2021. augusztus 5. csütörtök

aug. 5
8:00
Kovács Zoltán: nevetséges a liberális twitterezők által kreált történet (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány folyamatosan kap interjúkéréseket – hangsúlyozta Kovács Zoltán.
aug. 5
8:06
Könnyeivel küszködött a magyar olimpikon: Lehet, hogy én is érek valamit (Metropol)
Csipes Tamara csütörtökön ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián.
aug. 5
8:06
Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre (ProfitLine)
Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
aug. 5
8:06
Rihanna is dollármilliárdos lett, egyben pedig a leggazdagabb énekesnő (444.hu)
Miközben öt éve nem adott ki új albumot.
aug. 5
8:06
Csipes Tamara ezüstérmes, Kozák Danuta negyedik lett a kajak egyes 500 méteren (SzMo)
Csipes - akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc -, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.
aug. 5
8:06
Képtelenek voltunk másképpen tekinteni Monroe-ra, mint köztulajdonra – Mit tettünk veled, Marilyn? (WMN)
Ötvenkilenc éve hunyt el Marilyn Monroe. Csepelyi Adri pedig megmutatja, milyen kegyetlenül bánunk az ikonjainkkal.
aug. 5
8:06
Prekogokra támaszkodna az amerikai hadsereg (Bitport)
A Pentagon egyik magas rangú vezetője szerint már olyan fejlett az adatgyűjtési és -elemzési képességük, hogy napokkal előbb tudják, mit fog lépni az ellenség.
aug. 5
8:06
Történelmi teljesítményt nyújtott Manhercz Krisztián a horvátok ellen (Mandiner)
Elitklubba került a horvátok ellen nyújtott teljesítményével Manhercz Krisztián, a magyar vízilabda-válogatott játékosa.
aug. 5
8:06
Magyar euró: se vele, se nélküle (Magyar Nemzet)
2006–2007-es dátumunk volt az euróra, de az Mszp–Szdsz-kormány letérítette a normál pénzügyi útról Magyarországot.
aug. 5
8:06
Orbán kinevezett egy roma kapcsolatokért felelős kormánybiztost (Nyugati Fény)
Mint a neve is mutatja, a roma kapcsolatokért fog felelni.
aug. 5
8:12
Villámlás, felhőszakadás jön! Nagyon durva vihar miatt adtak ki figyelmeztetést! (Metropol)
Szinte az egész ország területén 1-es fokozatú figyelmeztetés van érvényben.
aug. 5
8:12
Másodfokú riasztást adtak ki a heves zivatarok veszélye miatt (Háziállat)
Zivatarveszély miatt másodfokú riasztást adott ki az ország középső és keleti részén több járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel.
aug. 5
8:12
Meghaladta a 200 milliót a fertőzöttek száma (vg.hu)
A járvány halálos áldozatainak száma 4,2 millió felett van.
aug. 5
8:12
Az érmen és az elismerésen túl – ennyit ér a sikeres szereplés az olimpián! (Igényesférfi.hu)
Szingapúrban több mint 220 millió forintnak megfelelő pénzdíjat ígértek az olimpiai aranyérmeseknek.
aug. 5
8:12
Európai turnéra indul a Meseország mindenkié, hat nyelven már biztos megjelenik (Könyves Magazin)
A Meseország mindenkié Facebook-oldalán jelentették be, hogy ezen kívül tárgyalásokat folytatnak több más külföldi kiadóval is.
aug. 5
8:12
Lebukott a szexi kajakos: erre használta az olimpián kapott óvszert (BorsOnline)
Még érmet is kapott az ausztrál sportolónő.
aug. 5
8:12
Élőszereplős lesz a nyolcvanas évek legendás sci-fije: a Flash Gordon remake-je, Taika Waititi rendezi és írja (Promotions)
A Queen egyik legnagyobb slágere volt a nyolcvanas években a "Flash", amely a Flash Gordon filmzenéje volt. Most jön a sci-fi legenda remake-je.
aug. 5
8:15
Verseny nélkül nyert a T-Systems a BKK-nál (Menedzsment Fórum)
A T-Systems ingyen ad új szoftvert a BKK-nak a jegyautomata-rendszerhez, ugyanakkor verseny nélkül megkapja az automaták felújításáról szóló 735 milliós megbízást.
aug. 5
8:18
„Magyar villám„ – üzente Orbán Viktor Tótka Sándornak (Metropol)
Orbán Viktor már hajnalban gratulált az olimpiai bajnoknak.
