2021. április 23. péntek

ápr. 23
6:06
Minden, amit tudni kell a gyerekek oltásáról (Infostart)
Már zajlanak a 12 év alatti gyermekeken végzett klinikai tesztek is egyes koronavírus elleni oltásokkal: a Pfizer és a Moderna is vizsgálja saját vakcináját.
ápr. 23
6:06
Rövidebb időre, közelebbi úticélokat választhatnak idén a nyaralni vágyók (ATV)
Néhány országba be lehet lépni majd védettségi igazolvánnyal vagy negatív PCR-teszttel. Felerősödhet az autós turizmus, a frekventált helyek emelhetnek árakat, azonban akciókra is lehet számítani. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek miatt kevesebben tudnak majd nyaralni menni, mint korábban.
ápr. 23
6:06
Próbáld ki az arcjógát a természetesen feszes arcbőrért! (Glamour)
Aki addig nem is, de az elmúlt egy évben biztosan kipróbálta már a jóga valamilyen formáját, hogy megtalálja saját lelki békéjét ebben a kaotikus világban. Amellett, hogy az arcjóga is egy relaxációs gyakorlat, rengeteg pozitív hatása van az arcbőrre is. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, amivel jó, ha tisztában vagy, mielőtt a reggeli és az esti rut
ápr. 23
6:09
„Jött egy néni, és szembeköpte” – Most az ázsiaiak a bűnbakok (WMN)
Beilleszkedtek, sikeresek és tehetősek, vagyis nincs semmi gondjuk, gondolják sokan az ázsiai-amerikai emberekről. A közösség WMN-nek nyilatkozó tagjai azonban másképp látják a helyzetet. Sértésekről, hiedelmekről és sztereotípiákról a Stop Asian Hate-kampány kapcsán: külföldön és idehaza.
ápr. 23
6:09
Megan Fox a leggyönyörűbb testrészéről tett fel képet, az internet kiakadt (Promotions)
Elbűvölő, csodálatos, lenyűgöző.
ápr. 23
6:09
Érdemes körülnézni igénylés előtt: most több tízezer forint is ütheti a markod (Bank360 blog)
Az év eleji visszaesés után a februári hitelfolyósítási adatok növekvő érdeklődést mutattak a lakosság körében - bár az egy évvel ezelőtti eredményeket még nem sikerült megközelíteni. A hitelkihelyezés élénkítését a hitelintézetek is megcélozták, a lakáshitelek esetében főként jóváírási akciókkal. Ezeket foglaltuk össze az alábbi cikkben.
ápr. 23
6:12
Hétvégén sokat látjuk majd a napot - a hőmérséklet a 20 fokot is megközelítheti (Háziállat)
Mutatjuk, milyen időjárást jósol az Országos Meteorológiai Szolgálat április utolsó hétvégéjére.
ápr. 23
6:12
Szauter Zsolt az eMAG és az Extreme Digital új marketingvezetője (Márkamonitor)
Magyarország piacvezető e-kereskedelmi márkáinak marketingtevékenységét 2021. áprilisától Szauter Zsolt koordinálja. A 34 éves marketingszakember az IKEA-tól érkezett az eMAG Magyarországhoz, és elsősorban az sarkallta a váltásra, hogy a pandémia alatt az online kereskedelem több évet ugrott előre a fejlettségben.   Az eMAG Magyarország és az Extre
ápr. 23
6:18
Eléggé lassú állat volt a T. rex (Infostart)
Anatómiai elemzéssel kalkulálták ki holland kutatók a félelmet keltő vadász normál járási tempóját: méréseik szerint másodpercenként 1,28 métert tett meg, azaz óránként 4,6 kilométert.
