Lisziewicz Julianna a Spirit Fm reggeli Aktuál című műsorában azt mondta, a vírusok nyáron kint rosszabbul terjednek, mint egy belső térben, így ősszel, ha bemegyünk a zárt térbe, és elkezdődik az iskola, biztosan megjelenik a a negyedik hullám.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyását követően lezárult az a többlépcsős folyamat, amelynek eredményeként a 4iG Nyrt. közvetett módon 75 százalékos többségi tulajdont szerzett a Hungaro DigiTel (HDT) Kft.-ben, a régió egyik meghatározó műholdas távközlési szolgáltatójában - közölte a 4iG kedden az MTI-vel.
Magyarország kiáll barátja, és szövetségese, Izrael mellett - hangsúlyozta keddi jeruzsálemi találkozójukon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek.
A brit belügyminisztérium emlékeztető közleményben hívta fel kedden a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy már egy hónap sincs hátra a tartós letelepedési kérelem benyújtására kijelölt határidő lejártáig.
A héten egyre többször lesz 20 fok fölött a hőmérséklet, hétvégére a 30-at is közelíti. Hosszú idő után riasztást sem adtak ki az ország egyik részére sem.
Új szakaszához érkezik június 16-án a Lánchíd felújítása: a hidat hajnalban teljesen lezárják a közúti forgalom előtt, ezért a közösségi közlekedési járművek sem hajthatnak át rajta. A dunai átkelő lezárásával a személygépjárművekhez hasonlóan a BKK járatainak is új útvonalakat kell használniuk, hogy a fővárosiak továbbra is zavartalanul tudjanak k
Szűkszavúan nyilatkozik a szlovák külügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium is arról, hogy mikor lehet megegyezés az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről Magyarországgal, írja a Paraméter.sk. Pedig Csehországgal, Ausztriával és Lengyelországgal már sikerült megegyezni.
A 27-szeres válogatott Jesse Lingard és az egyik legnagyobb tehetségként számon tartott Mason Greenwood sem került be a jövő pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra készülő angol válogatott szűkített keretébe.
Fehéroroszország ideiglenesen megtiltotta állampolgárainak, hogy elhagyják az országot - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati média, a fehérorosz állami határbizottság Telegram-csatornájára feltett közlemény alapján.
A brit belügyminisztérium emlékeztető közleményben hívta fel kedden a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy már egy hónap sincs hátra a tartós letelepedési kérelem benyújtására kijelölt határidő lejártáig.
Várhatóan nem lesznek orosz szurkolók a jövő pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság dán-orosz csoportmérkőzésén, amelyet június 21-én játszanak Koppenhágában.
A kormány azért dolgozik, hogy jövőre is folytatódjon az adócsökkentések politikája, ezért a benyújtott költségvetési törvényjavaslat számos adókönnyítéshez biztosít fedezetet - mondta a pénzügyminiszter kedden a Facebookra feltöltött videójában.
Rap-kezeléssel szabadítanak fel a bezártságból a Kannibálok. Az idei nyár újranyitó partihimnuszát a Tesis bulik koronázatlan királyával, Dj Lennard-dal közösen hozták tető alá.
Egyre többen kapjuk meg az oltást és a védettségi igazolványt, de sokan vannak, akik nem szeretnék beoltatni magukat. Ebben a cikkben azt gyűjtöttem össze, hogy melyik országokba utazhatunk szabadon, karantén…
Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kkv jutott közel 2600 milliárd forint kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési hitelprogram Hajrá (Nhp Hajrá) konstrukció keretében május végéig, így a keretösszeg 87 százalékát már felhasználták - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel kedden.
Marilyn Monroe 95. születésnapját ünnepelné, ha nem nem ér véget ideje korán akadályokkal tarkított élete. Pedig a rendkívül nehéz sorsa ellenére az ikon igenis boldog tudott lenni. A fájdalmak közepette mindig erősebb volt a vágy arra, hogy változást érjen el. Cikkünkből kiderül, miért aktuális Marilyn Monroe minden hatvan évvel ezelőtti gondolata
Csaknem 722 millió forintos üzemi eredménnyel és 281 millió forint adózott eredménnyel zárta a tavalyi üzleti évet az Nhkv Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (Nhkv Zrt.), amelynek likviditása és működése stabil - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2022. július elsejétől már új rendszámtáblákat kapnak az új autók - derül ki a keddi Magyar Közlönyből. A pontos megjelenések is megtalálhatóak a kormányrendelet mellékletében. A kormány döntéséből azt is megtudtuk, hogy az új taxik már TX jelzésű rendszámokat fognak kapni.
Visszavonulóban a koronavírus-járvány Csehországban. Míg áprilisban naponta átlagban 85 személy halt meg covidban, addig májusban ez a mutató 21-re, tehát a negyedére csökkent - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján kedden délelőtt nyilvánosságra hozott statisztikából.