Az oltás után kapta el a koronavírust a legendás DJ, de a vakcina megmentette az életét. Viszonylag könnyen átvészelte az elmúlt két hetet, most már a teraszon koktélozgat.
Egy új tanulmányból kiderült, hány százalékkal csökken a Covid-fertőzés esélye már egyetlen oltástól. A kutatók már azt is tudják, hogy a oltóanyagok mennyivel csökkentik a koronavírus-betegség átvitelét. Mutatjuk a friss adatokat.
A kormány 2 év késedelem után próbálná megoldani a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő emberek helyzetét, melynek során 500 ezer forintot kapnának azok, akiknek a 2011-es jogszabályváltozás miatt csökkent az ellátásuk összege. Az ellenzék úgy gondolja, ez az összeg legfeljebb csak előleg lehet. Az Országgyűlés szerdán fogadta el a
A Viktóriában bejegyzett ingatlanfejlesztő, a Beulah jelentette be, hogy a Melbourne szívében hamarosan befejezésre kerülő Paragon torony ad helyet az ország legnagyobb és leghatékonyabb függőleges szolár rendszerének.
Az Ukrajnából induló gabonaexport valószínűleg nem haladja majd meg a kormánnyal korábban a gabonakereskedők által kötött megállapodásban szereplő mennyiséget – közölte az Uga, ukrán gabonakereskedők szakszervezete. A kereskedők és a kormány megállapodtak abban, hogy legfeljebb 17,5 millió tonna búza és 24 millió tonna kukorica exportálható Ukrajná
Hitelre van szüksége a vállalkozásodnak? Megnéztük, hogy az államilag támogatott hitelek közül melyikkel jársz jobban, illetve, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a különböző kölcsönöknek.
Lapunknak épp akkor beszélt egy kissé megkopott hírnevű budapesti kórház Covid-osztályának munkatársa a háborús helyzetről, amikor a székesfehérvári kórház igazgatója a nyilatkozattiltások ellenére kiállt és sajtótájékoztatón mesélt a bent zajló brutális Covid-életről.
A Manchester City nem mulatni ment Párizsba, mégis akkora show kerekedett a találkozóból, mint amikor a Moulin Rouge táncosnői a fináléban eljárják a kánkánt. Persze az igazi finálé még messze van, de az angolok nagyot léptek az áhított serleg elnyerése irányába. Pedig az első félidő egyértelműen a hazaiakról szólt. Őrült iramban kezdődött a talá
Sok autós kissé remegő gyomorral halad el az útdíjak megfizetését ellenőrző kamerás autók mellett. Jó-jó, látni, hogy útdíjellenőrzés, de azért nem mindenki szeret kamerák előtt autózgatni. Most kiderült, kiknek kell félniük!
Dévényi Tibi bácsi alig várta, hogy megkapja a koronavírus elleni vakcinákat, arra a legrosszabb rémálmában sem gondolt, hogy az oltást követően fertőződik meg a Coviddal.
Oroszország a kölcsönösség elvére hivatkozva kiutasított több szlovák, litván, lett és észt diplomatát. Ezek az országok korábban orosz diplomatákat nyilvánítottak nemkívánatosnak Csehország iránti szolidaritásból. Prága szerint ugyanis orosz titkos-ügynökök robbantottak fel egy cseh fegyverraktárat négy éve. Mindeközben Moszkva nyugati katonai fen
Négyszáz tanár és 1120 munkanélküli és karrierváltó képzése valósulhat meg a HTTP Alapítvány ingyenes tréningjein. A program immár harmadik alkalommal nyerte el a Microsoft Skills for Employability támogatását. Tavaly 1500 informatikai tanár vett részt a szervezet képzésein. A most induló képzéseken több más mellett a mesterséges intelligenciáról,
Az eddigi ismeretek szerint a hidrogén az álom üzemanyag. A szén, az olaj és a földgáz az égésekor a bolygónkra veszélyes szén-dioxidot termel, ezzel szemben a hidrogén vizet állít elő. Továbbá több energia fér el kisebb helyen, akár egy akkumulátort is legyőz ilyen szempontból – bár a benzinnel és a dízellel nem tud versenyezni. Egy
Elhoztuk nektek a megújult Omega Speedmaster Moonwatch-ot – a hazánkban is kiemelkedően népszerű Omega kronográfot. Összehasonlítjuk a “zafírszendvics” és a Hesalite “plexi” modelleket és megpróbálunk segíteni a választásban – ha…
A hazánkban elérhető Covid-19 vakcinák nemcsak összetételben, de csomagolásban is különbözhetnek. Ez a tárolás és szállítás során is kihívást jelenthet.
