2021. június 28. hétfő

jún. 28
12:30
Irracionalitás a NER-ben: többet ér a focicsapat a válság idején (Menedzsment Fórum)
A piaci és vállalatgazdálkodási logika mentén teljesen irracionális viselkedést mutatott néhány NBI-es focicsapat mellett álló szponzori kör a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság idején. Ezt talán értékelhetjük az első fecskének, mely megmutatta nehéz időkben milyen a NER igazi ereje, miközben gyakorlatilag csak az történt, amire számítani
jún. 28
12:30
Nemzetközi jogász: az Európai Bizottság nagyon elszánt a pedofiltörvény kapcsán (ATV)
Lattmann Tamás meglepődött azon, hogy az Európai Bizottság ilyen hamar fellépett a pedofiltörvénnyel szemben. A nemzetközi jogász biztos abban, hogy a kormány visszakozni fog.
jún. 28
12:30
Ötezer kilométeres útszakaszon építettek ki töltőhálózatot Kínában (autopro)
Elkészült az eddigi leghosszabb Tesla töltőkkel felszerelt útszakasz a kínai Selyemúton. A Tesla gyorstöltőkkel ellátott útvonalon ötezer kilométeren haladhatnak aggodalom nélkül az e-autók sofőrjei.
jún. 28
12:30
Orbán Viktort választanák kormányfőnek a magyarok (Ripost)
A Nézőpont Intézet országos, reprezentatív kutatásából az derül ki, hogy a felnőtt magyar lakosság 50 százaléka Orbán Viktort, míg 18 százaléka Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármestert látná szívesen miniszterelnökként, ha most lennének a választások.
jún. 28
12:30
3 bizarr plasztikai műtét, amiről még álmodban sem gondolnád, hogy létezik (Noizz)
Mellplasztikáról, ajakfeltöltésről, zsírleszívásról és társairól már mindenki hallott, de mi a helyzet a fülplasztikával és a toka eltávolítással? Mutatunk három olyan plasztikai beavatkozást, melyről nagy valószínűséggel még nem hallottál, pedig nagyon is létezik.
jún. 28
12:30
Csodás irodalmi és zenei programok várnak az augusztusi Margófeszten - Bödőcs Tibor is fellép (Femcafe)
Bő másfél év után június 10-13. között végre ismét élőben lehetett találkozni a kedvenc írókkal, költőkkel az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztiválon. A Bookline támogatásával megvalósult, 5000 látogatót vonzó rendezvény négy nap alatt több mint negyven programot vonultatott fel: könyvbemutatókat, dedikálásokat, zenés produkciókat, városi sétákat.
jún. 28
12:30
Íme egy tuti hely, ahol az összes kedvencedet megtalálhatod (Glamour)
Szuper áron szeretnéd beszerezni kedvenc márkáid termékeit? Akkor ide mindenképpen el kell látogatnod augusztusban!
jún. 28
12:33
Takarékbank: a bérnövekedés üteme 8,7 százalék is lehet (Növekedés)
A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok, valamint az eredményes oltási folyamat következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank - ismertette a legfrissebb előrejelzést Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője online sajtótájékoztatón hétf
jún. 28
12:33
Marine Le Pen és Macron a franciaországi regionális választások legnagyobb vesztesei (Magyar Nemzet)
Spanyolországban nagy az iskola elhagyók száma; Illegális fegyverkereskedelemmel gyanúsítják a francia honvédelmi miniszter sofőrjét. Kényszerházasságtól félnek a svédországi migráns kislányok; Marine Le Pen és Emmanuel Macron a két nagy vesztese a franciaországi regionális választásoknak.
jún. 28
12:36
Soha nem éltek úgy generációk egymás mellett, hogy az egyik egy teljesen más világot is magáénak tudhatott (ProfitLine)
A Z generáció motivációjáról, érdeklődési köréről, gondolkodásáról tartott előadást Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus a Milton Friedman Egyetemen az EFOP-3.4.3-2016-00017 jelű projektje keretében. A szakember szerint a fiatalok csapdába kerülnek, amikor meglátják, hogy a virtuális valóság és a fogyasztói társadalom elhiteti velük,
jún. 28
12:36
Lemondott a svéd miniszterelnök (444.hu)
Stefan Löfven elvesztette a bizalmatlansági indítványt.
jún. 28
12:36
Ezek az emberek teljesen őrültek – A legbizarabb világrekordok (Femcafe)
Hogyan lehet hírnevet és egy kis pénzt szerezni a legegyszerűbb és… hát mondjuk ki, legostobább módon? A válasz egyszerű: bizarr világrekordok, amikre épelméjű emberek nem valószínű, hogy vállalkoznának. Íme a legőrültebb győzelmek, a Giuness Rekordok Világkönyvéből.