ápr. 23
6:18
Főparancsnok: az afgán hadsereg "bizonyosan összeomlik" amerikai támogatás nélkül (ATV)
Az afgán hadsereg "bizonyosan összeomlik", ha nem kap valamilyen folytatódó támogatást az Egyesült Államoktól az amerikai haderő kivonása után - mondta a közel-keleti térségért felelős amerikai tábornok csütörtökön a kongresszusban. Frank McKenzie arról az aggodalmáról is beszélt, hogy az afgán kormány képes lesz-e megvédeni az Egyesült Államok kab
ápr. 23
6:21
„Engedjenek kérem dolgozni, tudunk biztonságosan vendéget fogadni” (SzMo)
A vidéki szállásadók fél év kényszerszabadság után szeretnék, ha mielőbb kinyithatnának a megfelelő szabályokkal. Ez ezrek megélhetését és a vendégházak megmentését jelentené. Aláírásgyűjtéssel remélnek gyors változást.
ápr. 23
6:21
Elektromos teherautókkal bővül a Volvo Trucks paletta (newtechnology.hu)
A három új, teljesen elektromos nehézgépjárművének piacra dobásával a Volvo Trucks tovább erősíti meggyőződését, miszerint a közúti nehézáru fuvarozás villamosításának ideje gyorsabb tempóra váltania. A svéd gyártó számára e cél elérésében magabiztos hátteret nyújt a tény, hogy a Volvo elektromos teherautók széles körben képesek a szállítási igénye
ápr. 23
6:24
„A következő tíz évnek a vidékről kell szólnia” – interjú Lázár Jánossal (Piac és Profit)
Nagyinterjú a kormánybiztossal a vidékkel szembeni adósságok törlesztéséről, a kiskereskedelmi multik megregulázásáról, Csányi Sándorról és Mészáros Lőrincről.
ápr. 23
6:24
Összeomlott a piac a 43%-os tőzsdei adó hírére (Kripto Akadémia)
A tegnap esti órákban a hagyományos és kriptopiacok is összeomlottak, miután kiszivárgott, hogy az Egyesült Államok elnöke gyakorlatilag a duplájára emelné a gazdagok tőkenyereség után fizetendő adójának a mértékét. A tőzsdéken elérhető profitot jelenleg 23.8%-os adó terheli, amit a tervezet…
ápr. 23
6:24
Hernádi Zsolt: Hadigazdaságra kellett átállni békeidőben (Portfolio)
Nehéz, küzdelmes év volt a tavalyi, a Mol operatív válságkezelésre állt át, a járvány kezelése és az ország energiaellátásának biztosítása mellett a jövedelmezőséget is biztosítani kellett, vissza is vágták a beruházásokat, így végül a szabad pénzáram tavaly már magasabb volt, mint 2019-ben. A válságnak azonban vannak pozitívumai is, például az, ho
ápr. 23
6:24
A veszélyhelyzet elhúzása az előválasztást nem akasztja meg, de a Fudanról szóló népszavazásnak betehet (444.hu)
Ha őszig kitart a rendkívüli jogrend, addig időközi választásokat és népszavazásokat sem lehet tartani.
ápr. 23
6:24
Komoly megrendelést kapott a Kuka a Daimlertől (autopro)
A német robotgyártó a jövő évre vonatkozóan nyert el egy nagy megrendelést az autógyártótól.
ápr. 23
6:27
Napos és felhős időszakok váltják egymást pénteken (SzMo)
Záporból már kevesebb lesz, és tovább élvezhetjük a napsütést, de hajnalban még fagyni fog.
ápr. 23
6:30
A Pentagon is segítséget küld az elsüllyedt tengeralattjáró felderítésére (ATV)
Az amerikai hadsereg egy deszantos csapatot küld a helyszínre, hogy segítsen Indonéziának megtalálni a fedélzetén 53 tengerésszel elsüllyedt tengeralattjáróját - közölte csütörtökön John Kirby, a Pentagon szóvivője.
ápr. 23
6:33
Az étkezés forradalma: egyre szélesebb körben terjed a növényi alapú táplálkozás (Mandiner)
Nem tagadható, hogy a növényi étkezés forradalmának közepette vagyunk. A hús alternatív termékfejlesztése számos nagy élelmiszer-gyártónál szerepel, mivel a vegetáriánus, a vegán és a növényi alapú opciók iránti igény egyre növekvő tendenciát mutat.
