Ebben a kivételes helyzetben, a koronavírus okozta változások sok szempontból átszabták életünket. Olyan technikai és digitális haladásokat gyorsítottak fel, melyekre lehet, hogy még tízen éveket kellett volna várnunk. Alkalmazkodnunk kellett rengeteg új helyzethez, például az otthonvégzett munkához és az otthon tanuláshoz is, ezzel felerősítve és
Kásler Miklós egy hete jelentette be az onkológiai szűrővizsgálatok felfüggesztését, ám ezzel a döntéssel rákellenes civilszervezetek egyáltalán nem értenek egyet.
A maximálisan engedélyezett három-három magyar öttusázó, Marosi Ádám, Kasza Róbert és Kardos Bence, valamint Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara és Guzi Blanka szerepelhet a májusi, székesfehérvári világkupa-döntőben.
Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint „a civilizált világnak hozzá kell szoknia, hogy az orosz diplomácia a hibrid háborúban részese a titkosszolgálatok tevékenységének”.
Az is felveheti a lakásfelújítási támogatást a saját lakására, aki szolgálati lakásban él, emellett bővült az elszámolható munkálatok köre is - derült ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken közzétett videójából. Emellett a Magyar Közlöny pénteki számában a csokkal kapcsolatban is jelentek meg új információk. Összegyűj
Ezrek hagyták ott a vendéglátózást Nagy-Britanniában a korona-lezárások alatt, a vendégmunkások hazamentek, a hazaiak más szektorban helyezkedtek el. Arról nincs szó, hogy teljesen elfogyott volna a vendéglátós munkaerő, de a pubok és az éttermek jelentős kihívásokról számolnak be a dolgozói létszám megrövidülése miatt.
A magasba emelkedett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Ingenuity nevű helikoptere a Marson, és ezzel első ízben repült egy ember alkotta eszköz egy másik bolygó felszíne fölött.
Magyarország megkísérelhetné átvenni a világ egyik legsikeresebb országának, Egyesült Arab Emírségeknek a módszereit. Többek között erről is írt Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint az Emírségek sikere mélyén egy olyan vízió áll, amelyet vezetők nemzedékei adtak át egymásnak.
A virológus úgy véli, a tetőponton túl vagyunk, és arra számít, hogy még több fiatal él majd az oltás lehetőségével. Rusvai Miklós az AstraZeneca kapcsán megemlítette: érdemes arról is beszélni, hogy azoknál például, akik fogamzásgátlót szednek magasabb a vérrögképződés esélye.
2021-ben dübörög a CSOK, hosszabb nevén a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, a gyermekek után igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás, mely kétségtelenül az Otthonteremtési Program egyik sztárja. A támogatás mértéke függ a gyerekek számától és attól, hogy új vagy használt ingatlanról van-e szó. A CSOK-kal most nagyon sokan jól járhatnak
Ezúttal a 45. Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták a magyar rendező Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus drámáját. A legtöbb díjátadóhoz hasonlóan, idén ezt a fesztivált is online keretek között rendezték meg. Két hét alatt összesen 116 mozifilmet, valamint 182 rövidfilmet mutattak be a közönségnek.
Az Oscar-gála történelme alatt jópárszor előfordultak már olyan bakik, amikre valószínűleg még sok év múlva is a hasunkat fogva a nevetéstől fogunk visszaemlékezni. Most össze is szedtük a legemlékezetesebbeket!
Általános megfigyelés, hogy a COVID-19 elleni oltásokat követően többnyire a fogamzó korú nőknél alakultak ki súlyosabb oltási reakciók. Mi lehet a magyarázat?
A diákok több mint fele nem ment hétfőn iskolába a Budaörsi Hermann Ottó Általános Iskola alsó tagozatában, de van olyan osztály, ahol minden kisdiák otthon maradt. Az igazgató arra számít, hogy az idő múlásával megjön a bizalom.
