Az Európai Bizottság 875 millió euróra bírságolta a BMW-t és a Volkswagen-csoportot, amiért az új dízel személygépkocsik károsanyag-kibocsátásának tisztítása terén a verseny korlátozásával az autógyártók megsértették az uniós trösztellenes szabályokat.
Folytatódott a határozott irány nélküli kereskedés pénteken az agrárpiacokon. Chicagóban a búza ára 0,4 százalékkal csökkent, a kukoricáé pedig 1,8 százalékkal, közben a szójabab árszintje 0,6 százalékkal, a repcéé pedig 2,7 százalékkal emelkedett. Európában sem volt egyértelmű sem a vevők, sem az eladók dominanciája a hét utolsó kereskedési napján
Bátran kijelenthetjük, hogy mára a Balaton lett az új Adria, ugyanis a járvány óta olyan népszerűségnek örvend a magyar tenger, amilyet nagyon rég nem láthattunk. Nyári forgalmára eddig sem panaszkodhatott a Balaton - ezen csak dobott a járványhatás -, a gasztroforradalom is hamar elérte Budapest után a tavat még korábban, viszont az ingatlanpiacon
Bizonyos szempontból Becker nem viselkedett másképp, mint az út szélén dolgozó építőmunkás, aki utánafüttyög az előtte elsétáló nőknek. Oké, hogy a közlés pozitív (amennyiben pozitívumként értékeljük, hogy „fú, de megdugnálak”), de miért kötelező ezt tudtára adni valakinek?
120,2 milliárd forint volt a lakáshitelfolyósítás volumene májusban, ami a kora tavaszi rekorddöntésre is rátett még egy jókora lapáttal, mindeddig elképzelhetetlen magasságokba emelve a jelzáloghitelek kihelyezését. Ugyan csak ezután kezdett kamatemelési sorozatba a jegybank, de már májusban is drágultak az amúgy minden korábbinál jobban pörgő lak
Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is - hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus a Magyar Nemzet kérdésére.
A volt pénzügyminiszter vázolta fel az Egyenes beszédben, hogy mekkora a baj, mivel találkozhat a kormány 2022 után és van-e értelme bevezetni az eurót Magyarországon, ahogy azt mondjuk Dobrev Klára ígéri a lehetséges ellenzéki ciklus végére.
A tavaszi vetésű növények baja nemcsak a talajlakó kártevőkkel gyűlik meg, hanem a vadkárral is. A nyulak, hörcsögök, madarak jelenléte és kártétele helyenként olyan nagy fokú lehet, hogy a gazdálkodó bizony meggondolja, hogy helyet adjon-e a napraforgónak a vetésforgóban.
A magyar kormányfő megköszönte a holland Szabadságpárt vezetőjének, hogy kiállt a magyar álláspont mellett a gyermekvédelmi törvényt övező európai vitában.
Az EuroVelo 6 részeként, Komáromtól keletre fejlesztik a kerékpárutat. A NIF Zrt beruházásában megkezdődött a kivitelezése annak a 7,5 km-es szakasznak, amely Dunaalmást köti össze Neszméllyel. A projekt keretében részben önálló vezetésű kerékpárút, részben pedig a meglevő utak felhasználásával, biciklisbarát szakaszok épülnek.
A hétvégén rendezik a 36. Telekom Vivicittá városvédő futást, emiatt jelentős változásokra, az autós és a közösségi közlekedést is érintő korlátozásokra kell készülni Budapesten, kiemelten a Margitszigeten, az Árpád hídon, a Margit hídon és a budai rakpartokon.
A 4iG Nyrt. nem kötelező érvényű előzetes megállapodást kötött a PPF Telecom Grouppal Montenegró piacvezető mobilszolgáltatója, a Telenor d.o.o. Podgorica (Telenor Montenegro) száz százalékos részvénycsomagjának megszerzésére – jelentette be a társaság. A közlemény szerint a Telenor Montenegro 338 ezer előfizetővel, 150 bázisállomással és a lakossá
Ételeink legalapvetőbb alapanyaga, termékenységszimbólum, művészeti alkotások ihletője – igen, most következő kérdéseink a búzához, illetve a betakarításához kapcsolódnak. Mennyit tudsz az aratás múltjáról és jelenéről, a búza kultúrtörténetéről? Teszteld tudásodat kvízünkkel!
Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt 20 évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat.
A gyermekvállalás egyenlő a környezetszennyezéssel? Kiket fenyeget itthon a klímaszorongás? Mit tehetnek a családok a fenntarthatóságért? Kardosné Gyurkó Katalinnal, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökével beszélgettünk.
A BioNTech/Pfizer és a Moderna gyógyszergyártó vállalatok koronavírus elleni vakcinájának ritkán előforduló mellékhatása lehet a szívizom és a szívhártyagyulladás, a két megbetegedést fel kell tüntetni a termékinformációban, és felhívni az egészségügyi szakemberek figyelmét a kockázatra - tájékoztatott az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
A hétvégén rendezik a 36. Telekom Vivicittá városvédő futást, emiatt jelentős változásokra, az autós és a közösségi közlekedést is érintő korlátozásokra kell készülni Budapesten.
Amióta az autóipar híreivel foglalkozom, a Klein Vision azóta próbálkozik egyesíteni a közúti közlekedést a repüléssel. Most úgy tűnik, hogy egy újabb lépést tettek a repülőautók futursztikus jövőképe felé, ugyanis a beszédesen AirCarnak nevezett járművük megbízhatóan repül a legfrissebb hírek szerint. Éppen a napokban teljesítette első 35 perces ú
A pénteki vihar miatt eddig összesen 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára. A legtöbb beavatkozásra a Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom megyékben és Budapesten volt szükség. Somogy, Vas és Zala megye kivételével minden megyében keletkeztek viharkárok.
Gyerekmentes hotel vagy felnőttbarát szálloda – mindkét elnevezés olyan szálláshelyet takar, amely csak egy bizonyos kor felett fogad vendégeket. Mégpedig azért, hogy gyerekzsivaj- és rohangálásmentes, gondtalan pihenést garantáljon, amit az aktív szülők éppúgy igényelnek ma már, mint a gyerektelenek vagy a nyugdíjasok.
Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is - hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus a Magyar Nemzet kérdésére.
Kisebb hatásai már érezhetőek azoknak a kormányzati lépéseknek, amelyek az építőipari árak szabályozását célozzák – véli a Porfolio ingatlandivízó vezetője. Az építőipari ágazati problémák megfékezéséhez kibővített jogkört kapott Gazdasági Versenyhivatal jelezte, már van olyan vállalkozás, amelyik önként korlátozza exportkivitelét a hazai keresleti
A hétvégén rendezik a 36. Telekom Vivicittá városvédő futást, emiatt jelentős változásokra, az autós és a közösségi közlekedést is érintő korlátozásokra kell készülni Budapesten, kiemelten a Margitszigeten, az Árpád hídon, a Margit hídon és a budai rakpartokon.