300 emberen segíthetett az a létavértesi nő, aki a napokban már századszor adott vért. A hölgyeknél ez kimagasló eredmény. A nők ugyanis egy évben maximum négyszer adhatnak vért, terhesség alatt pedig egyáltalán nem. A százszoros rekorder nő nem csak vért ad, hanem az akciók szervezését is segíti.
A harcos testét korabeli, tipikus női ruházatban temették el, ugyanakkor két kardot is találtak a sírban, ami gyakran (bár nem mindig) a férfiassághoz kapcsolódik számos európai kultúrában.
Bejelentették a Televíziós Újságírók Díja jelöltjeit. 2020 „Legjobb női műsorvezetője” lehet D. Tóth Kriszta, Lilu vagy Ördög Nóra, „Legjobb férfi műsorvezetője” Istenes Bence, Stohl András vagy Till Attila. Zsűritagként díjazhatják Bereczki Zoltánt, Gáspár Lacit és Rácz Jenőt is.
Magyarország egyetlen nemzeti otthonteremtési közössége, a Central NOK Szervező Zrt. a tavalyi üzleti évét 25,2 millió forintos veszteséggel zárta, szemben az előző évi 7,6 milliós adózott nyereséggel. Ez a cég 2016 júliusa óta íródó történetének második legmagasabb negatív eredménye. Utánajártunk az okoknak és annak, hol is tart ez a bizonyos otth
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában szerdán, az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján.
Észak-Koreának évente kevesebb, mint 100 ezer látogatója van, így nem meglepő, hogy még mindig alig ismerjük az országban zajló zárt világot. Itt van öt tény, amelyről talán még te sem hallottál.
A nemzeti kormány számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - jelentette ki a honvédelemi miniszter a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.
A közlemény szerint a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel. E környezetterhelés csökkentése nagyban elősegíthető a járműállomány korszerűsítésével, fiatalításával - tették hozzá, azzal együtt, hogy a tiszta járművek térnyerése az anyagi ösztönzők mellett
Kárász Anna olimpiai bajnok arról mesél tokiói tanulságok című sorozatunkban, hogy sokszor az elcsendesedés a legjobb út ahhoz, hogy megtaláljuk a legbensőbb és legmélyebben szunnyadó erőnket.
A MOK-elnök szerint már most el kellene kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra, és megkezdeni a kontaktkutatást, valamint a tesztelést, Kincses Gyula egyelőre egyetlen szigorítást javasolna: a védettségi igazolvány használatának visszahozását. A Magyar Orvosi Kamara tárgyalást kért a kormánytól az orvosi bérrendszer rendezésésről: az alapbérek
Gyerekként még a szülőktől és nagyszülőktől leste el a taktikákat, mára viszont a világ snapszerkirályává vált Táncsics Péter. A kőszegi férfi 35 éve kezdte el forgatni a lapokat, aminek meg is lett a gyümölcse: augusztus elején megnyerte a hazánkban rendezett snapszer-világbajnokságot.
Egy magát időutazónak hirdető tiktokker szerint az idegenek holnap landolnak a bolygónkon azzal a céllal, hogy intergalaktikus háborút indítsanak ellenünk.
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.
Kabul – Az összeomlás szélére sodródott Afganisztán, az Egyesült Államok seregének kivonulásával egymás után vesztik el eddigi területeiket a kormányerők a hevesen támadó tálibok ellen. Az iszlamista seregek rohamtempóban foglaltak el nyolc tartományi fővárost is, ahonnan a kormányerők – a korábbi, sokmilliárdos katonai felszerelés és kiképzési tám
Zavartalanul lehet náluk szállást foglalni, de csak két-három nappal az utazás előtt értesítik a nyaralókat arról, hogy ne induljanak el, mert nem tudják elutalni a pénzüket a szállásadójuknak.
Történelmi jelentőségű látogatást tesz Marokkóban Jaír Lapid izraeli külügyminiszter a két ország kapcsolatainak erősítésért – jelentette az izraeli média szerdán.
Hazatértek a magyar olimpikonok Tokióból, a legjobbakat hétfő este a BOK Csarnokban köszönthették a szurkolók. Az egyik legtöbb autogramot és képet attól a Nagy Viktortól kérték a rajongók, aki vasárnap parádésan védett az olimpiai vízilabdatorna magyar–spanyol bronzmeccsén.
A TV2Play.hu szerint előfordulhat, hogy Sergio Agüeronak is új csapat után kell majd néznie úgy, hogy egyetlen percet sem játszott a Barcelona mezében.