A Suzuki és a Daihatsu a szerepvállalásuk részeként megvásárolják a Toyotától a Commercial Japan Partnership Technologies részvényeinek 10-10 százalékát, amelynek tulajdonosi struktúrája így a közvetkezőképp alakul: Toyota 60%, Hino 10%, Isuzu 10%, Daihatsu 10% és Suzuki 10%. A Suzuki és a Daihatsu által uralt minijárművek kategóriája Japán 78 mill
Eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és felborult egy személyautó a 86-os számú főút 51-es kilométerszelvényénél szombat este 21 óra körül. A baleset következtében a gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett haladhat. További autós tartalmak
A világon 206 200 504 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 345 549 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
„Nem vagyok hajlandó egy olyan országban élni – az elmúlt harminc évben kénytelen voltam –, ahol következménye semminek nem volt” – szögezte le korábban a Momentum elnöke.
Dübörög az autóipar, mindegyik cég folyamatosan növekszik, a termelésével és a nyereségével együtt. Akkora lendület van ebben, hogy nincs hatalom, amely megfékezhetné. Gondoltuk néhány hónappal ezelőttig… Fotók: Daimler Azóta kaptunk két kijózanító pofont. Kiderült, hogy globális világrendünk aknákat telepített saját útjába, és csúnyán rájuk is fu
A világbajnokság naptárába idén bekerült Ypres-rali a papírformának megfelelően kezdődött, ugyanis a helyi sztár, Thierry Neuville, és a ralit korábban már kétszer megnyerő Craig Breen csatázott a vezetésért, végül 7,6 másodperccel az előbbi kerekedett felül. Az első etap után – amely négy gyorsaságiból állt - még csak 0,4 másodperc volt közöttük a
A tálibok szinte egyetlen puskalövés nélkül elfoglalták Észak-Afganisztán legjelentősebb városát, autókkal és motorokkal vonulnak fel a városközpontban, és a levegőbe lövöldözve ünnepelnek.
Thierry Neuville az idei első győzelmére hajt a hazai pályán, Belgiumban rendezett Ypres-ralin, amely aszfaltos futam. A Hyundai gyári pilótája 10,1 másodperccel előzi meg Breent az utolsó nap előtt, ami a mindössze 40 km-es vasárnapi össztáv miatt elég lehet az első hely megszerzéséhez. Neuville és Breen továbbra is kiemelkedett a mezőnyből, szint
A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szo
Kata egy kitalált személy, akinek történetét valós beszámolók, kutatások és statisztikai eredmények alapján állítottuk össze, hogy a szakmai életútján keresztül mutassunk rá a nők munkaerőpiaci hátrányos megkülönböztetésének főbb elágazásaira. Most az egyedülálló szülőket ért hátrányokról, a kor és nemi alapú hátrányos megkülönböztetésről és a neme
A Magyar Államkincstár már az év elején kiadta azt a naptárát, melyben a 2021-es év egyes naptári hónapjaiban esedékes családi pótlék átutalási időpontjait tette közzé. A korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is kétszer érkezik augusztus hónapban családi pótlék az érintettek számára, hogy ezáltal megkönnyítse az iskola indításával kapcsolatos kiadások
Szeptember elseje az a bizonyos nagy nap, amit minden szülő és kisiskolás gyerek rettegve és egyben izgatottan vár. Mindenki szeretné jól csinálni, azonban ha először megy iskolába a csemete, bizony előfordulhat, hogy becsúszik néhány baki.
A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 26,4 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben – közölte a társaság. A cég árbevétele szintén a várakozások felett, 5,7 százalékkal 166,1 milliárd forintra emelkedett a második negyedévben. A jelentés szerint a tá
A szeptemberi Mami mellékletben megismerheted Wertheimer Kingát, az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány egyik idei Endomteriózis Nagykövetét. Kingát a betegsége tanította meg, hogy minden nehéz helyzetből fel lehet állni, ennek a kemény küzdelemnek hatására döntötte el, hogy saját vállalkozásba fog. Így született meg a tunki-tunki vegán, m
Napra pontosan 52 évvel ezelőtt vette kezdetét az első Woodstocki Fesztivál, amin olyan legendák zenéltek, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin vagy a The Who.
Európa fürdővárosaitól a világ legöregebb múmiáit őrző sivatagig – az UNESCO világörökségi listája 34 új helyszínnel bővült. A lista 43 éve alatt mindössze kétszer fordult elő olyan, hogy ennél több
Mindössze 13 éves volt Seregi Zoltán, amikor az egész ország megismerte őt a Tüskevár Tutajosaként. A Fekete István regényéből készült, 1967-ben bemutatott nyolcrészes ifjúsági filmsorozat azonnal hatalmas sikert aratott, és máig gyakran tűzik műsorra a csatornák.
Nem tartózkodik jelenleg magyar állampolgár Afganisztánban - közölte az ATV Híradóval a Külügyminisztérium. Az elmúlt napokban több ország is elkezdte hazaszállítani nagykövetségük dolgozóit. A szakértők a tálib hatalomátvétel ellenére sem várnak jelentős, Európába irányuló menekülthullámot.
Húzóágazattá vált az építőipar 2017 és 2019 között, évente mintegy egy százalékponttal járult hozzá Magyarország GDP-növekedéséhez – mutatnak rá az Állami Számvevőszék elemzői.
A Trion sorozat 20 új kombájnjával a Claas folytatja - a betakarító gépek piacán - 2019-ben elkezdett modellfrissítését. A vállalat alig két éven belül megújítja teljes kombájnpalettáját. A legkorszerűbb Trion széria 5 és 6 szalmarázóládával büszkélkedhet, míg a hibrid kombájnok szimpla és dupla rotoros kivitelben is elérhetőek. Számos gép Terra Tr
Ez is megtörtént: két pilóta teljesítményét meghaladva nyerte meg az ember-gép drónversenyt a Zürichi Egyetem autonóm kvadrokoptere. Magában a szerkezetben semmi különös nincs, viszont az azt irányító algoritmusban annál inkább: kiszámítja a drón végső korlátain belüli legoptimálisabb időt, amivel a pályát teljesíteni lehet, és e szerint repteti. E
A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) részvételével megalakult a Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszter (BDTIK), amelynek stratégiai célja, hogy hatékonyan, mi több innovatívan segítse elő a mesterséges intelligencia alkalmazását az e-közigazgatásban – közölte sz informatikai kutatóintézet. (Egyből felmerül a ké
Egy jól sikerült kerti parti után jöhet a kevésbé élvezetes takarítás. A kiömlő italok, összekoszolt huzatok és a kelleténél talán jobban igénybe vett kerti eszközök újjá varázsolásában segít a Softcare profi szettje, a Spa Selection!
Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
Kuncsorognak a jó telkekért a raktárakat fejlesztő amerikai cégek. Ha nincs ilyen, akkor lebontatnak rosszul menő irodaházakat, azokra mostanában egyre kisebb a kereslet. De mi van nálunk?
A 80-as évek talán legkultikusabb játéka köszön vissza megint, immáron a Casio palettáján. Nem a Casio az első gyártó, ami PAC-MAN különkiadást készít. Például, a Romaine Jerome és a Timex…
Velencei gótikát idéző kis palota fekszik az Epreskert tövében, aminek lakói és vendégei is a magyar művészet csúcsalkotói közé tartoztak. Nemcsak sorsuk, de a ház története is megér egy mesét.
A klímavészhelyzet már közel sem egy távoli fenyegetés, hanem sajnos egy teljesen aktuális globális probléma: nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy érzékeljük a klímaváltozás okozta következményeket.