ápr. 23
6:36
Szerb eredmények az egyes vakcinák hatásosságáról (Infostart)
Vannak eltérések az oltóanyagok között, de akit beoltottak, nagyságrendekkel jobb helyzetben van a többieknél.
ápr. 23
6:36
Röst Gergely szegedi matematikus új modellel segíti a gyomorfekély elleni küzdelmet (ProfitLine)
A rezisztens baktériumok terjedésére állított fel új epidemiológiai modellt Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusa a Semmelweis Egyetem két kutatóorvosával közösen. A modell a gyomorfekélyt, gyomorrákot és más betegségeket okozó fertőzés és az antibiotikum-rezisztencia kapcsolatát vizsgálja. A kutatás eredményei a r
ápr. 23
6:36
Csak azért, mert kivonulnak Afganisztánból, bombázni még akarnak az amerikaiak (444.hu)
Frank McKenzie, a térségért felelős Középső Parancsnokság parancsnoka szerint vizsgálják a lehetőségeket, hogy hogyan folytathatnák a légi műveleteket az országban.
ápr. 23
6:36
Elhunyt a legyek urának megmentője (AQUA)
Az ausztrál Peter Warner a hatvanas években háromszor nyert a Sydney–Hobart regattán, de világhírűvé az tette, hogy megmentett hat „hajótörött” fiút egy csendes-óceáni szigetről. Hajóbalesetben lelte halálát. Warner 17 évesen elszökött otthonról, mert így lázadt az ellen az ötlet ellen, hogy csatlakozzon a családi vállalkozáshoz. Apja, Sir Arthur W
ápr. 23
6:36
Ő lehet az első magyar Bond lány - itthon senki nem ismeri, Amerikában milliók imádják (Femcafe)
Itthon a legtöbb ember soha nem hallotta még a nevét, ám Amerikában több tucat újság címlapján szerepelt már Vass Zita. Nemcsak sikeres modell, de a legmenőbb amerikai sorozatokban is helyt állt, mint színésznő.
ápr. 23
6:39
Távozik a Siemens Zrt. elnöke (Mínuszos)
Távozik a Siemens Zrt elnöke, Dale A. Martin. A szakember irányítása alatt a vállalat az ipari digitalizáció, az automatizálás és az innováció meghatározó szereplőjévé vált a magyar piacon. Vezetésével a Siemens kulcsrakészen átadta az ország leghatékonyabb, kombinált ciklusú erőművét Gönyűn, Vectron mozdonyokat szállított a GYSEV-nek. Kulcsszerepe
ápr. 23
6:42
"Újraindítjuk Magyarországot" - Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: megvan a 3,5 millió beoltott, nyithatnak a teraszok (Blikk)
Orbán Viktor bejelentette, hogy elértük a 3,5 milliós beoltott számot Magyarországon, ezzel pedig elindul az újranyitás következő lépcsője, azaz nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.
ápr. 23
6:42
Minek nevezzelek: így becézik a magyar politikusokat (ATV)
Drazsé, Csacsi, Kokoma, mind-mind ismert politikai szereplők, de vajon kiket takarnak az elnevezések, és milyen története van beceneveiknek?
ápr. 23
6:42
Lángoló kontinensek a Föld napján a közmédia időjárás-jelentésében (Háziállat)
A Föld napja kapcsán igazán látványosan hívta fel a globális felmelegedés problémája a figyelmet a közmédia a csütörtöki időjárás-jelentésében. A névnapos műsorvezető mögötti háttérben forgó Föld lángoló kontinensei jól érzékeltették napjaink egyik legnagyobb fenyegető katasztrófáját.