aug. 5
8:18
Változékony időjárás lesz szerdán, még az esőernyő is előkerülhet (Háziállat)
Először északon, majd később az Alföldön alakulhat ki elszórtan zápor és zivatar, kánikulára legfőképpen a déli országrészben számíthatunk.
aug. 5
8:18
Élő adásban sírta el magát az olimpikon anyuka: „nehéz év volt, hiányzik a családom” (Ripost)
Az ötszörös bajnok kajakozó szombaton még a csúcsra érhet.
aug. 5
8:18
Minimális forintmozgás reggel (vg.hu)
Az eurót 354,59 forinton jegyezték reggel nyolc órakor.
aug. 5
8:18
Új gyerekkönyvkiadót indít a Central (Könyves Magazin)
A Central Kiadói Csoport vezetőségének célkitűzése, hogy egy újabb kiadói lábat építsen ki, és ebben számítanak Balázs Eszter szakmai hozzáértésére, írja a Central Médiacsoport.
aug. 5
8:18
Vihar - Másodfokú riasztást adtak ki a heves zivatarok veszélye miatt (SzMo)
Elsőként Pest, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye egyes járásaira adták ki a másodfokú riasztást. Nyugat, északnyugat felől több hullámban kelet, északkelet felé haladnak a zivatarok.
aug. 5
8:18
Eltolták a Diablo Immortal megjelenését (Hamu és Gyémánt)
A fejlesztők még mindig nem készültek el vele, időre lesz szükségük.
aug. 5
8:18
Úszó napelemfarm is termel áramot Hollandiában (Transpack)
Európa legnagyobb úszó napelemfarmja Hollandiában található, amit egy 18 hektáros tóra telepítettek.
aug. 5
8:18
Már harmincnégyezer hétszemélyes autót vásároltak a családok állami támogatással (Magyar Nemzet)
A kormány a nagycsaládosok életét könnyítené meg a 2,5 milliós támogatással, amely továbbra is elérhető – számolt be róla Novák Katalin.
aug. 5
8:20
Tornádó Pest megyében (Háziállat)
Letaglózó volt olvasni anno a tornádóról, mely Csehországban okozott borzalmas
aug. 5
8:21
Válik Maros Gábor, éremeső az olimpián, óriási időjárási fordulat jön a hétvégén – Íme, a reggel legfontosabb hírei (Blikk)
Íme, a Blikk hírösszefoglalója csütörtök reggel: összeszedtük a legfontosabb történéseket, hogy Önnek ne kelljen keresgélnie!
aug. 5
8:21
Ilyen még sohasem történt a nyári olimpiák 125 éves történetében (Infostart)
Nyolcvanhat ország szerzett már érmet a tokiói olimpián, nagyon valószínű, hogy megdől a játékok végéig az eddigi rekord. Csütörtök hajnalban olyan ország is feliratkozott a listára, amely még korábban soha nem szerzett érmet az olimpiák történetében.
aug. 5
8:24
Már több mint 200 millió embernél mutatták ki a koronavírust (Portfolio)
A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint ma reggelre lépte át a 200 milliót a koronavírus fertőzöttjeinek száma a világon. Csütörtöki koronavírushíreink ebben a cikkben követhetők nyomon a nap folyamán.
aug. 5
8:24
A Skandináv lottó nyerőszámai a 31. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/31. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő heti várható főnyeremény 161 milió forint.
aug. 5
8:24
Kiadták a riasztást: lecsap a gigavihar, többfelé leszakad az ég csütörtökön (Pénzcentrum)
Zivatarveszély miatt másodfokú riasztást adott ki az ország középső és keleti részén több járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel. A katasztrófavédelem azt kéri, mindenki figyelje a meteorológiai riasztásokat.
aug. 5
8:24
Magas fokú önvezetésre képes SUV-t fejleszt a Huawei és a GAC (autopro)
A tisztán elektromos szabadidő-jármű gyártása néhány év múlva veheti kezdetét.
aug. 5
8:24
Az építőanyag-forgalmazók kétharmadának vaj van a füle mögött (vg.hu)
A fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába.
aug. 5
8:24
Nem volt ideje regényt írni, a század egyik legjobb novellistája lett (Könyves Magazin)
A héten volt Raymond Carver halálának évfordulója, amiről a Lithub egy 1983-ban készült interjúval emlékezett meg. Carver akkor a The Paris Review-nak adott interjúban elárulta, hogy nemcsak a műfaj iránti rajongás miatt lett novellista.