jún. 28
12:38
Tényleg Gavrilo Princip robbantotta ki az első világháború? 107 év után is megoszlanak a vélemények (Femcafe)
Gavrilo Princip nevéről mindenkinek a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet és ezzel együtt az első világháború kirobbanása jut eszünkbe. Ma 107 éve, hogy bekövetkezett a tragédia, amely milliók életére volt hatással. Ennyi idő elteltével még mindig megoszlanak a vélemények a történtekkel kapcsolatban. "Feláldozta az életét az eszméért, hogy
jún. 28
12:39
Meghan képébe vágták: "senki sem kíváncsi rád" (BorsOnline)
Hiába kötötték meg a Netflixszel a zsíros szerződést, senki se kér belőlük.
jún. 28
12:39
Látványos videókat küldött a kínai marsjáró (Hamu és Gyémánt)
A Kínai Nemzeti Űrügynökség (Cnsa) is közzétette az első látványos felvételeit a Csu-zsung marsjáró napjairól, amely hasonlóan látványosra sikerült, mint amerikai társának, a Perseverance-nek. A vasárnap közzétett videócsomagban több minden is szerepel. Nem kapkodták el a landolás felvételeit sem. Most mutatták be a május közepén a vörös b
jún. 28
12:39
Mathieu van der Poel: „A nagypapa most nagyon büszke lenne rám” (Eurosport)
Mathieu van der Poel élete első Tour-részvétele során elérte azt, ami a nagypapának nem sikerült: megszerezte a sárga trikót.
jún. 28
12:39
Bejelentette lemondását Stefan Löfven svéd miniszterelnök (Magyar Nemzet)
Ha a parlamentnek nem sikerül megegyeznie a politikai pártokkal, ősszel választásokat tartanak.
jún. 28
12:39
Visszaadja a magyar állami kitüntetést, mert szégyelli, hogy Orbántól kapta (Nyugati Fény)
Ez a kemény, nem a kád széle.
jún. 28
12:39
A VW megerősíti, hogy átvenné a Europcart (Autószektor)
A csoport hivatalosan is megerősítette, hogy érdekli az Europcar autókölcsönző cég átvétele. Az Attestor és Pon partnerekkel együtt jelenleg vizsgálják az Europcar többségi részesedésének megszerzését - áll  Wolfsburg közleményében. "Ezek a szempontok nagyon korai stádiumban vannak, és még nem született döntés" - fogalmaztak  "Egy részvényenként 0
jún. 28
12:42
540 milliárd forint értékben indulnak pályázatok vállalkozás-fejlesztésre két hónapon belül (Menedzsment Fórum)
Az első kifizetések őszre várhatók, jelentette be Varga Mihály.
jún. 28
12:42
Újabb késelés Németországban: Járókelőket sebesített meg a támadó (BorsOnline)
Késes támadás történt a németországi Erfurtban.
jún. 28
12:42
18 év alattiak munkában (Adózóna)
A munkaügyi felügyelet ellenőrzése kiterjed a fiatalkorúak foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályok betartására, azok megsértését szigorúan szankcionálja. Az életkori feltétel megsértése esetén a bírság kiszabása nem mellőzhető. A tizennyolcadik életévüket be nem töltött dolgozók kiemelt munkajogi védelemben részesülnek, az életkorukra, fejletts
jún. 28
12:42
A Kyudo repcehibrid nem okoz csalódást a gazdának (Agroinform)
A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. több évtizede a Martonvásáron nemesített őszi búza fajták szaporítógazdasága. Három éve pedig a Kyudo hibrid nélkül bele sem fognak a repcetermesztésbe. Nem véletlenül!
jún. 28
12:42
Orbán „átlépte a vörös vonalat”: Romani Rose visszaadja Magyar Érdemrendjét (ATV)
Így tiltakozik a homofób törvény ellen a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke.
jún. 28
12:42
Tápai Szabina vallomása a házasságáról: Küzdelmes kapcsolat a miénk (Ripost)
Tápai Szabina sosem tagadta, hogy férjével, Kucsera Gáborral keményen megdolgoznak azért, hogy a házasságuk jól működjön.
jún. 28
12:42
Szakított barátnője Szegedi Fecsóval, akinek egy kommentelő szerint hetente intéztek lányokat (Noizz)
Nem elég jófiúnak lenni, annak is kell látszani. Szegedi Fecsó pedig kezdi elveszíteni ezt a játékot.
jún. 28
12:44
Horribilis összegek lesznek elérhetőek vállalkozásfejlesztésre (Agroinform)
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn.
jún. 28
12:45
Tűzpiros Ferrariban sikítozott Győzike kisebbik lánya, Virág (Life)
Tűzpiros Ferrariban kocsikázott Gáspár Virág és kedvese, Krisztián. Virág annyira nem élvezte az utat, videóra is vette, mit művel a párja.
jún. 28
12:45
Geert Wilders: A holland miniszterelnök utálja Orbán Viktort (Mandiner)
A Szabadságpárt vezetője szerint Rutte valójában hazaüzent a gyermekvédelmi törvény kritizálásával, mert Hollandiában a baloldali és liberális pártok kegyeit keresi.
jún. 28
12:45
Ed Sheeran élete teljesen megváltozott kislánya érkezésével (Magyar Nemzet)
Ed megosztott pár érdekes információt a jelenlegi kihívásokról és az új életformájáról.