A 15. héten tovább folytatódott a szennyvíz eredmények országos átlagában a korábbi hetekben megfigyelt, enyhén csökkenő tendencia, közölte hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki fizetési meghagyást kap, nemcsak arra van lehetősége, hogy vitassa, ha nem ért azzal egyet, hanem arra is, hogy részletfizetést vagy fizetésre halasztást kérjen. Tavaly több mint négyezerhétszáz ilyen kérelmet nyújtottak be a kötelezettek. Fontos a határidők betartása, m
Egyre jobban terjednek a vegyileg összeállított kábítószerek az Európai Unióban, az illegális kereskedelmükkel foglalkozó bűnszövetkezetek mintegy 30 milliárd euró profitra tesznek szert évente - hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett jelentésében az unió büntető- és igazságügyi együttműködési ügynöksége, az Eurojust.
Hazánkban az országos tiszti főorvos szerint csökkenést mutatnak a járványadatok, ugyanakkor az elmúlt 24 órában 197 beteg hunyt el. A koronavírusos tünetek egy részét egy megfázás vagy influenza esetén is tapasztalhatjuk, a BBC viszont összeszedte, hogyan lehet ezeket elkülöníteni egymástól.
2021-ben dübörög a CSOK, hosszabb nevén a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, a gyermekek után igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás, mely kétségtelenül az Otthonteremtési Program egyik sztárja. A támogatás mértéke függ a gyerekek számától és attól, hogy új vagy használt ingatlanról van-e szó. A CSOK-kal most nagyon sokan jól járhatnak
Rose Appiah egy igazi kozmopolita. Ghánában született, Londonban nőtt fel, két csodás gyermek édesanyja, és egy budapesti kis ékszerdoboz büszke tulajdonosa is. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer bőrápolási termékekkel fog foglalkozni, azonban az élet mégis úgy hozta. Rose ugyanis nem talált megoldást kisfia ekcémájára, így úgy döntött nagymamáj
Van, akinek szinte semmi ellenanyaga nem termelődött két Sinopharm oltás után sem, és van olyan is, akinek a referenciatartomány maximális értékét is meghaladja a szervezetében lévő ellenanyagszint.
Életének 91. évében elhunyt Csikai Gyula atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora, professor emeritusa - tudatta az MTA hétfőn az MTI-vel.
A Bitcon-típusú valuták szabályozása már napirendben van az Egyesült Államokban, de könnyen lehet, hogy a nemzetközi kriptovaluta-piacon Kínáé lesz az utolsó szó.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/19/3957/
Számos vállalkozásnak biztosíthat mentőövet az OTP Bank MFB Pontjain ismét elérhető kamatmentes kölcsön, amelynek keretében akár 80 millió forintot is igényelhetnek a vállalkozások.
A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést. A bíróság döntése ugyanis egyszerűsített jogérvényesítésre nyújt lehetőséget a sérelmet szenvedett fogyasztók számára.
A 15. héten tovább folytatódott a szennyvíz eredmények országos átlagában a korábbi hetekben megfigyelt, enyhén csökkenő tendencia – tette közzé a Nemzeti Népegészségügyi Központ a méréseik heti adatait a koronavírus szennyvízben kimutatott koncentrációjáról.
Az ID. modellcsalád harmadik, kínai piacra szánt tagja hatszáz kilométert megközelítő hatótávolságot és kiterjesztett valóságot használó head-up display-t kapott.
Részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön videokonferencia formájában megtartandó klíma-csúcsértekezleten - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
A dpa német hírügynökség összegyűjtötte, hogy reagálnak a legnagyobb példányszám sportlapok, illetve sporttal is foglalkozó lapok az új Európai Szuperliga megalakításának tervére.
Fokozatosan újranyit az ország, ezért ülésezett a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amely új javaslatokat fogalmazott meg – közölte Varga Mihály Pénzügyminiszter a Facebook-ra feltöltött videójában.