aug. 5
8:24
Belkar™ – egyedi hatásmechanizmusú, őszi posztemergens repce gyomirtó szer (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Belkar™: kiváló hatású gyomirtó szer repcében, az ősszel megjelenő gyomfajok és a keresztes virágú gyomnövények ellen
aug. 5
8:24
Apai ölelés, amiben benne volt az elmúlt huszonegy év (Magyar Nemzet)
Csipes Tamara is úgy érzi, szintén olimpiai bajnok édesapja most először volt maradéktalanul elégedett vele.
aug. 5
8:24
Lecserélték a Nenyi-t: Már a parádés szövegű Nemzeti Hitvallást kell kirakni a középületekben (Nyugati Fény)
Változnak az idők.
aug. 5
8:26
Ady Endre, Hamvas Béla és Kaffka Margit neve is felkerült a csillagos égre (Könyves Magazin)
Nevet kapott 16 magyar felfedezésű kisbolygó. Mint az Elkh Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának szerdai közleményére hivatkozva az Mti kifejti, a kisbolygók elnevezése régi hagyomány. Eszerint a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon felfedezettjének.
aug. 5
8:27
Döbbenetes fordulat: Veszekedéshez hívták az örkényi rendőröket, végül a tűzszerészeknek kellett kivonulni (BorsOnline)
Apa és lánya veszett össze, végül durva titokra derült fény.
aug. 5
8:27
Potyognak a magyar gólok az amerikai futballbajnokságban (Infostart)
A szerdai napon Sallói Dániel és Gazdag Dániel is feliratkozott a táblára.
aug. 5
8:30
Kedvezőtlen gazdasági adatok után új impulzusra várnak a tőzsdék (Portfolio)
Felemás teljesítményt mutattak tegnap az amerikai tőzsdék, a Dow Jones és az S&P 500 lejjebb került, míg a Nasdaq enyhén emelkedett. A kedvezőtlen kereskedési hangulat annak volt köszönhető, hogy a Fed egy befolyásos döntéshozója szerint 2023-ban már kamatemelés jöhet, illetve az is csalódást okozott, hogy a vártnál kevesebb álláshely született az
aug. 5
8:30
Mexikó beperelt egy rakás amerikai fegyvergyártót (444.hu)
Mert szerintük a fegyvergyártók nagyon is tisztában vannak vele, hogy fegyvereiket tömegével csempészik Mexikóba. Kártérítést követelnek, amire történelmileg kevés az esélyük, de talán változóban van az amerikai ítélkezési gyakorlat.
aug. 5
8:30
Az igazság a nullkalóriás élelmiszerekről – Tényleg létezik olyan étel, amitől fogyunk? (Femcafe)
Sokat beszélünk az úgynevezett nullkalóriás, illetve negatív kalóriás élelmiszerekről, amelyekből a legenda szerint bármennyi ehetünk, mégis fogyni fogunk. Nem árt azonban tisztában lennünk a fogalom valódi jelentésével.
aug. 5
8:30
Különvált az új és a használt lakások piaca (vg.hu)
Növekvő forgalom mellett is lassult a drágulás a használt lakások piacán, miközben az új lakások területén töretlen a növekedés üteme. Budapesten egyre nehezebb, a városokban egyre könnyebb eladni egy lakást.
aug. 5
8:30
Szántás, vagy forgatás nélküli talajművelés: Lemken (GépMax)
Új technikai megoldásokat mutatott be a Lemken a szántásos és a forgatás nélküli talajművelésben Mezőfalván.
aug. 5
8:32
Most bárki bepillanthat az MNB szupertitkos páncéltermébe – Ilyen képet még biztos nem láttál a magyar aranytartalékról (Portfolio)
Az MNB Facebook-oldalának köszönhetően végre bárki betekinthet a jegybank páncéltermébe, ahol az ország aranytartalékát őrzik. Emellett bejegyzésében az MNB eddig nem ismert információkat is megosztott Magyarország aranytartalékáról.
aug. 5
8:34
Megvan Áder János utódja (Portfolio)
Trócsányi László EP-képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölik a kormánypártok Áder János köztársasági elnök utódául – értesült a Népszava, amelynek információit fideszes politikusok is megerősítették.
aug. 5
8:36
Enyhe forinterősödés reggel (ProfitLine)
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzésekhez képest.

Keresés