Ingyenjegyet ígért Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter a függetlenség napi nagykoncertre azoknak, akik legkésőbb szerdáig felveszik a koronavírus elleni védőoltást.
Szabó Zsuzsa a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában azt mondta, dühösek és elkeseredettek a tanárok, mert - ahogy fogalmazott - teljes kilátástalanság jellemzi a tanév indítását.
Kiemelten ellenőrzik a magyar pálinka minőségét, mert a kedvezőtlen időjárás miatt idén kevés málna és kajszibarack termett, de gyümölcspálinkát továbbra is csak hagyományos eljárással lehet készíteni.
A változatos formában, hatalmas mennyiségben keletkező adattenger begyűjtését és felhasználását végző BDA-szegmens más informatikai ágakhoz képest kimagaslóan teljesített tavaly. Ráadásul a közeljövő kilátásai sem rosszak.
Az orosz egészségügyi minisztérium és a Gamaleja Intézet érdemi és szakmai tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal a Covid-19 ellen beadott védőoltásról szóló igazolások kölcsönös elismeréséről – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor kedden Kalinyingrádban nemzetközi közúti fuvarozó cégek képviselőivel találkozott.
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
A tavalyihoz hasonlóan az idei év is igen eseménydúsan telik a Debreceni Állatkert jávorantilop-csordájában, mivel a tavasszal született két borjú július 23-án újabb kis pajtást kapott – így ez egymás után a második év, amikor az intézmény nem kevesebb, mint három utóddal gyarapodott.
Jelentősen nőtt a nitrogén és az orvosi oxigén iránti kereslet, így kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az év első 7 hónapjában a Messer Hungarogáz Kft. - közölte az iparigáz-gyártó vállalat.
Richard Gere-nak nem lehet oka panaszra: a gyönyörű Carey Lowell és Cindy Crawford után most a szépséges Alejandra Silva a felesége, aki bár 33 évvel fiatalabb a színésznél, úgy tűnik, házasságuk remekül működik, hiszen már 3 éve annak, hogy összekötötték életüket.
Elutasította kedden a moszkvai városi bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikus fellebbezését az első fokú határozatot ellen, amely szökésre hajlamosnak minősítette őt.
Elutasította kedden a moszkvai városi bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikus fellebbezését az első fokú határozatot ellen, amely szökésre hajlamosnak minősítette őt.
Készülnek az országok a negyedik hullámra, a pandémia végét még nem látni. Az új tanév azonban egyre közelebb, így különböző országok különböző módon készülnek az új tanévre. Van, ahol napi szinten PCR- tesztek várják majd a dolgozókat és a diákokat, míg máshol a maszk viseléséről a szülők döntenek.
Elérhetővé vált a magyar Talk-A-Bot vállalati belső kommunikációs platformja, a CHEQ a személyre szabott üzleti megoldásokat kínáló globális online piactéren, az AppSource-on. A CHEQ-nek köszönhetően a gyártó és szolgáltató vállalatok kékgalléros dolgozói digitálisan kommunikálhatnak és intézhetik adminisztrációs ügyeiket munkáltatójukkal, amelyet
Elutasította kedden a moszkvai városi bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikus fellebbezését az első fokú határozatot ellen, amely szökésre hajlamosnak minősítette őt.
A család nyaralni megy az érintetlen trópusi tengerpartra M. Night Shyamalan legújabb, az Idő című filmjében. Hamarosan rejtélyes felfedezést tesznek, a néhány órásra tervezett ottlétük alatt villámgyorsan öregedni kezdenek. Az egész életük egyetlen napba sűrűsödik.
Rá sem ismerni Hollywood egykori fenegyerekére: Mickey Rourke valaha a legsármosabb férfiszínészek táborát erősítette, ám önpusztító életmódja és plasztikai műtétjei miatt ma már csak árnyéka régi önmagának.
Ha az igénylők mind a Zöld lakáshitelhez kapcsolódó energiahatékonysági célokat, mind a CSOK feltételéül szabott családteremtési célokat teljesítik, az MNB Zöld lakáshitele mellé felvett CSOK-hitel kamatmentes lesz.
Jelentősen megnőtt a kereslet az év elejétől kezdve a kölcsönzött fizikai munkaerő iránt a Work Force-nál, és a tapasztalatok szerint ma már lényegében minden, speciálisabb szaktudást igénylő pozíció esetében munkaerő-hiány van. Nagy a kereslet ügyfélszolgálati munkatársakra is, de arra is van példa, hogy egy-egy informatikai fejlesztési projektre
A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az Eset kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelenté
Augusztus 23-tól kezdve a Binance deaktiválja az API kulcsokat azoknál a számláknál, amelyeknél nincs meg a legalább 2-es szintű, intermediate személyazonosítás. Ez azt jelenti, hogy a CopyTrader Pro és más harmadik féltől származó, API-t használó alkalmazás sem tud majd működni…
Mikor bezártak az iskolák, a legtöbb munkahelyen home office-ra váltottak át, és hirtelen annyi időt töltöttünk otthon, mint már régen, vagy soha, még senkise hitte, hogy nehéz lesz visszaszokni a korlátozások előtti életünkbe. Bár hatalmas boldogságfaktor, hogy újra találkozhatunk szeretteinkkel, és programokat szervezhetünk, mégis sokszor furcs
Marie Pavlenko Akár egy kismadár című regényének hősét szörnyű baleset éri, ennek következtében pedig amputálni kell a karját. (A könyv ebben a hónapban bekerült a Szívünk rajta program válogatásába is.) A lány élete pillanatok alatt atomjaira hullik: az álmai, továbbtanulási tervei, a baráti kapcsolatai is elbizonytalanodnak, meglazulnak. A testi-
Ha az igénylők mind a Zöld lakáshitelhez kapcsolódó energiahatékonysági célokat, mind a CSOK feltételéül szabott családteremtési célokat teljesítik, az MNB Zöld lakáshitele mellé felvett CSOK-hitel kamatmentes lesz.
Tekintettel a járműiparban tapasztalható chiphiányra, a Daimler alig egy héttel a gyártás újraindítása után több ezer alkalmazottat küld kurzarbeitre a brémai Mercedes-gyárban. A termelés leállítása egyes területeken hétfőtől lépett érvénybe, és várhatóan a hét végéig tart - jelentette be a csoport. Illusztráció Daimler Brémában, valamint Rastattb
Júliussal bezárólag már közel 450 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, a legnagyobb kategória a tőkekiáramlások ellenére még mindig az ingatlanalapoké. A legjobban egyelőre a részvényalapok teljesítenek, amelyek a vagyonra vetítve már közel 10%-ot hoztak eddig. Nagy tőkemozgások voltak júliusban a vegyes és abszolút
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti szeptemberre vonatkozó költségelszámoláskor alkalmazható üzemanyagárakat.
Minden nő Angelina Jolie-féle csókos ajkakról álmodik. 2021-ben már számos esztétikai és plasztikai beavatkozás közül válogathatunk, amennyiben úgy döntünk, hogy nem maradunk a természetességnél, most előbbi kategóriából lesz szó egy kezelésről, mely hialuronsavval történik.