Egy friss kutatásban pszichológiai kérdőívek segítségével mérték fel erőszakos bűnözők és egészséges önkéntesek egy csoportját a pszichopátia szempontjából, majd megvizsgálták, hogyan reagál a résztvevők agya az erőszakos filmjelenetek nézése közben. A különbség nem is olyan óriási. Az agyi képalkotó eljárások eredményei azt mutatják a fris
Keddtől a 42 éves és ennél idősebb korosztályokra is kiterjesztették a koronavírus elleni oltási kampányt Angliában. Ez azt jelenti, hogy a hónap közepe óta nyolc évvel csökkent azoknak az alsó korhatára, akiket az Egyesült Királyság messze legnépesebb országrészében oltásra hívnak a brit egészségügyi hatóságok.
A mai napi hivatalos járványügyi elentés szerint a regisztráltak száma meghaladta a 4,5 milliót, akiknek 73 százaléka már meg is kapta az oltást. Ez azt jelenti, hogy több mint 1,2 millióan még mindig várakoznak, és még mindig lehet cirka 4 millió magyar, aki nem regisztrált, és nem is kapta meg a regisztráció bevezetését megelőzően az oltását. A r
Egyetemi forrásokból úgy értesültünk, hogy Novák Katalin családügyi miniszter, a Fidesz külkapcsolatokért is felelős alelnöke nem vállalta, hogy a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke legyen.
A karen etnikai csoporthoz tartozó felkelők megtámadták és elfoglalták a mianmari hadsereg egyik ellenőrző pontját a Thaifölddel közös határ közelében - közölte kedden a lázadók egyik szóvivője.
Az OMV Petrom olajvállalat akkor lehet a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező operátora, ha az amerikai ExxonMobil a Romgaz román állami gázvállalatnak adja el az 50 százalékos részesedését – adta hírül az MTI az OMV Petrom bejelentését.
A fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint 1500 boltot ellenőrzött, és jó tapasztalataik voltak: a legtöbben maradéktalanul betartják a védelmi szabályokat, ahol pedig hiányosságot tártak fel, ott szinte azonnal orvosolta a problémát az üzlet – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
Nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank a kamatlábakon a mai kamatdöntő ülésén. Továbbra is olcsón vehetünk fel hitelt. Az infláció az elmúlt időszakban a jegybank előrejelzései szerint alakult, ezért egyelőre nem várható jelentősebb irányváltás a hazai pénzpolitikában.
Az Andrej Rubljovtól elszenvedett vereségekről és a salakszezonra vonatkozó terveiről is beszélt a szövetség honlapjának a következő feladatokra itthon készülő Fucsovics Márton, a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Május 8-án Elon Musk, a világ 2. leggazdagabb embere fogja vezetni az egyik legnépszerűbb amerikai szórakoztató műsor, az 1975 óta futó Saturday Night Live (SNL) élő adását. Am hosting SNL on May 8 — Elon Musk (@elonmusk) April 25, 2021…
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0,6%-on hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén. Várhatóan csütörtökön sem lesz változás a 0,75%-os irányadó rátában, illetve az inflációs kockázatokkal kapcsolatos óvatosságot hangsúlyozzák majd.
2020-ban már jelentős fejlesztésen ment keresztül a Case IH Quantum traktorszéria, most azonban újabb műszaki tartalmakkal bővült. Köztük a Verstrum típusból átvett, fokozatmentes meghajtás, a CVXDrive, valamint a AGXTEND XPower XPS.
2020-ban a koronavírus okozta járványhelyzet rengeteg cég fejlesztési, beruházási terveit keresztülhúzta, a legtöbb vállalat idén próbálja utolérni magát. A nagyvállalati megoldásokkal is foglalkozó Virgo szakértőjével azt jártuk körbe, jellemzően milyen projektekben kérik a segítségüket az utóbbi időben, és hogy mekkora a tétje annak, ha valaki t
Nem módosított a kamatkondíciókon a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ezzel nem okoztak meglepetést. A kérdés, hogy az inflációs folyamatokat hogyan értékelik.