jún. 28
12:48
Kíbővítik és átalakítják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet (Portfolio)
A Miniszterelnökség jóváhagyta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) campusfejlesztéséről szóló tervpályázat kiírását. Ennek eredményeképpen a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) mint kiíró meghívásos, építészeti tervpályázatot hirdet a PPKE új campusának oktatási célú ingatlanjai bővítését és fejlesztését célzó beruházás tervezésére.
jún. 28
12:48
Lesújtó hírt közölt a budapesti színház (Ripost)
Az Átrium szomorú hírt jelentett be a Facebook-oldalán. Betegség miatt elmarad két előadásuk.
jún. 28
12:51
Bikinis fotón mutatta meg formás alakját Metzker Viki (SzMo)
A lemezlovas egy újabb dögös fotóval jelentkezett a közösségi oldalán.
jún. 28
12:51
Meglepő információk szivárogtak ki Károly herceg megkoronázásáról: nem erre számítottak az alattvalók (Life)
Meglepő információk szivárogtak ki a palotából Károly herceg koronázása kapcsán.
jún. 28
12:51
Annak se nagyon van már vezetékes telefonja, akinek még van (Bitport)
Az NMHH témában végzett kutatása szerint viszonylag magas azoknak a hazai háztartásoknak az aránya, ahol van élő előfizetés vezetékes telefonra. Ezeket azonban alig használják, sok helyen pedig készülék sincs már a lakásban.
jún. 28
12:51
30 éves a kanadai prérik sólyma (Agrárágazat)
A felnőtt kort megélt vetőgép, mely megfelel a jelenlegi talajművelési technológiának, még ma is modernnek számít.
jún. 28
12:51
Rfid megoldások – gyors, pontos, hatékony (Transpack)
Az Rfid alapú raktári nyilvántartó rendszer tökéletesen illeszkedik a vevői elvárásokhoz.
jún. 28
12:51
Fontos üzenet Matolcsyéktól: aki teheti, lépjen ki a hitelmoratóriumból (Forbes)
Az MNB szerint felesleges tovább nyújtani a hitel futamidejét, ha valaki már tudja fizetni a törelsztőket. De miért mondták eddig, hogy érdemes belépni a hitelmoratóriumba?
jún. 28
12:54
Drámai szinthez érkezett a benzin ára (Privátbankár)
Szerdától a 95-ös oktánszámú üzemanyag literjéért átlagban bruttó 2 forinttal kell többet fizetni, ami azt jelenti, hogy a maximális ár már csak egy forinttal marad majd el a lélektaninak számító 500 forintos határtól. A gázolaj ára ezúttal nem változik, igaz, e fajtánál a felső érték már most is bőven 500 forint felet
jún. 28
12:54
Megdicsérte Kínát a hitelminsőítő (Portfolio)
A Fitch megerősítette Kína felső közép kategóriájú "A plusz" hosszútávú adósbesorolását stabil kilátással.
jún. 28
12:54
Hajdú Péterék titokban hagyták el Magyarországot (Ripost)
Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter összecsomagoltak és elhúzták a csíkot. Megtudtuk, hova utaztak.
jún. 28
12:57
Kukorica kontra cirok – a bemutató egyik kuriózuma (Mezőhír)
Hét nemesítőház kukorica hibridje már a földben, ezt is megnézhetik az érdeklődő gazdák.
jún. 28
12:57
Új T500 kombájnszéria a Rostselmash-tól (GépMax)
A legnagyobb orosz mezőgépgyártó konszern folytatja a kombájnkínálatának korszerűsítését. Bemutatták az új T500 modelljüket.
jún. 28
12:57
Magyarország az első uniós állam, amely bojkottálja a 2021-es durbani konferenciát (Mandiner)
Huszadik alkalommal fogják idén megrendezni Durbanben az ENSZ rasszizmusellenes konferenciáját, ami antiszemita és Izrael-ellenes üzenetek fórumaként működik.
jún. 28
12:57
Így fogyhatunk barackkal: Öt napos mintaétrend (Magyar Nemzet)
Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet.
jún. 28
13:00
Távmunka után: hányan akarnak újra az irodában dolgozni? (Menedzsment Fórum)
A koronavírus járvány-helyzet miatti távmunkában dolgozókat kérdezték arról, várhatóan milyen formában folytathatják a közeljövőben a munkát.
jún. 28
13:00
Levelet küld tartozásról, túlfizetésről a NAV (Privátbankár)
Június végétől október végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több mint másfél millió magánszemélynek, egyéni vállalkozónak küld értesítést az adószámla egyenlegéről.
jún. 28
13:00
Orbán: az EU egyben tartásához a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait (GazdaságPortál)
Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait – jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában. A kormányfő azt írta: az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet
jún. 28
13:03
Kocsis Dénest megkergette egy kopasz biztonsági őr – Botrányba fulladt a legénybúcsú (Promotions)
Nem a tervek szerint haladt a legénybúcsú, az biztos.
jún. 28
13:03
Több mint nyolcszáz faluban épülhetnek vagy újulhatnak meg önkormányzati utak (Demokrata)
Nyolcszázhatvan településen épülhetnek vagy újulhatnak meg önkormányzati utak, hidak, kerékpárutak.

Keresés