Ha nem szeretne lemondani az egész éves grillezésről, akkor olyan gépet vegyen, amit ugyanolyan jól tud használni száraz, meleg időben, mint hideg, szeles környezetben. A Kamado Chef teljesítményét a téli zimankó sem rontja!
Az Európai Bizottság április 21-én közzétette a mesterséges intelligencia szabályozására vonatkozó tervezetét, amelynek elsődleges célja, hogy szabályozza a magas kockázattal járó MI-alkalmazások használatát. A bizottság tervezete szerint elfogadhatatlan kockázati tényezőnek számítanak az olyan MI-rendszerek, amelyek az emberek biztonságát és megél
Miközben a világjárvány kezdetén még egyáltalán nem tűnt reálisnak, hogy az online térben vegyenek cégeket a befektetők, ma már egyáltalán nem ritka, hogy úgy zárulnak tranzakciók, hogy a felek soha nem találkoztak „élőben”. A befektetők is alkalmazkodtak az új körülményekhez, mert alkalmazkodniuk kellett, a dealek során pedig felértékelődött a biz
Gulyás Gergely a tegnapi Kormányinfón már jelezte, hogy pénteken elérhetjük a 3,5 millió beoltottat, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok. A miniszterelnök pénteken kora reggel egy videót tett közzé, melyben közölte, megvan a bűvös szám: az élet lassan újraindulhat Magyarországon.
Az ún. megbízhatósági vizsgálattal a Nemzeti Védelmi Szolgálat a korrupciót szeretné visszaszorítani, a kiküldött levél szerint az aláírás megtagadásáért a jogviszony azonnal felfüggeszthető.
Az elmúlt napok látványos drágulásai után újabb lendületet vett a repce kurzusa Párizsban és 5,6 százalékkal 595,25 euróig száguldott a kurzus, amely napközben a tonnánkénti 600 eurós szintet is átvitte. Európában és a tengerentúlon is mindegyik főbb agrártermék drágult csütörtökön. Chicagóban a búza 5,4 százalékkal, a kukorica 3,9 százalékkal, a s
Az olasz Altopack csomagolóipari társaság, és a Halodi Robotics vállalattal közösen kifejlesztett egy robotot, amely képes újratölteni a csomagológépekhez a fogyóeszközöket, mint a műanyagot és a kartont. A partnerség részeként az Altopack kisebbségi részvényessé válik a norvég robotipari vállalatban.
Vezető tudósok tanulmányai szerint az Amazonas közel jár a fordulóponthoz, amelyen túl már nem lesz képes a fennmaradásához szükséges csapadékot megtermelni, és száraz szavannává válhat. Az Amazon Conservation és az SAS együttműködésének célja a faállomány-pusztulás egyik alapvető problémájának a kezelése: az illegális, emberi tevékenység általi er
Megugrott a kereslet a különféle véralvadásgátló szerek iránt a patikákban az utóbbi hetekben, különösen, amióta az európai gyógyszerfelügyelet is kimondta: lehet, hogy az AstraZeneca vakcinája okozott vérrögképződést egyeseknél. A Janssen oltóanyagánál is felvetődött ez a probléma, azzal viszont még itthon sem oltanak.
Messzemenő eredménye lett egy korábbi lakossági bejelentésnek, amelyet egy mentőspáros ételvásárlásával kapcsolatban kapott az Országos Mentőszolgálat.
A koronavírus-járvány komoly veszteségeket okozott Magyarországon, de az bizonyosan kijelenthető, hogy nem a legnagyobb halálozást elszenvedő országok sorába tartozik Európában, ahogy ez tévesen több helyütt is megjelent. Hogyan nem érdemes és hogyan kellene összehasonlítani egyes országok koronavírus-halálozását? Ezzel kapcsolatosan jelent meg ang
Elképesztő költségvetésű videóklipet forgatott a BSW legújabb dalukhoz, amit T.Dannyivel és Lmen Pralával közösen készítettek. A több száz millió forint összértékű autókat barátok és ismerősök biztosították a rap együttesnek, amit még a rendőrök sem hagytak szó nélkül.
A brit kormány rendelete alapján péntektől India is felkerült azoknak az országoknak a listájára, amelyekből külföldi állampolgárok nem utazhatnak be Angliába. A tilalom célja az Indiában rendkívül gyorsan terjedő koronavírus-variáns tömeges behurcolásának megakadályozása.
Nem is olyan régen, a robotrepülőgépek alkalmazása hosszú felderítő utakra és légi csapásokra korlátozódott. Mivel az autonóm rendszerek és a mesterséges intelligencia egyre kifinomultabbá válik, képességeik olyan szinten bővülnek, hogy a drónok és a pilóta nélküli repülőgépek által elvégzett feladatok közti határ csaknem elmosódott.
A brit kormány rendelete alapján péntektől India is felkerült azon országok listájára, amelyekből külföldi állampolgárok nem utazhatnak be Angliába. A tilalom célja az Indiában rendkívül gyorsan terjedő koronavírus-variáns tömeges behurcolásának megakadályozása.
A GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet, megfelelve az Alaptörvény előírásainak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a növekedés.hu portálnak adott interjúban. Véleménye szerint a beruházásoknak köszönhetően a következő két-három évben Magyarország viss
A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán kialakult gazdasági helyzet. Ennek ellenére csak visszafogottan terveznek fejlesztéseket: a
A 4iG Nyrt. igazgatósága 2,212 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja az április 29-i közgyűlésnek. Javasolják azt is a közgyűlésnek, hogy hatalmazza fel az igazgatóságot az osztalékfizetés időpontjának meghatározására, azzal a kitétellel, hogy az osztalékfizetés legkésőbb 2021. december 31. napjáig megtörténik. A 4iG tavaly részvényenként
Magyar idő szerint április 26-án, hétfő hajnalban tartják a 93. Oscar-gálát, melyet a koronavírus-világjárvány miatt idén rendhagyó módon bonyolítanak le a szervezők. Változás lesz például, hogy a nyertesek akár Londonból és Párizsból bejelentkezhetnek majd. Ez persze minket, filmrajongókat semmiben nem befolyásol, hiszen eddig is a televízió előtt
Néhány év alatt felével csökkenti a legnagyobb beszállítói karbonlábnyomát, 80 százalékra bővíti a fenntartható megoldásokból származó bevételek arányát, 50 százalékra emeli a környezetbarát anyagok arányát termékeiben – többek között ezeket a vállalásokat tette az elmúlt időszakban a Schneider Electric a fenntarthatóság jegyében. Április 22-én van
A GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet, megfelelve az Alaptörvény előírásainak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a növekedés.hu portálnak adott interjúban. Véleménye szerint a beruházásoknak köszönhetően a következő két-három évben Magyarország viss
Mintegy 800 ezer kockaház van Magyarországon, minden negyedik magyar ilyenben él, és a felnőtt lakosság nagyrésze nem utasítaná el, hogy úgynevezett Kádár-kockában lakjon - derül ki abból a reprezentatív felméréséből, amely a BMI Bramac megbízásából készült.
A Wavemaker társ-kreatívigazgatója a D&AD New Blood Awards Duolingo zsűrijében bírálja majd el a feltörekvő kreatív tehetségek pályázatait. A New Blood Awards kivételes lehetőség a pályakezdő és diák kreatívok, designerek és stratégák számára, hogy a nemzetközi kreatívszakma nagy neveiből álló zsűri előtt mutassák meg kreativitásukat, kipróbálják
A 2021. március 18. és április 18. között több hullámban következtek be fagyos éjszakák hazánkban. Az említett időszakban 18 olyan éjszaka volt, amely során fagypont alá süllyedt a hőmérséklet a gyümölcstermő vidékeink valamelyikén. Ráadásul ez sajnos nem először fordult elő az utóbbi években. A fagyok hatását értékelte a FruitVeb alelnöke, Kelemen
Hatalmas bajba került Shakira, amelyből nem fog tudni könnyedén kimászni. A kolumbiai énekesnő 14,5 millió eurós adóhátraléka miatt, akár börtönbe is kerülhet.
Nagyon nyugatnémet, nagyon katolikus, nagyon EU-párti és nagyon kitartó: Armin Laschet egész életét végigpolitizálta a közélet minden szintjén, emberileg sokak által szeretett, a politikában viszont sokáig árnyékban küzdő személyiség ő, akire most a legnagyobb választási kihívás vár.
A 3,5 milliomodik beadott oltás napján is terjedelmesebb interjút adott a miniszterelnök a Kossuth rádiónak, és bejelentéseket tett. Jövő héten már az oltási igazolással rendelkezők előtt megnyílik egy sor szolgáltatás, például a szállodák is, és nemsoká kezdődhet a 16-18 éves fiatalok oltása Pfizer vakcinával.
Rendkívül gyorsan terjed az országban a fertőzés és az indiai mutáció. Kórháztüzek és műszaki hibák nehezítik az amúgy is kihívásokkal küzdő egészségügyi rendszer harcát a járvánnyal.
A jövő hét közepén elérhető a 4 millió beoltott, onnantól a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára gyakorlatilag visszaáll a szabad élet - mondta péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Többek között kinyitnak az edzőtermek, uszodák, könyvtárak, újra lehet sporteseményeket látogatni és szállodába menni, de csak a védetteknek.
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban elmondta: a jövő hét közepén elérhetjük a 4 millió beoltottat. Ha ez megtörténik, látogathatóak lesznek többek között a mozik, színházak, fitnesztermek, közfürdők, állatkertek, vidámparkok és sportesemények. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők pedig mehetnek szállodába is.
Orbán Viktor kora reggel egy videóban adta hírül: megvan a 3,5 millió magyar beoltott. Fél 8-tól a Kossuth Rádiónak adott interjút, ahol bejelentette, várhatóan jövő hét közepén meglesz a 4 millió magyar beoltott: nyithatnak a színházak, mozik, szállodák fürdők. Ezeket azonban csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.
Ma is megtartja szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, amely ma 11:15-kor kezdődik majd. Kora reggel már Facebook-videóban jelentette be Orbán Viktor, hogy elérte a 3,5 milliót a beoltottak száma, így holnaptól kinyithatnak a teraszok, illetve későbbre tolódik a kijárási tilalom.
Belügyminisztériumi felszólítást küldtek a romániai a prefektusoknak, hogy figyeljenek a kisebbségi jogok betartására – adta hírül a Székelyhon.ro oldal.