Az Emirates már közel jár a járvány előtti kapacitásához , miután újabb 29 városba indította újra járatait, illetve sűrítette menetrendjét, amely immáron 270 járatot érint. Az Egyesült Arab Emirátusok 12 ország…
Kaposvár városa ezzel a gesztussal is szeretné megköszönni, hogy az egészségügyi szakdolgozók helyt álltak a koronavírus járvány alatt. – adta hírül a Kapos.hu A tudósítás szerint Kaposvár vezetése megkereste a…
A jakuzzi hatalmas minőségi javulást hoz majd az életedbe, ha rendszeresen használod. Ehhez persze az is kell, hogy olyan helyen legyen a medence, amit könnyű megközelíteni és örömmel használsz majd. Milyen szempontokat vegyél figyelembe a helyszín kiválasztásakor?
A hazai vízügyi szakma legnagyobb sikere, hogy a Szigetköz rehabilitációját elvégezte az elmúlt két évtizedben. Így nemcsak a pihenni, nyaralni vágyók tudnak itt sportolni, kempingezni, kikapcsolódni, de az élővilág is újjáéledt. Chripkó Lili képriportjából az is kiderül, hogyan sikerült mindezt megoldaniuk a vízügyi szakembereknek.
A túrázás minden évszakban nagy népszerűségnek örvend itthon, és sokan vízpart helyett ilyenkor is a hegyek és az erdők hűsítői lombkoronái közé kívánkoznak. Ám a forró nyári napok a legtapasztaltabb természetjárókat is nehézségek elé állítják, ezért érdemes körültekintően eljárnunk, ha a nyári túrázás mellett döntünk.
Július végén ünnepélyes keretek között beillesztették az utolsó elemet a kínai China Road and Bridge Corporation által épített Pelješac-hídba. A nagy dilemma most az, hogy mi legyen a híd neve. A mintegy 420 millió eurós költségvetésből épülő, 2404 méter hosszú és 55 méter magas műtárgy megkönnyíti a térség lakóinak életét, és várhatóan lendületet
Minden második fogadó helyesen tippelte meg a magyar olimpiai érmek számát – derült ki a Szerencsejáték Zrt közleményéből. Mint ismert, összesen 20 éremmel, közte 6 aranyéremmel zártak a magyar sportolók a tokiói nyári ötkarikás játékokon. A legtöbb fogadó a kardvívó Szilágyi Áron sorozatban harmadik elsőségére tett – mondta az InfoRádiónak a cég k
Ha egy 13-i nap történetesen péntekre esik, az mindig okoz némi felbolydulást a világban. Kissé félve lépünk ki otthonról, hiszen nem tudjuk, mit tartogathat számunkra ez a misztikus, kissé baljós előjelű nap.
Még tart a nyár, feloldották a legtöbb korlátozást és oltási igazolvánnyal ismét élvezhetjük a szabadságot, mégis sokaknál megmaradt a szorongás, a kilátástalanság érzése, és a kedvtelenség. Te is szeretnél már túllendülni a járvány utáni szorongáson? Akkor olvass tovább.
Az utóbbi években rohamtempóban robbantak be a tudomány szinte felfoghatatlan újításai, amelyek már-már ijesztően nehezednek a természet alkotta emberi létre. Mesterséges változatok, high-tech, mindent behálózó online világ. Valahogy megszűntek a határok. Egybemosódott gép és ember, és ez nemcsak szimbolikus értelemben következett be, hanem a maga
Az utolsó hétvégék egyikéhez érkeztünk a nyári szezonból. Jó hír, hogy ismét kánikulára számíthatunk, és az időjárás nem tesz keresztbe a finisben azoknak, akik a vízpart felé vennék az irányt. Rossz hír, hogy akik babonásak, minden bizonnyal nem élvezhetik mindezt, hiszen ma van az év első, és egyben utolsó péntek 13-ai napja. A kőbevéset
Lolo Jones már bánja, hogy a nyilvánosság elé állt titkával. Állítása szerint ismerkedési lehetőségei gyakorlatilag megszűntek, mióta elismerte, hogy még mindig igaz szerelmének - leendő férjének - tartogatja magát. Bizony, 39 évesen is.
Jó hír az Instagram felhasználóknak: egy új fejlesztésnek köszönhetően mostantól ki lehet szűrni a beérkező privát üzeneteket, illetve kommenteket, ezzel is védve magunkat az esetleges verbális támadásoktól.
