2021. június 9. szerda

jún. 9
10:51
Fejlődési pályán az agrárfinanszírozás - Ilyen szempontoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak (Portfolio)
Elkötelezett a Takarékbank a fenntartható fejlődési célok elérésében, ugyanakkor fontosnak tartja a hazai agrárium versenyképességének fenntartását, a helyben termelt élelmiszer részarányának növelését. Ezért olyan vállalkozások és projektek finanszírozását részesíti előnyben, amelyek egyszerre felelnek meg a két célnak, azaz nemcsak környezeti sze
jún. 9
10:51
Újabb felfedezés: ezt okozhatja a koronavírus az agyban (ATV)
Már a járvány eleje óta foglalkoztatja a kutatókat, hogy a koronavírus képes-e megfertőzni az agyat. A kutatást megnehezítette azonban, hogy a világ járványügyi hatóságai nem ajánlják a koronavírusos áldozatok boncolását a koponya szétfűrészelése alatt keletkező szálló por miatt, tekintettel a légi úton terjedő koronavírus-járványra.
jún. 9
10:51
A leggazdagabb amerikaiak gyakorlatilag nem fizetnek adót (444.hu)
Trükkök százai derültek ki, amelyekről eddig nyilvánvalóan nem tudtak az amerikai polgárok.
jún. 9
10:51
Szél Bernadett: „Szabadságot Navalnijnak” – az a „bűnünk”, hogy ezt leírtuk (Mandiner)
A fideszes külügy addig jut, hogy ránk küldi a rendőrséget.
jún. 9
10:53
Matolcsy György: már júniusban kamatot emelhet a jegybank (ATV)
A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaság üzleti napilap Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján szerdán Budapesten.
jún. 9
10:53
Kötter Tamás: Soha ne borulj térdre! (Mandiner)
Mit is várhatnánk el egy olyan párt politikusától, aki az USA problémáiért szolidaritást vár el.
jún. 9
10:54
Júniusban kamatot emel a jegybank (Azenpenzem)
Tartós lehet a magas infláció, és búcsúzhatunk az alacsony hozamkörnyezettől is. Virág Barnabás, az MNB alelnöke szigorítási ciklust jelentett be, a kamatemelés pedig júniusban kezdődik majd – derült ki a Portfolio Hitelezés 2021. konferenciáján.
jún. 9
10:54
Hat budapesti kerület kap pénzt a kormánytól, mind fideszes vezetésű (SzMo)
A vizsgálataik azt mutatták, hogy az ellenzéki kerületekben nincs szükség aszfaltozásra, útfelújításra.
jún. 9
10:54
A Wizz Air utasbarát lépéseket tett (Spabook)
A Wizz Air utasbarát gesztust tett, ugyanis ma reggel közleményt adott ki, hogy felhívja utasai figyelmét, hogy a Magyarországon a veszélyhelyzet miatt még érvényesnek számító, de lejárt okmányaik külföldi utazásra…
jún. 9
10:54
Olyan nyerheti A Konyhafőnököt, akit a nézők többsége nagyon utál (Promotions)
Rácz Jenőnek már csak egyetlen versenyzője maradt, ő viszont esélyes lehet a végső győzelemre.
jún. 9
10:55
Fontos gazdasági döntéseket jelent be hamarosan Orbán Viktor (Mandiner)
„Magyarország újraindul!” címmel konferenciát rendez a Világgazdaság.
jún. 9
10:57
Nem a magyar állampolgárságukat elvesztő szlovákok vannak a legtöbben (Infostart)
Az elmúlt 11 év alatt 3692-en veszítették el szlovák állampolgárságukat amiatt, hogy más állam polgárai lettek. Készül az állampolgárság visszaigénylésének lehetőségéről szóló törvénymódosítás.
jún. 9
10:57
Júliustól többet kell fizetnünk az interneten vásárolt olcsó kínai termékek után (Portfolio)
Idén július 1-jével a harmadik országból, azaz az Európai Unión kívülről érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A gyakorlatban várható változásokat foglalta össze a Trans-Sped Csoport vámszakértője.