ápr. 23
6:42
Minden tizedik ember elveszítette a munkáját a járvány miatt (Azenpenzem)
Magára hagyta a kormány az embereket a koronavírus-járvány alatt, a lakosság döntő része csak a családjára számíthatott, vagy arra se. Az elmúlt egy évben jelentősen romlott a lakosság anyagi helyzete, sokan féltik az állásukat, 10 százalékuk már el is veszítette – derült ki egy friss felmérésből. A magyar társadalom hármast adott a kormány egészsé
ápr. 23
6:42
Megszerezte a Well Platina minősítést a Corvin Innovation Campus irodaház (Márkamonitor)
Megszerezte az emberközpontú irodafejlesztés legmagasabb fokozatát a Corvin Innovation Campus. A Corvin Sétány meghosszabbítását is jelentő, újgenerációs irodaház megfelel a nemzetközi WELL Platina minősítésnek, ami a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el. A szinte teljesen érintésmentes, közel
ápr. 23
6:45
Földön és vízben: az íriszek világa (Agrofórum)
A görög mitológiában Írisz az istenek és az emberek közötti hírvivő volt. Jól írtam, nem Ízisz, hanem Írisz. Az írisz név a szivárványt jelenti, mely illik rá elnevezésben. Az íriszek egy közkedvelt, színesvirágú és sokszor mesésen illatos virágzó növények, melyeknek elegáns megjelenésük 300 fajtát és legalább 8-9 változatot jelentenek.
ápr. 23
6:45
Mutatjuk mik a tavasz slágerei a Vaterán (KKV Magazin)
Idén tavasszal jóval több kerti és mezőgazdasági termék talált gazdára az online piactéren, mint a járvány tavalyi kezdetekor vagy a pandémia előtti évben. Jelenleg a legtöbb a dísznövényekből, palántákból, vetőmagokból, és gyümölcsfa-csemetékből fogy, de sokan rendelnek kerti gépet, szerszámot is. Tízből kilenc Vaterán eladott borászati termék has
ápr. 23
6:45
Kvíz: 10 zseniális orosz közmondás, amelyekkel te lehetsz egy beszélgetés császára! Ismered őket? Ismerd meg őket! (Promotions)
Az orosz kultúra egyáltalán nem áll távol tőlünk, ugye? Teszteld magad!
ápr. 23
6:45
A legkeményebb anyagok megmunkálásához (newtechnology.hu)
A kemény megmunkálás egyre fontosabb szerepet játszik, különösen a szerszám- és fröccsöntő szerszámgyártás, az időigényes folyamatok, például a csiszolás vagy az erodálás helyett. A legújabb szerszámtechnológiák és folyamatok nagy lehetőségeket kínálnak a kemény megmunkálás területén. A legújabb szerszámtechnológiák és folyamatok alkalmazása a kemé
ápr. 23
6:47
Bundásbogár. Kártevőként kezeljük, de biztosan az? (Agrofórum)
Szubjektív írás következne a bundásbogarak védelmében, annak a kis sorozatnak a részeként, amely a szántóföldön velünk együtt élő, sokszor károsítóként számontartott élőlényekről szól.
ápr. 23
6:48
A nyugdíjasok már év közben emelést kapnak - ennyi plusz pénz érkezik (Infostart)
A parlament oldalán kedd este közzétett 2021-es költségvetési törvénymódosító indítványban szerepel az újdonság.
ápr. 23
6:48
Hamarosan megszólal Orbán Viktor – Újabb lazításokat jelenthet be? (Portfolio)
Péntek reggel a Kossuth Rádióban ad élő interjút Orbán Viktor miniszterelnök, aki akár már a lazítások következő körének részleteiről is beszélhet. A kormányfő emellett a friss járványügyi adatokat értékelheti.
ápr. 23
6:48
Orbán Viktor bejelentése: 3,5 millió honfitársunk beoltva, újranyitnak a teraszok (ATV)
Újraindítjuk Magyarországot: a miniszterelnök a Facebook-oldalán tette közzé a hírt, hogy elértük a 3,5 millió beoltottat.
ápr. 23
6:51
A vetés ötödével végeztek az ukrán gazdálkodók (Agrofórum)
Valamennyi ukrán régió megkezdte az idei tavaszi gabonavetést. Április 15-ig összesen 1,5 millió hektár búza, árpa, borsó és zab vetésével, vagyis a várható terület 20 százalékának vetésével végeztek a kijevi gazdasági minisztérium adatai szerint. A vetési munkák néhány hét késéssel kezdődtek el az ország nagy részében elhúzódó hideg időjárás miatt
ápr. 23
6:51
Közel négymillió forint államadósság jut minden magyar lakosra (Növekedés)
Magyarország államadóssága a múlt év végén több mint 38 ezer 408 milliárd forint volt, ami azt jelenti, hogy állampolgáronként 3,9 millió forint államadóssággal kell számolni. Az Eurostat adatai szerint a GDP-hez viszonyított államadósság 80 százalékos, ami jobb az uniós 90 százalékos átlagnál. A legkisebb adóssággal Észtország, a legmagasabbal Gör
ápr. 23
6:54
Koronavírus – Brit kutatók: egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is jelentősen csökkenti a fertőződés esélyét (Blikk)
Brit kutatók pénteken ismertetett vizsgálati eredményei szerint a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két fő vakcina, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca, illetve a Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen adag beadása után is jelentősen csökkenti a fertőződés esélyét.
ápr. 23
6:54
Hivatalos bejelentés: Ibrahimovic még egy évig a Milané (Blikk)
A svéd klasszis minimum még egy évig szórakoztathatja a közönséget.
ápr. 23
6:54
Újabb kutatásban mutatták ki: már az első oltás jelentős védettséget ad (Portfolio)
Brit kutatók pénteken ismertetett vizsgálati eredményei szerint a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két fő vakcina, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca, illetve a Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen adag beadása után is jelentősen csökkenti a fertőződés esélyét.
ápr. 23
6:54
Miért halnak meg ilyen sokan koronavírusban Magyarországon? A szakértő válaszol (Femcafe)
A világjárvány rámutatott arra, hogy nemzetközi összehasonlításban kirívóan rossz a magyar emberek egészségi állapota - mondta a dietetikus, aki a modern társadalom egyik legismertebb népbetegségét okolta a rendkívül magas hazai koronavírus-halálozásért.
ápr. 23
6:57
Költséghatékony traktorok a szőlő- és gyümölcsültetvények között (Agrárágazat)
Szőlő- és gyümölcsültetvények fürge szereplői a Same, a Lamborghini és a Carraro traktorok. A kompakt kistraktorok a gépi munkák elvégzésére, de önkormányzati feladatok ellátásához, parkok karbantartásához is jól használhatók.
ápr. 23
7:00
Orbán Viktor: megvan a 3,5 millió oltott Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök péntek reggel beszédes videót posztolt közösségi oldalára.
ápr. 23
7:00
„Újraindítjuk Magyarországot” – Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: megvan a 3,5 millió beoltott, nyithatnak a teraszok (Blikk)
Orbán Viktor bejelentette, hogy elértük a 3,5 milliós beoltotti számot Magyarországon, ezzel pedig megtörténhet az újranyitás következő lépése, azaz nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.
ápr. 23
7:00
Újfehértói vonatbaleset - még tart a mentés, de már járnak a szerelvények (Infostart)
A záhonyi vasútvonal Hajdúhadház és Újfehértó közötti szakaszán péntek hajnaltól egy vágányon, 60 kilométer/órás sebességkorlátozással újraindulhatott a vonatforgalom.
ápr. 23
7:00
Anti-aging habmaszk zsíros bőrre is (Spa Trend Online)
Az anti-aging krémek és szérumok teli vannak értékes hatóanyaggal, amelyek képesek visszaforgatni az idő kerekét. A Qms legújabb habmaszkja is ilyen, miközben véd a káros környezeti hatások ellen is, mégsem nehezíti el a bőrt. Zsíros bőrre is kifejezetten ajánlott!

Keresés