A Disney rengeteg csodálatos történetet alkotott, amelyeket mindannyian teljes szívünkből szeretünk, és amelyek varázslattal töltenek el minket minden alkalommal, amikor megnézzük őket. Sok rajzfilm valós eseményeken alapul, vagy szorosan kapcsolódik a történelmünkhöz, de olykor feláldozzák a történelmi pontosságot, annak érdekében, hogy igazi mesé
Miután hivatalossá vált, hogy az argentin szupersztár, Lionel Messi a francia fővárosba teszi át székhelyét, a PSG futballcsapatának lesz a legnagyobb éves fizetési kerete.
Nem túlzás kijelenteni, hogy Lionel Messi a világ egyik kedvenc focistája. A tehetséges futball sztárt karrierjében családja is támogatja, gyönyörű feleségével négy éve élnek boldog házasságban.
Nemrég jelent meg a Vogue Italia Nápoly különkiadása, a lapszám megjelenése alkalmából pedig egy amerikai művész, Sam Youkilis fantasztikus videókat készített az olasz városról.
Mindkét oldalon álltam már: adtam és kaptam is borravalót. Pontosan tudom, hogy nem jár mindig, mindenkinek, még ha úgy is érezzük a fizetéskor. A jatt a felszolgáló vagy a szolgáltató „jutalma”, ha elégedettek vagyunk azzal, amit kaptunk a pénzünkért.
Lady Gaga a Ceek VR alkalmazáson keresztül a virtuális valóság élményébe vezeti a nézőket, ezzel együtt pedig a 911 című dalához készült szürreális videoklipjének kulisszái mögé is. A megjelenés pedig szorosan egybeesik a Chromatica album egyéves évfordulójával.
A depresszív írónő mindössze 31 éves volt, amikor önkezűleg véget vetett az életének. Nedves törölközővel szigetelte el a szobát közte és az alvó gyerekei között, ezek után pedig megnyitotta a gázt és a fejét a sütőbe tette. A rendőrség gyanúsnak vélte a halálát, de egy közeli barát „megnyugtatta" a rendőröket: ő ezt teljesen komolyan gondolta. De
Új funkcióval bővül a világ egyik legelterjedtebb videóhívó szolgáltatása, a Zoom. A Focus mód lehetővé teszi, hogy csak a hívás kezdeményezője lásson mindenkit, a többi résztvevő pedig csak a hostra fókuszálhat.
Shay Mitchell neve a Pretty Little Liars című Tv sorozatból lehet leginkább ismerős. A gyönyörű színésznő páratlan ízléssel rendelkezik, akár divatról, akár dekorálásról van szó. Nemrég beengedte az Architectural Digest csapatát felújított és újradesignolt otthonába, amely maga a tökéletes mediterrán stílusú sztárfészek.
A sütés-főzés nélkülözhetetlen tartozékai a különböző konyhai gépek. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat velük kapcsolatban, amelyek talán Neked is segítségedre lesznek, ha épp a konyhád berendezését tervezed.
Az olaszok imádják a gyerekeket, és már onnantól, hogy látszott rajtam a terhességem, egészen másképpen bántak velem mindenhol, a boltokban, a hentesnél… Ez a fajta ragaszkodás egyébként furcsa is volt nekem, az olasz anyák “majomszeretettel” csüngnek a porontyokon, nem csoda, hogy sok pasi még harmincon túl is a mamahotel vendégszeretetét élvezi..
A tokiói olimpia vitorlásversenyeinek éremfutamait követő sajtótájékoztatókon rendre előkerült a kérdés, miszerint nekivágnak-e a következő felkészülési ciklusnak. A felvetés csak elsőre tűnt közhelyesnek. Párizs 2024-ben rendezi az olimpiát, a vitorlázásnak pedig Marseille ad majd otthont. Addig mindössze három évet kell várni, az első kvalifikáci
Gyerekkoromból nagyon kevés emlékem van macskákról, említésre méltó talán csak egy, úgy négyéves koromból maradt – az ágy alá bújt macskát szerettem volna mindenképp előhúzni. A farkánál fogva cibáltam, a cica bőszen ellenkezett. A felnőttek engedték a viadalt.
Mi a közös ezekben a hírességekben? Természetesen mindannyian hatással voltak a világra, de még abban is, hogy mindannyian balkezesek! Oprah Winfrey Amikor nem médiabirodalmát vezeti, Oprah Winfrey szívesen tölti szabadidejét a konyhában, ahol ínycsiklandó ételeket készít. Ekkor pedig, ha jobban megnézed a fotókat és videókat, észreveheted,