2021. június 28. hétfő

jún. 28
16:24
Rekordösszegű bírságok – mire ugrott tavaly a GVH? (Piac és Profit)
96 új eljárást indított és 106 folyamatban lévő eljárást zárt le tavaly a Gazdasági Versenyhivatal, több mint 8 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki.
jún. 28
16:24
A Volkswagen is száműzi a benzines és dízel autókat (Portfolio)
A Volkswagen 2035-ig felhagy a belsőégésű motorral működő személygépkocsik forgalmazásával és ezt követően kizárólag elektromos autókat fog gyártani. A vállalat hasonló lépéseket tervez az Egyesült Államok és Kína vonatkozásában is, azonban ez esetben nem neveztek meg konkrét céldátumot – írja az Automotive News Europe.
jún. 28
16:24
Brutális gazdasági növekedést jósol a Takarékbank (ATV)
A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok, valamint az eredményes oltási folyamat következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank - ismertette a legfrissebb előrejelzést Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője online sajtótájékoztatón hétf
jún. 28
16:24
Stílus másodkézből - Ezen a héten Madarász Kinga a Gardróbnapló vendége (Glamour)
Madarász Kinga vagyok, vegán életmód és táplálkozási tanácsadó, de az időm nagy részében mégis csodás növényi receptek fejlesztésével foglalkozom, illetve igyekszem megmenteni a bolygót. A fenntarthatóság nemcsak az étrendemben fontos szempont, hanem az élet többi területén - például az öltözködésben is. A ruhatáram egyre nagyobb része használt ruh
jún. 28
16:27
Meztelen fotóval tudatta Cardi B az Instagramon, hogy második gyerekét várja (SzMo)
A gólyahírt pedig a BET Awards gála színpadán jelentette be egy olyan ruhában, ami kiemelte gömbölyödő pocakját.
jún. 28
16:27
Azbej Tristan: a zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás (Demokrata)
Az elmúlt tizenegy évben olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek példátlanok a magyar történelemben
jún. 28
16:27
Djokovic közelebbről is megismerkedett a wimbledoni gyeppel (Eurosport)
Talajfogással indult a szerb címvédése.
jún. 28
16:30
Új műszaki megoldásokkal állt elő a miskolci Bosch (autopro)
A jövő hibrid és elektromos járműveinek igényeit kiszolgáló technológiákat fejlesztettek Miskolcon.
jún. 28
16:30
Az élet legnagyobb talánya nyári kiadásban - Milyen uzsonnát csomagoljunk a gyereknek? (Femcafe)
Legyen szó napköziről, kirándulásról vagy táborozásról, a gyerekek uzsonnájának megszervezése a nyári napokon még nehezebb kérdés, mint az iskolaidőszak alatt. Mit érdemes csomagolni, ami nem romlik meg azonnal a kánikulában, ráadásul még a legkisebbek is szívesen megeszik? A Rama szakértői segítenek, hogy mit tegyünk az uzsonnásdobozba a legmelege
jún. 28
16:33
Új életet kezd külföldön ÉNB Alexa – ezt csinálja most (BorsOnline)
Farkas Alexa – vagy ahogy régebbről rajongói ismerik, Koholák Alexa – egy időre eltűnt követői szeme elől, azonban most olyan hírrel jelentkezett, ami sokakat ledöbbentett.
jún. 28
16:33
Renew Europe: a Magyarországnak elkülönített pénz „ne kerülhessen rossz pénztárcákba” (SzMo)
„A csalás ugyanis Orbán Viktor Magyarországán népbetegség, vagy ahogy a Bizottság saját elemzése is kimondta: szisztematikus” - írták Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.
jún. 28
16:33
Koronás nyughely Tihanyban (Demokrata)
Újraindultak a régészeti feltárások I. András király temetkezési helyén, a tihanyi apátság altemplomában.
jún. 28
16:33
Éric Zemmour: Magyarországnak igaza van (Mandiner)
Európát kereszténydemokraták alapították, kereszténydemokrata értékek mentén. Ennek pedig nem volt része az LMBTQ-értékrend – véli a jobboldali francia esszéíró.
jún. 28
16:33
Astrások: a harmadik oltás után erős az immunválasz (Forbes)
Arra azonban egyelőre nincs bizonyíték, hogy szükség van-e harmadik oltásra.
jún. 28
16:33
Robbanás rázta meg Londont (Autószektor)
Hatalmas robbantás történt egy vasútállomáson. Az eset London déli részén, az Elephant and Castle metróállomás közelében történt. A helyszíni képek és videók hatalmas lángokat és fekete füstfelhőt mutatnak a város felett. A videó a képre kattintva indul. Twitterre felrakott videón a hatalmas füst. Forrás:oe24.at/twitter Szemtanúk szerint 13:45 kör
jún. 28
16:36
Közel egymillió eurós befektetést kaphatnak a legjobb egészségügyi startupok (ProfitLine)
A HealthInnovator Programme küldetése, hogy olyan magyar innovatív egészségügyi vállalkozásokat támogasson exporttevékenységük növelésében, amelyek hamarosan életek millióinak megmentését segíthetik. A Startup Campus Inkubátor által szervezett programban az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures vesz részt tőkefinanszírozóként, összesen 940 ezer euró ös
jún. 28
16:36
52 ezer forintos pénzjutalmat kapnak a görög fiatalok, ha beoltatják magukat (ATV)
Görögország 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínál a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával - jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn Athénban.
jún. 28
16:36
Megdöbbentő részletek: nyilvános Michael Jackson boncolási jegyzőkönyve (Femcafe)
Pénteken már 12 éve volt, hogy a pop királya örökre lehunyta a szemeit, most pedig nyilvánosságra hozták a teljes boncolási jegyzőkönyvet. Megdöbbentő titkokra derült fény.
jún. 28
16:39
A rettegett hajhullás – 4+1 tipp hogyan mentheted meg a hajad (Hamu és Gyémánt)
Sok mindent tehetünk a hajhullás lassítása vagy megállítása érdekében. De, hogy mit is kellene? Az attól függ, hogy miért hullik a haja. Íme, néhány tipp, amely segíthet.
jún. 28
16:39
540 milliárd forintnyi fejlesztési pénzre pályázhatnak a vállalkozások (Növekedés)
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn.
jún. 28
16:39
Karácsony az autópálya-koncesszióról: az új kormány ezt az eljárást törvénytelennek fogja tekinteni (Mandiner)
A 2022-es választás után megalakuló új kormány mindenkit a jog erejével von felelősségre, aki ebben a bűnös eljárásban közreműködik – írja a főpolgármester.
jún. 28
16:41
Káros precedenst teremthet az, ami a német-magyar meccsen történt (Mandiner)
Miközben a sport a nemzetközi megértést segítené elő, Münchenben a sportbéli ellenfél morális megvádolásának lehettünk tanúi. E káros precedens pedig minden sporteseménynek politikai élt adhat.
jún. 28
16:42
Kíméletlenül őszinte személyiségteszt: te mit látsz meg először a képen? (Metropol)
Sok mindent elárul a személyiségedről az, hogy mit veszel észre elsőként a rajzon. Ne csalj, az első felismert ábra alapján keresd belső tulajdonságaidat!
jún. 28
16:42
A traktorok versengése elkezdődött - Tractor of the year 2022 (Agroinform)
Június 22-én délután közölte Facebook élő adásban a 25 országot és 26 zsűritagot tömörítő szervezet, hogy megvan a végleges lista az idei év nevezett traktorairól.
jún. 28
16:42
Senki ne hagyja gyermekét a kocsiban, újra érvénybe lépett a hőségriasztás (Háziállat)
Szerda éjfélig érvényes hőségriasztást rendelt el Müller Cecília országos tiszti főorvos hétfő déltől.
jún. 28
16:42
Teljesen megfizethetetlenné válhatnak a gyümölcsök (Azenpenzem)
A cseresznye termésének 60 százalékát pusztíthatták el a tavaszi fagyok, a kajszinál ez az arány 70-80 százalék is lehet, ősziből 80-90 százalékos lehet a terméskiesés. A gyümölcsösökre további veszélyek is leselkednek.
jún. 28
16:45
Beszántják Peppert, az érző szívű robotot (Bitport)
Úgy fest, mégsem a SoftBank humanoid robotja lesz az ügyfélszolgálat jövője. Eddig sem fogyott különösebben jól, ezután pedig nem is gyártanak belőle többet.
jún. 28
16:45
A rettegett hajhullás – 4+1 tipp, hogyan mentheted meg a hajad (Hamu és Gyémánt)
Sok mindent tehetünk a hajhullás lassítása vagy megállítása érdekében. De, hogy mit is kellene? Az attól függ, hogy miért hullik a haja. Íme, néhány tipp, amely segíthet.
jún. 28
16:45
Merkel szerint a magyar törvény hátrányosan különbözteti meg a homoszexuális fiatalkorúakat (Helló Magyar)
"Az új magyar jogszabály hátrányosan különbözteti meg a homoszexuális fiatalkorúakat" - német kancellár Angela Merkel
jún. 28
16:48
Szijjártó: Vakcinát adunk Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak (ATV)
Annak érdekében, hogy a térség országaiban nagyobb legyen a koronavírus elleni védettség, Magyarország 200-200 ezer koronavírus-elleni vakcinát ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak - közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.
jún. 28
16:48
Brawn: Nagyon nehezen tud visszavágni a Mercedes (m4sport.hu)
Nem hiszi, hogy föláldoznák 2022-t az idei autó fejlesztéséért.
jún. 28
16:48
Szőrtelenítésről és érzéstelenítésről beszél vlogjában a kilencedik hónapban járó Mihalik Enikő (Noizz)
Bármikor megszülhet Mihalik Enikő, de arra még szerencsére jutott ideje, hogy utolsó gondolatait megossza rajongótáborával a hamarosan bekövetkező nagy nap előtt. A szülést New Yorkban lebonyolító modell már hetek óta Amerikában van férjével, akivel első gyermeküket várják.
jún. 28
16:51
3 milliárdos álomotthonba költözött David Beckham fia (BorsOnline)
Mélyen a zsebébe nyúlt Brooklyn Beckham és barátnője.
jún. 28
16:51
Legóból álmodott csocsóasztalt egy magyar fiú, hamarosan gyártják az új készletet (Travelo)
Olyan ötleteket vártak a Lego pályázatára, amelyekkel a játékkocka rajongói bemutathatták a sport iránti szeretetüket.
jún. 28
16:51
Hátat fordított a himnusz alatt az amerikai zászlónak egy fekete sportoló (Mandiner)
Gwen Berry szerint az amerikai himnusz nem szólítja meg, soha nem is jelentett neki semmit.
jún. 28
16:51
Nagyon megerősödött a DK a szigetszentmiklósi körzetben, és ebben kulcsszerepe van valakinek (Nyugati Fény)
Jószai Teodóra brutálisan felhúzta az ellenzéket a Pest megyei 8-as választókerületben.
jún. 28
16:53
Már zajlik a csoda a magasban: nyílnak a virágok az olaszországi alpesi réteken (Travelo)
Mind a négy évszakban pompás látvány fogadja a Dolomitokba látogatót, ahova vezetett túrákat szerveznek.
jún. 28
16:54
Nagyon terjed a Delta-variáns Európában, de van egy jó hírünk (Privátbankár)
A koronavírus Delta mutánsa a briteknél már most domináns, nyár végére pedig egész Európában az lehet. Terjedése ugyanakkor sem a szigetországban, sem Németországban, sem Ausztriában nem növelte a halálozási rátát. A jelenlegi ismeretek szerint a Delta ugyan fertőzőbb a korábbi verzióknál, de lényegében nem veszélyesebb, és az oltások is hatékonyak
jún. 28
16:54
Másfél évig titkolta a 11 éves Fejér megyei kislány, milyen borzalmakat művelt vele nevelőapja (BorsOnline)
A férfi a feleségével és három közös kiskorú gyermekükkel, valamint a nő előző kapcsolatából 2008-ban született lányával lakott egy háztartásban.
jún. 28
16:54
Még mindig előzetesben egy magyar drukker (HírTV)
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint gátlástalan és aljas politikai körítést vittek a német-magyar meccs köré.
jún. 28
16:54
George R. R. Martin merőben más befejezést ígér a Trónok harca rajongóinak (hirado.hu)
Az író egy interjú keretében mesélt a még mindig készülő folytatásról.
jún. 28
16:54
Lányok! Ezek a hajszínek lesznek az idei nyár trendjei (Femcafe)
Az utóbbi hetekben már megmutattuk, mely rövid fizurák, illetve hosszúak aratnak majd idén nyáron, most itt egy újabb lista. Négy hajszín ugyanis mindent visz idén.
jún. 28
16:57
A vb- és Eb-győztes francia védőlegenda áradozik Deschamps csapatáról (Eurosport)
Marcel Desailly úgy véli, a jelenlegi francia labdarúgó-válogatott még az ő generációjánál is jobban teljesíthet az Euro 2020 és egy újabb világbajnokság megnyerésével.
jún. 28
16:57
Így kezelte a gazdasági válságot Gyurcsány Ferenc (Mandiner)
Adócsökkentésekből „nem lesz jövő” – szögezte le a DK elnöke.
jún. 28
16:57
Kiderült: A kormány úgy döntött a kínai spicliképzőről, hogy nem is tárgyalt a finanszírozásról (Nyugati Fény)
Titkolózás, tagadás és összevisszaság.
jún. 28
16:57
Újabb hőségriasztást rendeltek el (Helló Magyar)
Figyeljünk egymásra, országosan újabb hőségriasztást rendeltek el, részletek:
jún. 28
17:00
Drága a Balaton: jöhetnek a nemzetközi szállodaláncok (Adózóna)
Csak lassan indul újra a világ turizmusa: a prognózisok szerint 2024-re térhet vissza az a szint, ahol 2019-ben tartott az iparág. Globálisan népszerű a belföldi utazás: ez a magyarországi vidéki szálláshelyeknél soha nem látott árakat hoz, ugyanakkor Budapest továbbra is megszenvedi a külföldi turisták hiányát. Arról azonban nincs szó, hogy a nagy
jún. 28
17:00
Érik a sírig tartó munka: ezt már nem lehet helyrehozni, brutális nyugdíjkorhatár emelés jöhet (Pénzcentrum)
2010-2020 között a magyar társadalomban 3,3 százalékponttal nőtt a 65 évesek vagy a náluk idősebbek aránya. Az elöregedési tendencia pedig az egész EU-ban egyre nagyobb problémát fog okozni az elkövetkezendő évtizedekben. Be kell tehát rendezkednünk egy sokkal idősebb népességi struktúrára Magyarországon is.
jún. 28
17:00
Kósa Lajos megmutatta „gyönyörű otthonát” (ATV)
Debrecent és környékét bemutató országpromóciós videót osztott meg Facebook-oldalán Kósa Lajos.
jún. 28
17:00
Tele van vitaminnal, mégis keveset fogyasztunk a nyár jellegzetes gyümölcséből (Háziállat)
Jó minőségű, finom, de az átlagnál kevesebb meggytermésre számítanak a gyümölcstermelők.

Keresés