Egy moszkvai bíróság pénteken 2,4 millió rubelre (csaknem 10 millió forintra) bírságolta meg Twitter közösségi mikroblog-szolgáltatót, amiért nem volt hajlandó eltávolítani fiatalkorúakat nem engedélyezett tüntetésben való részvételre buzdító bejegyzéseket.
A lezúduló víz károkat is okozott. Tokaj belvárosát sárral borította be. Megrongált egy utat és egy vízelvezető csatornát. A fölötte átívelő kis híd lába alól pedig kimosta a földet.
A lezúduló víz károkat is okozott. Tokaj belvárosát sárral borította be. Megrongált egy utat és egy vízelvezető csatornát. A fölötte átívelő kis híd lába alól pedig kimosta a földet.
Hollandiában pénteken felfüggesztették a 60 évesnél fiatalabbak beoltását a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájával, miután egy, a szerrel immunizált nő elhunyt vérrögképződés következtében. Többeknél diagnosztizáltak trombózist.
Bár a virológusok kérték, hogy a koronavírus harmadik hullámának berobbanása miatt mindenki maradjon a fenekén, a Balatonra – némi túlzással – ki lehetne tenni a „megtelt” táblát.
Csehországban tavaly éves összehasonlításban 5,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) - közölte pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Az önálló cseh állam megalakulása óta (1993) ez a legnagyobb gazdasági visszaesés.
Teljesen elszabadult a járvány Brazíliában: csak kedden 419 temetés volt São Paulóban. Szerdán minden korábbi szomorú csúcsot megdöntve 3869 halálos áldozatot jelentettek a helyi hatóságok.
Lezárta a rendőrség Washingtonban a Capitolium környékét, miután valaki egy autóval belehajtott az épületnél található ellenőrzőpont barikádjába, majd a gépjárműből kiszállva késsel hadonászott.
A pandémia megszakította a gazdaság évek óta tartó növekedését, a felpattanáshoz pedig fontos kérdés, hogy mikor tér vissza a vállalatok beruházási kedve. A különböző fejlesztések, beruházások élénkítésében a lízingcégek
A milliárdos befektető Mark Cuban hosszú távra vásárolt be a kriptopénzekből és tartani is kívánja őket még egy ideig, ugyanis nagyon hisz abban, hogy a jövőben a legjobbak nagy karriert fognak még befutni. Egy podcastban most azt is elárulta, hogy a portfóliójában 60% a Bitcoin és 30% az Ethereum aránya, további 10%-on pedig több másik kriptopénz
A Magyar Hospice Alapítvány támogatásáért nárcisz kitűzőt visel többek között Sváby András, Majka, Ábel Anita, Barabás Éva, Dobó Kata, és Mautner Zsófi is.
Az ukránok inváziótól tartanak. Nagyon komoly csapatösszevonásokról érkeznek beszámolók, Lavrov Ukrajna megsemmisülésével is fenyegetett. Biden felhívta Zelenszkijt, hogy támogatásáról biztosítsa. A donyecki felkelők állítólag besorozzák a huszonéveseket, és több falut is lőttek pénteken is.
Hiába szörnyülködnek a kisváros legnagyobb forgalmú utcájában a járókelők azért, mert rálóg az 1943-ban épült házra a szorosan mellé épített, több száz milliós új társasház teteje. Rajtuk és az öreg ház tulajdonosain kívül ez senkit nem zavar.
A film többek között bemutatja azt is, hogyan kezdtek el gondolkodni a diákok az ellenállás új formáiról, és arról, hogyan született meg a Titkos Egyetem című dal és az akciók.
Az elnök lett az egyetlen jelölt, aki két számjegyű eredményt ért el az összesítésen. Igaz, Putyin tavalyi eredményéhez képest egy százalékot veszített.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/02/3808/
A Hülye fiatalság című, a Színművészeti egyetemfoglalásáról szóló filmet március 26-án mutatta volna be a Partizán, de akkor az SZFE nem járult ehhez hozzá.
Már csak azért sem érdemes megvonnod magadtól a testi örömeket, mert minden abba az irányba mutat, hogy a rendszeres és kielégítő szexuális élet rengeteg olyan pozitív hatással van a mentális és testi egészségedre, amire talán nem is gondoltál.
Itt az ideje, hogy teszteld magad: vajon te mennyire ismered jól a magyar tengert és környékét? Mindegyik településről tudod, melyik parton található? Kvízünkből most kiderül!
Rengetegen reptetnek drónt, több-kevesebb sikerrel betartva az írott és íratlan szabályokat. Időszerű volt a piac szabályozása, így nem csoda, hogy a drónos társadalom óriási várakozással figyeli a fejleményeket – mondta Csipak-Török Ágnes a Légtér.hu képzésvezetője a Növekedésnek adott interjúban. Kiváncsiak voltunk, hogy az új, sokakat megosztó s
Csehországban tavaly éves összehasonlításban 5,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) - közölte pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Az önálló cseh állam megalakulása óta (1993) ez a legnagyobb gazdasági visszaesés.
Bom Kim hat hónap után otthagyta a Harvardot, alig egy évtizeddel később pedig már Dél-Korea legértékesebb startup vállalkozásának milliárdos vezetője. Kim alapítója és vezérigazgatója a Coupang vállalatnak, egy kilencmilliárd dollárt érő e-kereskedelmi óriásnak, amelyet Dél-Korea Amazonjának neveznek.