A szemünk előtt zajlik a magyar államháztartás megcsúszása, egyre rizikósabb pályán. Gazdaságunk remélhetőleg gyorsan adaptálódik, a hiány és az adósságállomány vonatkozásában azonban mind több a lefelé mutató kockázat. Az uniós válságkezelő alap, amely olcsó hitelforrás, már a meghirdetésével stabilizálta a térségi viszonylatban erősen eladósodott
Megkezdődött a melegedés, amely tovább folytatódik a hét második felében, így már talaj közelében is igencsak érezhetjük a meleg levegő hatását. Ugyanakkor az érkező meleg légtömeg nedves, labilis lesz – ez pedig kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának.
JFK elnöksége alig több mint 1000 napig tartott. Ezalatt Oleg Cassini volt Jacqueline Kennedy személyi tervezője. Több mint 300 öltözéket készített neki: kabátokat, ruhákat, kosztümöket, estélyi ruhákat, hétköznapi viseletet. Összehangolta Jackie egész gardróbját kalaptól, táskától a cipőig, kesztyűig. Ő alkotta meg a First Lady imázsát, ez lett a
A Dancing with the Stars – Mindenki táncol (DWTS) a BBC Studio világsikerű formátuma, amelynek első magyar évadával a TV2 csatornán találkozhattak a tévénézők. A monumentális táncos show-műsor eddig több mint 4000 epizóddal és 400 évaddal futott sikeresen világszerte, és itthon is nagyon gyorsan a nézők kedvence lett. Ezt mi sem bizonyítja jobban
Hogyan épített Finnország alig három évtized alatt világszínvonalú oktatási rendszert? Valóban annyira sikeres, hatékony és méltányos a finn iskolarendszer, mint azt az OECD-PISA-felmérések mutatják? És mi a helyzet ezzel szemben idehaza? Ennek jártunk utána.
Ahogy az edzőteremben is különböző gépek segítenek az egyes izomcsoportok megdolgoztatásában, úgy a jakuzziban is eltérő jetek masszírozzák a különféle területeket. Vannak mozgó, pulzáló és irányítható jetek, amelyek minden férőhelyen más-más kombinációban dolgoznak a maximális hatás elérése érdekében. Ha a teljes testfelületet lemasszíroztatnád, h
„Leginkább fokozódó szorongásos tünetek jelenlétét, erősödését tapasztaljuk, aminek talán az lehet az oka, hogy annyi kiszámíthatatlanság történt velünk, hogy már nincs tovább, kimerült a védekezőrendszerünk, nem tudjuk, hogyan lehet tovább alkalmazkodni – ilyenkor az emberek jelentős része vészreakciókat, fokozott stressz reakciókat ad.” Van megol
Csütörtök reggel Richard Gere gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy a gyűlölet nélküli élet jobb világot eredményez. Átkarolva egymást Hamu és GyémántA nap idézete Richard Gere-től Chicago Karrierjének egyik legnagyobb sikere egyértelműen a 2002-ben bemutatott Chicago, melyben a sztárügyvéd Billy Flynnt formálta meg.
Csütörtök déltől az Európai Parlament tárgyalási álláspontja is véglegessé válik a leendő EU-szintű oltási igazolás kapcsán. A cél, hogy a két intézmény első olvasatban közös nevezőre jusson, májusra kész legyen a jogi alap, júniusban megkezdődjön a „tesztüzem”, és júliustól közösségi szinten működjön az igazolás.
Továbbra is hatalmas az érdeklődés mind a lakáshitelek, mind a csok-hitel iránt, a Bank360 kalkulátorain végzett keresések alapján. Márciusban tovább nőtt a lakáshitel-összegek átlaga, az előző hónaphoz képest majdnem 700 ezer forinttal. Ezzel a lakáshitel kalkulátorral végzett összehasonlítások átlagos összege meghaladja a 17,7 millió forintot. A
A munkavállalói biztonság és egészség védelme a kisebb és nagyobb vállalatok számára egyaránt fontos, még a pandémiás időszakon kívül is. Április 28-án ünnepeljük világszerte a munkavédelem világnapját, amely remek lehetőséget nyújt, hogy átgondoljuk, melyek a leghatékonyabb eszközök a kockázat csökkentésére. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO