Bár múlt pénteken vegyesen zártak az amerikai tőzsdék, az S&P 500 így is új történelmi csúcsra került és az index négy hónap alatt legjobb heti teljesítményét tudhatja maga mögött. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken már nem volt teljesen egyértelmű az irány és a határidős indexek állása alapján az európai tőzsdéken is vegyes mozgásokra lehet számítan
Egy társaság élőben közvetítette, ahogyan éjszaka az M1-es autópályán Tatabánya felé a Mercedes márkájú autójukkal átlépik az autó kilométerórájának maximumát és 240 km/h sebességnél kiakasztják azt. A felvételen az is jól kivehető, hogy az utasok egytől egyik nem használtak biztonsági övet.
Sharon Stone büszke a korára - és lehet is, kevesen néznek ki 60 felett ennyire jól. A díva fürdőruhás fotót posztolt - érdemes vetni rá egy pillantást!
A BMW X3 debütál a Marvel-moziuniverzumban Scarlett Johansson és Florence Pugh társaságában. A BMW és a Marvel Studios az itthon július 8-án mozikba kerülő, akciódús kémthriller során dolgozott együtt először. A Fekete Özvegy (16V) izgalmakban bővelkedő, látványos jelenetei tökéletes alkalmat kínálnak arra, hogy a BMW X3 igazolja kvalitásait. A fil
Forintban kötik az autópálya-koncesszióról szóló szerződést, ami a magyar fizetőeszköz gyengélkedése miatt komoly érvágás lehet egy esetleges külföldi győztesnek.
A bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított magyar beruházási ráta az egyik legmagasabb volt az EU-ban, és várhatóan a következő években is hasonlóan erős maradhat. A halasztott fejlesztések újraindulása, a költségvetési költekezés és az otthonteremtési támogatások húzhatják a szektort 2021-ben - írja hétfői számában a Világgazdaság.
A megfelelő folyadékfogyasztás nagyon fontos, ezt kicsi kora óta tudja mindenki. De mi történik akkor, ha reggel, még éhgyomorra fogyasztunk el egy pohár
Szombaton az őt ünneplő több ezer híve előtt elismételte régóta hangoztatott sérelmeinek egy részét, bírálva egyebek közt az amerikai választási rendszert, de mindenekelőtt az Egyesült Államok déli határain át bejutó illegális bevándorlók számának növekedését hangsúlyozta.
Harriet Tubmant csak úgy emlegetik: „Fekete Mózes” vagy „Népének Mózese”. Ez a sokoldalú asszony volt szakácsnő, ápolónő, de leginkább arról vált híressé, hogy segített átszökni a rabszolgáknak a határon.
Úgy felidegesítette magát Britney Spears az édesapjával folytatott háborúban, hogy fogta magát és persze 12 évvel fiatalabb iráni párját és Hawaiira utazott, hogy kipihenje magát. Meglepő fotók készültek a parton arról, hogyan néz ki most bikiniben a 39 éves popdíva.
A közúthálózat folyamatos állapotjavításának elsődleges célja a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetőségének biztosítása. A fejlesztések az érintett térségekben lévő idegenforgalmi célpontok kényelmesebb eléréséhez is hozzájárulnak. Az idénre tervezett ezer kilométernyi útfelújítás nyomán sok száz turisztikai látványossá
Minden idők legmagasabb összdíjazású, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságán az UEFA összesen 331 millió eurót oszt szét a csapatok között.
Diana július elsején lenne 60 éves, a szigetország pedig egy szoborral kíván megemlékezni a szívek hercegnéjéről. Azonban nem mindneki lehet jelen a szobor felavatásán.
Május végére 9 milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága az április végi számokhoz képest, így az adósságállomány már eléri a 42 milliárd forintot. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint leginkább az orvostechnikai eszközbeszállítókat érinti az adósság nagysága, ekkora adósságállománynál ugyanis már az adósság fele őket érinti.
A kétpólusú világ, a hidegháború kikényszerítette szövetségi rendszerek közül csak az egyik oldal számolta fel magát, és részben beolvadt a másik oldalba.
A brit Financial Conduct Authority (FCA) elrendelte, hogy a Binance nevű kriptopénz tőzsde ne folytasson semmilyen szabályozott tevékenységet az országban, mondván, hogy a cégnek nincs engedélye.
Hazudott a parlamentben, épp csak túlélt egy bizalmatlansági indítványt, és a családokat ellehetetlenítő családtámogatási botrány miatt is vállalnia kellett a felelősséget.
Amióta filmipar létezik, azóta képezi szerves részét a meztelenkedés és a szex. E kettővel a leggyengébb filmeket is könnyedén el lehet adni még ma is. És ez nem csak a filmekre, de a sorozatokra is igaz, a valóságshow-król már ne is beszéljünk. Erre a legjobb példa most épp a Netflix, ahol két olyan sorozatot néz a fél ország, amik kendőzetlenül i
Közel egy év szünet után volt lehetősége a magyarországi humán-erőforrás szakembereknek személyesen találkoznia egymással egy rendhagyó szakmai fesztivál keretében. A HR Fest Lupát a „Budapest tengerpartjának” is nevezett Lupa-tó partján rendezték, fehér homokos strandkörnyezetben, napernyők és hűsítő koktélok között. A rendezvényen számos hazai és
Gyorsan megy a romok eltakarítása a csehországi tornádó helyszínén, már a megrongált épületek helyreállítása is megkezdődött – mondta az InfoRádiónak a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. Juhász Márton hat társával együtt önkéntesként segített a munkában. Hónapokig tarthat az újjáépítés.
Számos példát láttunk már a sportautók és a repülés összefonódására. Ezúttal Emilia-Romagna régióba, a Bologna Guglielmo Marconi repülőtérre látogatunk ki, ahol egy Lamborghini jelenti a legújabb attrakciót.
Különleges energiák mozgolódnak, amik mindenkire hatással lesznek a következő hónapban. Néhány csillagjegy életében hatalmas változások jöhetnek, meglepő fordulatokat ígér a júliusi horoszkóp...
Nyulász Péter regényei az érintőképernyő világába született kiskamaszokat is elvarázsolják. Az Év Gyermekkönyve díjas íróval arról beszélgettünk, hogyan nevelhetjük olvasóvá a gyerekeket a digitális világban, hogyan vehetjük rá őket, hogy elmélyedjenek egy témában, és hogyan érhetjük el, hogy szórakoztatónak találják a világ megismerését.