Szerdáig még csak kismértékben, csütörtöktől azonban jelentősen erősödik a nappali felmelegedés. Május 1-én szombaton újra 25 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, erre utoljára április 1-én volt példa.
A koronavírus-járvány most az életed számos területét befolyásolhatja, többek közt a szexuális életedre is kihathat. Sok pár szerencsésen elmondhatja magáról, hogy ezekben a hónapokban több időt töltenek együtt és így az intim együttléteik is gyakoribbak, másoknál azonban pont az ellenkezője történik: csökken a libidójuk, és csak néha, vagy egyálta
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban.
Ezer ember véleményét kérte ki az intézet egy héttel ezelőtt, olyanokét, akik valószínűnek mondták, hogy szavaznának, ha akkor lett volna elnökválasztás.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyelőre nem kapott elegendő információt az orosz Szputnyik V vakcináról ahhoz, hogy kiadja az engedélyt, de ha az EMA hamarosan engedélyezi, akkor Németország megvásárolja a vakcinát – mondta Angela Merkel német kancellár.
Szerdáig még csak kismértékben, csütörtöktől azonban jelentősen erősödik a nappali felmelegedés. Május 1-én szombaton újra 25 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, erre utoljára április 1-én volt példa.
A diákszövetkezetek szerint a cégek már megkezdték a toborzást a klasszikus nyári diákmunkákra, de a diákok rohama a munkáért még nem indult be - írja keddi számában a Világgazdaság.
Az elemzői várakozásokat felülmúló, 1,824 milliárd dolláros első negyedéves nettó eredményről számolt be a UBS úgy, hogy 774 millió dollárt bukott az Archegos-ügyön.
Vegyesen teljesítettek tegnap a vezető részvényindexek, az S&P 500 és a Nasdaq új történelmi csúcson fejezték be a napot, míg a Dow Jones mérsékelt esést mutatott. A kereskedési hangulatot elsősorban a javában zajló gyorsjelentési szezon adatai befolyásolják. Egyelőre a legtöbb vállalat jól teljesít, de ez részben annak köszönhető, hogy a koronavír
A Kemenes Cukrász Manufaktúra újonnan nyíló, zuglói üzlete közösségi média kommunikációjának kidolgozásával és lebonyolításával a Human Telex Advertising & Eventet bízta meg. Tíz évvel ezelőtti alapítása óta a Kemenes Cukrász Manufaktúra az ország egyik legkorszerűbb cukrászati gépeivel felszerelt sütödéjévé vált, jelenleg több mint százharminc fél
Megemelte az Opus Global részvényeire vonatkozó célárát az Equilor a vállalat múlt héten publikált éves jelentésére reagálva. A friss célár 395 forint, ami a papírok hétfői záróárfolyamához képest 61 százalékos felértékelődési potenciált jelent, az Equilor ajánlása változatlanul vétel.
A mozgalom szóvivője szerint a szóbelik elmaradását sokan úgy fogják el, hogy eggyel kevesebb lehetőségük lesz a javításra, de ebben a helyzetben erre szükség volt.
A felhalmozási célú készpénzállomány növekedésével párhuzamosan az elektronikus fizetési szolgáltatások iránti igényt is felerősítette a pandémia, és ez a járvány enyhülésével is magas szinten maradhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb tanulmánya szerint.
Lengyel női ellenállók történetét meséli el Judy Batalion elképesztő könyve, amely teljesen új szemszögből mutatja be a holokauszt történetének egyik kevésbé ismert részét. Kik voltak a partizánnők? Miért felejtettük el őket? Olvass bele!
A Mutasd a könyvespolcod! legújabb adásában Szabados Ágnes Vecsei. H. Miklósnál járt. A Junior Prima-díjas színész, a Poket és a Sztalker Suli alapítója mesélt többek közt Pilinszkyhez és Hamvas Bélához fűződő viszonyáról, és megmutatta a számára legértékesebb könyveket is. (A korábbi adásokbam Nyáry Krisztián, Szentesi Éva, Grecsó Krisztián, Veis
Egyszerre megrázó és sokkoló a Netlfix Seaspiracy című dokumentumfilmje, amely azt mutatja be, hogyan teszi tönkre az ember a tengereket és óceánokat. A film egy oknyomozás története, amely során a készítő, Ali Tabrizi feltárja, mit is jelent és hogy néz ki a gyakorlatban a tengerek túlhalászása, illetve hogy mi történik, ha nem hagyjuk abba az élő
Akár már a nyáron továbbállhat a télen a Fenerbahcéhoz szerződő magyar védő. Az El-címvédő nézte ki magának. Az isztambuliak igénye alapján az ára fél év alatt több mint tízszeresére emelkedhet.
Ma 11.15-kor kezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatója a hazai járványhelyzet aktualitásairól, a Portfolio az eseményről élőben tudósít.
Sokáig emlegetik majd a Formula E-világbajnokság történetének első épített pályán rendezett versenyét, amit a mezőny még versenyben lévő tagjai is alig tudtak befejezni. Végül a Mercedes pilótái ünnepelhettek, és a pontversenyben is az élre álltak a balul sikerült vasárnapi futam után is.
Telihold a Skorpióban! Az érzelmek a Holdat támadó Uránusz, Szaturnusz, Vénusz és Merkúr miatt meglehetősen szélsőségesek, ráadásul kellemes és kevésbé kellemes dolgok is napvilágra kerülnek. Mivel a Skorpióban a Hold nincs túl előnyös pozícióban, könnyen ítélkezünk, de szerencsére Vénusz a Bikában uralmi pozíciónak örvend, így egy bizonyos összhan
A 300 milliárd eurós vagyont kezelő alapkezelőjének eladását fontolgatja a holland NN Biztosító, hogy ezzel javítsa megtérülését és áramvonalasítsa működését – írja a Financial Times.