A KSH beszámolója szerint a magyarok 60 százaléka panaszkodik fáradtságra, 40 százalékuk szenved alvászavarban. Érthető, hogy a túlhajtott és a pandémia alatt a szokásosnál is stresszesebbé vált magyar dolgozók alig várják a hétvégi pihenést. Sokszor viszont nem a legjobb módszereket választjuk a hétvégéink szervezésében, ami az amúgy is hajtós hé
Az olaszok imádják a gyerekeket, és már onnantól, hogy látszott rajtam a terhességem, egészen másképpen bántak velem mindenhol, a boltokban, a hentesnél… Ez a fajta ragaszkodás egyébként furcsa is volt nekem, az olasz anyák “majomszeretettel” csüngnek a porontyokon, nem csoda, hogy sok pasi még harmincon túl is a mamahotel vendégszeretetét élvezi..
A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3 százalék nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde szerint a közösségi média jele
A várakozások szerint határozott a horvát válságstáb. A szlovén járványügyi szakbizottság pedig kétnaponkénti tesztet írna elő az iskolákban a védettségi igazolással nem rendelkezőknek.
Egy wakefieldi börtönben, egy üvegfalú cellában tölti életfogytig tartó börtönbüntetését Robert Maudsley, akit sokan csak A bárányok hallgatnak című horrorfilmből ismert, az áldozatai húsából lakmározó Hannibal Lecterhez hasonlítanak.
Az IDEA intézet szerint féléves csúcsra emelkedett a Fidesz-lista támogatottsága, ami csak 1%-kal kevesebb, mint a közös ellenzéki listáé. Ön szerint a kampányban tovább erősödik a Fidesz, vagy növelni tudja fölényét a közös ellenzéki lista?
Tulajdonképpen a Countach tette naggyá a Lamborghinit a 70-es években, és alapozta meg a márka ma is fényes hírnevét. Az olaszok úgy döntöttek, feltámasztják a nevet és jövőre kijönnek az új Countach-csal. A képek alapján a siker előre borítékolható.
A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliu
Váltóhiba miatt a Déli pályaudvaron kevesebb vágányról tudják indítani a vonatokat, ezért estig késésekre és járatkimaradásokra kell számítani - közölte a Mávinform péntek délután az MTI-vel.
Helyszíni riportot közölt egy elfoglalt afganisztáni városból a BBC. A tálibok azt a képet próbálják sugározni magukról, hogy ők már egy megújult társaság, közben továbbra is természetesnek tartják a kövezést és a kézlevágást. Egy fiatal nőt megöltek a városban, mert nem takarta el magát eléggé.
Kollányi Zsuzsit komoly kihívások elé állítja három gyermek nevelése, ám most őszintén vallott a nehézségekről és arról, ki segít neki a legtöbbet fiaival.
A Fővárosi Kormányhivatal postázza a védettségi igazolványokat szerte az országba - tőlük kapta meg Szél Bernadett augusztus 3-án a védettségi igazolványok települési adatait.
Biztosan veled is előfordult már, hogy egy borongós, magányos estén, vagy épp egy becsiccsentett péntek hajnalban "véletlenül" az exed nevét pötyögted be a telefonod keresőjébe. Nem ritka eset, hogy szakítás után, valami csoda folytán a volt szerelmünk karjaiban kötünk ki, ezzel egy jó adag álmatlan éjszakát okozva mindkettőnknek a következő hetekr
A kedvezőtlen időjárás ellenére a vártnál több gabona termett Zala megyében, az őszi árpa, az őszi búza és a repce átlaghozama is meghaladta a tavalyi átlagot - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
Az elmúlt hónapokban végrehajtott oltási programnak köszönhetően Magyarországon az idősek döntő része már be van oltva. Az összes oltottból több mint 2,1 millióan 60 év felettiek. Ez azt jelenti, hogy a 2,5 millió 60 év feletti honfitársunk 84 százaléka már felvette az oltást, sokan már a harmadik oltás lehetőségével is éltek.
Váltóhiba miatt a Déli pályaudvaron kevesebb vágányról tudják indítani a vonatokat, ezért estig késésekre és járatkimaradásokra kell számítani - közölte a Mávinform péntek délután az MTI-vel.
Rumen Radev szerint több helyen szükség van a határkerítés helyreállítására, valamint az integrált ellenőrzési rendszer működőképességének biztosítására.
A Közlekedéstudományi Intézet címzetes kutatóprofesszori címmel ismerte el dr. Lakatos István professzor, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánhelyettese, Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének vezetője szakmai tevékenységét.
Mocsok, szemét, dugók, a köztereken uralkodó tarthatatlan állapotok. Ez Karácsony Gergely Budapestje, de a főpolgármester nem vesz tudomást a helyzetről.
Egy amerikai kutatás szerint a Pfizer vakcinájával beoltottak körében jelentősen csökken a védettség a delta variánssal szemben – számolt be a Portfolio.
Amerikában egyre nagyobb a gyerekek aránya a fertőzöttek között, emiatt pedig egyre nagyobb a nyomás a hivatalokon, hogy a lehető leghamarabb engedjék az öt év fölöttiek oltását.
Párizs – A nyár nagy szenzációját jelentette Lionel Messi csapatváltása. A hatszoros aranylabdás argentin futballklasszis 21 év után elhagyta nevelőklubját, a spanyol Barcelonát és a francia Paris Saint-Germainhez igazolt.
Ausztriában aggasztóan emelkedik a napi új koronavírusos megbetegedések száma, 24 órán belül több mint ezer új fertőzöttet regisztráltak - áll az egészségügyi hatóságok pénteki jelentésében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/13/4970/