Mindig is tudni akartad, hogy mit árul el rólad a lábad formája? Mert igen, bizony eléggé beszédes. Jane Sheehan amerikai író, Olvassuk a lábainkat nagy sikerű könyve alapján most megtudhatod, mit árulnak el rólad a lábujjaid.
Ha azt gondoltad, hogy az angol királyi család mindig a palotában készült, legalább három fogásból álló lakomákat részesíti előnyben, akkor tévedtél. A gyorskaják csábításának ugyanúgy ők is engednek néha. Eláruljuk, mi Ii. Erzsébet királynő különleges kívánsága, melyik fűszer Katalin hercegné kedvence, és miből tud akármennyit megenni Meghan Markl
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak a csongrádi nőnek az ügyében, akit a Szegedi Törvényszék gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette és kábítószerrel visszaélés vétsége miatt 2 év fogházbüntetésre ítélt.
Félő, hogy túlhevül az amerikai gazdaság, ami az inflációs kilátásokkal párosulva visszavetheti a válságból való gazdasági kilábalást - véli Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associates-nek vezetője és Lawrence Summers, az USA korábbi pénzügyminisztere. A két közgazdász a Qatar Economic Forumon lezajlott beszélgetésében a
Napos idő várható általában kevés, az ország északkeleti, keleti harmadán több gomolyfelhővel - derül ki az Agrárszektor keddi (2021.06.22.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos benne, hogy ezt a met
A közelmúltban számoltam be arról, hogy a szokásos határbejárásom során rábukkantam az első „szipolyos” táblára, azaz megjelentek a búzatáblákban a gabonaszipolyok. Az általuk okozott kár részletezésekor említettem, hogy az részben az érőfélben lévő szemek kalászból való kitúrásából, de inkább a fejlődő magok megrágásból származik. Ez utóbbira mári
Különös sajtóértesülések kapta szárnyra arról, hogy Magyarország esetleg katonákat küldene Afganisztánba, a kabuli repülőtér védelmére. Az információnak egyébként az az alapja, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök egy hete nyilvánosan felvetette, hogy Magyarország, Törökország és Pakisztán közösen adhatná a repülőtér védelmét.
Az egyik, aki Rogán polgármestersége idején jutott nyomott áron önkormányzati ingatlanokhoz, a helyi kastélyt vette meg, egy másik pedig felvásárolta a környező földeket.
A búzatermesztéssel foglalkozó gazdák számára az esetek döntő hányadában már csak a betakarítás embert és gépet próbára tevő feladata van hátra az idei vegetációs időszakban. A növényvédelemre, főképp kórokozók elleni védekezésre ilyenkor már szinte senki sem gondol. Az elmúlt hét és a soron következő hét időjárását elnézve ezen nincs is sok csodál
Kampányt indít az UNICEF Magyarország az online bántalmazás visszaszorítása érdekében. Az Együtt a sértő hangok ellen címet viselő innovatív program időzítése nem véletlen: a cyberbullying elleni világnapon, június 18-án induló kampány aktualitását adja az is, hogy nemzetközi becslések alapján az elmúlt hónapokban akár 70%-kal is nőhetett az online
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette a legfontosabb tudnivalókat azoknak a szurkolóknak, akik Münchenbe utaznak a szerdai, Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.
Az éghajlat-politikára szánt uniós mezőgazdasági támogatások nem járultak hozzá a mezőgazdaságból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG-kibocsátás) csökkentéséhez - jelentette ki az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke.
A járványhelyzet okozta ideiglenes lezárások időszakában kreatív megoldásokkal, technológiai innovációkkal jutottak el olvasóikhoz a hazai könyvtárak, amelyek több mint kilencven százaléka újranyitott 2021 májusában. Többek között erről mesélt Rózsa Dávid, aki tavaly március óta az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) főigazgatója. Nagyinterjúnkban s
Augusztus 12-15. között Zalába költözik a Margó: Margófeszt néven Szentgyörgyváron rendeznek nyári fesztivált. Június 24-én Budapesten, a Tompa utcai Palettában egy kis ízelítőt kaphatunk abból, mire lehet majd számítani augusztusban.
Elképesztő küzdelemben, a halál mezsgyéjén járva győzte le a koronavírust Bányai Gábor fideszes parlamenti képviselő. Kórházi 111 napjáról, ébredéséről, Istenről, halálközeli élményekről is beszélt friss interjújában.
Hétfőn éjjel elhunyt Dalnoki Szilárd, a Momentum Zala megyei képviselője, megyei alelnöke, a Nagykanizsai Alapszervezet elnökségi tagja. Halálát a koronavírus okozta.
Lelkes hobbikertészek sokasága szeretne gazdagon burjánzó paradicsomágyást vagy tele terméstől roskadozó bokrokat. De vajon mi a titka a paradicsomnak, amitől rengeteg termést szüretelhetünk róla? Bevált praktikáim hoztam el, melyeket mi is eredményesen használunk saját kertészetünkben.
Raktárhiány lehet hamarosan, ami tovább drágítja az ipari ingatlanok ezen csoportját. Pedig befektető lenne bőven. Újabban a hoteleket és a bérlakásokat is keresik, előbbinél ez fordulópont lehet azután, hogy tavaly és idén is tovább szenved a turizmus.
Az Egyesült Államoknak óvatosabban kell értelmeznie a Phenjanból érkező jelzéseket, hogy ne csalatkozzon - üzente Washingtonnak kedden Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga.
Novák Katalin tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után beszélt arról, hogy javasolják a kormánynak néhány védelmi intézkedés feloldását, akár már július elsejétől.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kötvénypiacának, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjához kapcsolódóan elindított BÉT Xbond-nak az össznévértéke már mintegy 1051 milliárd forintot tesz ki, a kibocsátók száma pedig elérte az ötvenet a Futureal Holding zöld kötvényeinek bevezetésével - közölte a BÉT kedden az MTI-vel.
Ha a Goldman Sachsnak igaza van, akkor a 2021-es nagy lakossági befektetői részvényvásárlási boom, amely többek között az AMC Entertainment, a GameStop és a Blackberry részvényeinek elképesztő árfolyamemelkedését okozta, még csak most indulhat be igazán.
Idén havi átlagban már többen érdeklődtek a panellakások iránt, mint a járvány előtt, a téglaépítésű használt lakások még csak megközelítik azt a szintet - közölte az ingatlan.com legújabb elemzése alapján kedden.
2021 első négy hónapjában 79,8 százalékkal nőtt az értékesített zöldautók darabszáma (3166 autó szemben a 2020-as 1761 autóval), közülük leginkább a plug-in, azaz konnektoros hibridek iránt nőtt a kereslet (155,2 százalékkal; 462 ilyen autót vettek). Az Apia adatai alapján január és április között a legtöbb zöldautó full hibrid volt (2203 autó), ez
Soha nem azt néztem, ami elválaszt, hanem azt, ami összetart bennünket. Az új Puskás és a nemzeti válogatott ilyen, vagy legalábbis ilyen lett, hál’ Istennek – fogalmazott lapunknak a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy több baloldali politikus, köztük a korábban stadion stopot hirdető főpolgár
Ha a Goldman Sachsnak igaza van, akkor a 2021-es nagy lakossági befektetői részvényvásárlási boom, amely többek között az AMC Entertainment, a GameStop és a Blackberry részvényeinek elképesztő árfolyamemelkedését okozta, még csak most indulhat be igazán.