Rengetegen szeretnének kerékpárra váltani, hogy elkerüljék a fertőzéseket, egészségesen, gyorsan, szabadon, a környezetet védve és parkolóhelyek keresésével többet nem vesződve mehessenek munkába, intézzék ügyeiket, vagy kikapcsolódjanak. Sokan pedig autót vezetve szeretnének jobban vigyázni a kerékpárral közlekedőkre. Nekik szól a Magyar Kerékpáro
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB.
Pár hete felhívást tettek közzé, melyben javaslatokat vártak a kerület lakóitól, hogyan nevezzék el az eddig névtelen közterületeket. Szerettek volna módosítani az utcanevek arányán is, így többek között Szabó Magda nevét hamarosan közterület viselheti majd.
Nem módosított a kamatkondíciókon a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ezzel nem okoztak meglepetést. A kérdés, hogy az inflációs folyamatokat hogyan értékelik.
Az Ózdi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben rémhírterjesztés miatt indult büntetőeljárás; a férfi azt állította, hogy nincs koronavírus-járvány - közölte az ítélethirdetés után a Miskolci Törvényszék kedden az MTI-vel.
Miközben elindult a bírósági eljárás vélelmezett szerződésszegés miatt az AstraZeneca ellen, egy most előkerült dokumentum szerint a Deloitte már tavaly nyáron az esetleges nem teljesítés nem kellő szankcionáltságára figyelmeztette a belga kormányt.
„Minden egyes magyart, a csecsemőtől az aggastyánig 350 ezer forint visszatérítendő európai támogatástól készül megfosztani az Orbán-kormány, miközben összesen mintegy 4000 milliárd forinttal adósítja el az országot Kínának és Oroszországnak” – írja közösségi oldalán a főpolgármester arra reagálva, hogy a kormány arra készül, hogy az Európai Helyre
A kutatók szerint minden 26. másodpercben szívverésszerűen pulzál a Föld, amelyre eddig konkrét magyarázatot nem találtak, csupán találgatásokra alapozzák jelenlegi feltételezéseiket. Már az 1960-as években is észrevették a jelenséget a szeizmológusok adatai alapján, melyeket mikro-földrengésként könyveltek el. Mi állhat valósan a hátterében?
Pozsonyi Gáborral, az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners partnerével annak kapcsán beszélgettünk, hogy a PortfoLion a világ egyik legmeghatározóbb, korai fázisú befektetésekre szakosodott cégével, a Creandummal közösen tízmillió eurót fektetett be az online csalások megelőzésére specializálódott SEON Technologies Kft.-be.
Világszerte új lendületet kaptak a vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) 2020 második felében, és ez a növekedés idén tovább folytatódhat – mutat rá az EY nemzetközi tanulmánya. Magyarországon az átmeneti visszaesés után újra aktív a piac, és fokozódik a nemzetközi befektetők érdeklődése.
Több mint 10 ezer oxigénkoncentrátort küld Kína a légzési nehézséggel küzdő koronavírus-fertőzöttek kezeléséhez a kapacitáshiánnyal küzdő Indiának - erről számolt be kedden a helyi sajtó.
Az Aldi Magyarország Németországból származó müzlit hív vissza, ugyanis a termékhez felhasznált szezámmag etilén-oxiddal szennyezett - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
A felhalmozási célú készpénzállomány növekedésével párhuzamosan az elektronikus fizetési szolgáltatások iránti igényt is felerősítette a pandémia, és ez a járvány enyhülésével is magas szinten maradhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb tanulmánya szerint.
„Polcz Alaine-ről, egy nagy formátumú nőről, kiemelkedő személyiségről igaz és izgalmas képet adok úgy, hogy életét gyerekkorától haláláig fényképekkel követem, képaláírásokkal adatolom”. A változatosság bűvöletében alkotó Szávai Géza, ezzel a könyvvel is új műfajt teremt. Olvass bele!
Az átstrukturálással az egyetemek olyan új pénzügyi lehetőségekhez jutnak, amelyekhez fogható korábban soha nem volt. “Mi ettől azt várjuk, hogy az egyetemi világ a magyar gazdaság növekedési motorjává váljon” - jelentette ki Szijjártó Péter a kérdésünkre, miután a parlament ma megszavazta az egyetemi alapítványokat, és a sok száz milliárdos vagyon