Szofija Szapegát a belarusz ellenzéki aktivista barátjával együtt tartóztatták le, miután a belarusz hatóságok eltérítették Athénból Vilniusba tartó repülőjáratukat.
Újabb nemzeti ünnep elfogadásáról szavazott a román képviselőház, amely május 10-ét nyilvánította a nemzeti függetlenség napjává, ez az ünnep azonban nem jár munkaszüneti nappal is.
A világ egyik vezető brókere, az Interactive Brokers ma bejelentette, hogy a platformjain elérhetővé teszik a kriptopénz kereskedést. Ez várhatóan a nyár végére megtörténik. A vezérigazgató, Thomas Peterffy szűkszavú nyilatkozatai alapján arra tudunk következtetni, hogy gyakorlatilag spot kereskedést tesznek majd…
Úgy tűnik, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagyon lefogyott az elmúlt időszakban - jelentette szerdán az amerikai Bloomberg hírügynökség a dél-koreai székhelyű, de amerikai NK News hírportálra hivatkozva.
Részben a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokkal összefüggésben 14 százalékkal csökkent a balesetek száma az idei első negyedévben az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az utóbbi években folyamatosan azt lehetett hallani, olvasni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) szerint az elmúlt négy évtizedben növekedett a válások száma Magyarországon. A válásnak természetesen rengeteg oka lehet, de egy amerikai válóperes ügyvéd szerint van néhány dolog, amit ha betartunk, elkerülhető, hogy ügyfelei sorsára jussunk.
Ugye nem csak mi vagyunk azok, akik a nyár és a jó idő beköszöntével azonnal valamilyen megújulásra vágyunk? Lehet az egy élénkebb árnyalatú manikűr, néhány csodás pasztell ruhadarab, sőt, a frizuránk színe is ide tartozik.
Vajon, milyen az élet az ország legismertebb házaspárjának egyik feleként? Hogy bírja a benne lakó „introverált művészképzős” azt az elképesztő (nagyrészt nyilvánosság előtt is látható) hajtást, amit a „Nánásiék” márka megkövetel? Hogyan fér el életében a sok minden mellett alapszakmája, a fotózás? Hogyan hatott rá a kisbolt körüli hercehurca, és m
Szeptemberben ismét élőben rendezik meg a Kutatók Éjszakáját. A kétnapos eseményen szórakoztató előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, játékos programokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a tudomány új eredményeivel. A több mint egy évtizede rendszeresen visszatérő őszi nagy tudományfesztiválra, vagyis a Kutatók Éjszakájára
Gyakori panasz így nyáron a napfény hatására jelentkező bőrkiütés. Akiknek ilyen tünetei jelentkeznek, azt tartják magukról, hogy napallergiájuk van. Mi is az igazság?
Jövő szerdától augusztus végéig teljes szélességében lezárják az M0 autóút Deák Ferenc (Hárosi) Duna-hídjának az M1-es autópálya felé vezető hídját felújítás miatt.
Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a jelenlegi mobiltarifa-csomagjával, a váltás mégsem magától értetődő, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. A válaszadók szerint ennek elsősorban a díjcsomagok átláthatatlansága az oka (35 százalék), de az ügyintézés nehézkessége is a hátráltató tényezők között szerepel (22 százalék). Ennek eredmény
Szerénytelenül kijelenthetem: évek óta az előszezoni nyaralás koronázatlan királynője vagyok. Mesteri szintre fejlesztettük, mikor, merre és hogyan utazzunk május végén, június elején, így mikor a legtöbben várják a nyarat, mi már nyaralunk. Mert ilyenkor már könnyen lehet, sőt, érdemes is utazni. Például ezért.
A két nevettetőt hajdanán remek kapcsolat fűzte össze, ám egy ponton megszakadt a barátságuk. Gálvölgyi János egy beszélgetős műsorban elevenítette fel a múltat.
Angol nyelvű oltási igazolványt kérnek több országban is a beutazóktól. Magyarországon azonban csak a május 20-a után oltottak kapnak ilyen dokumentumot. A többiek utólag igényelhetik az igazolást az oltóponti orvostól vagy a háziorvostól. A híradónknak nyilatkozó utazási szakértő azt mondta: a nyaralók azokat az országokat keresik leginkább, ahova
Egy kétkeresős családban egy és két gyermek esetén is akár milliós szja-visszatérítésre is lehet számítani 2022 elején. Az InfoRádió által megkérdezett elemző szerint az alapfeltételként megjelölt 5,5 százalékos GDP-növekmény elérése teljesen reális.
A Svéd Egyház bocsánatot kér a számiktól; Felfüggesztették egy texasi kórház dolgozóit a kötelező oltás elutasítása miatt. Nem lesz Lmbtq-felvonulás Barcelonában; Washington államban marihuánás cigarettát kap, aki beoltatja magát.
Megvan az MSZP-Párbeszéd közös jelölje Zuglóban. A két párt Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőt indítja az előválasztáson. Vele szemben a Momentum Hadházy Ákost állítja, a Jobbik pedig még nem hozta nyilvánosságra kit támogat. Karácsony Gergely a közös ellenzéki programmal kapcsolatban híradónknak azt mondta: sok meglepetés nem lesz benne, é
Dr. Kollár Lajost, a Magyar Vitorlás Szövetség közgyűlésén a szervezet örökös tiszteletbeli tagjává választották. Hét évig, 2013 és 2020 között vezette a Magyar Vitorlás Szövetséget (Mvsz) dr. Kollár Lajos. Elnöksége alatt jelentős mértékben fejlődött az utánpótlás és a túrasport, stabilizálódott a szervezet anyagi helyzete, valamint az élsportban
Komoly ígéretet tett a magyar családoknak szerdán Orbán Viktor: ha a gazdasági növekedés az idén meghaladja az 5,5%-ot, akkor 2022 elején az átlag alatt kereső gyermeket nevelők visszakaphatják egész éves befizetett személyi jövedelemadójukat (szja). Az intézkedéssel elsősorban az egy és két gyermeket nevelő családok járhatnak jól, ahol mindkét szü
Japán tovább csökkenti az olimpiára külföldről érkezők engedélyezett számát - a versenyzőket kivéve - és gyorsítja az oltási kampányt - jelentette be szerdán Szuga Josihide, a szigetország miniszterelnöke.
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait – jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Kemény kihívás vár Peter Stögerre: a Ferencváros frissen kinevezett osztrák vezetőedzőjének nem lesz könnyű maga mellé állítania a szurkolókat, akik a lila-fehér mezes Austria Wienhez való kötődése miatt tiltakoztak az érkezése ellen. Stöger tisztában van azzal, a klubbal három bajnoki címet szerző, az Európa-liga-, majd a Bajnokok Ligája-csoportkö
A világhírű futballista, David Alaba és testvére, Rose May két hete nyitotta meg új éttermét Bécsben. Külön büszkeség, hogy az osztrák főváros gasztronómiai életének legújabb színfoltján magyar kreatív szakemberek dolgoztak.
A vatikáni bíróság idén januárban ítélte el közel el Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét és ügyvédjét. Egy friss értékelés kritikát fogalmazott meg az ilyen típusú eljárások kapcsán.
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait - jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.
A lengyel kormány szélsőséges retorikával, a magyar szakmai érvekkel tiltakozik: a magyar pénzügyminisztérium azzal nem ért egyet, ha a jelentős gazdasági teljesítményt folytató cégeket is megadóztatnák.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/09/4437/
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait - jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.