A múlt héten, a tőzsdei bevezetés után elmaradt a csoda. A Robinhood részvénykereskedelmi app papírja a vártnál is gyengébben fogytak. Mostanra megfordult a helyzet.
Ma este visszatér a Manhattan című sorozat az Epic Drama műsorára a második évaddal. A széria az új-mexikói Los Alamos városában játszódik, ahol tudósok és katonák egy olyan titkos projekten dolgoznak, amely örökké megváltoztatja a világot – az első atombombát próbálják megalkotni, ezúttal már az idővel is versenyt futva. Mint a legtöbb szezonális
Mit gondol Orbán Viktor politikájáról a Fox News sztárműsorvezetője? Hol vehetnek részt gyerekek nemátalakító kezeléseken? Mi tartotta a lelket a székely terrorizmus vádjával elítélt családapákban a börtönben? Orosz-kínai kapcsolatok, lengyel bányariport, Milák Kristóf, globális minimumadó és Lóci játszik az e heti Mandiner hetilapban!
Megrángatta a magyarországi horgászpiac résztvevőit a koronavírus-járvány. Bár a tavaly nyári hónapokban gyakorlatilag megrohamozták az emberek a vízpartokat – és ennek apropóján a horgászboltokat is – a lelkesedés és a fogyasztás az év utolsó harmadára visszatért a 2019-ben tapasztaltakhoz és ez a tendencia figyelhető meg azóta is. A pecázás évek
Az országos előirányzaton felül további, legfeljebb három hónappal meghosszabbíthatják szülési szabadságukat a harmadik gyermeket vállaló anyák a kínai fővárosban - írta a helyi hatóságok csütörtöki közlésére hivatkozva a China Daily című kínai lap.
Ahogyan arról a Blikk is beszámolt, gyarkolatilag az egész országra riasztást adtak ki a záporok, illetve zivatarok miatt, sőt, egyes megyékben harmadfokú veszélyjelzés van érvényben, így nem kizárt, hogy jégeső is lezúdul majd. Az Időkép szerint több helyütt pedig már meg is érkezett az eső, raádásul mindez heves szelekkel és villámlással is társu
Minél előbb fel kell hagyni a megszűnő kamatlábak használatával, ezek helyett az új szerződéseikben alternatív rátákat szükséges alkalmazni. Az átállás hatásairól a piaci intézményeknek részletes tájékoztatást kell adniuk honlapjaikon ügyfeleiknek – olvasható az MNB friss vezetői körlevelében.
Mától a mozikban Neill Blomkamp horrorfilmje, a Démoni, ami bátran indulhat az év legrosszabb filmje címért. Hogy miért, az spoilermentes kritikánkból kiderül.
A Lőrincz testvérek arany- és ezüstérmével a magyar birkózás már felülteljesítette az olimpiai elvárásokat – mondta az InfoRádiónak Tokióban Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke.
Magyarországon nincs kiépített törvényességi kontroll a megfigyelések terén – erről beszélt Gulyás József volt országgyűlési képviselő a Spirit Fm Aktuál című műsorában.
A legnagyobb hazai médiacégek kétharmadának csökkent az árbevétele tavaly, a járvány pedig felgyorsította a médiapiac strukturális átalakulását – többek között ezt állapította meg a Whitereport legújabb negyedéves jelentése. Az elemzés szerint a 100 legnagyobb hazai médiavállalat 34%-a tudta növelni árbevételét 2020-ban előző évhez képest, 66% ped
Idén is elindul a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű akció, amely Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramja – közölte a Katolikus Karitász.
Idén 40 éve, hogy elindult a Zenebutik, amelyben Juhász Előd pillanatok alatt a tévés kedvencek közé emelkedett. Vasárnap délelőttönként ott ült a televíziókészülékek előtt több millió néző, közöttük megannyi pop és rockzenére kiéhezett fiatal és a klasszikus muzsikára vágyó idősebb.
Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
Aki rozsdaövezetté nyilvánított területen vásárol új lakást, az CSOK-tól és gyerekszámtól függetlenül visszaigényelheti az 5 százalékos áfát. Ez a legújabb lakáspolitikai bejelentés, ami pontot tett annak az évek óta húzódó tervezésnek a végére, amely a rozsdaövezeti területeken való fejlesztéseket volt hivatott bátorítani. Megkérdeztük a hazai fej
A Formula Student sorozatot 2010-ben rendezték meg először hazánkban, majd 2016 óta Formula Student East néven folyamatos fejlődésnek örvend, aminek köszönhetően a 2021-es idényre Európa és a világ egyik legrangosabb versenyévé vált. Idén három kategóriában - belső égésű, elektromos és önvezető - a több, mint 420 jelentkező közül összesen 84 csapat
Hajdú Péter a napokban jelentette be, hogy újra apa lesz, ám az örömhír mellett azt is megtudhattuk, hogy párja, Láng Eszter korábban többször is elvetélt.
Megkapta a gyógyszerkészítmények helyes gyártási körülményeit bizonyító GMP-bizonyítványt az indiai Bharat Biotech által előállított, elölt vírust alkalmazó Covaxin vakcina Magyarországon – írják indiai lapok a gyártó bejelentésére hivatkozva. Magyar hatóságok egyelőre nem számoltak be erről, és az elismerés nem is feltétlenül jelenti azt, hogy a v
Ha átmeneti lenne az infláció kiugrása, akkor az legfeljebb csak három-négy hónapig tartana az USA-ban, azonban egyre nagyobb az esély arra, hogy egy stagflációs időszak köszönt az amerikai gazdaságra - ez pedig a világ minden részére hatással van. Kardos Zsolt, az Aegon Alapkezelő portfóliómenedzsere kifejtette: ez a lehető legrosszabb forgatóköny
Egy kicsit minden bizonnyal mindannyian szeretnénk Cindy Crawford-ok lenni – a 90-es évek szupermodellje a mai napig gyönyörű és szemmel láthatóan jól is érzi magát a bőrében. Persze ezért aktívan tesz is, hiszen az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgást sem hanyagolja el. Most megosztotta a világgal szépségének egyik titkát – íme
Az országos előirányzaton felül további, legfeljebb három hónappal meghosszabbíthatják szülési szabadságukat a harmadik gyermeket vállaló anyák a kínai fővárosban – írta a helyi hatóságok csütörtöki közlésére hivatkozva a China Daily című kínai lap.