jún. 9
10:57
Orbánt választották a legjobbnak (Demokrata)
A magyar labdarúgó-válogatott védőjét, Willi Orbánt választották a szezon legjobbjának az RB Leipzig szurkolói.
jún. 9
10:57
Arany Iránytű Díjat kaptak a a pénzügyeket legeredményesebben oktató tanárok (Növekedés)
Az idei tanév végén is Arany Iránytű Díjakat kaptak a pénzügyeket legeredményesebben oktató tanárok, valamint a pénzügyi versenyeken legsikeresebb diákok. Hat embert - négy diákot és két tanárt – tartott a zsűri a legérdemesebbnek arra, hogy átvehessék a kitüntetéseket.
jún. 9
10:57
Az amerikai vakcinák siker főként a szövetségi kormány érdeme (Mandiner)
Az, hogy az Egyesült Államokban ilyen sikeresen zajlik a Covid-19 elleni oltakozás menete, nem véletlen, ugyanis a szövetségi kormány már évtizedek óta jelentős beruházásokkal támogatja a vakcinák fejlesztését.
jún. 9
10:57
Willi Orbánt választották a szezon legjobbjának Lipcsében (Mandiner)
Gulácsira is sokan szavaztak.
jún. 9
10:59
Találkozni fog Ferenc pápa Orbán Viktorral és Áder Jánossal (Mandiner)
A Magyar Püspöki Konferencia sajnálja, hogy hamis információk terjedtek el a pápai látogatással kapcsolatban.
jún. 9
11:03
Matolcsy György: jövőre állítsuk helyre a pénzügyi egyensúlyainkat! - Varga Mihály reagált: lassan a testtel! (Portfolio)
Újraindítás és helyreállítás címmel tartott előadást Matolcsy György jegybankelnök szerda délelőtt, majd utána következett Varga Mihály pénzügyminiszter beszéde "Újraindítás, növekedés, egyensúly" címmel, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének előadása. Végül Orbán Viktor ismerteti várhatóan 11 órakor a kormány gazdaságpoliti
jún. 9
11:03
Willi Orbánt választották a szezon legjobbjának Lipcsében (ATV)
A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott védőjét, Willi Orbánt választották a szezon legjobbjának az RB Leipzig szurkolói.
jún. 9
11:06
Az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Euralis 44 millió eurós, új vetőmagfajták kutatásfinanszírozását elősegítő kölcsönszerződése (Agrofórum)
Az Ebb és az Euralis cégcsoport (Euralis Group) 44 millió eurós pénzügyi szerződést írt alá.
jún. 9
11:06
3+1 jelentudatos aktivitást mutatunk (Hamu és Gyémánt)
A jelentudatos tevékenységek a kutatások alapján rendkívül jót tesznek a mentális egészségnek. Ezek közül mutatunk most néhányat.
jún. 9
11:06
További részletek derültek ki az RTL Klub új műsoráról (MMonline)
Azt már korábban bejelentette a csatorna, hogy Liptai Claudia lesz a hamarosan érkező új gasztroshow, a Mestercukrász háziasszonya, most pedig az is kiderült, hogy a zsűrizésben Juhos József mestercukrász és Enzsöl Balázs cukrászséf fog segíteni. Juhos József már fiatalon – szintén cukrász dédnagyapja hatására – eldöntötte, hogy cukrász lesz: 13 év
jún. 9
11:08
Magaságyás júniusi teendői: mit vethetek és mit szüretelhetek? (Agrofórum)
A magaságyás azok közé a termesztési módszerek közé tartozik, melyek más izgalmakat rejtenek, mint a szabadföldi termesztés, mások az érési idők és gyakorlatilag minden más. Akár a fajtára jellemző termesztési idők is lerövidíthetők a kiegyensúlyozott vízgazdálkodásnak és tápanyagnak köszönhetően.
jún. 9
11:09
Virág Barnabás: az adat az új olaj (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke gyors infláció ellenes lépéseket vetített előre a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján.
