Raymond L. Burke a katolikus egyház konzervatív szárnyának vezéralakja, aki tavaly arról beszélt, hogy mikrochipet raknak a vakcinákba, Jézus viszont megvéd a fertőzéstől.
Fekete-Győr András Facebook-oldalán azt írta: „Orbán biztonyára örül az iszlamista tálibok győzelmének.” A Fidesz országgyűlési képviselője most szintén közösségi oldalán reagált erre.
Bármilyen hihetetlen, de alig ül repülőre a külföldön legtöbbet foglalkoztatott magyar színésznő; párjával az elmúlt pár hónapban autóra cserélték a légi közlekedést és több mint 5000 kilométert vezettek.
Az afgán elnök megfutamodása utáni helyzetről, a hatalmi szervek széteséséről és a Kabulban zajló de facto hatalomváltásról folytatott eszmecserét hétfőn az orosz és az amerikai külügyminiszter.
Angela Merkel német kancellár és az osztrák kormány két minisztere is sürgős uniós csúcstalálkozót sürgetnek az afganisztáni helyzet kitárgyalása végett.
Ingyenes lemezbemutató koncertet ad a Mandoki Soulmates szombaton a budapesti Szent István-bazilikánál. A Németországban élő zenész-producer, Leslie Mandoki új albumát Bartók Béla zenei öröksége ihlette.
Ugyan a 2019-ben bemutatott Tesla Cybertruckját még mindig nem dobták piacra (a jelenlegi állás szerint az első széria gyártása 2021-ről 2022-re csúszott), ez nem akadályozza meg a tervezőket abban, hogy újragondolják az amúgy is futurisztikus jármű kinézetét. Egy szoftverekkel és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég, a Stream It e
Még nem tudod, mihez kezdj az augusztus 20-i hosszú hétvégén? Van itt néhány szuper programtipp, ami egy-kettőre véget vethet a találgatásnak. Államalapításunk alkalmából számos szervező izgalmas rendezvényekkel és színes programokkal várják a kikapcsolódni és szórakozni vágyókat.
A tálibok elől Afganisztánból menekülő emberek ügyében nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben.
Banglades elutasította az Egyesült Államok azon kérését, hogy ideiglenesen fogadjon be olyan afgán állampolgárokat, akik az Afganisztánban hatalomra került iszlamista tálibok megtorlásától tartanak – közölte Abdul Momen bangladesi külügyminiszter Dakkában.
Emmanuel Macron francia elnök egy televíziós beszédben azt mondta, hogy Franciaország Németországgal és más európai államokkal együtt kezdeményezi, hogy átütő és összehangolt választ adjanak erre a kihívásra.
Bár senki sem áll a törvények és szabályok felett, egyeseknek megvan a hatalmuk ahhoz, hogy időnként figyelmen kívül hagyják azokat – a brit királyi család épp ilyen.
Második alkalommal adták át a The Day of the Legends díjakat, amiket azok kapnak, akik meghatározták az elmúlt években, évtizedekben a hazai szórakoztatóipart.
Káosz és menekülő emberek ezrei Afganisztánban: több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, a Reuters szerint az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására. Az amerikai csapatok kivonulását követő káoszról és tálib hatalomvételről Biden is megszólalt, kijelentve, hogy kitart az am
A héten a tervek szerint 274 településen és tizenegy budapesti kerületben, 121 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Minden menyasszony tudja már kicsi korától kezdve, az esküvőjén kell egy, de inkább több koszorúslány. A tökéletes koszorúslány egy magyaros esküvőn is feltétlenül szükséges, a szerepét körülölelő hagyomány nem merült feledésbe az évszázadok alatt.
Az augusztus 20-ai ünnepség keretében ingyenes lemezbemutató koncertet ad Leslie Mandoki szombaton este a budapesti Szent István-bazilikánál. A Németországban élő zenész-producer új albumát Bartók Béla zenei öröksége ihlette.
Újabb nagy dél-koreai bank indított MyID alapú, az ICON láncán futó személyazonosság-ellenőrző rendszert. A Nonghyup Bank új személyazonosság-szolgáltatása lehetővé teszi a pénzügyi tranzakciók során történő egyszerű, érintkezés nélküli személyazonossági ellenőrzést. Az ICONLOOP hétfőn bejelentette, hogy DID-alapú azonosítási rendszert indított a…
Tavaly év vége óta mindössze 184 ezer, addig moratóriumban lévő lakossági hitelt kezdtek el újra fizetni, 1,3 millió kölcsönt viszont még mindig nem törlesztenek – írja szombati számában a Népszava.
Augusztus 15-én, 11:10-kor Norbert Sedlacek útra kelt, hogy körbevitorlázza a Földet. Hajója 100%-ban környezetbarát módon épült, és nem használ fosszilis üzemanyagot. Az osztrák sportember először egy 26 lábas vitorlással, két év alatt teljesítette a kört, amit előbb egy sikertelen (2004/2005), majd egy sikeres (2009/2009) Vendée Globe követett. 3
Az afganisztáni káosz és a modern fegyverek tálib kézre juttatása "a NATO történetének legnagyobb veresége" - írta Janez Jansa szlovén kormányfő hétfőn a Twitter-oldalán, hozzátéve: Szlovénia mint szövetséges, osztozik a felelősségben.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ma elkészítette a Bajnokok Ligája-playoffkör mérkőzéseinek játékvezetői küldését. A Ferencváros Young Boys elleni mérkőzését a skót William Collum vezeti szerdán Bernben.
Minden idők legjobb képregényfilmje? Az új Öngyilkos osztagra sok helyen máris így hivatkoznak. Az biztos, hogy ennyire véres szuperhősfilmet mostanában nem kaptunk a mozivásznon, az erőszakosságot illetően egyedül az Amazon Prime-on sugárzott The Boys című sorozat tudott hasonló szintet megütni. A 2016-os első rész nagyot bukott, cikkünkben annak