Másfél év után tartott élő sajtótájékoztatót az Erste Bank, az eseményen pedig a Pénzcentrum is jelen volt. A vezetők által ismertetettekből kiderült, a pénzintézet 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta 2021 első félévét. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ett
Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek – tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
Augusztus első dekádját az időjárás ismét hőségnapokkal folytatta. A nappali maximumok folyamatosan 30 Celsius fok körül vagy néhány fokkal felette alakultak. Az éjszakák általában enyhék, 20 fokra csökkentek. Eső csak szórványosan, kiszámíthatatlan eloszlásban hullott, néhány körzetben szélviharral és jéggel társulva esett. Az országos aszály tová
A katasztrófavédelem hírei szerint kamionnal karambolozott egy személyautó az M0-ás autóút 33-as kilométere közelében, Gyál térségében, az M3-as autópálya felé vezető oldalon. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket. A helyszínre a mentőhelikopter is érkezett. A mentés idejére a balesetnél az utat lezárták. További autós tartalma
Izgalmas kísérletbe kezdett augusztus elsejével Hongkong városa. A lakók majdnem 200 ezer forintot kapnak bármilyen előzetes feltétel nélkül. Egyetlen kikötés van csupán: az összeget néhány hónapon belül el kell költeni, különben elveszik.
Közel negyedével emelkedtek az Erste Bank működési bevételei 2021 első félévében éves alapon. A működési kiadások ellenben csupán 5,1 százalékkal nőttek, így a költség/bevétel arány 45 százalék alá esett. Ezzel az Erste Magyarország egyik legköltséghatékonyabb bankja. A pénzintézet 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első fé
Négy versenyhatósági vizsgálat zajlik párhuzamosan az építőipari piacokon, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden jelzést megvizsgál, amely piaci torzulásra, esetleges jogsértésre utalhat a szektorban – közölte a nemzeti versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkér
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/11/4950/
Júliusban és augusztusban a földibolhákra sem árt odafigyelni, mert igen nagy károkat tudnak okozni a kertben. Nézzük is, mit tehetünk ellenük vagy épp értük.
Senkinek ne jusson eszébe ByeAlexszel ujjat húzni, mert aki megkísérli, az egy viperanyelvű, sakáljellemű és kaktuszintelligenciájú kommentelő ketrecharcossal találja szembe magát.
Több mint félmillió utas fordult meg a budapesti reptéren idén júliusban, ami közel annyi, mint az év első felének teljes utasforgalma. A forgalom dinamikusan bővült a múlt hónapban, de még mindig csak a harmadát teszi ki a koronavírus előtti 2019-es év júliusi forgalmának. Népszerűek voltak a törökországi nyaralócélpontok, a görög szigetek és Span
A Központi Mentésirányítás munkatársai segítségével telefonon keresztül megkezdte az életmentést az az asszony, aki mozdulatlanul talált rá 70 éves férjére a kertben. Eleinte azt gondolta képtelen rá, mégis megmentette férje életét.
Az olimpiai bő két hete alatt rengeteg eseményre lehetett fogadni, minden második fogadó például jól tippelte meg a magyar érmek számát – derült ki a Szerencsejáték Zrt. forbes.hu-nak eljuttatott közleményéből.
A lakáshitelek folyósítása kiugró volt, abból 34 százalékkal helyeztek ki többet, mint az előző év azonos időszakában. Ennél csaknem kétszer jobban bővültek a kisvállalkozói hitelfelvételek. A fogyasztási kedv visszatérését tükrözi, hogy az Erste a személyi kölcsönökből 2021 első felében többet folyósított, mint az előző év azonos időszakában. Ami
Júliusban 4,95 százalékra emelkedett a román éves inflációs ráta a tavalyi hetedik hónaphoz mérten, miután júniusban 3,9 százalékon jegyezték – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Az új fejlemény sokak szerint átrendezheti az olasz belpolitikát, és gyökeresen új dinamizmust adhat annak a politikai készülődésnek, ami már 2023-as következő parlamenti választásra összpontosít.
A Szent István Napok keretében a komolyzenei dallamokhoz csodás panoráma dukál, míg az Operett Korzó pillanatait egy pohár pezsgőkülönlegesség teheti feledhetetlenné a Vígadó téren. Augusztus 20. és 22. között mind a két helyszínen találhat mindenki kedvére való programot. A Panorama Classical lélegzetelállító környezetben, a Filozófusok k
Belpolitikai viszályok miatt csúszik a román igazságügyi reform egy részének visszavonása. Noha az Rmdsz kompromisszumos javaslatát a politikusok elviekben elfogadják, a pártfegyelem mindent felülír.
Schell Judit most először beszélt arról, miért költözött ki Spanyolországba a koronavírus-járvány kellős közepén két kisebbik gyermekével. A színésznő azt is elárulta, nem bánja hogy a Thália Színházat is otthagyta.
Két nap múlva, augusztus 13-án délben járt volna le az előminősítés beadhatósága a nagy uniós K+F pályázathoz (a GINOP PLUSZ-2.1.1-21), de most olyan tartalmú közlemény jelent meg az előminősítésekben illetékes Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) oldalán, amely szerint az előminősítési kérelmeket folyamatosan be lehet adni k
Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje néhány évvel ezelőtt Oscar-díjat nyert, a fiatal rendező pedig most elkészítette első nagyjátékfilmjét. Az izgalmas történet és a parádés szereposztás újabb nagyszerű mozit ígér.
Megvált a Richter Gedeon Nyrt.-ben lévő részesedésétől a magyar állam: az 5,25 százalékos tulajdonrész a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványhoz került. A magyar állam tulajdonában 9 777 658 darab Richter-részvény