Beláthatatlan következménye lesz, ha Etiópiában nem sikerül elérni a stabilitást rövid időn belül - mondta Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója a Spirit Fm Magyarország segít című műsorában.
A tünetmentes asztmások is szedjék folyamatosan megelőző gyógyszereiket a világjárvány miatt, valamint minden asztmásnak javasolja a koronavírus elleni védőoltást a Légúti Betegek Országos Egyesületének elnöke. A gödöllői tüdőgyógyász az InfoRádió kérdésére elmondta: a nyár és a kora őszi időszak különösen megterhelő lehet számukra, a meleg időben
Litván tisztségviselők arról számoltak be szombaton, hogy abbamaradt az iraki és más nemzetiségű migránsok áradata a balti országba Fehéroroszország felől.
Litván tisztségviselők arról számoltak be szombaton, hogy abbamaradt az iraki és más nemzetiségű migránsok áradata a balti országba Fehéroroszország felől. A vilniusi kormány azonban továbbra is nehéz feladat előtt áll, mert el kell bírálnia a már beérkezettek menedékkérelmét, és meg kell küzdenie azokkal az önkormányzatokkal, amelyeket felháboríta
Vadai Ágnes, Harangozó Tamás és Lukács László még pénteken adott ki közleményt arról, hogy Kövér László házelnökhöz fordulnak azért, hogy szólítsa fel Kósa Lajost a Honvédelmi bizottság ülésének mielőbbi összehívására.
Nagyjából 400 ezer idős ember még nincs beoltva a koronavírus ellen, ők vannak leginkább kitéve a fertőzés súlyos lefolyásának - hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu pénteken, hozzátéve, hogy Magyarországon a 2,5 millió 60 évnél idősebb ember 84 százalékát már beoltották a koronavírus ellen, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.
Tavaly majdnem húsz százalékkal kevesebb tranzakció köttetett, mint a pandémia előtti utolsó békeévben. Budapest különösen megszenvedte a csökkenést, ahol nem csak a vírus, hanem a magas árak is visszafogták keresletet, így a trend 2015 óta tartósan negatív irányú: a fővárosban értékesített ingatlanok száma négy év alatt 40 százalékkal csökkent.
Helyi lapértesülések szerint a svájci titkosszolgálat is használhatta az izraeli kémszoftvert, legalábbis terror- és kémelhárítási céllal. A világ számos más országában – köztük Magyarországon is – viszont újságírók, cégvezetők és politikusok ellen is bevetették a Pegasust a korábban megjelent tényfeltáró cikkek szerint.
Az asszony 77 éven át várta vissza katona kedvesét Indiából, nem tudta, hogy meghalt-e, vagy csak elfeledte őt. Egy hajóroncsban talált levélből aztán 99 évesen megtudta az igazságot:
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Miközben hazánk északnyugati fele, kétharmada az elmúlt napokban, hetekben többször is megázott és a talajban van több-kevesebb nedvesség, a délkeleti területeken igen súlyos az aszály. Márpedig hétfőig jelentős csapadék nem várható, arrafelé a baj tovább fokozódik az öntözés nélküli szántóföldi kultúrákban.
A Sophos új kutatást tett közzé, amely részletezi, hogy a kalózszoftvernek álcázott tolvajprogram hogyan szerez kriptovalutákat és információkat, miközben káros tartalmakat helyez el a célzott rendszereken, például kriptobányász eszközöket.
Az összeomló gazdaság miatti, tüntetésekbe torkolló lakossági elégedetlenség miatt Kuba kommunista vezetői most nagy lépést tesznek: megnyitják a kapitalizmus útját a kkv-k előtt, vagyis engedélyezik a magánvállalkozásokat cégenként maximum 100 foglalkoztatottig.
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Mivel a NAV január 1-jétől szinte minden számlát azonnal lát, felmerül a kérdés, mi a teendő azokkal a számlákkal, amelyeken céges és magánhasználatos termék is van? Olvasónk kérdésére Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A kanadai Felix Auger-Aliassime ellen tér vissza a teniszpályára a vasárnap rajtoló, 3,7 millió dollár (1,1 milliárd forint) összdíjazású cincinnati keménypályás versenyen.
Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter lemondását követelte helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében Doug Ducey, Arizona állam republikánus párti kormányzója, miután sajtóértesülések szerint a miniszter nem nyilvánosan arról beszélt, hogy a határon a migrációs helyzet fenntarthatatlan, és az ország vesztésre áll.
Úgy tűnik, belátta az Aston Martin Forma–1-es csapata, hogy nem nyerhet, ezért visszavonta a Sebastian Vettel Magyar Nagydíjról való kizárása ellen benyújtott fellebbezését.
Sokan jelentkeznek nyaralás után azzal bőrgyógyásznál, hogy szemölcs nőtt a bőrükön. Igen, fertőzés útján, sajnos, több fajta szemölcs is elkapható. Nyáron, amikor a ruha nem védi a bőrünket, mezítláb, strandon nedves felületeken járkálunk, vagy ülünk, esetleg fekszünk, könnyebben fertőződik bőrünk.
„A flörtbe semmi nem fér bele a játékosságon kívül. Én abból indulok ki, hogy ha egymásra mosolyog két ember, amitől egy pillanatig jó lesz, az a flört. Amint ebbe más is beépül, tudatos elemek, felborul az egyensúly, az már más lapra tartozik. Továbbra is fogalmi zavar van, amikor ugyanis egy pasi a nő után fütyül, az nem flört. Az sem flört, ha a
Kamaszként, amikor a legelveszettebbnek éreztem magam, különösen fájó részletességgel figyeltem meg mások otthonát. Elcsíptem életképeket, a vacsoraasztal meghittségét, a függönyök ölelésébe zárt összetartozást. Az egymás mellé felsorakoztatott cipőket, az összebújó, egymáshoz simuló kabátokat a fogason. A fürdőben összegabalyodó törölközők érintke
Ha a Szent János Kórház traumatológiája is teljesen leáll, akkor Budapesten és környékén az ötödik súlyos sérültet már tovább kell szállítani – ezt Kunetz Zsombor mondta az ATV Híradónak. Az egészségügyi szakértő úgy tudja, a Merényi kórház traumatológiáján teljes a leállás, a János kórházban viszont tegnap például csak a gyermek baleseti sebészet
Hétfőn este erős hidegfront éri el hazánkat, ennek hatására jelentősen visszaesik a hőmérséklet és az ország terüetén sokfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására is. - derül ki az OMSZ előrejelzéséből.