A tartós munkahelyi stressz betegít és rontja a termelékenységet, a morált és a lojalitást is. Ugyanakkor dr. Butyka Ágnes, foglalkozás-egészségügyi szakorvos szerint számos lehetőség van a stressz csökkentésére.
Felgyorsult az engedélyeztetés, így várható, hogy jövő tavasszal leteszik a 300 milliárd forintért épülő dél-budai szuperkórház alapkövét - tudtuk meg a beruházó állami vállalattól. Látványos képeken is megmutatjuk, milyen lesz ez az egészségpláza.
Ennyivel kevesebbre értékelte egy független nemzetközi könyvvizsgáló a BB részvénycsomagját tavaly év végén annál, mint amennyit az állam kifizetett azért öt és fél évvel korábban, 2015 júniusában. Ez hámozható ki a Budapest Bankot az állam képviseletében tulajdonló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 2020-as üzleti jelentéséből.
Mindig is tudni szeretted volna, hogy mi van a New Yorkban található Szabadság-szobor szoknyája alatt? Nézd meg látványos galériánkat, és kiderül az igazság!
Talán mondhatom már azt, hogy régi motoros vagyok a fűszerszárításban és nem csak azért, mert már gyerekkorban rámragadt, hogy mindent megszedtem és leszárítottam vagy préseltem, hanem egy élelmiszermanufaktúra egyik tulajdonosaként gyakori vendég nálunk a saját szárítású fűszer és sok év kísérletezés volt, mire minden úgy száradt, ahogyan én szere
A legnépszerűbb kávétípus Magyarországon az espresso – ez derült ki a Costa Coffee és a GKI Digital közös kutatásából, amelyben több mint 2700 személyt kérdeztek meg mindennapi kávéfogyasztási szokásaikról. A kutatás szerint az espresso leginkább reggel népszerű, a délután pedig a tejeskávék ideje – ekkor van inkább idő leülni és nyugodtan elfogyas
10-ből 8 magyar, ha tehetné, akkor még mindig otthonról dolgozna – derült ki egy friss kutatásból. A home office pozitív hatásai mellett ugyanakkor sokan egészségügyi és mentális problémákról is beszámoltak. A legtöbben elhízásra panaszkodtak, de vannak olyanok is, akik hátfájásról és depresszióról számoltak be.
Számomra a használt autóknál a legfontosabb a jó ár-érték arány, felcsaptam hát a Használtautó.hu bővített keresőjét, hogy pénztárcabarát elektromos modelleket
A nyári időszak legveszélyesebb kártevői a kukorica föld feletti részein a molykártevők. Az első gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) és kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) hernyókat, a jelenlétükre utaló nyomokat (1. kép) máris megtalálhatjuk a kukoricatáblákban, így nyugodtan mondhatjuk, betelepedésük, felszaporodásuk megkezdődött.
Öt évvel ezelőtti indulása óta az Anybus® Wireless Bolt™ több ezer ipari alkalmazás számára biztosítja a vezeték nélküli Ethernet hozzáférést. A masszív és a géphez egyedi módon rögzíthető megoldás ma már a legigényesebb ipari alkalmazásokban is bevált és megbízható rendszernek számít. A felhasználói esetek a raktári létesítményektől és az AGV-ktől
Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel – közölte a társaság. A postai dolgozók 2021-ben július elsejétől négy százalékos alapbér-fejlesztést kapnak, ezen túlmenően a vállalat a lojalitás elismerésére megemelte az idei évi béren kívüli juttatás
A 2022-es egy választási költségvetés lesz – vélekednek a híradónk által megkérdezett közgazdászok. Pogátsa Zoltán szerint a családok SZJA-visszatérítése jövőre egy kétkulcsos adót eredményez, Csaba László pedig úgy látja, rövid távú gazdaságpolitikát folytat a kormány. Horn Gábor, politológus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban po
Előfordulhat, hogy nem sikerül senkit sem beszerveznünk a növények megöntözésére a többnapos nyaralásunk időtartamára. Milyen előkészületeket tehetünk, hogy a szobanövényeink és a kertlakók is átvészeljék ezt az időszakot?
Ha azt szeretnéd, hogy a hét minden napján, bármikor rendelkezésedre álljon a masszázsmedence, akkor a karbantartásra folyamatosan ügyelni kell. Ez nem jelent napi munkát, ha betartasz pár jó tanácsot!
A gyümölcstermesztőnek nincs szüksége bungee jumpingra, ha egy kis izgalomra vágynak, csak meg kell nézniük az időjárásjelentéseket - mondta a Koblenz Obstring társaság elnöke, Thomas Kreuter. A cseresznyefáknak jó egy kis eső, de a folyamatos eső a gyümölcsökben kárt okozhat. A napsütés is előnyös, de ha túl sokáig süt, "a cseresznye már nem érik"
Csehországban tornádó tombolt csütörtökön, Magyarországon pénteken vörös riasztást adtak ki a vihar miatt. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője elmondta, mi a teendő a károk elkerülése érdekében.
