A Pilisszentlászlóhoz tartozó bükkipusztai Zbóray-birtokon öt tizenéves fiút öltek meg, míg az onnan 4 km-re lévő Kékvízű-forrásnál egy turista házaspár életét oltották ki.
Amint azt szombati bejegyzésünkben is megírtuk, a bitcoin számára első nekifutásra kemény dió lehet a 48 000 dolláros szint áttörése. A nyári uborkaszezonra jellemző, csökkenő forgalom mellett a BTC lendülete is vesztett az erejéből, így egyenlőre még épp csak megkarcoltuk…
Az átoltottságnak köszönhetően már nem kell olyan magas kórházi terhelésre számítanunk, mint amit a korábbi hullámok során láthattunk – olvasható Deák Dániel elemzésében.
Hétfőn leállt az emberek evakuálása az iszlám szélsőséges tálibok uralma alá vont Afganisztánból, de néhány óra után ismét megkezdték a kétségbeesett emberek kimentését.
Amerikai egészségügyi szakértők új ajánlást fogalmazhatnak meg a harmadik oltásra, a várakozások szerint azt fogják javasolni, hogy 8 hónappal a második dózist követően kerülhet sor az emlékeztető oltásra, életkortól függetlenül – írja a CNBC.
Felemás képet mutattak az amerikai tőzsdék tegnap, a Nasdaq mérsékelten lejjebb került, míg a Dow Jones és az S&P 500 pluszban zárta a napot. Előbbi kettő ezzel újabb rekordszintre került annak ellenére, hogy egyébként gyenge kínai gazdasági adatok érkeztek, illetve a koronavírusos fertőzések száma is nőtt. Az ázsiai piacokon szintén kedvezőtlen a
A következő napok legfontosabb kérdése az lehet a forint piacán, hogy újra meg tud-e próbálkozni a magyar deviza a 350-es lélektani szint áttörésével, vagy az már túl nagy falat lenne számára. Ma elsősorban a GDP-adatokra figyelnek a befektetők, azok befolyásolhatják a devizapiacot is.
Erős szél kíséri az átvonuló hidegfrontot az ország nagy részén, különösen Sajópüspöki és Bánréve térségéből kérték sok esetben a tűzoltók segítségét - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden reggel. A Balatonnál pedig vitorlást kellett menteni éjjel.
A gyógyszeriparból, a pénzügyi szektorból és a nemzetközi tech óriásoktól érkező megrendelések tartják két számjegyű növekedési pályán a budapesti székhelyű Starschema Kft-t. A digitalizáció globális gyorsulásával rövid és hosszú távon is folyamatosan javulnak a cég üzleti kilátásai. Magyarország legnagyobb üzleti intelligencia és big data szolgált
A lelevelezésről, levélritkításról ne feledkezzünk meg, miután a korai szőlőfajták érési ideje lassan bekövetkezik, de ez a fajták érési idejének előrehaladtával is folyamatosan aktuális teendő a szőlőművelésben.
Rádőlt egy fenyőfa a hétfő éjszakai viharban egy iskolára a Nógrád megyei Ecsegen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az MTI-vel.
Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövedéki adó megállapítására, illetve visszaigénylésére irányuló kérelemről, amelyet az örökös az adózó halálakor nyújthat be.
Peril címmel jelenik meg heteken belül a kétszeres Pulitzer-díjas Bob Woodward új könyve Donald Trumpról, amely azt vizsgálja, hogyan kezelte az egykori amerikai elnök a koronavírus-járvány berobbanását.
Ezrek próbálnak elmenekülni a pániktól rettegve Afganisztánból, emberek halnak meg hogy életük kockáztatása árán kijussanak az országból, a tálibok eközben önfeledten játszadoznak, mintha a búcsúban volnának.
Az OECD-GVH Budapesti Regionális Oktatási Központ (ROK) az elmúlt félévben két versenyjogi tematikájú virtuális szemináriumot szervezett, emellett hírlevelet jelentetett meg a digitális piacokon fennálló erőfölénnyel való visszaélés és a közbeszerzési körbenyerés témáiban. Idén indult a ROK új kezdeményezése, amely a versenyjoggal kapcsolatos alapv
Már tart a viharkárok felszámolása Budapesten: főleg kidőlt fák és letört ágak miatt riasztották a tűzoltókat a fővárosban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Már tart a viharkárok felszámolása Budapesten: főleg kidőlt fák és letört ágak miatt riasztották a tűzoltókat a fővárosban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az MTI-vel.
Afganisztánban a totális hatalmat megszerző tálib lázadók bejelentették kedden, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre - jelentette az AFP hírügynökség.
Az első negyedév végi 81 százalékról 77,6 százalékra csökkent az államháztartás bruttó adóssága a GDP-arányában – derül ki az MNB előzetes pénzügyi számláiból. A jegybank adatai alapján nominálisan tovább emelkedett az adósság összege, mely így megközelíti a 47 ezer milliárd forintot.
A Tesla talán legfontosabb ismertetőjegye (azon kívül, hogy elektromos autókat gyárt) az, hogy fejlett önvezetési funkciókkal rendelkezik. Persze mint sok
Tudtad, hogy a rágógumi nem csak a fogak egészségének megőrzésében segít, de jó hatással van a hangulatodra, növelheti a produktivitásodat, segít csökkenteni a fogászati ellátási költségeket, csökkenti a stresszt, ráadásul még dallamtapadás ellen is beválik? A Mars Wrigley, a világ egyik legnagyobb rágógumigyártója 130 éves évfordulója alkalmából m
Az első negyedév végi 81 százalékról 77,6 százalékra csökkent az államháztartás bruttó adóssága a GDP-arányában – derül ki az MNB előzetes pénzügyi számláiból. A jegybank adatai alapján nominálisan tovább emelkedett az adósság összege, mely így megközelíti a 47 ezer milliárd forintot.
A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást válasz
Közzétette második negyedéves gyorsjelentését ma reggel a CIG Pannónia. Ez volt a harmadik olyan egymást követő negyedév, amikor a díjbevétel növekedést mutatott, és a második, amikor az új szerzés is emelkedett éves összevetésben. Bár a biztosító nyeresége (főleg egyszeri tételek miatt) most visszaesett, a költségek nem szálltak el, és az elmúlt h
Jordán Adél és kedvese Székely Krisztina rendező úgy döntöttek: először és utoljára adnak interjút a kapcsolatukról. A színésznő pár héttel ezelőtt az életéről szóló színdarabjában coming outolt.
Negyedjére is kihirdették a Jcdecaux novellapályázatának nyerteseit, akiknek alkotásai a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.