőtt 17,6%-ra – derül ki a KSH legfrissebb, április 5-12. közötti időszakot felölelő felméréséből. Egy új felmérési eredm
Ezek a fő célok - hangsúlyozta Prof. dr. Stumpf István, a modellváltásért felelős kormánybiztos a Miskolci Egyetemen tett hét eleji látogatásakor. A korábbi alkotmánybíró találkozott az Universitas Miskolcinensis Alapítvány tagjaival és tárgyalt az intézmény vezetésével is.
Az április továbbra is a szeszélyes arcát mutatja: a hűvös, szeles péntek után szombaton pár fokkal melegebbet mérhetünk, de az igazi tavasz, úgy tűnik, várat még magára. Vasárnap esőfelhők borítják majd az eget, az esernyőkre biztosan szükségünk
Michal Malysa-t nevezték ki az Eurowag csoport új kommunikációs igazgatójának. A szakember tizenöt piacon vezényli majd a társaság külső és belső kommunikációját, beleértve a public relationst, a sajtókapcsolatokat, a munkáltatói márkaépítést és a közösségi médiát. Mielőtt az Eurowaghez csatlakozott volna, az új igazgató közel négy évig dolgozott
„Mindent elértem már, amit egy színésznő elérhet.” Elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze. Hosszú életútjának és művészi pályájának bemutatásával emlékezünk a színművésznőre.
Egy százalékponttal csökkentették az idei német GDP-növekedére vonatkozó előrejelzésüket tavaszi közös prognózisukban a vezető német gazdaságkutató intézetek az előző, tavaly ősszel kiadott becslésükhöz képest.
A tagállamoknak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelését célzó intézkedéseik meghozatalakor ki kell küszöbölniük a korrupciós kockázatokat, az intézkedések érvényességének ideje alatt pedig szigorúan kell fellépniük az ilyen kockázatokkal szemben – figyelmeztetett a strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportj
Meredeken, a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, újabb jeleként annak, hogy javul a gazdasági helyzet.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati védelmi intézkedések fokozatos feloldására tekintettel, a belügyminiszter 1/2021. (IV. 6.) BM határozatának, valamint a 144/2021. (III. 27.) Kormányrendeletnek megfelelően a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.) 2021. április 19-től (hétfő) ismét megnyitja ügyfélszolgálati irodáit.
Szlovákiában az átlagos öregségi nyugdíj március végére gyakorlatilag elérte az 500 eurót (ez nagyjából 179,9 ezer forint). A Szociális Biztosító által folyósított 499,40 euró épp 140 euróval haladja meg a tíz évvel ezelőtti szintet. Az idei átlagos nyugdíjemelés mértéke 2,6 százalék. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjasok száma is érzékelhetően emelkede
Nemes egyszerűséggel a luxuskategória első elektromos autójaként emlegetik az EQS-t a gyártónál. Amely egyébként hivatalosan a Mercedes-EQ, vagyis a Mercedes-Benz villanyautós almárkája. A németek a legmagasabb szintű kiszolgálás érdekében új padlólemezt készítettek, az utasokat mesterséges intelligencia és kiemelt gondossággal összeválogatott anya
Április 19. hétfőtől újra elérhetőek az orvosi beutalóval igénybe vehető gyógykezelések négy budapesti fürdőben: a Széchenyi, Szt. Lukács, Paskál és Pesterzsébeti fürdőkben - közölte a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. pénteken az MTI-vel.
Újra állami tulajdonban van a Hévíz-Balaton Airport, miután területen lévő ingatlanok is a Magyar Turisztikai Ügynökség vagyonkezelésébe kerültek. A repülőtér a felújítás után európai színvonalú légikikötőként működhet – áll az MTÜ közleményében.
A több mint 50 milliárd dolláros Wall Street-i csalássorozatot végrehajtó volt amerikai befektető, Bernard Madoff 82 éves korában halt meg észak-karolinai börtönében ahol 150 éves büntetését töltötte. Átverte többek között a magyar származású gyönyörű színésznőt, Gábor Zsazsát is.
Azt hiszik emberek, hogy a társadalom 60-70 százalékos beoltottságánál nekik már nem kell beoltatni magukat, mert „megúszták”. Ez félrevezető gondolat – mondta a kormányfő.
A Költségvetési Tanács (KT) egyetért a 2021-es hiánycél emelésével, mivel a járvány harmadik hulláma szükségessé teszi a korábban tervezettnél nagyobb mértékű költségvetési támogatást az egészségügy és a gazdaság számára. Egyidejűleg üdvözlik, hogy a költségvetés tervezett hiánya mérsékeltebb a 2020-ban elértnél, azaz a gazdasági növekedés helyreál
Kína technológiai leválása az Egyesült Államokról és Európáról nagyobb mértékben vetné vissza a globális GDP-t, mint a pár évvel ezelőtt kezdődő kereskedelmi háború - figyelmeztet az IMF szenior tisztviselője.
A hirdetők összességében 401,9 milliárd forintot fordítottak reklámozásra Magyarországon tavaly, ami 15,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben, a médiába befolyó reklámbevétel 240 milliárd forint volt, 2,8 százalékkal csökkent az előző évihez képest – közölte a Magyar Reklámszövetség (MRSZ), társszövetségeivel és partnereivel közös csütörtöki k
Az MNB mától felfüggesztette az OTT-One részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó hiányosan tette közzé, hogy könyvvizsgálója visszaadta megbízását tegnap, és a könyvvizsgálatra vonatkozó szerződést rendkívüli felmondással felmondja. A kibocsátó erről ugyan kiadott tájékoztatást rendkívüli közleményben, de a felmondás indokát nem tette
A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban egyéves csúcsára, mínusz 24,5 pontra ugrott, de még jelentősen elmarad a járvány okozta zuhanást megelőző, 2020. márciusi mínusz 12,1 pontos szintjétől – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Tavaly nyáron napvilágot látott egy hírszerzési jelentés, mely szerint Oroszország vérdíjat ajánlott azoknak az afgán milíciáknak, akik amerikai katonákat gyilkolnak meg. A Biden-kormány most azt állítja a jelentésről, hogy nem biztos, hogy teljesen megbízhatók a benne szereplő információk.
A takarmánybúza termelői ára 69,5 ezer forint/tonna, a takarmánykukoricáé 70,5 ezer forint/tonna volt március utolsó hetében. Ezzel egy időben a repcemag termelői ára 160,7 ezer forint/tonna, az ipari napraforgómagé 157,3 ezer forint/tonna volt – derül ki az AKI jelentéséből.
"Bár a művészetekben talán értelmetlen a rangsor, mégis kétség nem férhet hozzá, a legnagyobbak egyike hagyott itt bennünket" - ír posztjában Budapest főpolgármestere a színészlegendáról.
A kínai gazdaság 18,3 százalékkal növekedett az első negyedévben, miután a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követően az ország gazdasága gyorsuló ütemben állt helyre a tavalyi első negyedévben regisztrált visszaesésből – derült ki a kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett adataiból.
Nagyon kevés olyan szerencsés ember van, aki nem küzd valamilyen bőrproblémával. Különféle bőrbetegségek, bőrelváltozások, vagy pattanásos bőr, allergia - mindezek nem csupán esztétikai problémák, hiszen gyakran okoznak fizikai kellemetlenségeket is.
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hangsúlyozva: csak egyéni védelem van, egyéni védelmet, pedig csak az oltás ad, az oltás viszont életet ment.