„Nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát ugyan engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla” – mondta a német kancellár.
A BKV Akácfa utcai székházának – a kívülállók számára ritkán látható – Egri termében az Irodalom Éjszakáján, június 23-án, 24-én, és 25-én 19 és 23 óra között várják a látogatókat. E három estén 24 ország 25 szerzőjének művéből az Orlai Produkció, a Gólem Színház és az Egyéjszakás Kaland (alkalmi formáció) színészei olvasnak fel részleteket az érde
A University College London tudósainak részvételével folyt nemzetközi kutatás készítői a közösségi magatartás megváltoztatására szólítottak fel a városokban közlekedő gépkocsik számának csökkentésére. Emlékeztettek arra, hogy a gépkocsigyártás gyorsabb ütemben nő, mint a népesség: 2019-ben 80 millió gépkocsit gyártottak világszerte, miközben a Föld
Korábbi sofőrje szerint Diana hercegné méltóság nélkül feküdt a halálos ágyán, miközben az emberek a háztetőkről kukkoltak, a francia tisztviselők pedig sorba álltak, hogy lássák a holttestét.
A törvény az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikk, 3. bekezdésén nyugszik. E rendelkezés értelmében a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani - posztolta Kovács Zoltán a pedofiltörvényről, válaszul Ursula von der Leyennek.
Ha jobb a cigányoknak, jobb a magyaroknak, ha jobb a magyaroknak, jobb a cigányoknak is – fejtette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kárpát-medencében élők egymásrautaltságát hangsúlyozva szerdán Szegeden.
A koronavírus eredetének kutatásában a közelmúltban a funkciónövelés került a fókuszba. Ez egy vírus esetében a természetben vagy egy laborban is megtörténhet.
Novák Katalin tárca nélküli miniszter egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta az általa vezetett Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatát, ami a hatályban lévő járvány elleni védekező intézkedések lazítására vonatkozott. A feloldások újabb lépcsőfoka 5,5 millió első átoltottnál érkez
“Miután az új törvény a 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti, ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését” - tudatta a köztársasági elnök a közleményében.
A törvény az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikk, 3. bekezdésén nyugszik. E rendelkezés értelmében a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani - posztolta Kovács Zoltán a pedofiltörvényről, válaszul Ursula von der Leyennek.
Gulácsi Péter magyar válogatott labdarúgó, jelenleg a német Rb Leipzig kapusa, aki a sportban elért sikerei mellett, boldog családapa. Hamarosan bővül a kis család, hiszen nemsokára megérkezik második közös gyermekük, ám előtte még egy hatalmas ünneplés vár rájuk, hiszek kisfiuk éppen ma töltött be a két évet.
A korábbi áruhiányt egy ideig ellensúlyozta a kereslethiány, ám ahogy kibontakoztak az új kormányzati ösztönzőcsomagok, megfordult a hosszabb távú piaci trend.
„Idős és fiatal, melós és nyugdíjas” is ott volt a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének orosházi utcafórumán – derül ki Jakab Péter Facebook-bejegyzéséből.
Aki most a Szent István körúton szeretne menni, még nagyobb torlódásra és arra kell számítania, hogy a villamosok nem járnak a Jászai Mari tér és az Oktogon között.
A londoni védelmi minisztérium közölte, hogy a Defenderre senki nem adott le figyelmeztető lövést, a brit romboló folytatja 'az ártatlan célú áthaladást az ukrajnai területi vizeken' a nemzetközi jognak megfelelően.
Amikor a mindennapokban két ember nem kedveli egymást azt teljesen természetes, ám amikor a sztárok teszik mindezt hatalmas port kavarhat egy-egy ilyen eset. Íme néhány hollywoodi csillag, akik egyszerűen ki nem állhatják egymást!
Premierbulikra nem jár, a társaságban inkább csöndben figyel, az osztálytársai el nem tudták volna képzelni róla, hogy színész lesz belőle, olyan szemérmes volt. Aztán még ma is az. De a színpadon, no meg otthon, a családja körében elemében van. A nyári szünet előtti utolsó Elviszlek magammal epizód vendége Gálvölgyi János Kossuth-díjas színész. Né
A Harper Perennial bemutatta Quentin Tarantino Volt egyszer egy...Hollywood című készülő regényének hivatalos előzetesét, amely tele van eddig soha nem látott felvételekkel a rendező kilencedik nagyjátékfilmjéből. A produkció kritikai és kereskedelmi siker volt, amikor a Cannes-i filmfesztiválon tartott világpremiert követően 2019 júliusáb
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 431,16 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 48 624,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Magyar Nemzeti Múzeumba kerül a BÁV Centenáriumi aukciójának egyik különlegessége, a magyar koronázási palást töredéke. A történelmi ereklyét 21,25 millió forintért vásárolta meg a Múzeum, amely a Szent István király által adományozott miseruhából készült palástot is őrzi.
A biztosítási piac díjbevétele a fióktelepekkel együtt 4,7 százalékkal nőtt 2020-ban az előző évhez képest, és elérte az 1285 milliárd forintot - közölte Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatója a jegybank Youtube csatornáján közvetített sajtótájékoztatón szerdán.
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán közzétett élő videójában arról beszélt, hogy folyamatos tájékoztatásra utasította a müncheni főkonzulátus munkatársait a mérkőzéssel kapcsolatban.
Akár az Európai Unió Bírósága elé is kerülhet a magyar pedofiltörvény. Tizenhárom ország már tiltakozott miatta, és kérte, hogy az Európai Bizottság használjon ki minden rendelkezésére álló eszközt. Az Európai Bizottság elnöke szégyenletesnek nevezte a magyar törvényt, Orbán Viktor erre azt válaszolta, hogy szerinte viszont Ursula von der Leyen nyi