Egyre drágább az építkezés, és a lakásfelújítás, mivel a drasztikusan emelkedő anyagárak mellett a munkabér költsége is emelkedik. Mindezt pedig tetézni fogja a Jegybank alapkamat emelése, ami miatt a hitelekhez is drágábban juthatunk. Továbbá, ha az inflációs folyamatokat nem sikerül kordában tartani, az alapkamat folyamatosan kúszhat fel akár hav
Ugye neked sincs olyan bőrápolási rutinod, amivel tudod, hogy rosszat tehetsz magadnak? Bár a bőrünk alapvetően rugalmas, folyamatosan regenerálja és gyógyítja magát, sok esetben fokozottan sérülékeny. Ha pedig nem megfelelően használunk egy terméket, eszközt, vagy nem a bőrünkhöz passzoló arcápoló kezelést választunk, még a legjobb szándékkal is á
Nem először vagyunk tanúi a történelem során a társadalom egy-egy csoportja elleni gyűlöletkeltésnek és az érintettek kirekesztésének. Gyűlölni általában könnyebb, mint megismerni, elfogadni – gondolhatnánk. Pedig ez közel sincs így: a gyűlölet ugyanis nemcsak azt képes elpusztítani, aki ellen irányul, hanem azt is megmérgezi, aki magában táplálja.
Kedd reggel Edgar Allen Poe gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy köteléket alakítsunk ki másokkal. Egy pillantás Hamu és GyémántA nap idézete Edgar Allen Poe-tól A holló 2012-ben mutatták be A holló című pszicho-thrillert, melynek rendezője James McTeigue volt. A mozi 1849-
Mivel a Hold még ma is a Halak jegyében halad, gyengédebb, megértőbb és kreatívabb lehetsz a szokásosnál. A Halak Hold érzékennyé, álmodozóvá és befelé fordulóvá tehet. Élénk a fantáziád, de a meditáció, az önzetlenség és a jótékonykodás is az előtérben van. A való világ viszont néha messze van. Kedvez az érzelmi áramlás a művészetek gyakorlásának
A Bank360 cikkében a biztosítók válaszoltak, amiből kiderül, mit kell tudni a nyári viharok okozta károk rendezésével kapcsolatban, milyen eseményekre fizet a biztosítás, és mivel előzhetjük meg a vihar előtt a pusztító károkat.
Magyarország és Románia visszakerült az EU növekedési rangsorának élére – mondta a Növekedésnek a Nemzetközi Beruházási Bank vezető közgazdásza. Elliott Auckland szerint az infláció megugrása nem átmeneti, ezért a központi bankoknak időben reagálniuk kell. Hozzátette, az év végéig az euró/forint árfolyam várhatóan nem tér el jelentősen jelenlegi sz
Nem lapulevél, nem is gyümölcs, hanem zöldség és gyógynövény: ez a rebarbara. Néhol mérgező, máshol éppen nagyon finom. Hogy ne tévedj vele nagyot, jegyezd meg ezt az 5x5 tudnivalót!
Előfordulhat, hogy a magánszemély önhibáján kívül vagy feledékenységének köszönhetően egyes jövedelmeit nem vagy nem helyesen vallotta be. Összefoglaltuk, hogyan korrigálható utólag a bevallás.
Fontos és megfontolandó állításokat tett Surányi György az autópálya-vitában, amelyre érdemes az államháztartás szempontjából is válaszolni. A szerző egy olyan – az osztrák autópálya üzemeltetéshez hasonló – alternatívát javasol az autópályák fenntartására és működtetésére, amely véleménye szerint egyben az államadósságot is csökkentené mintegy 200
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Főként az ország északkeleti harmadán lehet helyenként erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé alakulhat ki néhány helyen zápor, zivatar.
A Balatonfüredi Yacht Club elnöki posztját cserélte fel a Magyar Vitorlás Szövetség vezetésére Gerendy Zoltán. Konkrét elképzelései vannak a költségvetés növelésére és belevágna a European Lake Tour létrehozásába. Aqua: A megválasztása után azt mondta, hogy gazdaságilag és szakmailag is jól működő szövetséget vesz át. Miben tud majd újat hozni? Men
Közel 37 ezer álláshirdetést adtak fel a hatodik hónapban az Állásportál.hu szerint, míg egy évvel korábban alig több mint 20 ezret. De tavaly januárban, a koronavírus hazai megjelenése előtt is 32 ezer volt a szám.
Dr. Nagy István agrárminiszter részvételével rendezte meg soron következő webinarját a Budapest Bank. A júniusi Budapest Business Live témája az agrárvállalkozások részére nyújtott új Eu-s pályázatok és az agrárdigitalizáció voltak.
Kulcsár Tibor túl van azon, ami ma a legnagyobb fejfájást okozza a rendszerváltás után indult magyar cégeknek. A Forbes-nak beszél tapasztalatairól, íme, 8 pontban összeszedve, mi kell egy jól menedzselt generációváltáshoz.