jún. 9
11:09
A Bkk bejelentette: négy megállót akadálymentesítenek ősszel az 50-es villamos vonalán (Blikk)
Ősszel megkezdődhet négy megálló akadálymentesítése és korszerűsítése az 50-es villamos vonalán, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a közbeszerzési eljárás nyertese, a Colas Alterra Zrt. aláírta a vállalkozási szerződést – tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t.
jún. 9
11:09
Nőtt a német külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
Áprilisban a vártnál kisebb mértékben, de nőtt a német külkereskedelmi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
jún. 9
11:09
Újabb kegyetlen drágulás a magyarok boltokban: ezeknek a termékeknek 20-40 százalékkal nőtt az ára (Pénzcentrum)
Az elmúlt egy évben brutálisan megdrágult (majd 40 százalékkal) a benzin és a gázolaj literének az ára is, de azért jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek az árcédulája több mint 20 százalékkal mutatott magasabb árat idén májusban, mint tavaly tavasszal. Egy hónapos időintervallumon, tehát idén áprilisról májusra nézve pedig a fejes káposzt
jún. 9
11:09
Püspöki Konferencia: Mégis találkozik Ferenc és Viktor (444.hu)
Úgy tűnik, a pápa mégis elvégzi első számú munkaköri kötelességét.
jún. 9
11:09
Napokon belül vége a kínai csomagok áfamentességének! – Mit kell tudnunk a témáról? (newtechnology.hu)
2021. július 1-jével a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. De hogyan is néz majd ki ez a gyakorlatban? Milyen változások várnak ránk az e-kereskedelemben a vám és áfa területén? Ezt foglalta össze a Trans-Sped Csoport vámszakértője. A globális e-kereskedelem h
jún. 9
11:09
Karácsony: A virágágyás leaszfaltozása átmeneti megoldás (Mandiner)
A főpolgármester szerint így tudják csökkenteni az „autósok kellemetlenségeit”.
jún. 9
11:12
Levéltetű: országos invázió van (Agrofórum)
A hír nem csak figyelemfelkeltés, sajnos nagyon is igaz. Vélhetően az egymásba csúszott évszakok, a nagyon enyhe tél és az időjárás is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy most igen komoly levéltetű invázióval nézünk szembe.
jún. 9
11:15
Vajon mi lehet a Korda házaspárral? Aggódnak a rajongók (Blikk)
Nem jelentkeznek.
jún. 9
11:15
Váratlan fordulat: Ferenc pápa mégis találkozik Orbán Viktorral (Blikk)
Orbán Viktor mellett Áder Jánossal és több magas rangú állami vezetővel is találkozik Ferenc pápa.
jún. 9
11:15
Óriási megtiszteltetés: Willi Orbánt választották a szezon legjobbjának Lipcsében (Blikk)
A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott védőjét, Willi Orbánt választották a szezon legjobbjának az RB Leipzig szurkolói.
jún. 9
11:15
Az aszpirin nem javítja a kórházban ápolt Covid-betegek túlélési esélyeit (Portfolio)
Egy brit tanulmány szerint az olcsó és széles körben elérhető aszpirin nem javítja a kórházba került koronavírusos betegek túlélési esélyét - írja a CNBC.
jún. 9
11:15
Újabb kegyetlen drágulás a magyar boltokban: ezeknek a termékeknek 20-40 százalékkal nőtt az ára (Pénzcentrum)
Az elmúlt egy évben brutálisan megdrágult (majd 40 százalékkal) a benzin és a gázolaj literének az ára is, de azért jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek az árcédulája több mint 20 százalékkal mutatott magasabb árat idén májusban, mint tavaly tavasszal. Egy hónapos időintervallumon, tehát idén áprilisról májusra nézve pedig a fejes káposzt
jún. 9
11:15
Lincselésnél lépett közbe a fideszes Pócs János (ATV)
Jászapátiban vertek össze egy kétgyerekes apát, aki csendháborítás miatt ment a rendőrségre, de ott nem tudtak neki segíteni.
