A réz ára visszaesett ugyan a tavaszi csúcsokról, de így is magas szinten áll hosszú távú összehasonlításban. Az egyik nagy befektetési bank rendkívül optimista hosszú távon, mert a bányavállalatok továbbra sem akarnak beruházni. A bányászok viszont szkeptikusak, mert már többször megjárták ezzel.
A 19. századig a nők egyáltalán nem hordtak alsóneműt. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy nem találták eléggé nőiesnek az akkoriban férfiak által használt pantallót, amit alsónadrágként hordtak. A második oka pedig az volt, hogy nem tartották higiénikusnak az alsónadrág viselését. Ebben némiképp igazuk volt az akkori nőknek. Magyarországon csak
Alig pár napja fogadott el az Európai Parlament egy olyan jogszabály-tervezetet, ami megengedné a techcégeknek, hogy a gyermekek védelmére hivatkozva automatikusan megfigyeljék üzeneteinket és hívásainkat. Különös módon sem a nemzetközi, sem a hazai nyilvánosságban nem kapott nagy figyelmet a fejlemény. Most utánajártunk, miről is szól a döntés!
Varga Mihály pénzügyminiszter hat pontban foglalta össze a Kárpát-medencében és a Közép-Kelet-Európa országaiban a következő években várható gazdasági folyamatokat és összességében a gyors és sikeres újraindítás kilátását emelte ki – derül ki a tárca közleményéből.
A Mercedes-Benz még tavaly ősszel említette meg először a Vision EQXX tanulmányt, amelyről azóta sem lehetett hallani. Egészen mostanáig, ugyanis a csillagosok ezúttal megosztottak egy új ízelítőt a négykerekűről, amin jól látszik, hogy egy ízig-vérig koncepcióautóról van szó.
2007-ben Britney Spears leborotvált haja láttán mindenki elborzadt. Akkor még senki sem tudta, hogy több, mint egy évtizeddel később igazi trend lesz belőle.
Pénteken – még a hivatalos megnyitó ünnepség előtt – két egyéni sportágban is megkezdődnek az olimpiai versenyek. Mindkettőben lesz magyar szereplő is.
“A miniszterelnök úrnak az a véleménye, hogy a törvényeket a titkos információgyűjtés során különös figyelemmel kell betartani. Viszont ha ez így történt - és 2010 májusa óta, mióta polgári kormánya van az országnak így történt -, akkor nincs miről beszélni” - mondta Gulyás Gergely az ATV kérdésére, hogy mi Orbán Viktor véleménye a Pegasus kémügyr
A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derül ki abból az átfogó online kutatásból, amelyet a Nemzeti Utalvány készített el, több mint 1200 fő megkérdezésével. A munkavállalók számára az elmúlt idősz
„Normális polgári demokráciában egy ilyen kémbotránynak olyan súlyos következményei lennének, hogy a miniszterelnökig lenne változás” – véli a Republikon Alapítvány elnöke.
A Magyar Bankholding Zrt. a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett.
Újabb szigorításokat tervez bevezetni a horvát kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Davor Bozinovic belügyminiszter.
Alaptörvény-ellenes, hogy vételi jogot kapnak azok a bérlők is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló műemléképületben lévő lakást.
Egy nemrégen született, a Nestlé és a Cargill nagyvállalatok érdekeit hat egykori mali gyerekrabszolga érdeke fölé helyező amerikai bírósági döntés kapcsán írt erős véleményt Joseph Stiglitz. A Nobel-díjas közgazdász szerint a nagyvállalatok egy 220 évvel ezelőtti amerikai törvényre hivatkoznak, és tudatosan használják ki, hogy afrikai országokban
Az Instagram a maga több százmillió, folyamatosan növekedő felhasználói bázisával a YouTube, a Facebook, a Twitter és a TikTok mellett a világ egyik legnépszerűbb közösségi oldala – azonban az Instagram esetében is számtalan inaktív profil jelenlétével kell számolnunk. Sokakban merül fel azonban az a kérdés is, akik megunták az alkalmazást, vagy sz
Sok gyártó – mint például a Mercedes – egyedi formanyelvet dolgozott ki az elektromos autói számára, de vannak, akik inkább a meglévő formákat szabják az elektromos autózás igényeihez. Így tett az Audi is, hiszen a négykarikások megtartották az úgynevezett single frame hűtőrácsukat, és most megerősítették, hogy nem is terveznek elbúcsúzni ettől a j
A déli és a nyugati határ között az illegális migránsok szállítását luxusjárművekkel megszervező nemzetközi embercsempész-hálózat felszámolásában vett részt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a bolgár és a görög hatóságokkal közösen - tájékoztatott a KR NNI csütörtökön a rendőrség oldalán.
A műemlékvédelem alatt álló önkormányzati lakások megvásárlását is lehetővé tevő törvényt június 15-én fogadta el a kormánypárti többségű Országgyűlés.
Már a teszteken is túl van a vállalat, és hamarosan minden felhasználó számára elérhető lesz. Az Instagramon már egy ideje elérhető az idegen nyelven írt bejegyzések lefordítása, de az Insta-sztorikon még ilyen funkció nem létezett – idáig. A cég ugyanis bejelentette, hogy rövid időn belül minden felhasználó számára elérhetővé teszi a szto
Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es
160,9 millió forintos megrendelést nyert el gázhálózat rekonstrukciós munkára az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel konzorciumban.
Idén augusztustól kell alkalmazniuk az érintett kollektív befektetési vállalkozásoknak és alapkezelőknek az MNB által közzétett, sikerdíjat alkalmazó alapokra vonatkozó ajánlást. A sikerdíj számítási modelljének hangsúlyosan összhangban kell lennie az alap befektetési céljaival, s az ügyfelek részére egyértelmű tájékoztatást kell adni annak minden
Az anyasággal, a szülővé válással kapcsolatban Emily Ratajkowski mindig is őszintén beszélt, és posztolt a közösségi médiában. Például a szoptatás körüli tabuk ledöntése, és annak normalizálása mellett is kiállt. Tehát amikor megjelentek a trollok az oldalán, nem kellett félteni, kiállt egyaránt magáért és másokért is.
Adományozni és adományboltba járni nemcsak a pénztárcánknak jó, hanem a környezetnek is! Ha kíváncsi vagy, hogyan működnek az adományboltok és miért fenntartható, ha ott vásárolunk, hallgasd meg a Komposzt legújabb részét!