Jó ideje ismerősen csenghet Tomán Szabina neve az egészséges fogyás, az életmódváltás iránt érdeklődőknek, az RTL Klub Cápák között című műsorában szerepelve pedig befektetőként és az üzleti életben jelenlévő nők támogatójaként is megjelenik. Személyes tapasztalatairól, a cégvezetésről és a nők helyzetéről a GLAMOUR májusi számában beszélgettünk ve
Egy chicagoi igazoltatás során készült, és pénteken nyilvánosságra hozott testkamera-video döbbentette meg Amerikát, melyben egy 34 éves rendőr végez egy kezét az égnek emelő 13 éves kamaszfiúval egy sikátorban.
A jezsuiták VIII. kerületi templomában, bár a rendelkezések lehetővé tennék, vasárnap még nem lesznek nyilvános misék. A jelszó: óvatosság, igazságosság.
Csaló, egészségügyi termékeket hirdető weboldalakra hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt időszakban megsokasodott fogyasztói jelzések alapján.
A koronavírus-járvány miatt a központi programokat idén is az online térben tartják meg. A Nemzeti ünnepek és emléknapok, valamint a budapesti Holokauszt Emlékközpont Facebook-csatornáin holokauszt-túlélők, közéleti szereplők, diplomaták bevonásával készült kisfilmeket és fotókat tesznek közzé. Délután 4 órakor az emlékközpont Facebook-olda
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/04/16/3927/
A világranglista 16. helyén álló lengyel teniszező, Hubert Hurkacz hiába győzött 6:3, 3:6, 6:3-ra az olasz Thomas Fabbianó ellen a monte-carlói ATP tenisztornán, a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón a kutyát nem érdekelte. Nagyon ciki volt!
Áprilistól egyedi méltányosság alapján válik elérhetővé az SMA-betegek kezelésére alkalmas génterápiás gyógyszer - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
Meredek ütemben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban márciusban, a piac talpra állni látszik az egy évvel ezelőtti összeomlásból, amikor a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok megroppantották az értékesítést.
11:15-re hirdette meg ma is az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol a mai adatok értékelése mellett az Orbán Viktor által ma reggel bemondott számokra is reagálhatnak majd.
Új vezérigazgató kerül a Magyar Suzuki Zrt. élére. Atsumi Masato május elsejével váltja Abe Yoshinobut, aki a Suzuki Motor Corporation globális autós üzletágának marketing divízióján folytatja karrierjét a Suzuki-Csoporton belül.
Ma is megtartotta az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol Müller Cecília elmondta, hogy jelenleg egy alatt van a magyar reprodukciós ráta, ezért is látunk csökkenést a fertőzésszámban. A tisztifőorvos kitért arra is, hogy egyelőre nem tudni, szükség lesz-e harmadik, emlékeztető oltásra az egyes vakcináknál.
A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban egyéves csúcsára, mínusz 24,5 pontra ugrott, de még jelentősen elmarad a járvány okozta zuhanást megelőző, 2020. márciusi mínusz 12,1 pontos szintjétől - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, közösségszervező bértámogatására nyújthatnak be pályázatot péntektől az ötezer vagy kevesebb állandó lakosú települések helyi önkormányzatai, önkormányzati társulásai a Magyar falu program keretében - közölte a modern települések fejleszt
Eddig valami csak a portugál trénernek sikerült, de a Borussia Dortmund elleni győzelemmel Pep beérte őt. Pep Guardiola a Borussia Dortmund elleni visszavágón sikeresen megtörte a Manchester City átkát, ugyanis a spanyol edzővel még sose jutott túl a Bajnokok Ligája negyeddöntőjén. De négy sikertelen év és ciki kiesés után most ötödjére elé
Közös dokumentumban jelentik ki, hogy a magyar belügyekbe a NATO-n keresztül is be kell avatkozni, és az USA-nak a globális demokrácia védelmezőjévé kell válnia.
A szeszélyes áprilisi időjárás nem kíméli a gazdákat egész Európában, hiszen a késői hideg és fagy megtizedelheti a gyümölcstermést, amely emelkedéshez vezethet majd a nyers gyümölcsök fogyasztói árában és drágulást hozhat a feldolgozott termékeknél. Míg Franciaország legismertebb és legrangosabb bortermelő régióiban a szőlőért aggódnak a borászok,
Péntek hajnalban elhunyt a Nemzet Színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész, a legtöbbet díjazott magyar színész, Törőcsik Mari. Az ATV-n és ATV Spiriten is a legendás színészre emlékezünk.
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak kategóriái közül a Generali Alapkezelő kettőben is dobogós helyezést ért el, Munkácsi Dávid pedig Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere lett. A cég befektetési területének vezetője adott rövid helyzetértékelést.
Az Operatív Törzs Péntek délelőtti tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos reagált a hírre, miszerint elképzelhető, hogy a Pfizer oltásból is szükség lesz majd egy harmadik oltásra is.