Az Európai Bizottság közzétette a mesterséges intelligencia (AI) szabályozására vonatkozó tervét, amelynek elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát. A bizottság javaslatcsomagja értelmében elfogadhatatlan kockázati tényezőnek számítanak az olyan AI rendszerek, amelyek veszélyeztetik az emberek biztonságát, meg
Az ikermotoros, 11 személyes utasszállító a Rolls-Royce, a Tecnam és a Widerøe együttműködésével érkezik, először a norvég égboltra, várhatóan 2026-ban. A három cég minden feladatot elosztott egymás között: a Rolls-Royce a meghajtást és az energiaellátást segíti a szakértelmével, a Tecnam a dizájnért, a gyártásért és az engedélyeztetéshez szükséges
Új, gyors fizetési módokat aktivál az OTP Simple a hálózatán. A lassan több, mint egy éve elérhető azonnali utalási rendszerre épülő rendszerek kezdenek beszivárogni a mindennapokba.
A tengerentúlon tovább száguldanak az agrártermékek árai. A búza 3,6 százalékkal, a kukorica 3,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,7 százalékkal drágult. Európában is vevői fölény alakult ki, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is emelkedett, de a repce piacán folytatódott a korrekció, igaz csak viszonylag enyhén. A chicagói kukorica hatá
Az előre menekülő nagy technológiai cégek Budapesten is beruházásokkal akarják vonzóbbá tenni irodáikat, elindult a dolgozók nagy visszacsábítása. Az irodapiac eközben továbbra is stagnál, a fejlesztők nem feltétlenül akarnak kockázatos akciókba kezdeni.
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban - írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai napilap hétfőn.
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban - írta a The New York Times.
A tizennégyszeres magyar bajnok tájfutónő hosszú betegeskedés után szombaton vesztette életét. A híres sportolónő fia, Feledy Botond édesanyjáról elmondta, a testmozgás, a természet, főleg az erdő szeretetére tanította meg.
Már 2,4 millió vendégéjszakát foglaltak le magyar szállásokon, 152 milliárd forint várja a SZÉP-kártyákon, hogy elköltsék. A gyors és szervezett oltási programnak köszönhetően mindenki azt reméli, szabad lesz a nyár, ismét tudunk sportolni, szórakozni, utazni – legalábbis belföldön, bár számos mediterrán ország is tárt karokkal vár.
Az ukrán búza exportára tonnánként 15 dollárral emelkedett az elmúlt héten a kereslet növekedése és a tavaszi gabona oroszországi vetésének késése miatt – közölte az Apk-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég. A jó minőségű búza vételi ára tonnánként 251-256 dollárra nőtt a Fekete-tengernél olyan szállítással, amikor az eladó saját költségén juttatja e
A Számontartott nemzet című kötet tartalmáról pontosabb eligazítással szolgál az alcím, miszerint A Trianon előtti és utáni évtizedek Magyarországa statisztikai térképeken.
A közelgő hidegfront az egész ország területén zivatarokat okozhat, ennek ellenére a hét második felében lesznek olyan térségek, ahol a hőmérő higanyszála már-már a 30 Celsius-fokot is elérheti – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb jelentéséből.
A legnagyobb amerikai vállalatok ezen a héten fogják közzétenni a negyedéves pénzügyi jelentéseiket. Az adatokból az is kiderülhet, hogy a Teslán kívül vajon akadt-e még egy olyan megacég, ami bitcoin vásárlásra fordította volna a készpénztartalékainak egy részét. A Tesla másfél…
A szeszélyes tavaszi időjárás sem állhatja útját a kültéri területek élvezetének egy hatékony teraszmelegítővel. Dobja fel kertjét, kültéri vendéglátóhelyét a stílusos megjelenésű melegítővel és még a hűvösebb esetéken is öröm lesz a szabadban tartózkodás!
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban - írta a The New York Times.
A világon 147 540 977 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 117 438, a gyógyultaké 85 237 775 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 146 830 782 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 106 384 volt.
Az édesanya alig hitt a szemének, amikor a babafigyelő kamerán látta mit művel a férfi, akit azért hívott, hogy felmérje a házuk állapotát, mielőtt eladásra kínálnák.
A világ vezetőinek már most, a koronavírus-járvány idején el kell kezdeniük komolyan foglalkozni azzal, hogy miként reagálnak majd a következő pandémiára - jelentette ki Kamala Harris amerikai alelnök egy zárt körű, hétfői tanácskozáson, amelynek házigazdája az argentin, a japán, a norvég és a dél-afrikai ENSZ-nagykövet volt.
Az EU Bizottsága kemény feltételeket szabott a német vasút feltőkésítéséhez, de később kénytelen volt visszatáncolni, hiszen más vasúttársaságok is kaptak segítséget.
A sors nem kegyelmezett a volt perui elnöknek, aki azért vesztette el hivatalát, mert az ország polgárait megelőzően, soron kívül adatta be a magának és családjának a covid elleni vakcinát. A legfrissebb hírek szerint mégis elkapta a vírust.
Új kategóriákkal, gyors regisztrációért járó kedvezménnyel, a nevezőknek szóló webináriumokkal hirdették meg a hazai Effie szervezői az idei versenyt. A hatékony marketingkommunikációt díjazó megmérettetésre az elmúlt egy és negyedév sikeres aktivitásaival június 25-ig lehet nevezni A teljesítmény globális szimbólumaként számon tartott Effie a ma
Az Európai Unióban 2019-ben értékesített növényvédő szerek mennyisége elérte az adatsor kezdete óta látható legalacsonyabb szintet: valamivel több mint 333 ezer tonna volt, ez 6 százalékkal alacsonyabb, mint 2018-ban. Ez a meredek csökkenés 350 ezer tonnás szint alá vitte az adatot. Magyarországon 5 és 10 százalék közötti volt a növényvédő szerek é
Nem újdonság, hogy többen is eljátszanak a gondolattal, milyen világban fogunk élni, ha a globális felmelegedést nem tudjuk megállítani, és elsivatagosodott vidéken kell megküzdeni az életben maradásért. Most egy olyan lakáskoncepciót képzeltek el, amely alternatívát nyújt e szélsőséges esetben – írja cikkében a Springwise.com. A spanyol W-LAB új,
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/27/4022/
A következő évtizedek közéleti eseményeit várhatóan a privilegizált tereken belül élők és az azokon kívül rekedtek küzdelmei határozzák majd meg – állítja Kiss Viktor politológus. Sőt, a nagy világfolyamatok jórészt már ma is erről szólnak: gondoljunk csak a Brexitre, vagy épp a migrációs válság és a koronavírus-járvány következményeire. Kiss vérbe
Vajon meg lehet mondani előre, mennyire lesz tartós egy házasság? Vagy legalább fel lehet mérni hitelt érdemlően, hogy most milyen állapotban van a kapcsolat? Mutatjuk azt a két kérdést, ami segíthet ebben.
Rendkívül hatékonyak a Magyarországon használt vakcinák – szögezte le lapunknak Rusvai Miklós virológus. A kormányzat által nyilvánosságra hozott adatok alapján kiviláglik: a vakcina mindkét dózisával oltottak 11,6-szor ellenállóbbak voltak a megbetegedéssel és 8,3-szoros eséllyel kerülték el a legrosszabbat, mint azok, akiket egyáltalán nem, vagy
Fontos, hogy ha valaki kapcsolati erőszak áldozatává vált, merjen segítséget kérni. Forduljon hozzánk, tudunk segíteni legalább azzal, hogy védett szállást biztosítunk a számukra. Minden pillanatban van szabad férőhelyünk! - hangoztatja Facebook bejegyzésében.