Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése - mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.
Az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy mivel az akkori Gyurcsány-kormányzat nem adott kártérítést a „rendőri fellépések következtében sérelmet szenvedett emberek és a rendőrattakok áldozatai közül” sokaknak, ezért most az Orbán-kormány lép. „862 euró kártérítési összeget ajánlja fel annak az 53 áldozatnak, kiknek alapvető jog
A ferences szerzetes szerint, amíg a remény él, addig minden rendben. Ha jókedvünk, derűnk van, a nehézségek idején is tudunk kacagni, akkor sokkal könnyebb lesz.
Sportfogadásból nem lehet megélni. Ezt sokan gondolhatják, és az esetek nagy többségében igazuk is van. Mégis van kivétel. Ezek közé tartozik Matthew Benham, aki még 1979-ben, 11 évesen lett egy kis nyugat londoni foci klub, a Brentford FC lelkes szurkolója. Ez az apró kis csapat az elmúlt hetven évben második, harmadik ligás egyesület volt, amelyn
Saadia Ali, a GRI elemzője szerint a COVID-19 járvány számos fontos kérdést nyitott meg Amerikában a kritikus infrastruktúrával kapcsolatban, beleértve a felsőoktatás létfontosságú szerepét a hosszútávú helyreállításban. A felsőoktatási intézmények fontos gazdasági és szociálpolitikai szerepet játszanak helyi, állami és nemzeti szinten is.
A széria 2015-ös megjelenését követően ez az első komoly nagy fejlesztés, amely során nemcsak háromról 5 tagúra bővül a kínálat, de új motorokat is kapnak, és számos új funkció segíti a mindennapos munkát. Gazdagodott az opciós lista, a traktorok még inkább egyéni igényre szabhatók, s a legfontosabb, hogy rendszerbe tudnak csatlakozni a precíziós g
A mai kekszek, sütemények, csokoládék és cukrászáruk története az emberiséggel egyidős. Az ősember mézzel és édes gyümölcsökkel elégítette ki az édes íz iránti természetes igényét.
Pályakarbantartás miatt hétfő este 10 órától kedd hajnali 4 óráig a 4-es és a 6-os villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusszal lehet utazni a fővárosban.
Több ezren tüntettek szombaton a kínai Fudan Egyetem budapesti kampusza ellen. A demonstráción felvonult az ellenzék színe-java. Így történhetett, hogy egy adott pillanatban nem várt gesztussal szembesítették Karácsony Gergely főpolgármestert. Baranyi Krisztina szerint „voltak ám Fidesz szavazók is a tegnapi tüntetésen, így közvetlenül is célba ért
A főpolgármester nem volt hajlandó megválaszolni a kérdést, hogy miért tüntettek. Pedig egy nem jobboldali, német sajtóorgánum készített volna vele interjút.
Dobrev Klára Facebook-posztjában kijelentette, támogatja, hogy „az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közösen írjanak levelet a kínai elnöknek arról, hogy bármelyikünk is lesz 2022-től Magyarország miniszterelnöke, semmissé fogjuk tenni a kínai kommunista párt Budapestre tervezett egyeteméről, a Fudanról szóló szerződést.”
Natasha Adams vérbeli autórajongó; amikor az osztálytársai babáztak, ő az édesapjával cserélt kereket. Most, 25 évesen egy Los Angeles-i autóalkatrész-kereskedésben
A fejes káposzta fejtrágyázása; a citromfa gondozása és metszése; így termeszd otthon a hazai luxuszöldséget; így nevelj palántát, hogy végül ne csalódj. Az Agroinform.hu májusi szakcikkeinek összefoglalója.
Törökország sürgős megoldást keres a Márvány-tengert, valamint a szomszédos Fekete- és Égei-tengert helyenként ellepő nyálkafoltok ellen, amelyek kiterjedése az utóbbi napokban soha nem látott méreteket öltött.
A szingapúri Maxeon Solar Technologies egy olyan innovatív napelemes megoldással rukkolt elő, mely gyökeresen megváltoztathatja a napelemekről eddig kialakult képet.
Bár még csak 27 éves Palvin Barbara,de már most akkora vagyonra tett szert, amiről mások csak álmodni mernek. A legnagyobb divatcégek versengenek magyar a szupermodellért.
A láb fájdalma egy nagyon gyakori probléma. A lábfejben 26 csont és 33 ízület, emellett több mint 120 izom, szalagok és idegek találhatók. Minden egyes lépés olyan erőkifejtést jelent a lábfejünkre, amely testsúlyunk két-háromszorosának felel meg.