jún. 9
11:15
Alexa 1,3 millió BMW-be költözhet be (Autónavigátor)
Nyakunkon a digitális korszak, a sok kütyü folyamatosan költözik be az új autókba minden előnyükkel és hátrányukkal egyszerre. Beszédes, amikor
jún. 9
11:15
Matolcsy: Meg kell fékezni a költségvetési hiány növekedését (Mandiner)
Az MNB elnöke a jövő évi hiány korrekcióját javasolná a harmadik negyedévet követően a Világgazdaság gazdasági csúcskonferenciáján.
jún. 9
11:15
Tűzvédelem a műhelyben - mi kerül ezen ennyibe? (Autószektor)
A járműfenntartó tevékenységet végző műhelyek alapvető tűzvédelmi gondolatai közé tartozik a dohányzás mellőzése, az elektromos gépekre és villanyvezetékek épségére fordított figyelem, valamint az üzemanyagok és tisztítószerek gyúlékonyságából következő biztonságtechnikai lépések nyilvántartása. A műhely kialakításánál figyelembe kell venni a kötel
jún. 9
11:17
Indul a szigorítás: kamatemelést lengetett be az MNB (Pénzcentrum)
A válság és a belőle való kilábalás is teljesen más most, mint a 2008-as válság során volt. Míg akkor hat év alatt, most másfél év alatt, idén nyáron térhetünk vissza a válság előtti kibocsátási szinthez, a bankrendszer pedig ennek egyértelműen a támogatója – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Az MNB p
jún. 9
11:18
David Schwimmer annyira kedves fotót osztott meg Jennifer Anistonnal, hogy most mindenki odáig van értük (Glamour)
Hatalmas érdeklődés övezte a nemrég bemutatott Jóbarátok: Újra együtt HBO különkiadást, amiben a világhírű sorozat sztárjai 17 év után ismét összegyűltek. Elengedhetetlen volt, hogy pár nagyon megható jelenetnek ne legyünk szemtanúi, de úgyszintén fény derült egészen elképesztő titkokra is a sorozattal kapcsolatban.
jún. 9
11:21
Újabb lépéssel közelebb az uniós Covid-igazolványhoz (Infostart)
A rendelet kizárja, hogy a tagállamok további korlátozásokhoz, például kötelező vagy önkéntes karanténhoz, illetve további tesztekhez kössék az igazolvánnyal rendelkezők határátlépését.
jún. 9
11:21
Orbán Viktor: nem látom elérhetőnek jövőre a 3%-os hiányt (Portfolio)
Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László kamarai elnök előadása után szólalt fel szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök.
jún. 9
11:21
MKPK: Ferenc pápa találkozni fog Orbán Viktorral (ATV)
Sőt Áder Jánossal is – derült ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) legfrissebb közleményéből.
jún. 9
11:21
Az MNB kamatemelési ciklust indít el júniustól (Növekedés)
Az infláció jelenti az egyik legnagyobb kockázatot, ezért az MNB akár már júniusban kamatemelést hajthat végre - jelentette be Matolcsy György, jegybankelnök. Megfogalmazása szerint Magyarország a harmadik negyedévben érheti el a válság előtti GDP szintjét.
jún. 9
11:23
Emelkedett az üzemanyagok ára a hazai kutakon (Portfolio)
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nőtt.
jún. 9
11:24
Jelentkezzen kedvezményes áron az Automotive Hungary-re! (autopro)
Idén november 16-18. között ismét megrendezik a magyar autógyártók és beszállítók egyik közkedvelt találkozási fórumát, az Automotive Hungary-t. Június 15-ig még kedvezményesen jelentkezhetnek a kiállítók.
jún. 9
11:24
Ez az öt csillagjegy a leginkább instabil érzelmileg (Glamour)
Mindannyiunknak vannak jó és rossz napjai, de ha magadon érzelmi instabilitásra utaló jeleket tapasztalsz, akkor ezek a hullámvölgyek rendkívül szélsőséges helyzetbe keríthetnek. Ebben nincs semmi szégyellnivaló, de ha ez történik veled, fontos hogy felismerd. Bár a csillagjegyek gyakori jellemvonásai nem orvostudományi biztosítékúak, alapvetően mé

Keresés