Idén májusban a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia 59 százalékát nap, 22 százalékát pedig biomassza biztosította - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb energiastatisztikai riportjából.
„Ha Orbánék buknak, akkor Magyarország lesz az első, amely évente a teljes érintetti körnek, vagyis minden tizennyolc évesnek biztosítani fog egy ingyenes InterRail-bérletet” – erről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a kapcsolódó európai uniós program mentora beszélt a Fiatalok Világnapja alkalmából tartott, csütörtöki online sajtótájékoztat
Hat Pest megyei strandon találtak szabálytalanságot a kormányhivatal ellenőrei, ami tavalyhoz képest magasabb arányt jelent. A tanúsítványokkal és a személyzet képesítésével volt jellemzően probléma. A jogsértő vállalkozások minden esetben bírságra számíthatnak.
Egy új reprezentatív felmérés arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként használják fel a magyarok a nyári szabadságukat. Kiderült, hányan tudják akadálymentesen és egyszerűen függetleníteni magukat néhány napra a munkájuktól, és kik azok, akik e téren nehézségekbe ütköznek.
Bár a közvélekedésben a karfiol nem számít kifejezetten szexi zöldségfélének, egy finom, szaftos rakott karfiollal könnyen rácáfolhatunk erre a sztereotípiára. Főleg, ha még némi hússal is gazdagítjuk.
A legnépszerűbb családtámogatási forma ma Magyarországon a Babaváró hitel és az otthonfelújítási támogatás, utóbbit 10 megkérdezett közül 9 ember ismeri.
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy 2021. december 31-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi év, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére. Szigorú feltételeknek való megfelelés esetén limitált osztalékfizetésre ugyanakkor sor k
Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként – közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
A következő hetekben kiemelten ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a pálinkaalapanyagként felhasznált barack és málna származását. Az akció célja, hogy a pálinka, mint az egyik leghíresebb Hungarikum termék – az előírásoknak megfelelően – valóban, és kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön.
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 663 658 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 497 940-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A törlesztési moratórium bizonytalanságára hivatkozva meghosszabbította osztalékkifizetési korlátozását az MNB a magyar bankokra vonatkozóan, és csak szigorú feltételekkel tekint el az osztaléktilalomtól. Az EKB július végi lazító döntése fényében meglepő az MNB lépése, ugyanakkor a törlesztési moratórium folytatása körül valóban nagy a bizonytalan
Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG.
Nézz szembe az ismeretlennel! Nézz szembe a hírnévvel! Nézz szembe önmagaddal! A Survivor augusztus 30-án induló legújabb évadában minderre lehetősége lesz az embert próbáló viadal során egymással összecsapó celeb és civil csapat tagjainak. A helyzetek még kiélezettebbek, a feszültség tapintható a mindenre elszánt csapatok között – írja a tévécsato
Érződik, hogy idén sokan az utolsó pillanatra hagyták a nyaralás megtervezését, és ha eljutnak a szálláskeresésig, akkor az árfekvést nézik elsőként. Korábbi felmérésünk eredményeit összesítettük.
Az MNV Zrt. 2020-ban 10-10 százaléknyi Richter-részvényt ruházott át a Tihanyi Alapítványra és a Maecenas Universitas Corvini Alapítványra. Az állam befolyása ezzel nullára csökkent a gyógyszercégnél.
Az idei évben jubilál a szakmai célközönsége által jelenleg ismert szakmai-tudományos formájában a Gazdasági Versenyhivatal félévente megjelenő magyar nyelvű szakmai kiadványa, a versenyjoggal, versenypolitikával foglalkozó Versenytükör, amelyben magas szakmai színvonalú jogi és közgazdasági írások szerepelnek - olvasható a közleményükben.
Biden még májusban kérte a titkosszolgálatokat, hogy 90 nap alatt derítsék ki, honnan ered a koronavírus. A jelentést ismerő források szerint ez továbbra sem egyértelmű.
Idén is lesz Belvárosi Sörfesztivál, az eseményt augusztus utolsó napján és szeptember első napjaiban tartják majd Budapesten. A kézműves sörök mellett minőségi truck food kínálat is várja majd a rendezvényre kilátogatókat. Az augusztus 31 és szeptember 5. közötti sörfesztiválra a belépés továbbra is ingyenes, kóstoláshoz azonban egyedi, logózott
Júniusban az ipari termelés volumene 22,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten, munkanaphatástól megtisztítva 18,6 százalékkal nőtt a kibocsátás. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,3 százalékkal csökkent az ipar szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított teljesítménye – erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a
Vajna Timi legújabb fotója nagy kérdéseket vetett fel a követőiben: vajon ki lehet a titokzatos férfi a képen, aki átölelheti az örökösnő karcsú derekát?
Egy hekker a Poly Networkről lovasított meg ekkora összeget. Azóta jelentős részét már visszautalta, állítása szerint viccnek szánta a lopást. Kihasználta a Poly Network nevű kriptovalutás oldal sebezhetőségét, ezzel pedig
Új ötéves tervet mutatott be a Kínai Kommunista Párt, melynek elsősorban az a célja, hogy szűkebbre fogja a gyeplőt a techcégek és az egészségügyi vállalatok körül – írja a Financial Times.
Egy egyetemi adjunktus 190 ezer forintot visz haza, ha főiskolai adjunktus, akkor meg csak 170-180 ezer forintot kap havonta. A tanársegédek pedig 147 ezer forintért dolgoznak. Nem csoda, hogy "lasszóval kell tanársegédet fogni".
Beköltözött az első nagy bérlő a HelloParks maglódi ipari és logisztikai megaparkjának most elkészült első létesítményébe. A Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatával rendelkező FoxPost 8.400 m2-es területet vesz igénybe, ahol már meg is kezdte az 1,5 millió eurós beruházást jelentő csomagszortírozó gépsorok telepítését, amivel napi kapaci
A nagyon ritka esetben előforduló szívizomgyulladás mellett bőrkiütés és két vese-rendellenesség is felmerült, mint a két MRNS-vakcina esetleges mellékhatása.
A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkér
A vezető amerikai részvényindexek közül a Dow és az S&P 500 is új csúcsra emelkedett tegnap, miután a friss adatok alapján júliusban lassult az infláció növekedési üteme az Egyesült Államokban. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően negatív hangulat uralkodott, egyrészt a koronavírus delta variánsának terjedése, másrészt a Kínából eredő szabályozói kocká
Beköltözött az első nagy bérlő a HelloParks maglódi ipari és logisztikai megaparkjának most elkészült első létesítményébe. A csomagautomata-hálózatáról ismert FoxPost 8400 négyzetméteres területet vesz igénybe, ahol már meg is kezdte az 1,5 millió eurós beruházást jelentő csomagszortírozó gépsorok telepítését, amivel napi kapacitása közel a tízszer