2021. augusztus 13. péntek

aug. 13
6:03
Táncolj, hogy elveszítsd az eszed!- mondta Polunyin, a balett Budapesten fellépő fenegyereke (Tudás.hu)
Ez a péntek és tizenharmadika a kulturális programok tekintetében igazán szerencsés nap. Ezen az estén lép fel ugyanis egyetlen alkalommal a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a nemzetközi balettvilág csillaga és fenegyereke – a sajtóorgánumok hol így, hol úgy nevezik. Nem is akármilyen szerepben: Szergej Polunyin a Raszputyin című táncdráma hőseké
aug. 13
6:09
Gyermekbetegséggé válhat a jövőben a koronavírus (Infostart)
Egyes modellek szerint a koronavírus talán úgy viselkedik majd, mint a legtöbb koronavírus: azokat a gyerekeket érinti majd leginkább, akik még sosem találkoztak vele és nincsenek is beoltva ellene,
aug. 13
6:45
Így lesz állandó és optimális otthonunkban a hőmérséklet (Tudás.hu)
Ahhoz, hogy a közérzetünk jó legyen, minden évszakban a megfelelő hőmérsékletnek kell körülvennie minket otthonunkban. Ennek biztosítása talán nem tűnik elsőre nehéz feladatnak. Azonban ha túl alacsony a hőmérséklet a lakásban, vagy épp nem tudjuk szabályozni a meleget, akkor rájövünk ennek jelentőségére. Komfortérzetünk megtartásához nagy segítség
aug. 13
7:51
Meg fogja lepni, mely országok válhatnak a leghamarabb élhetetlenné a felmelegedés miatt (Infostart)
Az olasz árvizek és a görög erdőtüzek éles figyelmeztetést jelentenek mindannyiunk számára azzal kapcsolatosan, hogy bárki otthonát drasztikusan érinthetik a globális felmelegedés következményei: az IPCC legfrissebb jelentése mindenki számára figyelmeztetést jelent a témában.
aug. 13
8:03
Az orangutánok saját maguktól jönnek rá, hogyan kell “kalapáccsal” feltörni a dióféléket (Tudás.hu)
Az orangutánok nem ellesik egymástól, hanem saját maguk jönnek rá, hogyan tudják a természetből vett “kalapáccsal” feltörni a dióféléket – állapították meg német kutatók. A diófélék valamilyen tárggyal való feltörése az egyik legösszetettebb eszközhasználati magatartásforma az állatvilágban. A vadonban eddig csupán a csimpánzoknál, a csuklyás majmo
aug. 13
10:21
Megdőlhetett az európai melegrekord (Tudás.hu)
Megdőlhetett az európai melegrekord: a dél-szicíliai Siracusa közelében szerdán 48,8 Celsius-fokot mértek – számolt be róla a BBC hírportálja. Az olasz regionális hatóságok jelentését a Meteorológiai Világszervezetnek (WMO) is meg kell erősítenie. A WMO szerint a jelenlegi európai melegrekord 48 fok, amelyet 1977-ben mértek Athénban. Az Olaszország
aug. 13
12:57
Kershaw Launch zsebkés – társ a mindennapokban (Tudás.hu)
Nincs olyan ház, ahol ne lenne többféle kés, hiszen a hétköznapok során különböző tevékenységeket kell elvégeznünk. Amikor a tradicionális kések kerülnek szóba, akkor mindenki a bicskákra gondol. Ha visszatekintünk a múltba, már évszázadokkal ezelőtt is fontos szerepet töltöttek be az emberek életében. A pihenés, az étkezés és a munka elengedhetetl
aug. 13
13:27
Elenyésző az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön (Tudás.hu)
Elenyésző az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön – állapították meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói az Osiris-Rex űrmisszióján gyűjtött adatok elemzésével. Az Osiris-Rex több mint két évet töltött a Bennu körül, tanulmányozta és mintát is vett a nagy darab űrkőzetből, hogy jobban megismerje jövőbeli pályáját a Naprendsz
aug. 13
15:03
Európai polgári kezdeményezés a műanyag szemét csökkentéséért (Demokrata)
Brüsszel nyilvántartásba veszi azt a kezdeményezést, amely az újrafeldolgozható műanyag palackok terjedéséért harcol.
aug. 13
16:45
Több százezer idős nem oltatta be magát, ők a legveszélyeztetettebbek (Demokrata)
Arra kérik a még beoltatlan időseket és családtagjaikat, hogy fontolják meg újra az oltást.
aug. 13
17:51
Egyre sürgősebbnek tűnik a kisgyermekek oltása (Infostart)
Amerikában egyre nagyobb a gyerekek aránya a fertőzöttek között, emiatt pedig egyre nagyobb a nyomás a hivatalokon, hogy a lehető leghamarabb engedjék az öt év fölöttiek oltását.
aug. 13
19:21
Minden ötödik magyarnál súlyosabb tüneteket okozhat az alkohol egy enzim hiánya miatt (SzMo)
A dehidrogenáz enzim hiányát erős arcpír, szaporább pulzus, csökkenő vérnyomás, izzadás és hányás is jelezheti.

Keresés